Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-06 / 131. szám

2 Z Itt-Hon 1995. Június 6., Kedd _NEKÜNK ÍRTÁK Kívül-belül A rendszerváltás óta egyre jobban erő­södnek a társadalmi problémák, a csa­ládok megélhetésének, mindennapi szükségleteinek biztosítása egyre ne­hezebbé vált. Ezek a gondok olyan sú­lyos terheket jelentenek az emberek számára, hogy már sokan nem képe­sek feldolgozni a problémáikat. Néha talán a környezet is segíthetne egy-egy emberi gesztussal, hogy ne törjenek össze önmagukba az emberi lelkek, hi­szen a szavakkal ölni és gyógyítani is lehet,..Az elmúlt időszakban egyre töb­ben kerültek a kórházak pszichiátriai osztályaira, vagy rákényszerülnek más jellegű ideggondozásokra. A pszichi­átriai osztályok betegei a bezártság­ban, a hosszú fehér folyosók csendjé­ben kívül vannak azon a világon, amely kitaszította őket, kizárva az élet rohanó napjait, de valójában mélyen bezárva önmagukban hordozzák belül lelkűk békétlenségeit. Hiába sokasodtak meg a technikai haladás vívmányai a rohamléptekkel haladó fejlődés mellett az emberi tu­lajdonságok nem változtak. A szüle­tés és a halai, a szeretet és a gyűlölet, a kapzsiság és a fukarság, az erőszak mind megtalálhatók az ember világá­ban. Ezek a betegek árnyként járnak, érzelmek nélkül, és ez az érzelem nél­küliség igen fájdalmasan érinti őket. Pauleczki Margit Sátoraljaújhely Meghalt B. Mitró István Súlyos betegség következtében 65 éves korában elhunyt B. Mitró István, aki tagja volt a Kazinczy Társaságnak. Több írása jelent meg lapunkban is (így zempléni Itt-Hon mellékletünkben is), valamint a helyi, városi kiadványban. Több munkája nyert díjat az Istvánffy Gyula helytörténeti pályázatokon. A rövidebb-hosszabb cikkeken túl novellákat is írt, melyek szellemesek, színesek, helyenként ironikusak. Május 26-án a sátoraljaújhelyi te­metőben helyezték örök nyugalomra. Itt-Hon Az Észak-Magyarország regionális melléklete. Megjelenik minden kedden. Felelős szerkesztő: Priska Tibor. Szerkesztő: Mészáros István. A zempléni melléklet címe: Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12. Telefon: 47/321-926 Terjesztési panaszaival hívja a 47/321-926 (Bodnár Ferencnél, vagy a 46/358-522 telefonszámot. Honi hírek • Honi hírek 6 Honi hírek • Honi hírek • Honi hírek • A rendőri munkától az intézményekig A rendőrök munkájáról Tokaj (ÉM) - Az országban 1989 áprilisában Tokajban ala­kult meg első­ként rendőr­őrs. A bűn­ügyi felde­rítő tevékeny­séget kezdet­ben a Szeren­csi Rendőrka­pitányság bűn- ügyiseivel közösen végezték, majd 1992-től megkapták a tel­jes bűnügyi hatáskört. A múlt héten a tokaji képvi­selő-testület ülésén Zemlényi Gábor rendőralezredes, őrspa­rancsnok számolt be a Bodrog- parti város közrend és közbiz­tonsági helyzetéről. Az írásos beszámolóból kiderült, hogy megalakulásukkor kilenc volt az őrs létszáma, mely idővel huszonkettőre gyarapodott. (Bár a létszámuk sosem volt teljes, objektív okokból mindig volt egy-két fő hiányuk.) A korábbi években gyakor­lóőrs vezényléssel támogatták a közterületi munkát. A város­tól is sok segítséget kapott és kap a rendőrőrs. Rendezési terv Sátoraljaújhely (ÉM) - A vá­rosháza dísztermében a múlt héten ült össze a képviselő-tes­tület. Nem kevesebb, mint ti­zennégy napirendi pontot tár­gyaltak meg, melyek közül egyet - fegyelmi eljárás kezde­ményezéséről - zárt ülésen. Né­hány a témák közül: előterjesz­tés a város általános rendezé­si tervéről, a helyi környezet- védelmi rendelet, beszámoló is­kolák munkájáról, középisko­lák alapító okiratainak kiegé­szítése, Távhő-rendelet módo­sítása, munkaterv. Árpád-ház klub Sárospatak (ÉM) - A pataki Árpád Vezér Gimnáziumban volt május 30-án a városi Ár­pád-ház klub megalapítása. A tanácskozást a honfoglalás mil- lecentenáriumára való felké­szülés jegyében tartották. Horgászhírek Sátoraljaújhely (ÉM) - A Sá­toraljaújhelyi Horgász Egyesü­let 1995. júni­us 18-án (va­sárnap) ren­dezi meg a horgászverse- nyét.Nevezni 8 óráig lehet, sorsolás ne­gyed kilenc­kor, majd álláshelyek elfogla­lása. A verseny kezdete 9 óra és három óra időtartamú. Neve­zési díj: felnőtteknek 200 Ft, ifiknek, gyerekeknek 100 Ft. A Horgász-tanya igénybevéte­lére még jelentkezést el tud­nak fogadni. Váltási időszak péntektől péntekig. A jelentke­zők a turnus beosztást egyez­tessék Stark Ferenc titkárral vagy az egyesület elnökével Vitányi Mihállyal. Intézményekről Sárospatak (ÉM) - A pataki képviselők az elmúlt hét csü­törtökjén tartották ülésüket, melyen az első megtárgyalan­dó téma az ön­ként vállalt és részben térsé­gi feladatokat ellátó intéz­mények sorsa volt. Itt több sárospataki intézményről esett szó, a városban betöltött sze­repükről, ami azért is fontos, mert Patakot iskolavárosként ismerik. E napirendi pontot Já- nosdeák Gábor polgármester, míg a másodikat (az önkor­mányzati tulajdonban lévő üz­lethelyiségek értékesítéséről szólót) Bárány István alpolgái- mester teijesztette elő. Szó volt még az első lakás­hoz jutók helyi támogatásáról is, valamint fellebbezések elbí­rálásáról is. A testület ezt követően bejelentések és in­dítványok előterjesztésével foly­tatta munkáját. ÜGYELETEK HÁZIORVOSOK (csak sürgős esetben) Sátoraljaújhely Az ügyelet helye: Sátoraljaúj­hely Rendelőintézet, Mártí­rok u. 14. Az ügyelet ideje: hétköznapokon 16-07-ig, szombaton és vasárnap reg­gel 7 órától másnap reggel 7 óráig.) Sárospatak Az ügyelet helye: Sárospatak Rendelőintézet, Comenius u. 20. Az ügyelet ideje: hétköz­napokon 19-07-ig, szombaton és vasárnap reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig.) Szerencs Az ügyelet helye: Körzeti Or­vosi Ügyelet Szerencs, Rákóc­zi u. 51. Ellátási terület: Sze­rencs - Ond, Bekecs, Legyes- bénye, Mezőzombor, Prügy, Taktakenéz. Az ügyelet ideje: hétköznapokon 19-07-ig, szombaton és vasárnap reg- - gél 7 órától másnap reggel 7 óráig.) Tokaj Az ügyelet helye: Tokaj Vá­ros Önkormányzat Egészség- ügyi Központ Központi Házi­orvosi Ügyelete, Tokaj, Beth­len G. u. 4. Az ügyelet ideje: hétköznapokon 17—07-ig, szombaton és vasárnap reg­gel 7 órától másnap reggel 7 óráig.) ÁLLATORVOSOK Június 10-én és 11-én: Schirling István Sátoraljaúj­hely, József A. u. 11., Tele­fon: 47/322-544, Tornallyay János Sárospatak, Damja­nich u. 2/a., Telefon: 47/323- 035, Liszkai Ferenc Tiszala- dány, Dózsa Gy. u. 10., Telefon: 47/352-352. GYÓGYSZERTÁRAK (Június 10-én és ll-én ügye­letet tart.) Sátoralj aúj hely Kossuth téri Gyógyszertár (Kossuth tér 4.), Telefon: 47/321-038. Sárospatak A 19/67 sz. Gyógyszertár (Hild tér 2.), Telefon: 47/323-180 Szerencs A 19/76, sz. Gyógyszertár (Rákóczi u. 75.), Telefon: 47/362-054 Tokaj A 87 sz. Gyógyszertár (Kossuth tér 14.1 Tele­fon: 47/352-052, szombaton 8-tól 4-ig, vasárnap 8-tól 12- ig, éjszakai ügyelet Rakama- zon. 1995. Június 6., Kedd Itt-Hon Z 7 Tudósítások - hazai tájakról Fotó: PT ide a nyíregyházi főiskola taná­Priska Tibor Szép gulya kel át előttünk az úton, nem messze Szalonnától. Szívesen is várakozunk, csak keljen, haladjon és jöjjön a túl­oldalról minél több, ücsörög­jünk csak miattuk minél to­vább! Hiszen igencsak meg­csappant az állomány, az em­ber oly elképesztő adatokat hall, hogy el sem hiszi, ámbár az mégiscsak sokat mond, ami­kor megkérdi a falusi csordást - már ott, ahol még egyáltalán megkérdezheti, mert van -, hogy hány marhát őrzött vagy öt-hat éve és hányat most. Bi­zony gyakorta csak legyintés a válasz, vagy annyi, hogy ezt a mostanit semminek hívják a régihez képest. A tej árának ál­landó emelkedése is jelez vala­mit, a marhahúsé is, bár sejt­jük, emelkednének ezek min­denképp. Meg nem feledhető a nehány évvel ezelőtti, ma sem tudható, mely okostól szárma­zó szorgalmazása a tehenek le­vágásának, tízezer forint juta­lom ellenében. Vágták is akkor a marhát, miként vágták ko­rábban a szabolcsi almafákat, vagy a tokaj-hegyaljai szőlőt. Hát csak hadd menjenek, sor­jázzanak ezek a jószágok által az úton, tartson minél tovább átkelésük. Biztatásul mindannyiunk­nak: hátha mégis! Hátha mé­gis megtelnek valamelyest a hegyi legelők itt északon, az al­földiek is délen! Biztató lehet az is: nemrég Miskolc egyik rangos üzletében tanulógyere­kek kóstolót kínálgattak edelé- nyi illetve környéki tejből, tej­termékből. Túróból, sajtból, ke­firből, tejfölből és egyéb finom­ságokból. Jó jel bizony, mert pi­ackeresést bizonyít, meg azt, hogy van mit eladni. Valaha az edelényiek, a borsodszirákiak ugyancsak büszkék voltak te­heneikre, termékeikre, kicsit le is nézték a másünnen való ter­mékeket. Gyakorta mondogat­ták, hogy ezeken a hegydombo­kon oly illatos, tápláló füveket, virágokat legelészhet a jószág, mit egyebütt sehol, eme illatos hegyi legelőktől pedig például a vaj is csodaszép színt, kiváló ízt, illatot kap. Á sziráki tehe­nészetbe nem is lehetett más­ként, csakis fehér köpenyben, fertőtlenített cipőben belépni, de a helybéliek még az ily mó­don bóklászó vendégekre is úgy néztek, mint akik valami rossz­ban sántikálnak, akiktől jó lesz minél előbb megszabadulni... Az említett, miskolci kóstoló valami biztatás ismét. Csak si­keredjen'. Legelő a Bódva völgyében De biztatás annak a Miskolc környéki faluban gazdálkodó fi­atal asszonykának a lelkesedé­se, makacssága is, aki jelenleg vagy tíz tehenet gondoz, igen messze terjedő jó hírrel. Sokan járnak hozzá főként nagycsalá­dosok is tejért, mely aztán tényleg: tej. Forralás nélkül is napokig eláll, ha altatják nem büdösödik. nem nyúlik és föle is van, mint hajdanában-daná- ban nagyanyáink idejében em­legetik a regék. Nem tudom megállni, hogy ne mondjam el: ez a fiatal asszony egy magyar- szürkét is beszerzett - igen, igen azt a gyönyörűséges, vala­ha ridegtartásban élő, mindent kibíró szürkét, mely őseinkkel vándorolt be - és most ő a ban­dában a Jani. Minden jószág­nak van egyénisége, ilyen-olyan tulajdonsága, ez a szürke egyáltalán nem veszi figyelem­be például a nyári időszámí­tást. Igaz, órája sincs. Mikor elérkezik a fél négy, elkezd or­dítani. Elébb finoman, csak úgy tessék-lássék, mint „aki” figyel­mezteti a gazdát a kötelességé­re, később, ha nincs foganatja, istenesen rázendít. Mert itt az itatás ideje. Kivívta magának azt a jogot is, hogy elsőként őt engedjék ki a vízhez és utolsó­ként jöhessen vissza az istál­lóba. Senki nem bírja rá, hogy korábban jöjjön, se szép szóval, se csúnyával. Tudomásul kel­lett venni, hogy ő az első és az utolsó. Ha eme jogát tisztelik, ő is tiszteletben tart minden­kit. Egyébként durva is tud lenni. A lényeg: ez is, ez a kis gazdaság is egy biztató jel a gyarapodáshoz. Főként, ha hoz­závesszük, hogy mások is szí­vesen követik a példát, hogy rar is szívesen jártak az ezüst- kalászos gazdatanfolyam elő­adóiként, meg ilyesmi. Régen mögöttünk már az úton átcsámborgott gulya, itt, Szalonnán ismét örömmel lát­hatjuk, hogy foglaltak a gólya­fészkek, szinte nem is találha­tó fészek nélküli villanyoszlop. A közeli tó, a rét ellátja őket most is. A tóra most egyébként ránézni is sokkal jobb, mint mondjuk tavaly vagy azelőtt, amikor a parttól százméternyi­re is kocsinyomokát lehetett látni a kiszáradt, kemény me­derben, a víz meg valahol messze, messze lapított az er­dő közeli mélyedésben félve a teljes eltűnéstől. Most azért más! Egy-egy gorombább sze­les idő, mint a május elejei, kö­zepei, jókora tarajos hullámo­kat is produkált, miként az a nagyobb vizeken szokás. Most persze az átmenet nélküli nyár érkeztével lecsendesült, gyor- san fel is melegedett, átalakult. Átalakult a felső büfé is a Karolánál, többet, mást ígér a korábbinál, úgy tűnik, megéri a befektetést. Á csónak kikötős résznél a régi, kis büfé is meg­van, bár sok panasz hallik bé- vülről bérleti díjra, miegymás­ra vonatkozóan, de fura is len­ne csupa jót, elégedettséget, ihajcsuhajt hallani. Azért hal­lani ugyancsak bévülről árakat is, például darabka sült húsra vonatkoztatva, hogy maga az eladó is elnézést kér, de hát ugye semmi sem olcsó manap­ság. A lényeg viszont: esett az eső, itt a meleg, a tó megtelt vízzel, az úton szépszámú gu­lya haladt át. ■TÁBLÁZATOK Labdarúgó-bajnokság I. osztály 1. Tolcsva 19 46-17 50 2. O.-liszka 19 48-18 45 3. Pácin 19 52-25 37 4. H.-kút* 19 32-23 33 5. N.-rozvágy 19 41-46 32 6. Cigánd 19 40-34 29 7. B.-olaszi 19 46-52 25 8. Vajdácska 19 31-42 20 9. K.-vágás 19 34-46 18 10. Füzér 19 27-43 15 11. Kenéziö 19 38-56 12 12. Karcsa I!. 19 24-57 9 * = 3 büntetőpont levonva! II. osztály: 1. M.-hotyka 14 42-12 35 2. V.-újfalu 13 36-17 25 3. F.-berecki 13 25-27 18 4. Riese 14 28-26 17 5. T.-csermely 14 12-61 3 Tartalék (ifi): 1. Kenézlő 18 55-24 37 2. O.-liszka 17 60-21 36 3. Vajdácska 17 45-32 30 4. B.-olaszi 17 40-31 27 5. H.-kút 17 35-35 27 6. Füzér 18 30-39 25 7. Tolcsva 18 33-42 21 8. Pácin 17 28-57 20 9. K.-vágás 17 29-44 17 10. N.-rozvágy 17 38-45 16 11. Cigánd 17 21-44 14 Labdarúgó­eredmények A május 28-i forduló eredményei: (felnőtt és ifi tart.) I. osztály: Kenézlő - B.-olaszi 6-1 8-3 Füzér - Tolcsva 1-1 4-2 0. -liszka - N.-rozvágy 5-0 6-2 Pácin - Cigánd 2-1 3-2 Vajdácska - H.-kút 1-2 2-0 Karcsa II. - K.-vágás 1-4 ­II. osztály: M.-hotyka - T.-csermely elm. Riese - V.-újfalu 2-0 F.-berecki - szabadnapos A június 11-i (utolsó előtti) forduló párosítása: 1. osztály és ifi kezdés 15 és 17 óra O.-liszka - B.-olaszi Pácin - Füzér Karcsa II. - Kenézlő (délelőtt lesz) Vajdácska - Tolcsva H.-kút - N.-rozvágy K.-vágás - Cigánd

Next

/
Oldalképek
Tartalom