Észak-Magyarország, 1995. október (51. évfolyam, 232-256. szám)

1995-10-27 / 253. szám

A nőknek többet kell mozogniuk Washington (MTI) - A túlsúlyos férfiaknak többet kell mozogniuk a lefogyáshoz, mint azt eddig gondolták és a nőknek valószínűleg a férfiaknál is többet kell tornázniuk - áll az amerikai mezőgazdasági minisztérium kuta­tóinak előzetes tanulmányában. A tanulmányból az is kiderül, hogy a teste­sebb férfiak mozgás közben kevesebb kalóriát égetnek el, mint szikárabb társaik. Nancy Keim táplálkozástani kutató elmondta: társa­ival együtt úgy találták, hogy a nőknek 300 kalória elégetéséhez kétszer annyit kell mo­zogniuk, mint a férfiaknak. Más tanulmányok ugyanakkor arra a következtetésre jutottak, hogy a nők egy bizonyos mozgásszinten több kalóriát égetnek, mint a férfiak, tehát ez a te­rület még további vizsgálódásokat igényel. A kísérletben 32 férfi és 32 nő ötperces szo­babiciklizéseken vett részt. Ebből kiszámítot­ták a kalóriaveszteséget, és a zsírégetésből adódó kalóriaveszteséget, amelyet a kísérleti alanyok egy félórás biciklizésen elégettek vol­na. A kísérleti személyek fittsége az átlagostól a jóig terjedt, súlyuk pedig a kicsit soványtól a 40 százalékos túlsúlyosságig. IDŐJÁRÁS Országszerte napos, kissé hűvös őszi idő lesz. A reggeli hideg pára- és ködfoltokkal párosul, de ezek hamar feloszlanak. Eső sehol nem várha­tó. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható. Fronthatás nem lesz. 12 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG Napról Napra 1995. Október 27., Péntek NAP FOTOTA Abaúji nagyapa gitáros unokája Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Bu­dapesti Baráti Körének legutóbbi rendezvénye meglepetés-est volt. Meglepetés annak ellenére, hogy a meghívón részletesen szerepelt a program. Hiszen nem mindennapi; hogy egy nagyapa és unokája együtt lépjen fel. Az unoka, a 14 éves Csáki András Budapesten él, ott tanul a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola klasszikus gitár szakán, és ennek megfelelően a baráti kör­ben is (többek között) Narvaez, Mudarra, Bach, Farkas Ferenc, Mertz műveit játszotta gitáron. A nagyapa, Petró András viszont Aba- újban, Fügödön született. És az es­ten is Abaújt idézte meg, hiszen a . gyermekkorát és az ifjúságát felele­venítő írásaiból olvasott fel a kö­zönségnek. Fotó: Nagy Gábor (ISB) Zsúfolt a határ Budapest (MTI) - Jelentős várako­zási idővel kell számolniuk az átke­lőknek több határállomáson, mi­után Ausztriában csütörtökön négynapos ünnep kezdődött és so­kan külföldre indultak. Krisán Atti­la ezredes, a Határőrség szóvivője elmondta, hogy csütörtök délelőtt Hegyeshalomnál befelé 3, Sopron­nál pedig 1 órát kellett várakozniuk az autósoknak. A kilépő forgalom­ban a jugoszláv szakaszon, Herceg- szántónál és Tompánál 3-3, Röszké- nél pedig egyórás Várakozás alakult ki. A szóvivő azt is közölte, hogy He­gyeshalomnál 6 sávon váiják a be­utazókat, de a határőrök így sem győ­zik a forgalmat. Ezért csak az ellen­őrzés lazításával lehet felgyorsítani a beléptetést. Vasárnap délutántól hét­fő hajnalig hasonló csúcsforgalomra lehet számítani ellenkező irányban ezeknél a határállomásoknál. Tisztelgés az aszúbor készítője előtt _HOROSZKÓP III. 21.-IV. 20. Egykedvű, az agya pedig tompa. Még a legapróbb dolog is nehezére esik. A vitaminokat tablettákkal nem tudja pótolni. Evési szokásain kellene vál­toztatni. IV. 21.-V. 20. Ezt a napot vétek volna haszontalanul elfecsérelni. Tervei, elgondolásai most kezdenek határozott alakot ölteni. S közeleg az idő, amikor is benyújthatja a számlát. iff V. 21.-VI. 21. Új emberek, új helyzetek. Ne fogja vissza magát, bátran ismerkedjen. Mi­nél több embert ismer, annál több le­hetősége adódhat az életben. •C VI. 22. - VII. 22. Ma semmivel sem lehet a kedvében járni. Mindenben csak a kihasználást, a becsapást látja. Igaz, hogy nem érde­mes mindenkiben teltétel nélkül meg­bízni, de állandóan gyanakodni sem. VII. 23.-VIII. 23. Úgy véli, hogy az életét megváltoztat­ni csak lépésről lépésre képes, egyik pillanatról a másikra nem. Pedig a mostani helyzeten csak azonnali re­agálással változtathat. & VTII. 24. - IX. 23. Mintha az időjárás is az ön kedvé­ben akarna járni. Jó passzban van, sikerülni fognak a dolgai. A munka­helyén és otthon egyaránt béke honol. EX. 24.-X. 23. Oktalan jókedve mindenkire ráragad. Bár csak mindig ilyen lenne. Nem vá­gyik sehová. Mindennel elégedett, s ez jó így­X. 24.-XI. 22. Remekül halad a dolgaival. Erőfeszí­tései nem voltak hiábavalóak. Felte­hetően pénz is áll a házhoz, ami mi­att kicsit felszabadultabbnak érzi magát. ^■XI. 23. -XII. 21. Most. már nincs más választása, dön­téshelyzetbe került. Mielőtt ezt megte­szi, gondolja át, eddigi élete során ki az, akire számíthatott, ki az, aki maga mellett állt a bajban. & XII. 22. -1.20. Senkiben sem bízik, mindenkiben el­lenséget szimatol. A leghétköznapibb dolgokban is összeesküvést gyanít. Emiatt azonban sebezhetővé válik. tfk, I. 21. - II. 20. Kedvesét ugyan elkeseríti a féltékeny­sége, aminek nincs semmi alapja. Ha állandóan gyanakszik, ellenőrzi, előbb-utóbb megelégeli s bekövetkez­het az, ami miatt most vádolja. 55 II. 21. - III. 20. A munkahelyi pletykákra nem szabad odafigyelni, érdemes inkább hallgatni, s inkább teljes erőbedobással dolgozni. Amit nem mond ki, azt nem használ­hatják fel ön ellen. Ki ismerte? Lavinaomlás Reykjavik (MTI) - Hólavina teme­tett maga alá csütörtök hajnalban egy északnyugat-izlandi halászfa­lut: legalább egy ember életét vesz­tette és húszán eltűntek. Az egyik gleccsen-e épített, 410 lelket szám­láló Flateyriben 17 lakóházat rom­bolt le, illetve rongált meg a hózu- hatag, amely betemette a környező autóutakat is. A térségben heves hóvihar tombol és ez nehezíti a mentőalakulatok munkáját. Eddig húsz helybélit tudtak kimenteni a lavina alól. A több napja tartó íté­letidő miatt az izlandi kormány vál­ságtanácskozásra ült össze, hogy megvitassa a kialakult helyzetet. Az izlandi rendőrség szerint hatvan éve nem volt a mostanihoz hasonló hóvihar. Legutóbb januárban, a mostani szerencsétlenség helyszí­néhez közeli Sudavikban volt lavi­naomlás, amely akkor 14 személy halálát okozta. .... ---------- = Ü flSraLBT Ügyeletes riporter: Faragó Lajos Telefonszámunk: 13.00 órától 18.00 óráig 341-611/241 Műtét a magzaton London (MTI) - Orvosi teleszkóp segítségével és igen vékony, de hosszú csövön keresztül egy orvoscsoportnak sikerült egy öt hónapos mag­zat húgyvezetékének elzáródását megszüntet­ni. A beavatkozás nélkül a kisbaba bizonyára meghalt volna. Ez a rendellenesség minden ötezer esetből egyszer fordul elő. Eddig két kis­babán hajtották végre a beavatkozást: egyi­kük három hétig élt még, a másikuk a mai na­pig jó egészségnek örvend. A magzatok táplá­lékukat az anya véréből nyerik, de vizelniük is kell, különben meghalnak. A méhen belüli műtétek célja a rendellenességek helyrehoza­tala, még mielőtt komplikációk lépnének fel, így a magzat egészséges babaként születhet meg. A magzati szövetek hegesedés nélkül re­generálódnak, a csecsemők alig vagy egyálta­lán nem látható nyomokkal születnek meg. Szepsi Laczkó Máté (1 567-1633) református prédikátor emléktáblája előtt tisztelegtek tegnap Sátoraljaújhelyen a késői utódok. Az első aszúbor készítője, aki Lorántffy Zsuzsanna udvari papja volt, a fejedelemasszony kedvé­ben akart járni a finom, különleges nedűvel, amely azóta világhíressé tette a borvidéket. Soós Győző országgyű­lési képviselő megemlékezésében kitért arra, hogy Tokaj-Hegyalja nem tud igazán élni a lehetőségeivel, az el­múlt öt évben igen rossz volt az aszú piaca. Úgy vélte, hogy a privatizáció következtében kialakult többszekto­rú gazdálkodás várhatóan változtat a kedvezőtlen tendenciákon. Az ünnepség keretében koszorút helyezett el az emléktáblán a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesület, a Tokaj Kereskedőház Rt., a Tokaji Borlovagrend és a Sátoraljaújhelyi Flegyközség. Fotó: Végh Csaba Miskolc (ÉM) - A Miskolci Rendőr­kapitányság államigazgatási eljá­rás keretén belül folytat vizsgálatot a képen látható ismeretlen holttest személyazonosságának megállapí­tása ügyében. Az elhalt férfit október 19-én, reggel hat órakor mentő szállította a Búza térről a kijózanító állomásra, ahol néhány óra múlva kihűlés követ­keztében meghalt. Nála semmilyen okirat, vagy egyéb, a kilétét igazoló okmány nem volt .....................— S zemélyleírása: 40-50 év körüli, ha­ja rövid, világos barna, ugyanilyen színű bajuszt és szakállt viselt, fülei fejhez simulóak. Különös ismertető­jele: bal kezének mutatóujjáról két ujjperc hiányzik, műfogsort viselt. Testén több helyen vakarózások nyomai, illetve hámhorzsolások lát­hatók. Ruházata: fehér színű, kör­nyakas kötött pulóver; barna szövet kabát, ujjain zsebekkel, elől SPOR­TING felirattal; barna színű, koc­kás szövetnadrág; fekete, fűzős bőr félcipő. A rendőrség kéri: aki a fenti sze­mélyt ismeri, személyazonosságá­val kapcsolatban érdemleges infor­mációval rendelkezik, az jelentkez­zen a Miskolci Rendőrkapitánysá­gon, vagy bármelyik rendőri szerv­nél. Telefonon a 324-211/20-75-ös számot kell tárcsázni, vagy a 340- 527-es üzenetrögzítő tárcsázandó. Elégedetlenek zöldségművészete, avagy a gazdaságii helyzet) és a kultúra elválasztha­tatlan... Fotó: AP Hiúság, (ma már) férfi a neved! Stuttgart (MTI) - Egyre több fér­fi szánja el magát plasztikai mű­tétre, és a kozmetikai okokból műtőasztalra kerülő páciensek egyötöde ma már az erősebb nemhez tartozik - nyilatkozta Peter Hollos stuttgarti plaszti­kai sebészorvos. Hollos szerint, aki a napokban Stuttgartban tartott szimpózium alkalmából nyilatkozott, a plaszti­kai műtétek száma növekedésének egyik oka az orvostudomány fejlő­dése. Mindenekelőtt az endoszkó­pos eljárással végzett műtétek csök­kentik a kockázatot és jobb ered­ményt biztosítanak. Amíg például korábban a homlokránc eltünteté­séhez az egyik fültől a másikig fel kellett vágni a fejbőrt, addig ma eh­hez néhány centiméteres vágás is elegendő. Az orvos ugyanakkor óva intett a plasztikai műtéthez fűzött hamis reményektől, mondván, hogy „eddig egyetlen házasságot sem mentett meg az, ha a sebész feszesebbre for­málta az asszony melleit”. Nem rit­ka az sem, hogy a kozmetikai műtét óhajtása mögött egyéb problémák húzódnak meg. Ezeket a problémá­kat minden komoly plasztikai se­bésznek még a műtét előtt tisztáz­nia kell a pácienssel folytatott be­szélgetésben. Az esetek nagy részé­ben azonban - mint például ajak-, kéz- vagy állkapocs-operációnál - a plasztikai műtét egyszerűen orvosi szükségszerűség. A plasztikai sebészetben egyre nagyobb szerephez jut a saját test­szövet felhasználása, mint például az emlőrák következtében eltávolí­tott mell pótlásánál. Ez az eljárás ugyanis lehetővé teszi az alkalmaz­kodást az életkorral, vagy a test­súlyingadozással járó változásokhoz. A német plasztikai sebészek szö­vetségének adatai szerint tavaly Németországban kereken 400 000 plasztikai műtétet végeztek, de a műtétek iránti kereslet ennél jóval nagyobb volt. A plasztikai műtéte­ket végző klinikák száma a nyolcva­nas évek eleje óta tizenhétről száz­hatvan fölé emelkedett. NAPTÁR A Nap kel: 6 óra 19 perckor, nyugszik: 16 óra 36 perckor. A Hold kel: 9 óra 54 perckor, nyugszik: 19 óra 20 perckor. Névnapok: Antonietta, Ellák, Polikárp, SZABINA-

Next

/
Oldalképek
Tartalom