Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-01 / 128. szám

8 ESZAK-Magyarország Kultúra 1995- Június 1., Csütörtök MOZI Tommy boy (ÉM - CsM) - Tommy boy (Chris Farley) az a típus, aki öt es huszonöt éves kora között sem­mit nem változik, legfeljebb hízik egy kicsit. Amilyen kerek ő maga, olyan kereknek látja a világot. A sörön, sütiken, a haverokon, a lá­nyokon és a jó bulikon kívül nem igazán ér­dekli semmi. Amolyan kedves és vicces „sosenőbeafejelágya”-figura, áld talán még éle­tében sem hallotta azt a szót: felelősség. Es az aranyélet még akkor sem ér véget, amikor hét év után kettes alá átlaggal végre kiveti magá­ból az egyetem. A papa üzemében ugyanis sa­ját iroda és saját ventilátor várja, amivel na­gyon jól lehet csillagok háborúját játszani. A papának azonban nem jön be az újranő- sülés, túlerőlteti magát az esküvőn rock’n roll- lal, és így a temetés után Tommy nyakába sza­kad a frissen szerzett mostohamama (Bo De­rek) és „bátyó” (Rob Lowe) - aki a vagány álca alatt egyszerűen csak egy bunkó, és ráadásul éppolyan szerencsétlen, mint Tommy boy, csak éppen nem lehet érte szeretni -, azonkí­vül az üzem gondja. Es Tommyban megmoz­dul valami, ha nem is az üzleti szellem, de a családi érzés, ezért nekivág, hogy megmentse a céget. Ami nemcsak neki, de utastársának, Richardnak (David Spade), apja volt ,jobbkezének” is óriási tehertétel, hiszen csak azért nem ülnek kukán egész úton, mert nem buják abbahagyni egymás froclizását. Nem lőném le a poént, ha elárulnám a tör­ténet végét. És nem csak azért, mert úgyis tudjuk, ezekben a filmekben mindig győz a jó, de azért sem, mert a jó néhány hagyományos geg ellenére az egész nagyon jópofa. Chris Farley a film címszerepében Csigavér Szirmabesenyő (ÉM) - Az óvodásoknak nem kell bemutatni Halász Juditot, viszont az mégis különleges eseménynek számít, ha a művésznő keresi fel a kicsiket. Csigavér cím­mel Halász Judit koncertjét hallhatják az ér­deklődő gyerekek június 2-án, pénteken dél­után háromnegyed 4-től Szirmabesenyőn, a Déryné úti óvodában. Az óvodai koncerten közreműködik az Albatros együttes. TÉKA Borsodi szép-históriák Miskolc (ÉM - B.I.) - A szerző, Kárpáti Béla elöljáróban mentegetőzik, de magyaráz is most megjelent Borsodi szép-históriák című könyvében. Szépek, csúnyák, igazak, tanulsá­gosak ezek a szép-históriák? Mindenesetre: egy korszak stilizált lenyomatai, amelyek a múltból a jelenig ívelnek, nem teremtenek, de nem is rombolnak mítoszt, ám átsüt rajtuk a tájhoz kötődés, az „érted haragszom, nem el­lened”- elv szívmelengető hullámai. Rácsodál­kozó, ráeszmélő ez a gyűjtemény, amely a na- - pókban került a könyvespultokra. A sokoldalú Kárpáti Béla harminckét, mű­fajilag nehezen meghatározható történetet ad közre. Jó szándékú kérdések soijáznak az ol­vasóban. Mit is mondott az újságírónak a mis­kolci Mussolini Nándor, a Duce állítólagos ro­kona, aki mellesleg szoci volt, azonkívül ker­tészkedett és a Búza téren piacolt? Hogy az írónő Kaffka Margitot gyöngéd szálak fuzték-e a festő Sassy Attilához? Hogy a magányosan, özvegyen élő Déryné (a hajdani ünnepelt szí­nésznő) miként gyakorolta szerepét szolgáló­jával, az utolsó fellépésre készülve? Hogy Vid- róczki, a betyárkirály mit húzatott magának a cigánnyal a szilvási csárdában poharazás köz­ben, nem sokkal erőszakos halála előtt? Hogy Tompa Mihálynak miért volt keserű az a po­hár, amit Miskolcra látogatván apja egészsé­gére hajtott föl? Hogy milyen fura ember volt, s milyen fundációkat tett Eszter lánya halála­kor Bató István uram, a város egyik leggazda­gabb „pógára”? Hogy mi történt a hámori bíró fia, Károly és a jegyző lánya között fenn a ne­vezetes sziklán, ahol megismétlődött a tragi­kus legenda, amely a molnárlegény és a mal­mos lányának halálos ugrásáról vette neve­zetét. A mese szép ruhájába öltöztetett története­ket olvasva, nem azt firtatjuk, hogy csakugyan így esett-e, hogy csakugyan ez a párbeszéd zaj- lott-e le... Múltidéző töprengésre késztet ez a könyv, szusszanásnyi időt ad ebben a rohanó világban: szépen és historikusán elmelázva. A Klaviatúra Kiadványszerkesztő Bt. gon­dozásában megjelent könyvet korabeli rajzok és fotók illusztrálják. Gesztusok és arcjátékok - arctalanul Találkozás Heiszmann Ildikó színházi nívódíjas bábművésszel Heiszmann Ildikó A szerző felvétele Dobos Klara Miskolc (ÉM) - Kisgyerek korá­ban nem nagyon értette, miért lesz valaki színész. Nem volt elég nekik az iskolában magol­ni? - kérdezte. Miért mennek olyan helyre dolgozni, ahol fo­lyamatosan tanulniuk kell?! És akkor tessék, ő is belecsöppent. Ráadásul még szereti is csinál­ni. Sőt, olyan jól csinálja, hogy az idén Miskolc városa színházi nívódíjat adományozott Heisz­mann Ildikó bábművésznek.' Nem akart ő bábszínész lenni. Vagyis eszébe sem jutott ez a lehe­tőség. Sokáig táncolt, versenytán­cosnőként képzelte el az életét. De aztán másképpen alakult. „Teljesen véletlenül jött ez a bábszínház - mondja. - Barátaim jártak ide bá- bozni, és mindig olyan jó hangulat­ban meséltek a dolgaikról. ’86-ban megkerestem őket, de nem bábszí­nészként akartam elkezdeni, ha­nem szervezőként. Aztán bemen­tem egy szövegösszeolvasó próbára, és az egyik lány késett. Kezembe nyomták a szövegkönyvet: na ol­vasd fel ! Két szerepet kellett játsza­nom. Megpróbáltam elkülöníteni a két hangot, ez tetszett a többieknek. Meg nekem is.” És maradt... Elindult a bábszí­nészképző stúdió: „mi kértük, mert nagyon szerettünk volna már kilép­ni abból, hogy amatőrök vagyunk és bohóckodunk”. Kemény időszaknak érzi, hiszen a tanulás mellett akkor költöztek a malomból a Kossuth ut­cába. Kifestették az öltözőket, köz­ben előadásokat tartottak. „Nekem végül is a nívódíjat nem azért kel­lett volna megkapnom, mert kiváló bábszínész vagyok, hanem mert kö­rülbelül hatezer kilométer függönyt varrtam már itt. A Carmina Bura- na tapsrendjénél szívesen kihoz­nám magammal a varrógépet...” Gyerekkorában nem járt báb­színházba, „Vitéz Lászlót is csak té­vében láttam” - mondja. De Dorká­val, az ő pici lányával otthon is so­kat báboznak, és a kislány gyakran jár be hozzájuk. Bár inkább könyö­rögni: „anya, gyere már haza, ne maradj itt!” De a mamának marad­ni kell. Hogy más gyerekeknek is adhasson. „Itt bent a nagyszínház­ban nem alakul ki igazi kontaktus köztünk és a gyerekek között, de óvodákban, iskolákban, ahol közel vagyunk hozzájuk, ott eszméletlen a játék. Emlékszem egy előadásra, amiben a banyát játszottam. Egy­szer csak azt látom, hogy egy seprű­vel üti valaki a paravánt kívülről, és kiabálja: büdös banya, menj innen. Gondoltam, akkor teljesen hiteles volt az alakításom, hogyha ezt vál­totta ki belőle.” Alakítás? Amikor a néző nem látja az embert? Dehogynem! Ha jó az előadás, a bábok is emberként „működnek”. Ezért Ildikó illúzió­rombolónak tartja, amikor előadás végén bábba! kijönnek a bábosok meghajolni. „Most akkor ki is ját­szott, a báb vagy a néni?” - tehetik fel a kérdést. Inkább maradjon meg a gyerekekben, hogy a báb volt a né­ni... S hogy ezzel magukkal szem­ben lenne igazságtalan?! „Én azt gondolom, aki bábszínésznek megy, és vállalja azt, hogy ő arctalanul ad valamit az embereknek, akkor az ne akarja utána mutogatni magát. Én a báhom vagyok...” Most a Carmina Burana című előadásban viszont teljes valójában - Fortunaként - jelenik meg a szí­nen. „Ebben végre nem kell elbúj­nom a paraván mögé. Csak nem szoktam még hozzá, hogy színpa­don mint élő ember jelenjek meg, nem pedig mint hülyéskedő bohóc vagy fcismaci. De a tavalyi zenés da­rabot, az Egy kiállítás képeit azért szeretem jobban csinálni, mert ott igazi bábos feladatom van, egyik bá­bot a másik után kell tökéletesen mozgatnom.” Vagyis egyrészt mintha vala­hogy sértené, hogy el kell bújni, másrészt mintha zavarna, hogy meg kell jelenni... Azt mondja, min­dent összevetve szívesebben bújik a paraván mögé, szívesebben mai'ad ismeretlen. Az elismerés? Váratla­nul érte. „Mindig reménykedtem, hogy Istenem, egyszer valaki végre azt mondja, hogy jól csinálod. Csak ennyit. Az nekem elég. De nem mondták, itt ez valahogy nem szo­kás. Amikor megkaptam a levelet, nem hittem el, hogy nekem szól. Két napig repkedtem otthon.” A párizsi Magyar Műhely Miskolcon Tarapcsak Ilona Az 1962-ben Párizsban alapított avantgarde irodalmi folyóirat két képviselője, Bujdosó Alpár és Nagy Pál is részt vett a május 22. és 25. között a Miskolci Aka­démiai Bizottság székházában megrendezett irodalmi konfe­rencián. A tanácskozás utolsó napján - a képversek kapcsán - olyan irodalmi kérdések megvi­tatására is sor került, amelyek­ben sajátosan kapcsolódnak össze az irodalom közvetítésé­nek auditív és vizuális mód­szerei. A Magyar Műhely performancei, amelyekből egyet május 25-én este a Miskolci Galéria klubjában is él­vezhetett a közönség, ennek az iro­dalmi csoportosulásnak jellemző és gyakori eseményei. Számukra az irodalom több mint leírt betű: be­mutatást, átélést, előadást, beszél­getést, véleménycserét is jelent. A csoport indulásakor jó érzékkel vet­ték észre ezek az 1956-ban Párizsba került fiatalok, hogy az avantgarde nem egyszeri, századeleji jelenség, hanem permanens folyamat: min­den generáció, így ők is szeretnek kísérletezni, hogy, megtalálhassák saját hangjukat. Ok maguk éppen ezért nem szeretik az avantgarde elnevezést, szívesebben hívják ma­gukat kísérletezőknek. Kassákot te­kintették mesterüknek, nagy szere­pük volt abban, hogy itthon is felfe­dezzék és elismerjék. Kérdésünkre a Bécsben élő Buj­dosó Alpár a következőkben foglalta össze a lap és a csoportosulás jel­lemzőit, személyes élményeit: „1956-ban a soproni egyetemről egyenesen New Yorkba mentem a Kéthly Anna vezette delegációval az ENSZ-hez. Amerikából azonban Bécsbe kértem magam vissza, majd egy évig a külföldön működő Ma­gyar Diákszövetség delegációját ve­zettem Délkelet-Azsiában. Egyete­mi tanulmányaimat csak ezután fe­jeztem be Ausztriában. Magyaror­szágra azonban csak 1973-ban jö­hettem először. A találkozás a hely­színekkel, barátokkal nem váltott ki belőlem megrázó élményt, hiszen Bécsből könnyen lehetett emberi kapcsolatokat kiépíteni írókkal, költőkkel, családtagjainkkal, akik akkor már gyakran látogattak Bécsbe. Katartikus élményt igazá­ból egy éjszakai sétám váltotta ki belőlem, amikor1 az Erzsébet-hídon áthaladva először éreztem, hogy „itthon vagyok”. Ebből a pillanatnyi benyomásból adtam aztáir egyik verseskötetemnek az ’Egy és kettő között az Erzsébet-hídon’ címet. A földrajzi közelség hozzásegí­tett ahhoz, hogy mind a nyugat-eu­rópai magyar írókkal, értelmiségi körökkel, mind pedig a hazai művé­szeti élettel folyamatos kapcsolatot tartsak fenn. A bécsi Bornemisza Pétéi1 Társaság, amely nemrég ün­nepelte fennállása harmincötödik évfordulóját, a londoni Szepsi Csombor Máidon Kör, a hollandiai Mikes Kelemen Kör és a MEFESZ diákkör éppúgy elsősorban kulturá­lis,,nem pedig politikai csoportosu­lás, mint a párizsi Magyar Műhely, így a velük való szoros kapcsola­tunk természetes volt. A Magyaror­szághoz való közeledést elsőnek hir­dettük meg a MEFESZ-szel. Ennek egyik eredménye, hogy a Magyar Műhely az 1970-es évektől itthon is megjelenik, szerzői között jeles ha­zai alkotókat is üdvözölhetünk.” A Párizsban élő Nagy Pál, aki ki­zárólag a konferenciára jött haza, a folyóirat történetéről beszélt. A Magyar Műhely az Új Látóhatárból vált ki. Egyéni arculatát nemcsak az irodalom újszerű felfogása alakí­totta, hanem a kiállítások, előadó­estek, a vizualitás, a komputer al­kalmazása is. Véleménye szerint a komputer és irodalom összekapcso­lása a huszadik század olyan felfe­dezése, amely legalább akkora kihí­vást jelent az emberiség számára, mint a maga korában a könyvnyom­tatás felfedezése jelentett. Ezeknek az új vívmányoknak az irodalom­ban történő alkalmazása lehetővé teszi, hogy a mindig statikus irodal­mi szöveg újfajta képi világba eme- lödjék át, s a kétdimenziós szöveg háromdimenziós formában jelenjék meg. Ennek az újszerűségnek a ke­resése volt jellemző a Magyar Mű­hely történetének egészére. Indulá­sakor volt bátor közölni olyan ma­gyar írókat, akik itthon nem kaptak sajtót, mint Weöres Sándor, Szent- kuthy Miklós, Hamvas Béla, a fia­talabbak közül pedig Esterházy Pé­ter, Kukorelly Endre vagy Petőcz András. Mind itthoni, mind pedig nyugati emigrációban élő írók tisz­teletére gyakran adtak ki emlékszá­mokat, könyvsorozatunkban mint­egy ötven magyar író műve jelent már meg a Műhely gondozásában. Önmaguk megítélésében pedig ta­lán az a legtiszteletreméltóbb, hogy sohasem tekintették magukat poli­tikai értelemben vett emigrációs csoportosulásnak, hanem olyan két­nyelvű íróknak, akik a befogadó or­szág kulturális hatását elfogadva gyarapították a határon túli ma­gyar irodalmat. (A szerző a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézetének oktatója) Pünkösdölő Mezőkövesd (ÉM) - A Matyó Nép- művészeti Egyesület Pünkösdölő programjait június 4-én tartja a Táncpajtában. Délután 2 órakor kézműves alkotóházakat avat Her- kely György polgármester, fél 3-tól gyermektáncegyüttesek mutatkoz­nak be, majd táncház, játszóház váija a kicsiket. Este 7 órától a Ma­tyó néptáncegyüttes műsorát lát­hatják az érdeklődök. Este 8 órától a Cuhárén közreműködik a Hadas és a Fügedi zenekar. A Kisjankó Bo­ri utcában és környékén működő al­kotóházakban fazekas-, bútorfestő-, hímző-, szövő-, csipkeverőmesterek tartanak bemutatót. Encsi nyár Encs (ÉM) - Az abaúji gyermek­nappal kezdetét vette az „Encsi nyár” című rendezvénysorozat. A programok nagy részét az abaújde- vecseri parkszínpadon rendezik meg. Június 16-án, pénteken este a 15 éves EDDA Művek lép színpad­ra, másnap nonstop kulturális prog­rammal folytatódik a fesztivál. Lesz többek között rendőrkutya-bemuta- tó, karate-bemutató, nóta-show, bábelőadás, a szlovákiai Szepsi testvérváros majorettjeinek és mű­veszeti csoportjainak bemutatója, fellép Csepregi Éva és a Los Andi- nos együttes. Július 1-jén Mikó Ist­ván és társulata a Mindhalálig Beatles című előadást mutatja be. Ekkor kezdődik a képzőművészeti alkotótábor, amely július 14-ig tart. Augusztusban rendezik meg az abaúji cigánykonferenciát és feszti­vált, az abaúji olvasótábort, a ci­gánygyerekek életmód táborát. Au­gusztus első két hetében nemzetkö­zi - a millecentenárium jegyében rendezett - művésztelep várja a képzőművészeket. Az elkészült al­kotásokból komplex kiállítási anyag készül, illetve megkezdődik egy szo­borpark kialakítása a városban. A képzőművészeti táborokról bővebb felvilágosítást a Közművelődési In­tézményekben kapnak az érdek­lődők. Az „Encsi nyár” az abaúji kulturális napokkal zárul augusz­tus 18-19-20-án. Egész nyáron mindén szerdán és pénteken estén­ként a devecseri parkban autósmozi válj a az érdeklődőket. Könyvújdonságok Budapest (MTI) - György Péter Művészet és média találkozása a boncasztalon című könyvét, vala­mint Victor Vasarely legjellegzete­sebb alkotásait tartalmazó poszter­könyvet jelentetett meg a Kultur- trade Kiadó az idei könyvünnepre. György Péter kötetében helyet kap­tak az egykori elkülönült művészeti áramlatok, csoportok - az „elit”, az avantgarde, valamint az úgyneve­zett tömegművészet - felbomlását nyomon követő tanulmányok. A szerző többi között azt boncolgatja, hogy milyen kihívást jelent a mé­dia, a gigászi reklámipar napjaink művésze számára, tevékenykedjen az alkotó bármely kontinensen vagy országban. Victor Vasarelynek, az op-art világ­hírű mesterének legjellegzetesebb törekvéseit bemutató poszterkönyv magyar, angol és német nyelven lá­tott napvilágot. Az album művésze­ti minitanulmónyait Egri Mária ír­ta, és ugyancsak ő válogatta a kép­anyagot. A Vasarely-kedvelők a mester hat munkájának nagymére­tű reprodukcióját is megtalálhatják a kiadványban. A Kulturtrade gondozásában első­ként a Csontváry-poszterkönyv je­lent meg az elmúlt esztendőben. A könyvesműhely a közeli jövőben ad­ja közre Csók István, illetőleg Szi- nyei-Merse poszterkönyvét. _RÖV1DEN __­A boldvai KiskeLep Néptánccso­port ötéves jubileuma alkalmából gálaműsort ad a helyi művelődési házban június 5-én, hétfőn délután 5 órától. A rendezvény védnökei: Csáki Imre, a B.-A.-Z. Megyei Ön- kormányzat Hivatala Oktatási és Közművelődési Osztály vezetője, és Tóth Lajos, Boldva község polgár- mestere. A lillafüredi Palotaszálló kiállí­tótermében Miroljuba Gendova, Magyarországon élő bolgár szárma­zású festőművész képei láthatók jú­nius 28-ig, megtekinthetők naponta 8-tól 17 óráig.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom