Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-27 / 73. szám

1996. Március 27», Szerda Megyei Körkép ESZAK-Magyarország 5 SzendvicsfaQló csibészrémek Ma... • INGYENES JOGTANÁCS­ADÁS. Ingyenes jogtanáesadást tart minden szerdán délután kettő­től öt óráig Boós Tibor ügyvéd, a SZDSZ miskolci székhazában. He­lye, Miskolc, Városház tér 2. • CSILLAGOKRÓL. A Magyar Asztronautikai Társaság miskolci csoportja ma délután 3 órától meg­beszélésre, közös programok terve­zésére hívja a városban, illetve an­nak környékén szervezetten vagy egyéni észlelőként dolgozó amatőr csillagászokat a miskolci Tudo­mány és Technika Házába. Holnap... • TAVASZVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ. Az ünnepi készülődés, a húsvéti szokások felelevenítésével szóra­koztatják majd csütörtökön délelőtt 10 órától a gyerekeket a Katowice úti óvodában a játszóház vezetői. A részvétel ingyenes, a gyerekeknek térítés ellenében étkezés igényel­hető. • TÁJÉKOZTATÓ AZ IPARI PARKRÓL. Sajókeresztúr önkor­mányzatának képviselő-testülete csütörtöki ülésén megvitatja a tava­lyi költségvetés végrehajtásáról szó­ló beszámolót, tárgyal a tűzvéde­lemmel kapcsolatos önkormányzati feladatokról. A BEM területén léte­sítendő, új munkahelyeket teremtő Miskolci Ipari Parkról Sashalmi László, az SeM Rt. elnök-vezérigaz­gatója tájékoztatja a képviselőket és az érdeklődőket. • CUKORBETEGEK KLUBJA. A Diósgyőri Cukorbetegek Egyesü­lete az előzetes program szerint hol­nap délután fél háromkor tartja so­ron következő foglalkozását a Diós­győri Kórház Kultúrtermében. •TIZENHÁROM, PLUSZ EGYE­BEK. Tiszaújváros önkormányzati testületé csütörtökön kilenc órától tartja soros ülését. A tervek szerint tizenhárom „fő” napirendi pontról, az „egyebek” között pedig még to­vábbi kilenc témáról határoznak a városatyák. Többek között módo­sítják a lakásépítés és -vásárlás pénzügyi támogatásáról szóló ren- dolctülÁGti •MEGYEI KÖZGYŰLÉS. Csütör­tökön délelőtt fél 10-től tartja követ­kező ülését a B.-A.-Z. megyei önkor­mányzat közgyűlése. A képviselők beszámolót hallgatnak meg a tava­lyi költségvetés teljesítéséről, tájé­kozódnak a megye közúti hálózatá­nak helyzetéről, a megye mezőgaz­daságáról, illetve élelmiszeripará­ról és a megye munkabiztonságáról. Miskolc (ÉM - FJ) - Ha erkölcsi bizonyítványt némelyikük nem is kaphatna (hisz’ szend­vicset „lopott”), mégis ők a ví- kendterületeket ellenőrző zsa­ruk leghűségesebb, s bizton ál­lítható: legjobb segítői. Ők, a rendőrlovak. A lakosság körében igen nagy nép­szerűségnek örvendő (és itt nem el­sősorban a magukról megfeledke­zett vandál focidrukkerekre gondo­lunk!) lovasrendőrök miskolci külö­nítményének létszáma március 1- jétől több mint duplájára nőtt. Ez - különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Miskolc környékén nagyon sok a víkendház - igen jó döntés volt a főkapitányság részéről. Hiszen a gyakran bepehupás, autóval bejár­hatatlan (vagy csak körülményesen bejárható) területeken leginkább a lovasosztagot rettegik a kültelki va­gányok. A paripás zsaruk ugyanis a géperejű járművekkel megközelít­hetetlen helyeken is remekül (és gyorsan) elboldogulnak. S ami szin­tén nem utolsó szempont a mai, benzinínséges időkben: a nyeregbe nincs kilométeróra beépítve, így nem folyton attól tartani, hogy túl­futják az adott hónapra előirány­zott kilométeradagot. S no persze a jól beosztott abrak is olcsóbban megúszható, nem beszélve a jó időkben árokszélen is kisarjadó friss fűről... De komoly(abb)an: a lovas cso­port március előtti négy plusz egyes létszáma meglehetősen szűk kör­ben biztosított lehetőséget a Mis­kolc környéki víkendterületek min­dennapos ellenőrzésére. Ezzel szemben a jelenlegi 11 fős állo­Lovasrendőr-tréning mánnyal akár öt útirány is egy idő­ben végigügethető. Visszakanyarodva a lakosság ré­széről tapasztalható pozitív „rendőrlovar-megítéléshez”: renge­tegjelzés fut be hozzájuk a telektu­lajdonosoktól, hogy mikor és hol lát­tak gyanúsan bóklászó elemeket. Ami valahol természetes is, hiszen (túl azon, hogy csupa barátságos ember üli a táltosokat) sokkal köny- nyebb velük szóba elegyedni, mint például egy autóval robogó egyenru­hással. A lovasrendőrök görömbölyi gya­korlópályáján tegnap munkatársa­ink is kinn jártak. A 11 állatbarátot már kora délelőtt nyeregben talál­Fotó: Végh Csaba tűk. Éppen gyakorlatoztak: közvet­len parancsnokuk, Kun Ágnes had­nagy, vezényszavaira ügettek, vág­táztak. ugrattak. Igazán ügyesen, összeszokottan dolgoztak. Egy-egy rövidvagta közti szünet­ben néhány emlékezetesebb ló-ren- dőr-szolgálat sztoriról faggattuk a „hadnagyamazont”. Nekünk legin­kább a szendvicsfa(-)ló története tet­szett (igazoltatás közben az egyik al­másderes kiharapta valaki kezéből a zsemlét), míg a legtanulságosabb­nak tűnő eset az volt, amikor szintén igazoltatás alkalmával, egy gyanús személyek által húzott taligáról ab- rakolta be a paripa a módfölött gya­nús eredetű almahalmot. Embercsempész rablót fogtak Bódvaszilas (ÉM) - Március 25- én az esti órákban a Tomaná- daskai Határőrizeti Kirendelt­ség járőre Bódvaszilas térségé­ben elfogott egy szlovák ember­csempészt, két jugoszláv és egy horvát állampolgárt, akik a zöldhatáron keresztül szerettek volna eljutni Szlovákiába. A szlovák embercsempész március 25-én legálisan érkezett hazánkba azzal a céllal, hogy a három külföldi állampolgárt Szlovákiába csem­péssze. Az alku megkötése után ­személyenként 200 német márká­ért - Miskolcon egy taxiba szálltak, és elindultak Tornanádaska irányá­ba. A taxit - amelynek tarifája 5000 forint volt - már a Tornanádaskai Határőrizeti Kirendeltség működé­si területére való belépéskor észlel­te az egyik határőr járőr, aki rádión értesítette társát. Az nem sokkal később megállította a taxit, és az igazoltatás során fény derült a kis társaság terveire. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a szlovák embercsempészre hazájában rablás miatt másfél év felfüggesztett börtönbüntetést sza­bott ki az igazságszolgáltatás. Ter­vük egyébként az volt, hogy a ma­gyar határ közelében a taxiból ki­szállnak, és a zöldhatáron át gyalo­gosan lépnek Szlovákia földjére. A Tornanádaskai Határőrizeti Ki- rendeltség a szlovák embercsem­pészt büntető feljelentéssel átadta az Edelény Városi Rendőrkapi­tányságnak, míg a két jugoszláv és a horvát állampolgárt - ügyük ren­dezéséig - a Miskolci Határőr Igaz­gatóság közösségi szállásán he­lyezték el. Értelmetlenül feszített húrok Fedor Vilmos kritikus, korrekcióra kész MSZP-kongresszusra számít a hét végén Brackó István Miskolc (ÉM) - A stabilizációs politikát ugyan folytatni kell, de értelmetlen áldozatok meg­hozatala nélkül, s a lakosság tűrőképességét mindig szem előtt tartva. Ezt Fedor Vilmos országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke, a párt országos elnökségi tagja nyi­latkozta lapunknak, amikor a Magyar Szocialista Párt hétvé­gi kongresszusa apropójából beszélgettünk. □ Milyen reményekkel tekint a mil- lecentenárium évében Magyaror­szágra, szűkebb hazánkra, három­nevű megyénkre? • Én olyasvalamit érzek, amit éreznek mindazok, akik életük nagy vállalkozásába kezdenek, és biztosak abban: lesz elég erejük, lesz kitartásuk, hogy azt megvaló­sítsák. A rendszerváltozással a pi­acgazdaság, a polgárosodás felté­teleinek megteremtésével immá­ron egyirányú és visszafordíthat­atlan útra léptünk. A változás pil­lanata, az eufória elmúlt, a vitat­hatatlan eredmények mellett sok gond és keserűség jellemzi az ün­nep esztendejét. Változatlanul val­lom: az irány helyes, azonban a veszteség túlságosan nagy és sok esetben értelmetlen. Vállalni pe­dig csak az tud, aki annak célját és értelmét látja. Szükség van tehát a piacgazdaság szociális korrekció­jára, az emberek igazságérzetét sértő jelenségek megszüntetésére, a nemzet kulturális önazonosságá­nak megerősítésére. Nekünk, mai Fedor Vilmos: A koalíció taktikai szövetség Fotó: Nagy Gábor (ISB) magyaroknak tágabb és szűkebb hazánkban egyaránt ezt is jelenti az ünnep. Az ezeréves évforduló a nagy építkezések jegyében telt. Most is valami hasonlót kell érez- nünk. Igyekezzünk összefogással, mindenkit megszólítva és társul hívva véghez vinni. Ha így te­szünk, akkor reményeink valóra válhatnak, a hazában és a me­gyénkben is. Ha - bár sokszor nélkülözve is - épülnek és gyara­podnak a családok, akkor épül a nemzet. □ A közhangulat és a közvélekedés nem esik egybe a. kormány s a mi­niszterelnök optimizmusával, ... öntől, mint volt zenésztől, gyakorló zeiu’pedagógustól nem idegen a hasonlatba bújtatott kérdés: med­dig feszíthető még a húr? • Én azt természetesnek tartom, ha egy kormány - mert hogy tudja mit akar - optimista. A kérdés mindig az: megalapozott-e az opti­mizmusa. Megvan-e a program megvalósításához nélkülözhetet­len társadalmi támogatottsága? A hasonlathoz kapcsolódva ma úgy érzem, a húrok már naigyon fesze­sek, ráadásul sokszor - mint utóbb kiderült - értelmetlenül húztak rajta. A magyar társadalom meg­határozó többsége hihetetlen érettséget és türelmet tanúsított, amikor a pénzügyi stabilitás javí­tása érdekében szükséges intézke­dések magas inflációval, súlyos re­álbér csökkenéssel, életszínvonal­romlással együttjáró következmé­nyeit viselte és viseli ma is. Az elért eredményekért elsősorban nekik jár köszönet és elismerés. Határozott véleményem, hogy a stabilizációs politikát folytatni kell, de értelmetlen áldozatok meghozatala nélkül, mindig figyel­ve a lakosság tűrőképességére és a sokszor igazságtalanul és érdem­telenül viselt terhek megszünteté­sére. Ha ugyanis nincs társadalmi egyensúly és béke, akkor minden­féle stabilizációs elképzelés értel­mét veszti. □ Gyanítható, hogy a mostani és az őszi, miskolci kongresszus más hangvételű és hangszerelésű lesz. Mi lesz az MSZP-vel? • Úgy hiszem, és a megye képvise­letében arra készülök, hogy egy kritikus, a helyzettel szembenéző, a szükséges és indokolt korrekció­kat elvégezni akaró kongresszu­son veszek részt. A képviselők azon csoportjához tartozom, akik néhány nappal ezelőtt papírra ve­tették és „Márciusi nyilatkozat” címmel nyilvánosságra hozták gondolataikat. Néhány sorát sze­retném idézni: ,A rendszerválto­zás szükségszerű realitásaival szembenézve és a magyar társada­lom letagadhatatlan sebeit érzé­kelve arra törekszünk, hogy a de­mokratikus baloldal szellemében, de az egész nemzet érdekeire fi­gyelemmel fogalmazzuk meg a társadalmi gazdasági téren szük­séges tennivalókat. Az 1989/90- ben megkezdett utat vállaljuk, azt visszafordíthatatlannak tartjuk, s éppen annak további stabilizáló­dását reméljük a szociális és kul­turális értékek fokozottabb érvé­nyesítésétől.” Nos, ha a kong­resszus ilyen szellemben politizál, akkor jó úton jár. Ebben az eset­ben az MSZP esélyes lehet az 1998. évi választásoknak. □ Politológusok szerint az SZDSZ- szel. kötött „házasság” kitart a kö­vetkező választásokig. De mi lesz 1998 után? • Azt hiszem, erről még korai be­szélni. A koalíció rövid távra szóló taktikai szövetség. A baloldal stra­tégiai szövetségeseit azonban nem a marakodó parlamenten belüli és kí­vüli pártok körében keresi és találja meg, hanem a társadalom legkülön­félébb szervezeteiben és csoportjai­ban. A baloldal értük és velük politi­zál. Ok fognak dönteni arról, hogy ezt jól, vagy rosszul csináltuk, s aszerint támogatnak vágj' esetleg elfordulnak tőlünk. Szeretném, ha 1998-ban az előbbi történne. Duhaj díjbeszedő Miskolc (ÉM - FJ) - Képességei, pontosab­ban képtelen megnyilvánulásai alapján akár pénzbehajtónak is felcsaphatna az a díjbeszedő, akit vasárnap a Tiszai pálya­udvaron csak rendőri segédlettel sike­rült megfékezni. Egyébként - ha már fel­vetődött - könnyen lehetséges, hogy tényleg kénytelen lesz új munka után nézni az • eddig hivatalos „pénzbehaj­tóként” egzisztáló férfi... Látszólag (s mint később kiderült valóságosan is!) minden különösebb indok nélkül vandál- kodó (ergo: oktalankodó) fiatalember keltett közmegbotránkozást vasárnap kora este a Ti­szai pályaudvaron. Miként? Farkas József alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság vizs­galati osztályvezetője idézte fel a történteket. A vasútállomáson akadt teendője egy bal- szerencsés állampolgárnak március 24-én. Dolga végeztével visszasétált a parkolóban ha­gyott autójához, s szinte a lélegzete is elállt: korábban gondosan megkímélt járgánya be- horpadozva, lepattogzott színezéssel csúfosko- dott. „Hogy az a megveszekedett ménkű csap­na abba az állatba...!” - keseredett neki a tu­laj, mire egy járókelő „megszánta”, s rámuta­tott valakire: ő volt az... A balsorsú autós azonnal értesítette a vas­úti őrs zsaruit az őt, pontosabban kocsiját ért csúfságról. A rendőrök haladéktalanul „be is kerítették” az erősen spicces gyanúsítottat, aki azonban hallani sem akart az őt ért vádak­ról. S, hogy nincsen nála semmiféle önigazo­lásra alkalmas irat? Ugyan már, minek az?! Hisz’ őt mindenki ismeri, nem kisebb ember ő, mint a ... (egy közüzemi vállalat) díjbeszedője! A rátarti koma határozott/?) fellépése azonban alig se hatotta meg az egyenruhásokat, és elő­állították a kapitányságon. Ahol egyebek mel­lett aira is fény derült, hogy aznap is dolgozott (és itt most mindennapjai teljesen hivatalos részét értjük!), s táskájában cirka 100 ezer fo­rint készpénzt hurcolt magával. Mint már em­lítettük, erős bódulatban... És hogy mi ihlette egyedi motivációjú tettére? Ezt talán, sőt való- szmű, ő maga sem tudja. Egységesülő családtámogatás Miskolc (ÉM - KJ) - A helyi szociális ren­deletek felülvizsgálatát, illetve egy egy­séges rendelet megalkotását tervezi a miskolci önkormányzat. A javaslat már elkészült, sorsáról várhatóan csütörtö­kön dönt a testület. Jirkovszkyné Szép Mária, a polgármesteri hi­vatal szociális osztályának megbízott vezetője érdeklődésünkre elmondta: a családtámogatá­sok egységes rendszerének kialakításával, el­sősorban az egész család helyzetének javításá­val kívánatos kezeim a szociálisan veszélyez­tetett rétegek aktuális megélhetési gondjait. Ezért szükséges, hogy egységes szerkezetben jelenjenek meg azok a jelenleg még különálló szabályok, amelyek a szociális ellátásokra vo­natkoznak, függetlenül attól, hogy azt pénz­ben, természetben, vagy személyes gondosko­dás keretében biztosítják a rászorulóknak. A tervezett új szabályozási forma elősegítheti az egységes jogalkalmazást, és jobban megfelel a szociális törvény szerkezeti felépítésének is. A tervezet készítése során arra törekedtek, hogy az eddigi rendeletek gyakorlati alkalmazása során felmerülő problémákat is kiküszöböljék. A város nehéz gazdasági helyzetét szem előtt tartva a tervezetet úgy készítették el, hogy a lakásfenntartási támogatásokat első­sorban az önkormányzati tulajdonban lévő közüzemi vállalatokhoz, lakáskezelő szervek­hez kell átutalni. Ezt az elvet követi a rendelet- tervezet akkor is, amikor kimondja: a már hatá­rozott időre megállapított rendszeres juttatá­sok mértéke automatikusan nem emelkedik. Az egyes támogatási formák odaítélésének feltételeként meghatározott jövedelemhatáro­kat, illetve a szociális intézményekben fizeten­dő térítési díjakat a rendelettervezet mellékle­tekben szabályozza. Ezt az indokolja, hogy ezek - a törvényi és egyéb központi rendelke­zések következtében - gyakorta változnak, il­letve hogy a térítési díjak mértékét évente meg kell állapítani. E forma alkalmazásával elkerülhető a rendelet szövegének évenkénti módosítása is. Az új, egységes rendelet átte­kinthetőbbé teszi az adható támogatások, jut­tatások, ellátások kőiét is. Mozdul az Avas Miskolc (ÉM) - Millecentenáriumi sportna­pot rendez az avasi Széchenyi István Általá­nos Iskola „Mozdul az Avas” címmel április 13- án. A reggel 8-tól este fél 7-ig tartó mozgalmas nap programjai között utcai futás, kosárlabda­dobó verseny, duatlon, családok és óvodások sportversenye szerepel, bemutathatják tudá­sukat a görkorcsolyázók, gördeszkások is. Egész nap szórakoztató programok részesei le­hetnek az érdeklődők, játszóházban fűzhetnek gyöngyöt, tanulhatnak szövést, agyagozást. Délután fél 4-től országgyűlési és önkormány­zati képviselőkkel szerveznek fórumot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom