Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-01 / 128. szám
SZABADIDŐ Az Észak-Magyarország CSÜTÖRTÖKI MELLÉKLETE 1995. Június 1. Idegenvezető Nem térkép e táj: Szentistván Anno 1851 Fényes Elek 1851-es geographiai szótárában Szent-lstván címszó alatt hat települést és két pusztát nevez meg a történelmi Magyarország területéről. A megyénkbeli Szentistvánról a következőket találta feljegyzésre érdemesnek a szótár szerkesztője. »Szent-lstván magyar falu, Borsod vármegyében, Miskolcztól délre 28/16 állomásra, utolsó posta: Mező-Kövesd. Róna határa 6833 hold, mellyből beltelek 188, szántó 3444, rét 1301, legelő 1900 hold. Ezekből ismét majorsági szántó 246, rét 42 hold, a legelő közös. Földei fekete agyagos jő minőségűek, fő termékük a rozs; legelője sovány. Lakja 2295 római kafhoii- kus, parochia templommal. Határában sok apró tavak s vízállások vannak. Országúiban feküdvén, fuvaroznak. Bírja az egri káptalan.” Matyók Matyók. így említik őket,, Mezőkövesd, Tárd, Szentistván népét. 1857-ben a Napkelet folyóiratban fogalmazta meg egy ,,-y” szignóval valaki, hogy „Mezőkövesd, Szent- lstván és Tárd népes községekben egy tájszólás-, viselet-, szokás-, jellemvonás tekintetében mintegy különváló faját képezi a magyar népnek.” E három matyónak tudott település etnikus összetartozása az idők folyamán a néprajz általánosan vallott nézetévé vált. Pedig... és ezt Sándor István írta le Mezőkövesd város monográfiájában bizonyos fokú művelődésbeli kiegyenlítődés ugyan létezik, a három település kultúrájában megfigyelhetők a közös elemek, de nincs szorosabb „az etnográfiai csoportokra jellemző vérségi-származási, közös művelődési alapból, mélyebb történelmi gyökérzetből származó kötelék.” Simon Istvánná, a népművészet mestere szentistváni viseletű babákkal Tárd, Szentistván soha nem tartozott birtokilag Mezőkövesdhez, szentistván az egri káptalan, Tárd a cserépi vár birtoka volt, Mezőkövesd pedig a diósgyőri várhoz tartozott. A három településen két évszázadon át íratlan törvény volt az endogámia, vagyis, hogy falubeli csak falubelivel kötött házasságot, tehát runes a községek lakói között vérségi kapcsolat. A kövesdiek egyébkent ügy vélik, csak ők a matyók. A tardiakat tatároknak nevezik, a szentistvániak neve pedig gahó. Ami a három település népművészetét, mindenekelőtt hímzésvilá- gof illeti, az átlagember is különb- seget tud tenni közöttük. A kövesdi matyót általában mindenki felismert a tardi keresztszemes hímzést vi- szont gyakran keverik a beregivel, s a szentistváni hímzett textíliákat Pedig nem kevesen összekeverik a kalocsaival. A régi házak egyike, üdülőfunkcióval Hajdú Imre Van annak vagy húsz esztendeje, hogy újságíróként az első riportomat írtam Szentistvánról. Augusztus 20-a alkalmából „főszerkesztői rendelésre” készült a riport a nagy király nevét viselő faluban, hol mellesleg kiválóan gazdálkodó, s földrajzi adottságaiból adódóan kenyérgabonát nagy területen és eredményesen termesztő szövetkezet is működött. Márpedig augusztus 20-a akkortájt hangsúlyozottan az újkenyér ünnepe is volt. Emlékszem, fényesen, melegen tűzött a nap, miközben róttam a község utcáit beszélgetőpartnereket keresve. Rendhagyó módon nem a termelőszövetkezet akkori vezetőitől kértem nyilatkozatokat, hanem a kenyerük javát már elfogyasztó idős emberektől, 70 év körüli, hajdani summásoktól, akik innen a sűrűn lakott, következésképpen föld- szűke Bükkaljáról - a kenyérért - elszegődtek az ország különböző részeire négy-hat hónapos summás- nak. Soha nem felejtem el azt az idős asszonyt, aki - miközben idézte a dologban, munkában leélt ifjúságát, a szépen rendbe tett udvaron, a módos, takaros ház melletti szőlőlugas árnyékában - azt mondta nekem: - boldog világ van ma, aranyoskám! Bevallom, nem tudom el-e még ez az idős asszony, azt sem tudom - hogy ha él, akkor ma mit mondana. Akkor ott, húsz évvel ezelőtt ezt mondta nekem, hogy „boldog világ van ma, aranyoskám!” Miért is ne mondta volna!? Az ember mindig, mindent valamihez viszonyít. S azt a gyermekkort, mely javarészt csak a kevés látszattal, gyarapodással járó munkával telt, nem volt nehéz összevetnie, viszonyítania egy viszonylagos jóléttel. A község címere Szentistván húsz évvel ezelőtt is és ma is - most én is viszonyítom sok más hasonló nagyságú településhez - a gazdagabb -, de itt mindjárt hozzáteszek egy másik minősítést is - az iparkodóbb községek sorába tartozott, tartozik. Igyekvő, szorgalmas nép lakik errefelé, akik nagyon szeretik a tisztát, a szépet. Takaros község. Ezt a megállapítást szépen parkosított, fásított utcái, gondozott kertjei, s nem utolsó sorban, szinte naprakészen rendbe tett épületállománya együttesen mondatják velem. Érdekes, én ide bármikor is jövök, itt fényesen süt a nap. S valahogy olyan egészségesen lüktet az élet. Él ez a falu. A jó földú kertekben ilyenkor tavasz végén, „mint a kender” nyílik a mák, a burgonya, a bab, a borsó. Kaszás, kapás emberekkel találkozunk lépten-nyomon, egyikük éppen jön a munkából, másikuk éppen oda megy, igyekszik. Simon Istvánéknál - ahová a népviselet, a szentistváni hímzésvilág titkait kutatni megyünk be - pedig festik az egész házat. Ami' a házakat illeti, kevés helyen látni annyi regi, nádfedeles házat, mint itt. De ezek szinte mindegyike rendben van! Van köztük hétvégi ház, lakóház, tájház vagy a nagy, többszintes kőház mellett melléképület. Persze, ezeknek a nádfedeles házaknak a száma elenyésző a „ma lakóépületeihez” képest. Ezek többsége az elmúlt két évtizedben épült. Itt, Szentistvánon is azzal a „mesével”, hogy majd jó lesz a gyerekeknek is. Természetesen - természetesen? - a gyerekek itt sem maradtak a szülői nagyházban, nekik is megépült a még nagyobb ház. Csak a magyarázat maradt meg náluk is: itt tudnak majd a gyerekek is lakni. Látva ezeket a nagy házakat, amelyek - mert megtapasztaltuk - nagyon szépek, sok helyen elegánsán vannak berendezve, az jut eszembe, milyen kar, hogy nincs Szentistvánnak például egy olyan termálfürdője, mint például a közeli Bogácsnak. Mert akkor ezeknek a szobáknak egyike sem állna üresen, jönne ide a hazai és külföldi vendég. S ezzel együtt a pénz is, amely még további, még látványosabb gyarapodást tenne lehetővé. Persze a falusi vendéglátást Nyugat-Európában - termálfürdő nélkül is - feltalálták. Talán itt is fel kellene találni, és szervezéssel, propagálással beindítani. Szentist- váhra el kell, Szentistvánra be kell csalogatni a vendégeket! Mert ha eljön, mert ha ide bejön szerintem, megkedveli s itt marad. A falukép, lélektani hatása: hogy vonz, hogy marasztal. S alapjában véve, innen semmi nincs messze! Sőt, Eger, Kövesd, Bogács, Miskolc, a Bükk, a Kis-Hortobágy, Tisza-tó sugarasan elérhető közelségben vannak. Javaslom: tegyenek egy kirándulást Szentistvánra, s maguk döntsék el: igazat mondtam-e. Fény, iák, világok - ezek is jellemzői a dél-borsodi településnek Fölök: Fojtán László A község és temploma Szentistván legértékesebb építészeti látnivalója az 1759-ben elkészült nagyméretű barokk templom. Az egyház jelenléte természetesen az Árpád-korra nyúlik vissza, hisz’ maga a falu is temploma védőszentjéről, Szent István királyról kapta nevét. A falu sokáig az egri káptalan birtoka volt. Egyházának papja 1332-ben 10 garas pápai tizedet fizetett. A község határában fekszik Tilaj puszta (hajdan falu), ennek templomáról 1279-ben történik először említés. Áz ugyancsak közelében lévő Montaj nevű középkori falu birtokosa 1319- ben végrendeletében az egri káptalannak adományozza a községet. Szentistván, mivel egyházi birtok volt, itt a reformáció nem tudott gyökeret verni. A török időkben többször feldúlták a települést. Olyannyira, hogy 1544-ben, 1586-ban, 1637- ben és 1641-ben (ekkor voltak összeírások) teljesen lakatlan. A következő összeírás 1672- ben mar mint újra népes települést említi. Megrongált templomában 1699-ben pap hiányában egy Geszty István nevű licenciá- tus működik, viszont 1719-től már felszentelt pap vezeti az anyakönyveket. A plébánia visszaállítása ezekben az időkben történhetett. 1732-ben felépül a papiak, méghozzá fából, náddal fedve. Az 1746. évi egyházlátogatáskor egy kis kőtemplomot találtak a községben, boltozott szentéllyel, s egyetlen oltárán Szent István képével. A káptalani kegyúr ekkor már megkezdte egy barokk stílusú, tágas, szép új templom építését. 1768-ban áldották meg, s három oltárt helyeztek el benne. A templom, mint az a megye.kepes műemlékjegyzékében olvasható: „Magas lábazaton álló főhomlokzatából enyhén előreugrik a lemetszett élű torony. A templom főpárkánya fölött a torony két oldalán íves orommezők, széleiken vázak. A kőkeretes, félköríves záró- dásií bejárat fölött egyenes szemöldökpárkány, fölötte ovális ablak. A két oldalsó falmezőben üres szoborfülkék. A torony legfelső szintjén félköríves ablakok, a homlokoldal alatti falfülkében Szent István szobra. Az oldalhomlokzatokon, a hajó osztásának megfelelően, két-két szegmensnél ablak. Parnatagos, bádog toronysisak. Védőszentje: a nagy király A hajó két boltszakaszát és a keskenyebb szentélyt a falpillérek gazdagon tagolt párkányára támaszkodó hevederívek között, csehboltozatok fedik. A torony alatti orgonakarzat, amelyet a tornyot alátámasztó falpillérekkel elválasztott árkádok nyitnak meg a hajó felé.” A templom fóoltarképen Szent István fölajánlja a koronát Szűz Máriának. Az elsőt Kracker János Lukács festette 1754-ben. 1887-ben Sa- jósy Alajos a védöszentnek új képét festette meg. A főoltártól balra rokokó mellékoltár és szószék. Népi lakóházak A múemlékjegyzekben két védelem alatt álló népi lakóház is szerepel Szentistvánról. így a Petőfi u. 9. szám alatti vályogfalú, mestergeren- das, deszkafödémes, nádtetős ház, amely valószínűleg 1897-ben készült, s a nemzedékeken at itt élő Simon csalade. A másik epíilet tájházként funkcionál és a Rákóczi utca 16. szám alatt található. A Koncz család birtokában levő lakóház mestergerendájába az 1877-es évszámot vésték. Az épület padozata döngölt agyag. Alaprajzi elrendezése szoba, konyha, kamra. Vályogfalazatú ez is, és ugyancsak nádtető fedi.
