Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-26 / 72. szám

1996. Március 26., Kedd 8 Ms Itt-Hon _Miskolci Portré Nyíri Kálmán Miskolc (ÉM - T.M.) - Nyíri Kálmán 43 évet töltött a MÁV szolgálatában különböző beosztásban 1940-től 1983- ig. Édesapja is 41 évig dolgozott a vasútnál, négy évtizeden át mozdony- fűtőként, illetve mozdonyvezetőként. Vasutas fia - aki ma már szintén nyugdíjas - soha nem feledi azokat a könnyeket, amelyeket édesapja hullaj­tott nyugdíjba vonulásakor, amikor szeretett gőzmozdonyától búcsúzott. Nyíri Kálmán családja erdélyi me­nekültként érkezett Miskolcra 1921- ben. Egy évig vagonokban laktak a Gö- möri pályaudvaron, majd a József At­tila telepen (menekült telep) kaptak végleges otthont. Két testvérével itt nőtt fel a szép virágos kertekkel öve­zett portákon, kedves, jó szomszédok­kal körülvéve. Az apa munkája bizton­ságot és jó megélhetést nyújtott a csa­ládnak, így szinte elkerülhetetlen volt, hogy fia is a vasútnál próbáljon sze­rencsét. Nyíri Kálmán 17 évesen be­állt dolgozni a Pályafenntartási Főnök­séghez, ahol mindenféle munkát rábíz­tak, ami az irodaházban adódott. Ha­mar felfigyeltek szép írására, és komo­lyabb feladatokkal bízták meg. Majd mindennel, ami a „szakmához” szük­séges. Aztán a háború megszakította a gondtalan életet, a történelem át­formálta a világot. A romeltakarítás­ban, a háború okozta károk helyreál­lításában való részvétel a fiatalember­ből komoly szakembert formált. Ekkor már a MÁV egyik műhelyében dolgo­zott, ahol huszadmagával a megrongá­lódott vasúti berendezések megjavítá­sán fáradozott. Aztán raktárkezelő lett, majd néhány év múltán, alig 26 éve­sen raktárvezető. A munkában töltött hétköznapok mellett kikapcsolódásnak számított a Tarcalon vásárolt szőlő művelése. A fi­nom hegyaljai bor az avasi pincébe ke­rült, ahol máig hetente összejönnek a barátok és borozgatás mellett, jó han­gulatban töltik együtt a vasárnapot, megbeszélve a világ dolgait. Mert Nyi- ri Kálmán a világ dolgaira nagyon oda­figyel, nyitott szemmel jár-kel, a hi­bákat, hiányosságokat olvasói levelei­ben évek óta rendületlenül felfedi és jószándékú ötletekkel, javaslatokkal próbálja felhívni a figyelmet a köz dol­gaira, a közösség érdekében. Ifjúsági kártya - fiataloknak Miskolc (Bi.I) - A 24 éves Ve­res Gábor vasútépítési-pá- lyafenntartó szakon végzett a Kós Károly Építőipari szakközépiskolában. Mis­kolci álláshelyei után Salgó­tarjánba került, ahol szin­tén a szakmájában helyez­kedett el. Ott ismerkedett meg a Derült Zsömlék Ala­pítvány tagjaival, s úgy érezte, közösen valami fan­tasztikus dolgot tudnának nyújtani korosztályuknak. • Új lakóhelyemen csigázta fel az érdeklődésemet - hiszen jó­magam is kiskeresetű fiatal va­gyok - az Ifjúsági kártya „moz­galom”, ami óriási lehetőség a 27. életévüket még be nem töl­tött fiatalok számára. Felméré­sek igazolták, hogy ha lehet­ne, ez a korosztály költené a legtöbbet vásárlásra, utazásra, szórakozásra. Ezért láttam fan­táziát a fényképes, hologram­mos számjeggyel ellátott kár­tyában, amelynek tulajdonosai az IK emblémával ellátott bol­tokban, szolgáltató egységek­ben (testformáló szalon, utazá­si irodák, nyelviskola, bisztrók, optika) 5-10 százalék kedvez­ményben részesülhetnek. □ Miskolcon hány egységgel alakított ki eddig kapcsolatot'? • Közel harminccal. A fiata­lok egy évig vehetik igénybe a kedvezményeket, s nemcsak itt, hanem számos más telepü­lésén is. Szeretnénk elérni, hogy még a nyár előtt a Bala­ton partján is egyre több Ifjú­sági kártyával rendelkező bolt, szolgáltató egység álljon rendel­kezésünkre. Vállalkozásunk drogellenes programot is szol­gál, mert e kártya tulajdono­sai nem kaphatnak kedvez­ményt sem dohányárukra, sem alkoholra, sem egyéb jövedéki termékekre. Viszont az április 2-4 között megrendezendő sal­gótarjáni Diák Expón ingyenes belépési lehetőséget biztosí­tunk! Találkozzunk, beszéljük meg egymás gondjait, problé­máit jó muzsika - My Cream, Cadillac, Kispál és a Borz - mellett. □ Magányos farkasként agitál? • Nem. Most már segítségem­re van a miskolci Egyetemvá­rosban működő Meló-Diák Di­ákszövetkezet egyik vezetősé­gi tagja, Jáger Zoltán. (E/6-os kollégium, 125-ös szoba. Tele­fon: 365-111/14-07.) Szeretnénk felkeresni még több iskolát, hogy minél szélesebb körben propagáljuk az Ifjúsági kártya óriási előnyeit. Fotó: Végh Csaba Gyerekek honi rajzasztala Körjáték Kis Balázs 1. osztályos kisdiák rajza (Miskolc, Selyemréti Ált. Isk.) vessssstfíissíitt AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG MISKOLCI MELLÉKLETE •1996 március 26. :• IV. évf. 13. szám Egy érettségire épülő magániskola Titkárokat, menedzsereket, pedagógiai asszisztenseket képeznek A munkaügyi központ támogatja a vendéglátóipari szakembe­rek nyelvi képzését . Fotó: Végh Csaba Miskolc (ÉM - B.O.) - A feb­ruár 29-ei közgyűlésen hagyta jóvá a megyeszék­hely képviselő-testülete azt a közoktatási megállapo­dást, amely a miskolci ön- kormányzat és Nagy Lajos vállalkozó között jött létre a Karrina Szakképző Iskola működtetésére vonatkozó­an. A szeptemberben debü­táló intézményről kérdez­tük az iskola alapítóját, Nagy Lajost. O Mi motiválta önt abban, hogy magániskolát alapítson? • Elsősorban azok a tapaszta­latok, amelyek a családi vállal­kozásban beindított Karrina Humán Szolgáltató és Vállalko­zást Fejlesztő Bt. ’91-es fennál­lása és működése óta szerez­tünk. A bt. keretein belül a kez­detektől fogva képzéssel foglal­kozunk, s mint arra névválasz­tásunk - Karrina - is utal, kar­rier-menedzseléssel. Ez utób­bival összefüggésben indítottuk be állásközvetítő szolgáltatá­sunkat, amelyet számítógépes adatbankon keresztül bonyolí­tunk. Voltak és jelenleg is van­nak olyan tanfolyamaink, ame­lyeket a munkaügyi központ tá­mogat, így a képzési költségek nem terhelik az ezeken résztve­vőket. Hallgatóink elsősorban a fiatal felnőttek köréből kerül­nek ki, ezért is gondoltunk ar­ra, érdemes lenne a képzést ki- teijeszteni, iskolarendszerűvé tenni. No és nem utolsó sorban azért, mert többször felvetődött a finanszírozás kérdése az el­múlt években, ugyanis szakmai és nyelvtanfolyamaink elvégzé­sét jóval többen igényelték vol­na, mint amennyien azt való­jában elvégezték, illetve meg tudták fizetni. □ Milyen támogatásban részesül a Karrina Szakképző Iskola? • A jóváhagyott közoktatási megállapodás alapján a beisko­lázott tanulói létszámnak meg­felelő, de legfeljebb 136 tanuló utáni - a költségvetési törvény­ben rögzített - állami norma­tív hozzájárulás illeti meg az is­kolát, s ebből az itt folyó okta­tás jórészt fedezhető. QKik és milyen szakokra jelent­kezhetnek? • Az iskola olyan érettségizett, de szakmával nem rendelkező fiatalokat kíván első szakmá­hoz juttatni, akik felsőfokú ok­tatási intézménybe nem jutot­tak be, s így nagy valószínűség­gel a munkanélküliek számát növelnék. Tehát egy olyan to­vábbfejlődési lehetőséget kínál, amely mind a fiatalok elhelyez­kedési, mind továbbtanulási esélyét növelné. Összesen négy osztályban tanulhatnak és sze­rezhetnek képesítést az ide je­lentkezők. Egyéves képzés ke­retében indítunk pedagógiai asszisztensi, két éves képzés keretében pedig menedzser­asszisztensi és ügyintéző-titká­ri osztályokat, az utóbbiból ket­tőt. Mindegyik szakhoz társul nyelvoktatás, amely nyelvvizs­gához kötött. Az iskola állami­lag elismert szakképesítést ad, s a hallgatók a majdani szak­vizsgákon nyújtott teljesítmé­nyüktől függően szerezhetnek középfokú vagy felsőfokú képe­sítést. □ Helyileg hol működik majd a Karrina Szakképző? • Egyelőre a Kossuth Gimná­ziumban, délutánonként. Bár­mennyire is jó partnert talál­tunk a kossuthosokban, idővel saját intézményi épületet sze­retnénk. Ez ügyben azonban csak most nyílott lehetőségünk a továbblépésre, hiszen műkö­dési engedély nélkül nem lehet épületet bérelni. Mindenesetre ennek az áthidaló megoldásnak is örülünk. Rövidesen pályáza­tokat írunk ki a szaktanári ál­lások betöltésére és meghirdet­jük az érettségizett fiatalok számára is a felvételit. Huszonhat év a salakmotorsportban Több generációt versenyeztetett... (7. oldal) _A Tartalomból Közhasznú munka A szociális ellátásokhoz kapcsolódóan az idén újabb problémával kell meg­birkózniuk az önkormányzatoknak. A szeptember 30-tól életbe lépő jogi sza­bályozás ugyanis csak akkor teszi le­hetővé a már két éve jövedelempótló támogatásban részesülők további se­gélyezését, ha az érintettek 90 nap iga­zolt munkaviszonnyal rendelkeznek. Hogy a legrászorultabb rétegeken se­gítsenek, a szirmabesenyői önkor­mányzat április 1-jétől közhasznú munkát szervez. (3. oldal) Elektrotechnikusok Az 1990-es évek elején egyre világo­sabbá vált, hogy a hagyományos nagy­iparra alapozó szakképzés válságba került. Ezt felismerve a Debreczeni Márton Szakiskola vezetése az intéz­mény képzési szerkezetét folyamato­san átalakította. (4. oldal) Bajnokot avattak Bajnokot, pontosabban kupagyőztest avattak a kispályás labdarúgásban, ugyanis befejeződtek a Kőhalmi Ku­pa küzdelmei. Csaknem fél évvel eze­lőtt indult útjára a labda a hejőcsabai sportcsarnokban, hogy eldőljön, ki nye­ri Miskolc téli terembajnokságát. A vá­laszig március közepéig kellett várni. (7. oldal) Ifjúsági kártya Felmérések igazolták, hogy a fiatalok vásárlási kedve a legnagyobb és ez a korosztály költ(ene) a legszívesebben szórakozásra, utazásra. Nem mindegy azonban, hogy mennyit. (8. oldal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom