Észak-Magyarország, 1995. július (51. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-04 / 155. szám
1995. Július 4., Kedd 2 A Itt-Hon HA ARRA TÁRNAK __ A bükkábrányi katolikus templom Bükkábrány (ÉM) - Ha Miskolc felől érkezünk a faluba, akkor dombon álló őrként pillantjuk meg a tájból, az épített környezetből is jócskán kimagasló templomot. Impozáns külsejével, magasba szökő tornyával a település rangos épületeként köszönti az utazót. Azt már Dudás Sándortól, a község polgármesterétől tudjuk, hogy a jeles katolikus templomot 1750-ben építették, és sokáig egybetartozott a mellé nyolc évvel később épült parókiával. Ám a hatvanas években új nyomvonalra került a hármas főút, és ketté osztotta e területet. A templom oltárképe a Szentlélek eljövetelét ábrázolja, tehát a község éppen pünkösd napján tartja a búcsút. A templom épületét belül nem osztják meg mellékhajók, stílusát tekintve a barokk jegyeit viseli magán. Tetőzetét a nyolcvanas években újították fel illetve a külső falak színezését is megújították. Három harangja sajátos hangú, az általánosnak nevezhető mélyen kondulókétól magasabb hangú. Az épület előtt látható Ne- pomuki Szent János szobrot 1811-ben Szász János plébános állíttatta. Húsz évig szolgálta itt a híveket Répássi János plébános, aki előtte Gárdonyi Géza tanítója volt. Bár a templom épületét 1750-ben adták át, az első, állandó helyben lakó plébánosa csak 13 év múlva foglalta el a helyét Bükkáb- rányban. Ha arra járnak, és éppen nyitva találják e templomot, ne mulasszák el megnézni, mert érdemes a megtekintésre Fotó: Fojtán László Itt-Hon Az Észak-Magyarország regionális melléklete. Megjelenik minden kedden. Felelős szerkesztő: Priska Tibor. Szerkesztő: Buzafalvi Győző. Az abaúji melléklet címe: 3800 Szikszó, Kálvin tér 25. Telefon: 46/396-174 Büttös, Kány, Krasznokvajda (ÉM - B.Gy.) - A legrégibb idők óta lakott területnek számít Büttös, ezt őskori leletei is bizonyítják. Lakossága másodszor 1732-ben települt ide. A lé- lekszám sohasem haladta meg a félezret. Jelenleg mindössze 324-en élnek e parányi abaúji falucskában. Június 24-én azonban örömteli napra ébredtek a szlovák határ menti településen élők. Ideiglenesen - igaz csak két napra: június 24- én és 25-én - felvonták a sorompókat a csereháti Büttös és Buzica (magyarul Buzita) között. Ennek természetesen már hagyománya is van, hiszen 1990-től - évente egy alkalommal - felkereshetik karnyújtásnyira levő szeretteiket és barátaikat az ideiglenes átkelőn. A falu lakóinak életét valósággal megpezsdítette a határnyitás. Aki tehette, autójával vágott neki a határig, azon a hét és fél kilométeres úton, amelyet pályázat útján sikerült megépíteniük a kányiaknak, a büttösi- eknek és a krasznokvajdaiak- nak közösen. Sőt Csiszár János vállalkozó kft.-je készpénzzel is beszállt a beruházásba. A ká- nyi csárdáig az út négy és fél kilométer, ez tavaly decemberre készült el. Az idén a kányi Felvonták a sorompót hídtól Buzitáig is átadták az utat a Közúti Igazgatóság szakemberei. Mindez összességében mintegy huszonnégymillió forintba került. E határszakaszon sűrűn fordult zöld színű kis buszával Gnotek Imre gépkocsivezető is. A nagy sietség oka az volt, hogy Buzitán június 25-én tartották a búcsút. És ez bizony faluhelyen manapság még eseménynek számít. A Jézus Szíve búcsú egyébként is kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a határ két oldalán élő rokonok, barátok és ismerősök eldiskurálhassanak egymással egy pofa sör mellett. Buzita és Büttös futballcsapatai ezúttal is összemérték erejüket, de itt nem az eredmény volt a fontos és nem is a gólok, hanem az, hogy közösen játszhattak, találkozhattak. Gyurcsó András büttösi polgármester nem kis büszkeséggel újságolta a határnyitás tényét: -A határszélen élők mindig is összetartoztak. Valamikor buzicai föld volt a hármas domb környéke. Most mi használjuk. A nagyidai kohók odalent ugyanúgy okádják a kormot és a füstöt, mintha Ózdon vagy Diósgyőrben lennének. Török Imre, a buzicai polgár- mester, meg én rendszeresen konzultálunk, hiszen hasonlók a gondjaink. Ez a vidék szervesen illeszkedik egymáshoz. A sorompóktól függetlenül, a hétköznapokon is ápoljuk a kapcsolatokat.- Encs tőlünk távolabbra esik. Sokkal jobban boldogulhatnánk, ha nemcsak egykét napra lenne nyitva a határ. Jóval egyszerűbben megoldhatnánk a vásárlást, a kereskedést, mert például Szepsi csak tizenkét kilométerre fekszik tőlünk. Kassa se túl messzire van. A makranci vasútállomás pedig mindössze hét kilométernyire. A vámház az ötvenes években működött. Ha álmodunk, akkor arra gondolunk: de szép is lenne végre valahára elérni azt, hogy legalább időszakossá váljék a buzitai határátkelő. ÜGYELETEK ORVOSOK SZIKSZÓ: Háziorvosi ügyeleti szolgálat július 7-től július 10-ig Szikszón a Rákóczi út 67. szám alatti orvosi rendelőben. Tel.:396-819. ENCS: Háziorvosi ügyeleti szolgálat július 7-tól július 10-ig Encsen a Gagarin út 3. szám alatti orvosi rendelőben. Tel.: 385-055. Itt fogadják péntek este 7 órától hétfő reggel 7 óráig a beteg gyermekeket, felnőtteket. GYÓGYSZERTÁRAK SZIKSZÓ: a Malom út 3. szám alatti gyógyszertár szombaton reggel 8 órától délután 4 óráig tart nyitva, s ezután hétfő reggel 8 óráig zárt ajtók mögötti ügyelet működik. Telefon: 396-817 ENCS: két gyógyszertár a hétvégi ügyeletes: páros héten a Gyógyír Kft. Petőfi út 1. szám alatt szombaton fél nyolctól fél egyig várja a pácienseket, majd este hat órától hétfő reggel fél nyolcig lesz zárt ajtók mögötti ügyelet. Telefon: 386-672, 386-364; míg páratlan héten a Bem József út 7. szám alatti gyógyszertár szombaton nyolctól déli tizenkét óráig tart nyitva, s utána hétfő reggel nyolc óráig zárt ajtók mögötti ügyeletet lát el. Telefon: 385-393 GÖNC és FORRÓ gyógyszer- tárai nem tartanak hétvégi ügyeletet. ÁLLATORVOSOK I. sz. ügyeleti körzet Ide tartoznak: az Encs I., az Encs II., a szalaszendi és a garadnai körzetek. Ügyeleti szolgálatot tart: Trestyánszky László Encs, tel.: 385-818: július 8-9-én. II. sz. ügyeleti körzet Ide tartoznak: az abaújszán- tói, a boldogkővár aljai és a gönci körzetek. Ügyeleti szolgálatot tart: Kiss Gyula Boldogkőváralja, Tel.: 387-716: július 8-9-én. III. sz. ügyeleti körzet Ide tartoznak: a baktakéki, a krasznokvajdai, a felsóvadá- szi és a homrogdi körzetek. Ügyeleti szolgálatot tart: Bems'cherer Péter Krasznokvajda, Tel.: 458-133 július 8-9-én. IV. sz. ügyeleti körzet Ide tartoznak: a szikszói, a halmaji és a felsődobszai körzetek. Ügyeleti szolgálatot tail: Fin- ta Pál Abaújszántó, július 8-9-én. Az ügyeleti szolgálat az előző munkanap végétől a munkaszüneti napot követő nap reggel 7.30 óráig tart. MESTEREK Televízió-, video-, hifi-szerviz: Surányi Gábor Ászaló, Bécsi út 55. sz. Tel.: 396-143. Drótfonás, -szövés, betonoszlop, komplett kerítések: Kovács Bt. Novajidrány, Vizso- lyi út 3. Tel.: 462-120. Háztartási hűtő-, fagyasztó készülékek, automata mosógépek javítása, szervize: Za- vodni Ferenc Tel.: 385-202, 387-787. Temetkezés: a gyász nehéz óráiban, hétvégén is rendelkezésükre áll: Varga János temetkezési vállalkozó. Encs, Váci M. út 29. Tel.: 385-305, 385-236. 1995. Július 4., Kedd Itt-Hon A 7 Veretlenül bajnok Szikszó Az encsiek kiestek az NB lll-ból, a gönciek pótvizsgáznak Szikszó, Encs, Gönc (ÉM) - Nem mindennapi fegyvertényt hajtott végre a szikszói labdarúgócsapat a Megyei I. osztályban. Harmincnégy fordulón keresztül nem találtak legyőzőre, és veretlenül lettek bajnokok. Ehhez hasonló bravúr a megyei bajnokságban mindössze egyetlen egy alkalommal fordult elő, az is elég régen, 1954-ben. A szikszóiak végül hatpontos előnnyel végeztek a tabella élén, megelőzve a mezőkövesdieket. A nagy rivális mádiak nyolc ponttal maradtak le. A szikszóiak huszonhárom győzelmet arattak és tizenegyszer remiztek. A gólkülönbség is imponáló: 68 adott gólra mindössze 18-at kaptak. Ez azt jelenti, hogy ősztől „helyet cserélnek” az encsiekkel, mivel ők sajnos elbúcsúztak az NB Ilitől. Az encsiek egy kis szerencsével akár meg is kapaszkodhattak volna, hiszen mindössze egyetlen pont hiányzott az újoncoknak a bennmaradáshoz. A tizenhárom döntetlen közül elég lett volna egyet nyerésre változtatni, és akkor abaúji rangadóként sor kerülhetett volna a Szikszó-Encs összecsapásra is. A Megyei I. osztályban a gönciek szereplését nem kísérte szerencse, hiszen pótvizsgára kényszerültek a Hejőcsabával egyetemben. Ezt még persze befolyásolhatja a labdarúgó-szövetség döntése, amely még akár a kiesés sorsát is véglegesítheti. Mindenesetre lapzártánk idején a tabella így „merevedett” meg: 14. Gönc, 9 győzelem, 7 döntetlen, 18 vereség, 38 adott gól, 66 kapott gól, 34 pont. (15. Hejőcsaba, 7, 9, 18, 35:54, 30 pont.) Jelen állás szerint a hal- majiak 36 pontjukkal a 11. helyen végeztek, az abaújszántó- iak 50 ponttal a 9. helyet foglalják el. Az abaúji derbin, ha nehezen is, de nyerni tudtak a pályaválasztók. Felvételünk a Szikszó-Abaújszántó bajnoki labdarúgó-mérkőzésen készült. Fotó: Knyizsák Ferenc Sikeres iskolai sportélet Ongán Onga (ÉM) - Az ongai általános iskola igazgatója, Rózsa László örömmel újságolta, hogy az intézmény tanulói igen sikeresen szerepelnek a különféle sportversenyeken. A testnevelést egyébként is rendkívül fontosnak tartják. Az iskola 545 tanulója számára a testnevelési órákat Kulcsárné Feledy Marianna, Füstös József és Kovács Árpád tartja, és kiválóan. Diáksportkör működik az iskolában: atlétika-, torna- és kézilabda-sportcsoportokban. A látogatottság jónak mondható, így az eredményességre se panaszkodhatnak a diákolimpiái bajnokságokban. Az elmúlt esztendőben a megyei első helyet szerezték meg a 17-nél több tanulócsoportos iskolák kategóriájában. A tárgyi ellátottsággal is elégedettek az ongaiak. Május 31- én avathatták fel salakos atlétikapályájukat. Tornatermük azonban kisméretű és a kézi- labdapályájuk is felújításra szorul. Az eszközfejlesztéseket pályázatok nyereményeiből oldják meg. Madzin Tibor polgármester rendszeresen támogatja a diákok sportolását. Az önkormányzat gondoskodik ugyanis az utazások, versenyeztetések költségeiről. A polgármesteri hivatal dolgozói odafigyelnek és törődnek az ongai iskolai sportéletre. Ez évi eredményeik minden elismerést megérdemelnek. A teljesség igénye nélkül ízelítőül azért felsoroljuk néhány jelentősebb sikerüket. Játékos sorverseny (Füstös József tanár vezetésével): a városkörnyéki döntőben a 2. helyet szerezték meg. Tornában (Kulcsárné Feledy Marianna): a városkörnyéki döntőben az a. és b. kategóriában is elsők lettek. Sőt a megyei döntőben is sikerült az a. csapatnak az előkelő harmadik helyet megszereznie. Atlétikában, mezei futásban (Füstös Józsefi: a város környéki döntőben a II. korcsoportos lánycsapat és a III. korcsoportos is egyaránt az első lett. Majdnem megőrizték ezt a teljesítményüket a megyei döntőben is, hiszen a n. korcsoportos lányok másodikok voltak, a III. korcsoportos fiúk pedig a harmadikok. Az országos döntőben az ongai II. korcsoportos lánycsapat a 12. helyen szerezte be a versenyt. Tunézia várja! Regionális nyeremények Miskolc, Encs (ÉM) - A Szerencsejáték Rt. regionális akciót hirdetett meg május 29. - július 1. között Borsod- Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megyében. A 22-26. hetekre játékba küldött, de nyeretlen ötös-lottó-szelvénye- ket kell háromezer forint értékben összegyűjteni, és zárt borítékban beküldeni a következő címre: Tunézia váija! Szerencse 1830 Budapest. A borítékra ne felejtsék el ráírni nevüket és pontos címüket. A pályázatokat a totó-lottó kirendeltségekben elhelyezett - Encsen is - gyűjtőládákba dobhatják be. A pályázatok beérkezési határideje: 1995. július 10. A július 12-i sorsolás nyereménye: 35 darab kétszemélyes utazás Tunéziába. Az üdülés tartalmazza a háztól házig szállítás költségeit, a teljes panziós ellátást, valamint a zsebpénzt. Az utazás időpontja: 1995. augusztus 18-25. A nyerteseket a Szerencsejáték Rt. levélben értesíti. 1994/95. évi Encs körzeti labdarúgóbajnokság, „A” osztály 1. Homrogd 26 16 7 3 72:22 39 2. Méra 26 17 4 5 76:39 38 3. Léh 26 16 2 8 67:41 34 4. Korlát 26 12 7 7 70:55 31 5. Csobád 26 13 2 11 62:55 28 6. Vilmány 26 13 2 11 66:66 28 7. Sz.-szend(**‘) 26 15 3 8 64:38 27 8. Büttös 26 11 3 12 58:59 25 9. R.-sápberencs 26 8 4 14 42:60 20 10. Kiskinizs 26 8 4 14 36:64 20 11. Ináncs 26 7 4 15 39:72 18 12. Felsővadász 26 7 2 17 44:65 16 13. Abaújkér (**) 26 8 3 15 42:56 15 14. Fel.-dobsza 26 5 5 16 46:92 15 (**> _ 4 büntetőpont levonva jogosulatlan játékos szerepeltetése miatt. (***) = 6 büntetőpont levonva jogosulatlan játékos szerepeltetése miatt. Ifibajnokság végeredménye 1. Vilmány 2622 1 3106:19 45 2. Homrogd 26 21 2 3105:25 44 3. Szalaszend 2618 4 4107:25 40 4. Léh 2618 1 7 97:47 37 5. Méra 2614 3 9 73:50 31 6. Korlát (*) 2614 4 8 83:48 30 7. Kiskinizs 2611 114 59:54 23 8. Felsődobsza 26 9 413 60:81 22 9. Felsővadász (*) 26 8 513 51:52 19 10. Csobád 26 7 316 40:95 17 11. Abaújkér 26 7 217 36:98 16 12. R.sápberencs 26 5 516 34:95 15 13. Inánc 26 2 61821:118 10 14. Büttös 26 2 519 20:85 9 (*) = 2 büntetőpont levonva az ifi ki nem állása, illetve jogosulatlan játékos szerepeltetése miatt. Határnyitás - két napra - Büttösnél