Észak-Magyarország, 1996. február (52. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-10 / 35. szám

1996. Február 10., Szombat Gazdaság - Állás ESZAK-MAGYARORSZÁG 5 A bortól az irodalomig Bodrogkeresztúr (ÉM) - Szőlé­szeti-borászati napokat rendeznek február 12-16. között a bodrogke- resztúri Faluházban. A Zempléni Településszövetség, a Tokaj Keres­kedőház Rt., a Tokaj hegyaljai Bor­vidék Hegyközség Tanácsa által szervezett rendezvénysorozat - amelynek fővédnöke Kupa Mihály, a Zempléni Településszövetség el­nöke - hétfőn délután 5 órakor a Tokajhegyalja múltja című kiállítás megnyitásával veszi kezdetét. Más­nap délután 3 órától „Merre tart ma Tokajhegyalja” címmel fórumra várják az érdeklődőket. A találkozó meghívott vendége Buzássy Lajos, az FM főosztályvezetője. Szerdán, február 14-én délelőtt 10 órától rendhagyó irodalomóra keretében Hörcsik Richárd tanszékvezető egyetemi tanár beszél Tokajhegyal­ja irodalmi megjelenítéséről, dél­után 4 órától pedig a tokaji bor és a gasztronómia kapcsolatáról lesz szó. Csütörtökön délelőtt 10 órától termelői borversenyt rendeznek. A szőlészeti-borászati napok február 16-án mezőgazdasági kiállítással zárulnak. Idegenforgalmi bizottság alakul Budapest (MTI) - A turizmus irá­nyítási rendszere korszerűsítésé­nek folyamatában megszűnt az Or­szágos Idegenforgalmi Tanács, és megalakul az Országos Idegenfor­galmi Bizottság (OIB). A testület el­ső ülését Dunai Imre ipari és keres­kedelmi miniszter február 21-ére hívta össze. Mindezt az IIÍM sajtó- osztálya közölte az MTI-vel. Az OIB feladata lesz a stratégia kialakítá­sa, az idegenforgalmi célelőirányzat felhasználási elveinek meghatáro­zása, a turizmussal kapcsolatos szabályozás létrehozása. Környezetminősítési rendszer Budapest (MTI) - A brit és a hol­land integrált szennyezésmegelő­zési és -szabályozási rendszer ta­pasztalataival ismerkedhettek meg a hazai környezetvédelmi felügye­lők pénteken a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumban. A brit és holland szakemberek összefoglalták az általuk alkalma­zott módszer lényegét. Elmondták: az OECD ajánlása alapján 2004-ig már valamennyi európai országban e szisztéma szerint adják majd ki az űj létesítményekre a környezeti en­gedélyt. Egy idő után már a működő létesítmények is csak ilyen minősí­téssel lesznek használhatók. Értelmetlenek a magas adókulcsok Csillag István: Sok az érett vállalkozás, kevés az érett politikus Miskolc (EM - ME) - A Pénzügy- kutató Rt. munkatársai immár három éve végzik azt az össze­hasonlító kutatást, amelyben a cseh, a szlovák, a lengyel, a ma­gyar és a szlovén magántulajdo­nú kis- és közepes vállalkozá­sok helyzetét vizsgálják. Meg­nézik, hogyan tudnak megélni ezek a társaságok, hogyan fej­lődnek, milyen - az egyes orszá­gokra jellemző - sajátosságokat mutatnak. Csillag Istvánnal, a Pénzügykutató ügyvezető igaz­gatójával az eddigi tapasztala­tokról beszélgettünk Miskol­con, az EMGK székházában. □ Milyen hasonlóságok, illetve elté­rések fedezhetők fel a volt szocialista országokban kialakult vállalkozási modellek közötti • Azzal kell kezdenem, hogy Ma­gyarországon, ellentétben a kör­nyező országokkal, már a rend­szerváltás előtt is működtek - igaz csak megtűrtként - vállalkozások. Persze a lengyeleknél is volt vala­mi hasonló a mezőgazdaságban, az élelmiszer feldolgozásban, de pél­dául a cseheknél, a szlovákoknál egyáltalán nem létezett ez a forma. Tehát az, egy teljesen sajátos, az összes többitől eltérő alaphelyzet, hogy nálunk a kereskedelem, a szolgáltatások egy része már ko­rábban átkerült a privát szektorba. Ez aztán számtalan pozitív és ne­gatív következménnyel járt, de a legfontosabb hatása az volt, hogy a magánvállalkozók konjunktúra függővé váltak. Működésüket az befolyásolta - és ma is az befolyá­solja -, hogy hogyan áll az ország, milyen lehetőségei vannak a fo­gyasztónak. Ellentétben más ke­let-európai országok vállalkozói­val, akik a rendszerváltás után egy-egy nagy gyártó alvállalkozói­ként próbáltak meg elindulni, pró­báltak „túlélni”. És ahogy döglőd- nek a nagyüzemek, úgy döglődnek Csillag István Fotó: Végh Csaba ók is, aztán ha a nagyokat esetleg átveszi egy külföldi tőkés, van re­ményük a fellendülésre. A mi mo­dellünk az én megítélésem szerint szerencsésebb, mert nem attól függ, hogy milyen ütemben halad előre a privatizáció vagy éppen mi­lyen dekrétumot hirdet a kormány. Éz egy alulról építkező, de emiatt sérülékenyebb vállalkozói tábor. □ De a kormány döntései jelentősen befolyásolják a vállalkozások mű­ködését, gondolok itt például a kü­lönböző adóterhekre. A legutóbbi hírek szerint éppen ezek miatt so­kan döntöttek úgy, nem folytatják a megkezdett tevékenységet, „bezár­ják a boltot”. • Az nyilvánvaló, hogy a hihetetle­nül magas adóterhek nem segítik a vállalkozásokat, de azt azért látni kell, hogy a tulajdonosoknak ezer ötletük van arra, hogy ne éljenek fól azokba a marginális kulcsokba, amelyeket megemeltek. Tegyük hozzá, eddig sem értek föl. Itt nem ez a probléma. A gond az, hogy ér­telmetlenek a nagyon magas adó­kulcsok. Ugyanis önmagukban visszatartó erejük van, anélkül, hog>' jövedelmeiben valóban érinte­nék azokat, akiket érinteni akar­nak. A pénzügykutató előre jelezte, hogy egy inflációs gazdaságban - ahol az adóbázis óhatatlanul elin­dul fölfelé - a magasabb adókul­csokkal sújtott régiókban a már egyre inkább beállt, komoly vállal­kozások vannak. Ezek nem batyu­zásból élnek, ahol eldugható egy csomó költség, rájuk visszatartó erőként hatnak ezek az elvonások. A személyi jövedelemadó már csak hab a tortán. Véleményem szerint egyszerűen az a probléma, hogy az államháztartás széteső rendszere, a makrogazdaság felborult egyensú­lyi helyzete minden közgazdasági ésszerűséget háttérbe szorított. □ Mennyire lehet a magas adóter­hek és járulékfizetési kötelezettségek terhére írni a feketegazdaság terje­dését? • Ezt nehéz megítélni. A feketegaz­daságnak van egy adott vastag sze­lete és ez — különböző mértékben ugyan, de - jellemző a polgári orszá­gokra és a kelet-európai országokra egyaránt. Ebben a szeletben hely­cserék vannak. Úgy is mondhat­nánk, hogy az érett vállalkozások már nem engedhetik meg maguk­nak, hogy csupán a feketegazdaság­ban tevékenykedjenek. És ez nem az adózás fegyelme, az adóellenőr­zés ereje miatt van így. Az ok: a piac fejlődése, a szelekció. □ De kevés az érett vállalkozás. Nem így látja?, • Nem. Én azt hiszem, nagyon sok érett vállalkozás van. Viszont na­gyon kevés az érett politikus, az érett kormányzati tisztviselő, akik­nek leime toleranciájuk ezt az ön­tisztulást kivárni. Azok a politikai­lag színezett akciók, amelyeket a kormányok produkáltak az adózás­ban, a vállalkozókkal szembeni fel­lépésben, nem segítették elő kellő mértékben a szelekciót. Miskolc (EM) - A megyei mun­kaügyi központ szakemberei ál­tal készített munkaerőpiaci je­lentés szerint a decemberi záró­napon összesen 56 ezer 351 munkanélkülit regisztráltak a kirendeltségek, ez 349-el halad­ja meg a novemberi mutatókat. A munkanélküliségi ráta ezzel 16,6 százalékra emelkedett, ez 10,4 szá­zalékkal magasabb az országos át­lagnál. Az év utolsó hónapjában a munkáltatók jóval kevesebb állást kínáltak, mint a megelőző 4-6 hó­nap során. A pályakezdőként nyil­vántartott fiatal munkanélküliek száma viszont decemberben 165 fő­vel 5307-re csökkent. A teljes lét­számon belüli arányuk 9,4 száza­lék. Az elhelyezkedni nem tudó pá­lyakezdő fiatalok több mint egyhar- mada Miskolcon és Miskolc környé­kén él, további 1(1-10 százalékuk' Kazincbarcikán és Ózdon. A tapasz­talatok szerint a rendszeres együtt­_ Válasz-Adó. Az adókedvezményről D Nyugdíjas vagyok, egyedid élek. Van egy kis föl­dem, amit bérbe adtam. Az éves bérleti díj lő 000 forint, melyet természetben kapok meg. A nyugdí­jam szerint a 35 százalékos adósávba tartozom. Megillet-e engem valamilyen kedvezmény? • A bérleti díj — mint önálló tevékenységből származó jövedelem - a nyugdíjjal együtt az összevont adóalap része, melyre az adóbevallási kötelezettség is kiteljed. Az összevont adóalap adója csökkenthető egyrészt a nyugdíjra eső adóval, és ha az összes jövedelme - nyugdíj + bérbeadásból származó jövedelem - nem éri el az 500 000 forintot, úgy további adókedvez­ményt érvényesíthet, mely a fizetendő adó mér­tékéig, illetve max. 7200 forintig terjedhet. A kedvezményeket az adóbevallásában érvénye­sítheti, melynek kitöltéséhez a csatolt útmutató ad eligazítást. 16,6 százalékos munkanélküliségi ráta működést korábban elutasító mun­kanélküliek újra felveszik a kapcso­latot a munkaügyi kirendeltségek­kel, remélve, hogy foglalkoztatáspo­litikai támogatással álláshoz, át­képzési lehetőséghez jutnak. Az év utolsó hónapjában ugyanis 35 ezer­nél több tartós munkanélküli szere­pelt a nyilvántartásokban, arányuk meghaladja a 62 százalékot. Bor­sodban a tavalyi év utolsó hónapjá­ban 1398 állást kínáltak, ez a fele az egy hónappal korábbi kínálatnak. .Árfolyamok. Kárpótlási jegy Tőzsde Index febr. 9.: 2263,29 95,20 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1996. február 9. Valuta Deviza Pénznem Angol font Ausztrál dollár Belga frank* Dán korona Finn márka Francia frank Holland forint ír font Japán yen* Kanadai dollár Kuvaiti dinár Német márka Norvég korona Olasz líra** Osztrák schilling Portugál escudo* Spanyol peseta* Svájci frank Svéd korona USA-dollár ECU (K.P.) A megadott, számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység Vétel Eladás Középárf. 219 ,91 ' 224,15 221,96 108 ,32 110,36 109.26 472 ,46 481,60 477,32 25. ,10 25,58 25,34 31, ,07 31,69 31,35 28. ,26 28,80 28.52 86. ,73 . 88,41 87,65 226, ,97 231,29 228,40. 134. .17 136,85 135,64 104, ,44 106,44 105,46 479. ,19 488.13 484,02 97. .09 98.97 98,181 22, ,25 22,67 11,46 91, ,20 92,86 92,31 13, ,81 14,07 13,96 93. ,46 95,26 94,42 : 115 ,29 117,45 116,37 118 ,86 121.20 120.01 20. ,51 20,89 20,73 143. .42 146,10 144,77 17S ,48 ISI,94 180,21 ÁLLÁSKERESŐK FIGYELMÉBE! MUNKALEHETOSEGEK Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Szakma/állás Látsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létsz Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) MMK Kirendeltség Miskolc, Rákóczi u. 12. 46/346-022 Telőfedő szakm. 1 Miskolc 349-211/172 Üzletkötő /középisk/ 4 Kazincbarcika 48/342-852/21 Menedzser/gimn/ 5 Változó 406-144 Öntő /homok ,kokilla, szakm/ 5 Budapest 06-1-2035-267 Varrónő /szakm/ 10 Edelény 48/341-411 MMK Kirendeltség Sárospatak, Rákóczi u. 78. Tel: 47/323-124 Befektetési Üzleti képviselő /gimn/ 5 változó 343-488 Elektroműszerész tanácsadó/gimn./ IS Változó 48/342-843 Üzleti MMK Kirendeltség Kaa'n c harcik? , Tóth Árpád u. 2.48/313-311 /szakm./ 1 Sárospatak 47/323-124 Bizt.üzletkötő 10 Változó 334-542 képviselő/gimn./ 5 Miskolc 353-306 Fogszakorvos 1 Sajokaza 48/355-014 Gépészmérnök /töisk., Bizt.üzletkqtő 20 Változó 341-870 Üzletkötő/szakm/ 5 Miskolc 303-215 Siknyomó gépmester 1 Kazincbarcika 48/311-574 kf. német nyelvism/ CNC marós Üzletkötő/gimn./ 1 Miskolc .368-906 i Sárospatak 47/323-124 német nyelv, szakm./ 4 Németország 328-666 Varrónő/szakm/ 1 Miskolc 340-623 MMK Sátoraljaújhelyi Hr. Sátor aJjaújlieh Kossuth (ér 5.W: 4 7/321-432 Magyar-bármely Esztergályos/szakm/ 1 Sajókeresztúr 329-628 Varrónő /szakm/ 10 Miskolc 325-011 Közgazdász szakos tanár /töisk/ 1 Erdőluirváti 47/323-124 Felszolgáló/szakm./ 4 Miskolc 327-621 Varrónő/bet. is, szakm/ 15 Sajólád 393-014 /üzemgazd., Szállodai portás/angol, v. Fénymásoló-telefax javító 1 Miskolc 349-414 egy., főisk/ l Hollóháza 47/305-003 német nyelvism., gimn./ 2 Sárospatak 47/323-124 Gyógyiredagógus /főisk/ 1 Hejőpapi 49/351-372 MMK Diósgyőri Kirendeltség Miskolc, Vasgyári u, 43. Tt 370-955 Ruhakészítő/szakm/ 70 Sátoraljaújhely 47/322-211/54 Titkárnő /gimn., Hegesztő-mérnök /egyetem/ 1 Miskolc 346-433 Üzleti munkatárs Varrónő szakm 20 Sátoraljaújhely 47/322-343 kf. német nyelvv./ 1 Sárospatak 47/323-124 jogász /egyetem/ 1 Miskolc MMK 329-066 /gimn./ 20 vállozó343-433, 374-845 Horizont-marós /szakm./ 1 Sajókeresztúr 329-628 MMK Mczőcsáli iroda Mezöcsát, Hősök tere 1J. T: 49/352-725 Varrónő/szakm/ 10 Olaszliszka 47/323-124 Manikűr-pedikűrös szakm. 2 Miskolc 356-252 MMK Kirendeltség Szeren 3, Kossi ith u. 3. Tél: 47/! 161-346 Biztosítási ügynök. Nemzetk.szálKtmányozó Ács-állványozó /szakm/ 5 Zalaegerszeg 92/313-250 /gimn/ 2 Tiszaújváros 49-341-264 Sajóv ént pe téri Iroda Sajószentpéter, Somogyi B. u. 9.Tri: 48/345-128 /német kf./ 1 Miskolc 357-022 Bizt. üzletkötő /éretts/ 3 lakóhely szer. 47-361-909 Biztosítási ügynök Tanar /angol-magyar-tört/ 1 Sajószentpéter 48/345-601 Női-férfi fodrász 1 Alsózsolca 367-747 Vasbetonszerelő /szakm/ 5 Zalaegerszeg 92/313-250 /gimn/ 2 Tiszaujváros 49-348-060 Építészmérnök Női ruhakészítő Biztosítási ügynök /egy.,főisk/ 1 Sajószentjiéter 48/345-220 /szakm/ 10 Miskolc 342-727 MMK Kirendeltség Mezőkövesd, Dózsa Gy. u. 2. 49/313-854 /gimn/ 15 Tiszaújváros 49-341-049 Óraadó tanár Autószerelő, autóvill.szer. 2 Mezőkövesd 49/313-854 Sütő-tésztaipari puinkás 1 1 iszakeszi 48-316-500 Gönci Iroda Gönc, Kossuth u. 47. lel: 46/388-014 /német, főisk./’ 1 Sajószentpéter 48/345-542 Biztosítási üzletkötő 5 Mezőkövesd 49/313-854 Védőnő /főisk/ 1 Mezöcsát 49-352-444 Háziorvos /egyetem/ 1 Aba újvár 388-082 Saválló komi), hegesztő 2 változó 311-955 CO-hegesztő 1 Mezőkövesd 49/313-854 Jegyző/egyetem/ 1 Vilmány 387-322 Szerkezeti lakatos Gépi varró 5 Mezőkövesd 49/313-854 MMK Kirendeltség Óz d, Vas\-ári u. 56. Tel: 48/472-546 /35 éves korig/ 1 Miskolc 346-125 Idegenforgalmi ügyintéző 1 Mezőkövesd 49/313-854 Varrónő /szakm./ 40 Ózd 48/473-544 MMK Kirendeltség Szikszó, Kassai u. 18. Tel: 46/396-637 Radiológus ER2. Tehergépkocsivezető 5 Mezőkövesd 49/313-854 Varrónő /szakm./ 40 Ózd 48/473-434 Állattenyésztő-ágazatvez. minős, szakm. 1 Miskolc 344-304 Varrónő /szakm./ 5 Somsály 48/471-015 /töisk., vagy szakk.éretts/ 1 Selyeb 46/468-111 Szervező-iizletkötő-képv. 6 B.-A.-Z. megye 06-36/311-764 MMK Edelényi Kirendeltség Edelény, István k. u, 51. 48/341-846 Varrónő Ált.isk. tanító Tanár /magyar-bármi, főisk/ 1 Hejőpapi 49/351-372 Elelmiszer-íeldolg. /lset./ 1 Borsodszirák 48-342-852 /bet.és szakm./ 40 Csernely 48/471-797 /főisk., határozatlan/ 1 Aszaló 46/396-704 Tanár /angol-bármi, főisk./ 1 Hejőpapi 49/351-372 Hegesztő CO min. Biztosítási üzletk. Kertész-növényvédő /főisk./ 1 Selyeb 46/468-11,1 Tanár/biológia-techn., főisk./ i Hejőpapi 49/351-372 /szakm/ 5 Szendrő 48-342-852 /középisk./ 10 Ózd 48/473-241 1 ánár /testnev.-biológia, Termékmenedzser /német, Német nyelvoktató Pék vagy főisk., határozatlan/ 1 Aszaló 46/396-704 vagy angol nyelv, /főisk.középisk./ 1 S.szenlpéter 48-342-852 cukrász /szakm./ 1 Sopron 99/312-270, egyetemi végz / 2 Kazincbarcika 30/351-592, Nyomdász /szakm./ 1 Borsodszirák 30/450-602 48/473-241 MMK KirendeUség Encs, Szeles u. 1. Tel: 46/386-410 48/310-368 Pultos /szakm/ 1 Edelény 48/342-852 Pultos/szakm/ 1 Susa 48/473-241 Ruhaipari techn./techn/ 1 Encs 385-033 A közölt adatokat a Megyei Munkaügyi Központ bocsátja szerkesztőségünk rendelkezésére, így esetleges észrevételeikkel, problémáikkal a kirendeltségek munkatársaihoz fordulhatnak személyesen vagy telefonon. Munka nélküli előfizetőinket értesítjük, hogy az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. kedvezményt nyújt számukra, a havi 465 Ft-os előfizetési díjból. Aki igazolja munkanélküliségét (az igazolásokat havonta kérjük eljuttatni a kiadóba) az Északot mindössze havi 380 Ft-ért fizetheti elő. A kedvezményt le fogjuk vonni az előfizetési díjról kiállított számla összegéből. Címünk: Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Vidékiek levélben jelenthetik be igényüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom