Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-26 / 72. szám
2 Ms Itt-Hon 1996. Március 26., Kedd Nekünk Írták Miskolci temetők A szépen rendezett miskolci temetők mindegyikében pihennek régmúlt idők hírességei és történelmi személyiségei. Az avasi templom egyik sírboltja felett latin nyelven írt felirat azt hirdeti: itt nyugszik Miskolczy Ambrus, a diósgyőri vár várnagyának 1588-ban elhalt István kisfia, és 1589-ben elhunyt felesége, Illavay Katalin. A templom előtt óriási obeliszk alatt nyugszik Palóczy László, Borsod vármegye híres alispánja, országgyűlési követ, az 1861-es országgyűlés korelnöke. Mellette van Szemere Bertalannak, a vármegye alispánjának, az 1848-as Kossutli-kormány belügyminiszterének, 1949 miniszterelnökének fekete gránit obeliszkje. Itt pihen Horváth Lajos főrendházi tag, La- tabár Endre, a XIX. század híres színművésze, id. Tompa Mihály, a nagy költő édesapja, Dálnoky Nagy Lajos, Borsod vármegye alispánja. A minorita templom sírboltjában nyugszik a szentéletű Kelemen Didák, akinek boldoggá avatása most van folyamatban. A Népkerttel szemben lévő Kálvária kápolnában Máriássy Gábor római katolikus püspök. A Mindszenti római katolikus temetőben pihen Munkácsy Mihály édesapja, Lieb Mihály és édesanyja, Rock Cecília, továbbá Jó- kainé, Laborfalvy Róza édesapja, Ben- ke József leányiskolái tanító, színház- igazgató és ugyancsak itt fekszik Er- dődy Jolán kedvelt drámai színésznő. A Szent Anna római katolikus temetőben pihen Déry Istvánná Széppataki Róza, a híres színművésznő, akinek a nemzeti kegyelet állított hatalmas fehér márvány obeliszket. A Mindszenti evangélikus temetőben Csengey Gusztáv, a „Fogoly lengyel” költője és Ze- lenka Pál püspök. A Deszka temetőben temették el Kókai Kun Bertalan püspököt, aki 60 évig volt miskolci lelkész és 44 évig a Tiszáninneni egyház- kerület püspöke. Itt nyugszik Bató István a híres és gazdag búzakereskedő, kinek nevét őrzi a Batóház. Itt találjuk Tüdős István, Révész Kálmán, Farkas István püspökök sírjait is. A tetemvári hősök temetőjében a volt 10. honvéd gyalogezred katonái közül több mint kétezren nyugszanak, míg az 1848-as szabadságharcban részt vett hős honvédeinket az Avasi és a Mindszenti római katolikus temetőben he- I lyezték örök nyugalomra, az avasi izraelita temetőben pedig az árvíz és az első világháború hősi halottait. Balogh Sándor Itt-Hon Az Észak-Magyarország regionális melléklete. Megjelenik minden kedden. Szerkesztő: Bodnár Ildikó. A miskolci melléklet címe: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. Telefon/fax: 46/341-866 Miskolci ifjak nemzeti ünnepünkön K özépiskolások, cserkészek, óvodások. Miskolci ifjak valamennyien. Ünnepeltek korukhoz, szívükhöz illően, s emlékeztek a nagy elődökre. Az ovisok saját maguk készítetne kokárdát tűztek fel ezen a napon és saját maguk készítette zászlót lobogtatva látogattak el a Kossuth-szoborhoz, ahol jó néhány papírtrikoiór a talapzatra került. Márciusi emlékhelyeket koszorúztak e napon a cserkészcsapatok képviselői, a középiskolás diákok pedig alkalomhoz illő műsorral köszöntötték március idusát. Az ünnepi „paletta" korántsem teljes, ám képeinken ezeket a pillanatokat örökítettük meg. Fotók: Vógh Csaba Kevesebb a betörés és a lopás Felsőzsolca (ÉM) - Március elején tartotta beszámoló közgyűlését a helyi polgárőrség. Szarka András polgárőrparancsnok többek között arról szólt, hogy az 5 évvel ezelőtt hivatalosan megalakult önkéntes szervezet színre lépése óta csökkent a településen a betörések és a lopások száma. Hangsúlyozta, hogy az önkéntesek munkáját nagyban segítik azok a riasztóberendezések, amelyeket több intézményben felszereltek az elmúlt évek folyamán. Kevesebb ugyan a tolvajlás, de csirkéket és kerékpárokat továbbra is gyakorta elemeinek az enyves- kezűek. Legtöbb esetben emberi mulasztás könnyíti meg a zsi- ványok dolgát, akik az őrizetlenül hagyott kerékpárok és a kapuban felejtett kulcsok láttán sajnos azonnali „késztetést” éreznek. A közgyűlésen felszólalt Hajdú István százados, a KMB alosztályvezetője, aki az egyik legjobb csoportként minősítette a helyi polgárőrséget, amelynek hozzáértő munkája es segítő támogatása révén az utóbbi időben lényegesen több bűncselekményre derülhetett fény. 1996. Március 26., Kedd Itt-Hon Ms ? Ivan Mauger a Népkertben A mit tettem, azt mindig igaz szeretettel és szívesen tettem, s úgy érzem, nem is eredménytelenül. Volt egy olyan sikeridőszak, kb. 1975 és 1982 között, amikor Iszinte minden országos bajnokságot a miskolciak nyertek. Szőke, a Szi- ráczky-testvérek, Mészáros, Jakab... Huszonhat év a salakmotorsportban Miskolc (ÉM - S.G.) - Azoknak, akik egy kicsit is járatosak a salakmotorozás világában, aligha kell bemutatni Kővári Kázmért, aki hosszú éveket töltött a Borsodi Volán motorosainak élén, később pedig a klub ügyvezető elnöke lett. a Magyar Autó-Motor Szövetségben esztendőkig ő volt a salakmotor szakág vezetője. A tartalmas és eredményes pályafutás értékelését kértük a ma már nyugdíjban lévő nagyszerű sportvezetőtől. A Borsodi Építők Volán klubházában rengeteg kupa, serleg és számos fénykép tanúskodik a sikeres évekről. A fotókat lapozgatva, azokat nézegetve szép lassan megelevenedik a dicső múlt, a kiváló versenyek és versenyzők emléke... • Az a 26 esztendő, amelyet el- töltöttem a salakmotorsportban, sok szép élményt hozott. Ezek közül szinte lehetetlen valamelyiket is az élre helyezni. Minden évben rendeztünk világbajnoki versenyt, egyik izgalmasabb volt, mint a másik. Azt büszkén mondhatom, hogy a rendezéssel mindig elégedettek voltak a nemzetközi szövetség részéről. Az egyik legemlékezetesebb verseny az 1976-os páros VB kontinens döntő volt, amelyen a miskolci Sziráczky-Szőke páros képviselte a magyar színeket, csak hajszállal maradt le a továbbjutást jelentő 3. helyről. Érdekesség, hogy □ A versenyzők közül kik a legemlékezetesebbek? • E hosszú idő alatt több generációt is sikerült szolgálnom és versenyeztetnem. A Perényi, Radácsi. Csató fémjelezte generációtól a Szőke, Sziráczky, Mészáros vezette korosztályig. Dolgoztam a jelenlegi élgárdává, Adoijánnal és Hajdúval is. Egy háromgenerációs váltást ölelt fel ez az időszak, s mindegyik motoroshoz fűződik valamilyen kellemes emlékem, hiszen rengeteg szép pillanatot éltem át velük. □ Minek köszönhető ez a sikersorozat? • Úgy gondolom, elsősorban az odaadásnak, a sport iránti elkötelezettségnek, a salakmotorozás szeretetének. Egy-egy újabb feladat megoldása mindig megújulást kívánt, s ez egyben táplálta is azt a fáradhatatlan tevékenységet, mely elengedhetetlen a sikerhez. Amit tettem, azt mindig igaz szeretettel és szívesen tettem, s úgy érzem, nem is eredménytelenül. Volt egy olyan sikeridőszak, kb. 1975. és 1982 között, amikor szinte minden országos bajnokságot a miskolciak nyertek. Szőke, a Szi- ráczky-testvérek, Mészáros, Jakab adta a válogatott gerincét. Előfordult, hogy csak borsodi salakos állt a dobogón! A közönség szinte mindig megtöltötte a népkerti arénát. Nagyszerű idők voltak, nagyon sok szép emlékkel ajándékozott meg ez a 26 esztendő. □ Mi lehet a jövő zálogai • Szeretni kell a salakmotort, tenni kell érte, mert ez a nagyon szép sportág megérdemli. ekkor Skócia külön indult, nem pedig Nagy-Britannia színeiben, így skót salakosokat is láthattunk a Népkertben. Nem is akármilyeneket, hiszen csak az angolok tudták őket megverni. □ Nagyon szép hagyományai voltak a miskolci Grand Prix futamoknak. • Remek versenyek voltak. Volt, hogy egyszerre három miskolci állt a dobogón. A 4. Grand Prix-re sikerült meghívni a tizenhatszoros világbajnok, új-zélandi Ivan Mau- gert, talán minden idők legeredményesebb versenyzőjét, aki ellátogatott városunkba! Valósággal özönlött a közönség a Népkertbe. Bajnokot avattak a Kőhalmi Kupán Miskolc (ÉM - S.G.) - Bajnokot, pontosabban kupagyőztest avattak a kispályás labdarúgásban, ugyanis befejeződtek a Kőhalmi Kupa küzdelmei. Valamikor még tavaly októberében indult útjára a labda a hejőcsabai csarnokban, hogy eldőljön: ki nyeri Miskolc téli terembajnokságát. A válaszra március közepéig kellett várni. Természetesen élénk érdeklődés mellett rendezték meg a finálét, amelyben az induló 54 csapat két legjobbja találkozott: az évek óta jól szereplő, DAM, valamint a Bodnár SÉ. Ők egyszer már összemérhették tudásukat a csoportmérkőzések folyamán, akkor sima diósgyőri siker született. A legtöbben most is az ő győzelmükre fogadtak volna. Ennek megfelelően azonnal támadólag lépett fel a DAM, sorra alakították ki a helyzeteket, s a gólok sem maradtak el. Ezzel a vasgyáriak tetemes, 4-0-ás előnnyel térhettek a szünetre. A második félidőben némileg kijött a szorításból a Bodnár, ám a gólokat továbbra is a DAM szerezte. Esélyeshez méltóan egy pillanatnyi esélyt sem hagytak ellenfelüknek, s döntőkhöz szokatlan nagy gólarányú, 8-2-es győzelemnek örülhettek a végén. Különösen remek teljesítményt nyújtott Viczek Zsolt, aki egymaga öt gólt szerzett! A Kőhalmi Kupa 199.5/96. évi bajnoka, tehát a DAM! A kisdöntőben a HCM-JePé- ker megérdemelten verte 6-4- re az Avas-Bútor csapatát, így övék lett a bronzérem. Mindenféleképpen meglepetés, hogy a tavalyi védő Meggy- Új-Zéland még a dobogóra sem került... A gólkirályi címet szinte már természetes módon Viczek Zsolt (DAM) szerezte meg, míg a legjobb mezőnyjátékos Kiss Gábor (Bodnár SE) lett. A legjobb kapusnak Onder Györgyöt (Avas-Bútor) választották. Az Old Boy-ok végjátéka ezúttal is igazolta, hogy az „öregfiúk” elnevezés csak a korra vonatkozik, korántsem a teljesítményre! A győzelmet ritka parázs hangulatú és izgalmas döntő után szerezte meg a Termovill, hosszabbítás után diadalmaskodva a Matáv Rt. felett. A harmadik helyre a Volán futott be, megelőzve a Jókait. A gólkirály a Volán erőssége, a még mindig aktív Bodnár József, a legjobb játékos pedig a Matáv Rt. csapatából a nagy- széni barcikai éveket maga mögött tudható Fodor Géza lett. A legjobb kapusnak a bajnok Termovill hálóőr, Sztojkó László bizonyult. Március végi túrák Miskolc (ÉM) - A Diósgyőri Természetbarát Sport Klub hétközi túrára invitálja mindazokat, akik szeretnének március 27-én, szerdán egy jót barangolni a természetben. A találkozóra a jól ismert helyen, a Majális parkban kerül sor a 15-ös busz végállomásánál, ahonnan 9.55-kor indul majd a csapat. Útvonal: Ómassa - Bolhás - Jávorkút- Svéd fenyves - Borókás tebrek - Vesz- szős völgy - Lillafüred. Túravezető: Hornyák Balázsné. A táv hossza 13,5 km, a szintkülönbség 220 m lesz. Akik a szerda helyett inkább a hétvégét választanák természetjárásra, azokat március 31-én Lillafüreden, a Volán buszvégállomásánál 6 óra 50 perckor várja Bohus László túravezető. A túra hossza 22,5 km lesz, a szint- különbség pedig 350 m. Útvonal: Hollóstető - Nagy-bodzás - Kis-Bodzás - Ilona ház - Miklós lugas - Belvács kút- Hidegpatak völgye - Hór völgy - Te- be puszta - Gyertyán völgy - Szarvaskúti Csúnya völgy - Hollóstető. A DTSK minden érdeklődőt és túrázni vágyót szeretettel vár!