Észak-Magyarország, 1996. április (52. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-06 / 82. szám

II ÉM-hétvége ÉM-interjú Április 6., Szombat _Áiiah Dolgok Rőtvad a határon Gyöngyösi Gábor S zokták mondani, hogy állatnak, madárnak nincs határ. Azok szabadon járnak, repülnek egyik országból a má­sikba. Nekik az úgynevezett zöld határ mindig az, átlép­hető, átrepülhető valami, sőt, azt sem tudják, hogy van egyál­talán másik. Útleveles, zöldfolyosós, sorompós, alapszerződé­ses, aláaknásított, szögesdrótos, meg egyéb, amilyet az „okta­lan állat” nem, csak az „okos állat”, az ember szokott kitalál­ni és húzni maga köré. Persze, az ember e nyilvánvaló balgaságán túl, még arra is képes, hogy az ilyen evidenciákról is elmerengjen. Teszi ezt pedig azért, mert néha, amit tud, azon is csodálkozik. Ha az összefüggéseket keresi példának okáért, olyan szemszögből, amilyenből addig nem tette. Mert a rőtvad, az őz, ugye még nem lőtt vad, a határon pe­dig, ahol emberi számítás szerint éppenséggel több a fegyver - mondjuk éppen a határőrök kezében -, mint máshol, nem is lesz az. Itt ugyanis állatra nem szabad lőni, csak emberre, ha muszáj, s ezt a rőtvad úgy látszik, tudja. Tudhatja, mert a csengersimai határátkelőnél annyi őz gyűlt össze az elmúlt télen is, hogy nincs rá más magyarázat. Ide menekültek százával a zempléni, beregi, szatmári erdőségekből a fegy­verdörgés elől, ami most is felverte megszokott otthoni élet­terük csöndjét. I tt, az országból kifutó országút, s a határ derékszögében fegyvert elsütni vadásznak, határőrnek őzre, vagy akár­mire egyaránt tilos. Ha megtörténne mégis, azt hiszem, azt a rőtvad is félreértené. Mert hogy ő mégsem ember, csak nagyon szép, nagyon kecses, élni akaró állat. És ebből a szem­pontból is okosabbnak tűnik, mint az ember. Mozgó Világ Horpácsi Sándor V ége a nosztalgiázásnak? Mindenütt jó, de legjobb se­hol? Ha az ember a Mozgó Világ legutóbbi számában elolvassa Ágh Attila tanulmányát (Rendszerváltás Nyugaton és Keleten) erre a következtetésre juthat. A minap baráti beszélgetés után azt mondta valaki, hogy a Kádár-kormány gyűlöletes volt, de kiszámítható. Három százalékos kamatra adták a kölcsönt, s abból házat lehetett építeni. Most viszont minden kiszámíthatatlan, kaotikus. Hiába érveltem, hogy most annak az olcsó köl­csönnek a kamatait kell fizetni, s ha jól értem Ágh Attilát, ez történik Nyugaton is. Összeomlottak a jóléti társadal­mak, veszélybe kerültek a jól működő demokráciák. Az em­beriség nem tud meglenni ellenségkép nélkül, s miután összeomlott a Gonosz Birodalom, újakat kreál magának. A hagyományaira oly büszke Európában mozgalmak indul­nak az állam és a politika ellen. Szemléletes példa Olaszor­szág, ahol a jobb és a baloldal is elsodródott. Érre azt mond­ja a nyomorult, frusztrált közép-kelet európai: mi is szeret­nénk úgy sínylődni, mint az olaszok vagy a spanyolok, hogy a svédekről ne is szóljunk. Mert nálunk a válság is primitívebb, kezdetlegesebb. Tessék csak belehallgatni az ünnepi szónoklatokba. Nem idézek belőlük, de mintha a sarki kocsmában hőbörögné- nek. Talán még igazuk is lenne, de a stílus, uraim, a stílus, maga az ember!. Csoda-e, ha a nép egyszerű, tanulatlan fia régi jelvényeket, Szálasi képét teszi a falra? (Tódor János: Hungaristák) Csak azt nem értem, hogy a liberális értelmi­ség, aki - ugye - tanult valamit Weimarról - miért nem ér­ti. Áz értelmiség nyalogatja a sebeit, sértve érzi magát, la­pít és hallgat, mert undorodik a politikától - s van valami igaza. Csakhogy a dolgok történülnek! Vagy velünk, ha be­leszólunk, vagy nélkülünk. Ezúttal két jeles kormánypárti politikussal készített in­terjút a Mozgó Világ, Kósáné Kovács Magdával és Nagy Sándorral. Nos, hatalmas zűrzavar van a kormánypártban is, ha az üdvöskék is ilyen KISZ-es pátosszal fogalmazzák meg a helyzetüket, a világot. Az Antall-kormányt cikizte a liberális sajtó a küldetéstudata miatt. Nos, az MSZP káde­rei sem mentesek ettől a betegségtől... Tényleg nincs alter­natíva? Régóta várom, hogy megszólal valaki Illyés és Aczél György viszonyáról. Nos, most itt van Révész Sándor dolgo­zata (Illyés L. és Aczél), de biztos, hogy nem ez lesz az utol­só szó ebben az ügyben. A téma finoman fogalmazva is pi­káns. Aki olvasta Illyés naplóját, érti mire utalok. A hajda­ni ’19-es vöröskatona vitába keveredett már Kun Bélával is, de később fogadta Imrédy, a Kádár-rendszer meg udva­rolt neki, pedig a legszívesebben likvidálta volna. Önjelölt szerepe szerint egyszerre volt Vörösmarty és (az öreg) Arany, nemzetről beszélt az internacionalizmus lobogója alatt. Szerepe (noha többen is jelentkeznének rá) folytatha- tatlan, pedig ebben a ricsajban tényleg kellene, akinek tekintélye van, apaszerepre termett. De - amint már utal­tam rá - a stílus, a stílus... (és a gondolat - programsze­génység). S zétcsócsált téma a médiatörvény is. Mégis lehet újat mondani róla. Ezúttal egy rádiós, Farkas Zoltán szó­lalt meg (Ha nem vigyázunk a végén még lesz média- törvény). Lett is és semmivel nem jutottunk előbbre. Az előzmény Farkas értelmezésében tele van gusztustalan és bohózati elemekkel. (Hankiss, Nahlik, Csúcs, Bányai Gá­bor, Pálfy G. István, Sugár András, Chrudinák stb. stb.) Utólag!?) tulajdonképpen mindegy is, hogy kinek volt iga­za. Folyt, folyik az „enyém a vár, tied a lekvár”-játék. Hogy mit szól mindehhez a néző, a hallgató, az olvasó? Legyint, mert undorodott, undorodik a „nadrágosok” csibészségeitől, önkielégítő játékaitól. De hogy valami érdekesebb hülye­ségről is olvashassunk ott van Hajdú Tibor dolgozata: a Párbajdivat a századvégen. Nos, ha belegondolunk abba, hogy ez a történet az I. világháborúba és Trianonba torkollt a hideg futkározik a hátunkon... „A másikban is tisztelni kell az életet!” Találkozás Kozma Imre atyával, aki az év embere lett Európában Kozma atya: A gyerekek segítése a fontos, hiszen ők viszik tovább a mi életünket Fotó: Dobos Klára Mészáros Béla Miskolc (ÉM) - Kozma Imre lett „Az év embere Európá­ban”. A Reader’s Digest ma­gazin által alapított címet olyan neves közéleti szemé­lyiségeknek ítélik, akiknek munkája hatással van az egész társadalomra. Kozma atya, a Magyar Máltai Szere­tetszolgálat elnöke elsőként érdemelte ki e magas elisme­rést. □ A rövid hírből, amely a díj átadásáról szólt, nem derült ki, hogy miért épp ön lett az év em­bere. • Mikor megkérdeztem, miért engem részesítenek ebben a megtiszteltetésben, elmondták, hogy a jövő század meghatározó egyéniségei nem a politikusok lesznek, hanem olyan közéleti személyiségek, akik nyitottak valamennyi társadalmi réteg irányába, és a szemben álló ér­dekek képviselőit is közel tud­ják hozni egymáshoz. Nagy mértékben motiválta őket az is - óvatosan fogalmazva -, hogy egy pap értékrendje rendkívül sajátos. □ Mi az a sajátos értékrend, amire célzott? • Életemben végig jelen volt az élet iránt érzett tisztelet, ami - mint Istentől kapott ajándék - szent. Ezt nemcsak magunkra nézve kell elfogadni, és élvezet­tel kitölteni, hanem a másikban is tisztelni kell. Az ember legne­mesebb cselekedete, amikor a másikért tud élni. A lét és a nemlét szoros kapcsolatban áll­nak, mégsem összeegyeztethe­tők. A mai emberek nem törőd­nek a 4-5 ezer évvel ezelőtti nemzedékek problémájával, így a néhány emberöltővel későbbi generációk számára is ismeret­lenek lesznek a napjainkat be­árnyékoló gondok. Ézért fontos tudatosítani magunkban, hogy a napokkal, percekkel jól kell sáfárkodnunk, föl kell ismer­nünk létünk ajándék voltát, és életünknek a másik ember segí­tésében kell kiteljesednie. Föl kell mérnünk, hogy mit is jelent az, hogy egymásnak adattunk. • Én mindig így éltem, ezzel a tu­dattal, ezzel a gondolattal, és állandóan azon dolgoztam, hogy kifejezzem az emberek­nek: értük élek, rajtuk szeret­nék segíteni. □ A családjáról semmit sem tu­dunk. Mesélne róla? • Árván nőttem fel, a szüléimét nem is ismertem. Nagyapám nevelt föl, ő formált ilyenné, ő volt az, aki a karitatív élet­szemléletet már gyermekko­romban belém plántálta. Alig voltam nyolcéves, amikor már megfogalmaztam magamnak az előbb említett értékeket. En­nek megfelelően élni akkor tu­dok leginkább - gondoltam -, ha a papi pályát választom, melyre tudatosan készültem. A győri bencés gimnáziumban érettségiztem, utána az eszter­gomi szemináriumba kerültem. Élső szolgálati helyem Dorog- bánya volt, bányászok között, hozzájuk vittem Isten szavát a nehéz hétköznapokban. Később Budapestre helyeztek, ahol egyetemisták pasztorációját kezdtem el, pedig abban az idő­ben ez még tiltott dolognak, ál­lamellenes cselekedetnek minő­sült. Emiatt sok üldöztetésben volt részem, de soha nem adtam fel önként vállalt küldetésemet. □ Hogyan került kapcsolatba a Máltai Szeretetszolgálattal? • Annak, hogy a Máltai Szere­tetszolgálat elnöke lettem, ter­mészetesen előzménye volt. Mint zugligeti plébános, egy 500-600 fős ifjúsági csoporttal dolgoztam - főleg főiskolások­kal, egyetemistákkal -, akikkel konkrét karitatív munkát vé­geztünk. Amikor Csilla asszony, Csilla von Boeselager Magyar- országra jött, hogy társat keres­sen egy ilyen jellegű munkához, amelynek révén a magyar sze­gényeket lehetne segíteni, ak­kor sok-sok keresgélés után akadt rám. Nagyon érdekes ta­lálkozás volt, egy pillanat alatt egymásra találtunk, mintha ré­gi ismerősök lettünk volna. At­tól kezdve elkezdtük közös tevé­kenységünket, ő Németország­ban szervezte a munkát, én pe­dig itthon. □ Miskolcon milyen ered­ménnyel zárult a helyi szakem­berekkel folytatott megbeszélése? • A gyerekek viszik tovább a mi életünket: annak van élete, akinek gyereke van. Ezért a ka­ritatív szervezetek elsőrangú feladata a gyerekeket segítése. A Magyar Máltai Szeretetszol­gálat gyermek- és ifjúságtámo­gató programot indított, mert mi is szeretnénk részt venni ab­ban az országos prevenciós programban, melytől azt vár­juk, hogy egy testileg-lelkileg egészségesebb generációt ne­velhetünk. Szeretnénk, ha az élettel bátran szembenéző, a ki­hívásokat vállaló, a terheket hordozni képes felnőttekké vál­nának. Ezt a programot ebben a régióban indítjuk be, s az itt szerzett tapasztalatokat más szervezeteink föl tudják majd használni. A hangonyi hangoztatok Nagy Zoltán Miskolc (ÉM) - A Felsőmagyarország Ki­adó a millecentenárium alkalmából szép ki­állítású, a magyar honfoglalás és középkor iránt érdeklődők számára maradandó él­ményt jelentő könyvvel lepte meg az olvasó­kat. Lehoczky Alfréd alkotása, a Han- gny-Hódos-völgye a honfoglalás idején és a középkorban nem csak az érintett települé­sek lakossága számára tanulságos. A szer­zőt jól ismerik a megyében. Hangony köz­ségben született - a szülőföld szeretete is ve­zette e mű megírásában -, majd az ózdi gyárban volt műszerész. Magával ragadta az ifjúsági mozgalom, bejárta a fél országot, mígnem a fővárosban tudományos munkák­ba kezdett. Ennek lendületet adtak az egye­temi évek. Lehoczky Alfréd a Miskolci Egye­tem oktatója lett. Innen 20 éves oktatói és tudományos munkálkodás után szociológiai, politológiai tanszékvezetőként vonult nyug­díjba. így vall történészi indíttatásáról: • Meglehetősen kacskaringós és buktatók­kal teli életút van mögöttem, de gazdagon kaptam impulzusokat a történészi hivatás­hoz. Gyerekkoromban szülőfalum határá­ban a Pogány vár, Biriny vár, a Barát-völ­gye a korai magyar történelmet idézte. Lél- kesítőleg hatott rám az egyetemen, hogy Anonymust tanulmányozva találkoztam a Hangony patak nevével. A Hangony patak, amiben én minden nyáron fürödtem! □ Könyvei, tanulmányai szorosan kötődnek Beszélgetés Lehoczky Alfréd millecentenáriumi könyvéről megyénkhez, talán legjelentősebb alkotása A borsodi szénbányászat története a kezdetek­től 1919-ig. • A témakörben három könyvem jelent meg. Ez volt a doktori és a, kandidátusi disszertá­ciómnak is az alapja. írtam egy sor ipartörté­neti, politikatörténeti munkát Miskolc, Diós­győr és Ózd térségéből. ’70-től jobbára szocio­lógiai problémákkal foglalkoztam. Létrehoz­tunk a megyében egy rendszeres szociológiai kutatást végző csoportot. E tanulmányokban remélhetőleg hitelesen tükröződnek az átme­net körülményei, előzményei. □ Nyugdíjba vonult, de maradt tudomá­nyos-kutató szenvedélye. Visszatért régi ked­venc témájához? • Elővettem a régi anyagot, az egyetemi diplomamunkámat, és szisztematikusan hozzáfogtam újra a téma feldolgozásához. Még szerencsém volt, sikerült Pais pro­fesszorral konzultálnom a Hangony szó ér­telmezéséről, aki ezzel konkrétan foglalko­zott. Szerinte a hang szóból származik, azokról a hangoztatókról, kikiáltókról ne­vezték el a völgyet, akik a katonákat tobo­rozták, „mozgósították” a hadjáratok előtt. Úgy tűnik, a Berény törzsnek (vö. Biriny vá­ra Hangony térségében) ez a feladat jutott a korabeli,munkamegosztásban”. □ Az új könyve helytörténeti munka? • Vagy tudományos egy munka, vagy sem. A lényeg: egy konkrét, szűk területet is fel lehet dolgozni a teljesség igényével. Egy pél­dát erre: ma már elismert, hogy a magyar­ság sokféle nációból ötvöződött. Ha a mi völ­gyünket, a Hangony-Hódost nézzük, min­den községnél kimutathatók az előzmé­nyek: az, hogy a Hangony-Berényt a kaba­rok hozták létre. Ma már nem vitatott, hogy Várkony - korábban önálló község, ma Ózd része - avar eredetű. Elismert Ózd úz előz­ménye. 1220-ból oklevelünk van arról, hogy Járdánháza- Mocsolyásra cseh hospes nép­csoport települt. Németit németek hozták létre, és sorolhatnánk tovább. Egy ilyen lo­kális területen is bizonyítható tehát az álta­lánosabb, az egész országra vonatkoztató megállapítás, a korai századok népességé­nek összetételéről. □ Mi a véleménye a szláv jelenlétről? • A dűlő-, puszta-, községnevek alapján ki­mutatható, hogy egyes helynevek - Gubon- na, Goi üka - ószláv nyomokat tükröznek. Ezeknek gazdasági vonzataik is vannak: Arló határában a Palina helynév az ószláv égetett földre, Hangonyon a Lampuszta az erdő feltörésére utal. □ A könyvben szerepel egy kifejező eset a né­pesség változására Hangonypuszta, ma Szentsimon esetében. Mi motiválta ezt? • Amikor a puszta a Széchyek birtokává vált, Széchy Tamás horvát bánként Lend- váról hozott ide telepeseket. Eredménye­ként 1427-től 1431-ig 15-ről 63-ra emelke­dett a jobbágyok száma. Feltételezhető: in­nen ered az úgynevezett falucsúfolóban a „szentsimoni rácok” elnevezés. □ Honfoglalás, középkor... Milyen tendenci­ákat következtetett ki a Hangony-Hódos- völgybeli kutatásaiból? • Lépésről lépésre nyomon kísérhető a völgyben, ahogy a nagybirtok Szentsimon, a középbirtok Hangony-Berény, a kisne- mesi fejlődés Járdánháza esetében a törzsi viszonyokból a 16. század elejére a mohá­csi vész időszakáig eljut egy modem fe­udális-gazdasági és társadalmi berendez­kedéshez. Az érdekesség abban van, hogy ez egy-egy község kapcsán is nyomonkö- vethető. Bizonyítván ilyen konkrétságban az általános érvényű történelmi következ­tetéseket. □ Várható-e folytatása a könyvnek? • Elkezdtem a kutatást az úgynevezett Er­dőhátság településein, Vadnától Borsodná- dasdig, Domaházáig, a Bán-völgyében. Eb­ből most kiemeltük a Hangony- és a Hódos­völgyét. □ Hogyan biztosították a könyv kiadásának költségeit? • A Éelsőmagyarország Kiadó nyert a mil- lecentenáriumra létesített alapítványtól er­re a célra bizonyos összeget. A költségek többi részét az önkormányzatok, iskolák, a vállalkozások biztosították.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom