Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-17 / 141. szám
II ÉM-hétvége ÉM-interjú Június 17., Szombat Miskolc lelke Könyv a városról írásban és képekben Hajdú Imre Aki kertészkedik, vagy legalábbis egy keveset konyít a mező- gazdasághoz, az tudja, hogy az egyszer már gyökeret eresztett növény - legyen az paradicsompalánta, díszcserje, vagy almafacsemete - átültetése mindig kockázattal jár. Nos, a mezőgazdaságban e kockázat csökkentésére feltalálták a „gyökereztető hormont”, azt a szert, amely az elszakadt, más környezetből kiszakadt gyökérzetet új környezetben, új életre, új erőre serkenti. Szükség van ilyen szerekre, s nem csak a növények életében! Sőt, az ember életében még inkább nélkülözhetetlen, hisz’ - s itt most mindenki előtt villanjon át saját sorsa, saját élete - hányszor és hányszor kell(ett) új helyen, új körülmények között új életet kezdenünk. Mindez e nagyszerű könyv kapcsán jut eszembe. Egy, nekünk, újra és újrá gyökeredzőknek írott könyv olvasása közben. Sokunk lakhelyéről, Miskolcról íródott ez a könyv, egy sorozat, immár második gyöngyszemeként. Dobrossy Istvánnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár tudós igazgatójának könyve ez: Miskolc írásban és képekben 2. címmel. Az első kötetnek óriási sikere volt. Én azt hiszem, nem kell jóstehetségnek lennem, hogy kimondjam: a második kötetre is siker vár. Méghozzá, több okból. Mindenekelőtt azért, mert Dobrossy István rájött arra, amire a szakmabeliek eddig nem, vagy nem akartak rájönni: tudásukat, tudományukat meg kell a néppel osztani. Lehet elefántcsonttoronyban tudományos publikációkat, ragyogó szakmunkákat egymásnak készíteni, tudós a tudósnak, szakma a szakmának. Lehet és kellenek is ilyen dolgozatok. De kellenek a tudományban mindenki számára ott rejlő tárgyi és szellemi hasznosságokat közvetítő ismeretterjesztő szakmunkák is. Az 1878-as miskolci árvízről megjelent képeslap Bevezetőmben nem véletlenül említettem a mezőgazdaságban már gyakorlattá vált gyökereztető hormont. Dobrossy István könyvének legelején olvastam, hogy 1941-ben 77 ezer fő volt Miskolc lakossága. 1945 közepére ez a létszám 43 ezerre csökkent. S aztán a következő évtizedek során Nagy-Mis- kolc 200 ezer fős várossá duzzadt. Igen, tízezrek kerültek ide felnőttként átültetve. Az új gyökerek nehezen, sokuknál máig nem eredtek meg. Elsősorban nekik „gyökereztető hormon” Dobrossy István sorozata, a Miskolc írásban és képekben. Szabó Zoltán szociográfiájában a Cifra nyomorúságban már a ’30-as években hiányolta Miskolc lelkét. A felduzzadt Nagy- Miskolcnál ezt még inkább hiányolni lehetett. Persze lehet, hogy az a lélek valójában nem is hiányzott, ellenkezőleg, létezett, csak hát ezt a lelket érezni, éreztetni kell! El kell juttatni minden szubjektumhoz, minden egyes emberhez! Nos, Dobrossy István könyve a mérhetetlen gazdag tényanyag mellett, nekem mindenekelőtt a város szellemiségét, lelkét adja, s valamiféle olyan erő, büszkeség, azonosulás érzetét, melyhez felemelőbbet csak az apostolok érezhették a pünkösdi lángnyelvektől. A Miskolc írásban és képekben 2. kötet bemutatja Miskolc polgármestereit 1873-tól 1950-ig, a tanácsrendszer kialakulásáig. Bő teret kap a kötetben a város szíve, a Zsolcai kapu, palotáival, vendéglátó helyeivel és nem utolsó sorban ipari üzemeivel. A harmadik nagy fejezet a Széchenyi utca egy részének polgár- és üzletházait, azok történetét mutatja be, míg a negyedik részben - többek között - olyan különlegességekről olvashatunk, mint: Jézus kútja az Avason, Régi miskolci vásárok, A Miskolcon kiásott mamutagyar, A „kiházasítóegylet” világbotránya, A „házalakú száguldó szörnyeteg” és más közlekedési különcségek. Szóval, sok titokkal, sok különlegességgel szolgál a könyv, ám megismerésük után - meggyőződésem - egy kicsit másmilyennek látjuk ezt a kócos várost. Igen, kicsit szebbnek, kicsit kedvesebbnek, kicsit magunkébbnak valljuk. Kicsit büszkébbek is vagyunk rá, s közben talán észre sem vesszük, kicsit lokálpatriótábbá váltunk. Dobrossy István! Köszönjük a gyökereztető hormont, köszönjük a csodát, köszönjük a varázslatot! Lacipecsenyések a Búza-téren 1913-ban Fotók: ÉM-repró Ha a busz olcsóbb, mint az iskola... Beszélgetés Szabó Zoltán művelődési államtitkárral Filip Gabriella Miskolc (ÉM) - Az elmúlt szombaton Miskolcon járt Szabó Zoltán, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára. A nap folyamán felkereste a Miskolci Egyetemet, találkozott a város pedagógusaival, az oktatási és kulturális bizottság tagjaival, a Miskolci Nemzeti Színház vezetőivel. Ezeken a találkozókon több közérdeklődésre számot tartó kérdés merült fel. □ A Miskolci Egyetemen bizonyára nem csak a gazdasági nehézségekről, a létszámleépítésekről, de a Bölcsészettudományi Intézet karrá válásának lehetőségeiről is szó esett... • Ez inkább csak érintőlegesen jött szóba, abban az összefüggésben, hogy az egyetem elég súlyos anyagi nehézségekkel küzd. A rektor úr említette, hogy a bölcsészképzés megindulásával súlyosbodtak az anyagi problémák. Amire én meg azt mondom, nem engedhetjük bezárni a Miskolci Egyetemet a pénzügyi csőd miatt. De egyik lényeges pontja az egyetem túlélési stratégiájának a nem műszaki képzés irányába való elmozdulás. Szembe kell nézni azzal a ténynyel, hogy egy sajátos egybeesés folytán a közgazdász-, jogász-, bölcsész-, a pénzügyi szakemberek képzése lényegesen olcsóbb, mint mondjuk természettudományos vagy műszaki szakembereket képezni, és egyúttal ez az a többlet, amelyre Magyarországon hosszú távon is igény mutatkozik. Nem a jelenlegi gazdasági válság konjunkturális következménye, hanem a strukturális átalakulás eredménye, hogy a műszaki képzettségűek iránti igény visszaszorult. Ez tartósan így lesz. Nem lehet tehát fenntartani olyan volumenű műszaki képzést, amilyen a korábbi években volt. □ De a gazdasági nehézségek akadályozhatják a Bölcsészettudományi Intézet karrá válását. • Ez végül is akkreditáció, más szóval a minden szempontból való alkalmasság kérdése. Ebben nem a minisztérium illetékes, de nem hiszem, hogy ennek jelentős akadálya lenne. □ Nem tartja-e elhibázott lépésnek, hogy a főiskolai, egyetemi leépítések mértékét létszámadatokban adták meg? • Nem létszámadatokban, hanem bérköltségekben mértük a leépítést. Az egyetemeknek, főiskoláknak kizárólag javaslatot tettünk, illetőleg tájékoztattuk őket arról, hogy milyen mértékű létszámleépítést tartanánk mi indokoltnak. Ezt nem kötelesek elfogadni. Az egyetemi, főiskolai szféra autonóm, kormányrendeletekkel nem utasítható. DA Miskolci Egyetem esetében 153 oktató elbocsátásáról hallottunk... • A Miskolci Egyetem a pénzügyi csőd szélén áll, miniszteri biztos foglalkozik az intézménnyel. Az egyetem költségeinek 65 százaléka a bérből és bérhez kapcsolódó közterhekből tevődik össze. Ez az a terület, ahol megtakarítást lehet elérni. Ha a kormány nem is hagyja tönkremenni az egyetemet, de ahhoz ragaszkodik, hogy - egyfelől - ez ne legyen precedens. Tehát ne szolgáltasson példát más egyetemek számára: lehet itt költekezni, az adósságokra meg majd fedezetet teremt a minisztérium, a kormány. Másfelől a kormánynak garanciát kell kapnia, hogy ez máskor nem ismétlődik meg. □ A mai közoktatási fórumon megnyugtatta a pedagógusokat, hogy nem emelik a kötelező óraszámokat... • Fogalmazzunk pontosan, a ’95/96-os tanévben nem várható óraszámemelés... □ Viszont - mint mondta - szeptembertől Szabó Zoltán változhat a csoportbontás (tehát az osztály- létszám,ok, illetve az egy osztályon belüli tanulócsoportok létszámának meghatározása), és ez egyáltalán nem megnyugtató hír, hiszen ennek következtében is feleslegessé válhatnak pedagógusok! • Arról beszéltem, hogy a tervezett módosítások - a Nemzeti alaptanterv bevezetése, a Tankerületi Oktatási Központok megszüntetése, illetőleg a közoktatási struktúra rögzítése - egyike sem olyan dolog, ami ellen a pedagógusoknak tiltakozniuk kellene. Hogy feleslegessé válhatnak pedagógusok, ez ellen nincs orvosság. Bármennyire is ne legyek híve a pedagógusok elbocsátásának, azt azért nem lehet mondani, hogy ebben az országban mindenkit el lehet bocsátani - az orvostól, a bányászig, a kohászig és így tovább -, csak éppen pedagógust nem. □A csoportlétszámok és a csoportbontás szabályainak módosításával akár ’95 szeptemberétől is... • Nem feltétlenül. De alakulhat úgy egy iskolában a csoportok száma, hogy fölöslegessé válhatnak pedagógusok. Ez elképzelhető. Azt nem állítottam, hogy akinek ma állása van, annak ’95 szeptemberében is lesz. Ez egyébként is az önkormányzatok hatásköre. A minisztérium a törvényi kereteket adja, illetőleg a pénzt, egészen pontosan a pénz egy részét. □ Stabilizálni kívánják a közoktatás jelenlegi struktúráját, viszont azt is hangsúlyozzák, hogy az önkormányzatoknak nem az intézményfenntartás, hanem a feladatellátás a feladatuk. • Igen. Értelemszerűen ez azt jelenti, az ön- kormányzat dönti el, hogy ugyanazt a feladatot kevesebb vagy több intézménnyel látja el. Intézményeket összevonhat, legalábbis a maximális csoportlétszám határáig; vagy például egy kistelepülés megszüntetheti az iskolát, és a szomszédos településsel megállapodva látja el a kötelező közoktatási feladatokat. Teszi ezt abból a megfontolásból, hogy a buszt olcsóbb fenntartani, mint az iskolát. Igen, ez is benne van a kalapban. □ Viszont a stabilizálást hallva gondolhatnánk azt is, hogy minden iskola megmarad. • Nem az intézményrendszer, hanem a közoktatási struktúra stabilizálásáról van szó. A széthulló, szétzilálódó rendszer, a zsákutcába torkolló képzési irányok ellen igyekszik tenni ez a törvényjavaslat. Lehetővé teszi egyrészt az önkormányzatoknak, hogy a térségi feladatokat ellátó, de anyagi okok miatt tovább már nem fenntartható intézményeket megyei kezelésbe adják; másrészt pedig a megyének azt, hogy ezeket az intézményeket tudják működtetni. □ Módosulhatnak a csoportbontás szabályai, ugyanakkor a NAT bevezetésével még inkább nő az egyes iskolák közötti eltérés, hiszen 50 százalékban határozzák meg a kötelező műveltségi anyagot... • Eddig meg 0 százalék volt... Jelenleg nincs olyan jogszabály, amely a tanárt arra kötelezné, hogy mit tanítson az iskolában. Ha most egy magyartanár nem foglalkozik Arany Jánossal, akkor semmiféle jogszabályt nem sért. Persze, aligha akadt erre példa, de nem a kötelező jelleg miatt, hanem a pedagógusok józanságának köszönhetően. Semmiféle tartalmi követelményt nem írtak elő az iskoláknak, legalábbis az érvényben lévő törvény erről egy szót nem szólt. □ Azí hiszem, a pedagógusok eddig is tartották magukat a korábbi tantervekhez. Viszont korábban is jelentős különbséget mutatott a tanulók felkészültsége - most pedig vélhetően még nagyobb lesz. Ha pedig nem lesz csoportbontás, a felzárkóztatás lehetősége is megszűnik. • Hangsúlyozni szeretném: nem fog megszűnni, csak korlátozódni fog a csoportbontás. Ezenkívül sajnos azt kell mondanom, hogy a tanulók felkészültségének különbözősége eddig is, a legalaposabb csoportbontással is tény volt. Látnunk kell, hogy vannak jobb és vannak gyengébb iskolák, vannak, ahonnan nagyobb tudással felvértezve kerülnek ki a diákok. Kétségtelen, hogy nem azonosak az esélyeik. Ezt a tényt nem kell szeretni, de tudomásul kell venni. No, de nem ennek a művelődési tárcának és nem a rendszerváltásnak a terméke, hogy különböző színvonalú iskolák léteznek. Az iskolák korábban is sokfélék voltak, és a felzárkóztatás nem biztos, hogy csak a csoport- bontástól függ. □ Az utóbbi időben sokan felemelték szavukat a honoráriumok után fizetendő tébéjáru- lék bevezetése miatt. Aggódtunk a kultúráért, a közművelődésért: mi lesz az írókkal, költőkkel, festőkkel, egyáltalán, a művészekkel és persze a kiadókkal, a kulturális, művészeti folyóiratokkal. Viszont arról nem sokat hallottunk, hogy a honoráriumok „imegtébéztetése” a különböző átképzőtanfolyamok sorsát is veszélyeztetheti. Hiszen ezek legtöbbjén nem főállású, hanem tiszteletdíjas oktatók tanítanak. Számoltak azzal, hogy egy ilyen intézkedés magával hozhatja a munkanélküliek átképzésének ellehetetlenülését? • Ez most váratlanul ért. De nem gondolnám, hogy ezekben az átképző intézményekben foglalkoztatott tanárok tébéjáru- lék-mentesen oktattak volna. Persze, tegyük fel, hogy egy felsőoktatási intézmény indít egy ilyen tanfolyamot, és a tanárok ezekért a tanfolyami órákért honoráriumot kapnak. így elképzelhető, hogy a jövőben az átképzésre fordítandó összeget meg kellene emelni. Viszont annak végképp nincs jogosultsága, hogy ugyanaz a tanár, aki ugyanazt a tananyagot tanítja, egyszer munkaidejében - azután fizettessék a tébét -, egy* szer meg tanfolyamon, és azután meg ne fi' zessék. De általában véve is azt kell mondanom ezzel a 44 százalékkal kapcsolatban, hogy elég nehezen védhető. Amikor a pénzügyminisztérium azzal érvel, hogy 3 társadalombiztosítási járulék voltaképpen egy béradó, amit annak kell fizetnie, aki munkaerőt alkalmaz, akkor itt nagyon nehéz úgy érvelni, hogy igen, de aki szellemi munkaerőt alkalmaz, az ne fizessen. Nem örülök neki, hogy fizetni kell, csak nem tudok amellett érvelni, hogy miért pont ő ne fizessen. Becsomagolják a berlini Reichstag épületét Berlin (MTI) - A támogatók és az ellenzők is az év leglátványosabb művészeti eseményének tartják a berlini Reichstag e hét végén kezdődött becsomagolását. Az egykori német birodalmi gyűlés éppen 100 éves épületét a Christo nevű híres csomagolóművész ezüstösen csillogó szövettel borítja be, s mintegy ajándékcsomagot kék zsinórral kötik át. A különleges művészeti eseményre turisták százezreit váiják a német fővárosba. A művész Hriszto Javaheflf néven 1935-ben a bulgáriai Gabrovóban látta meg a világot. Otthon parasztportrékat festett, ám 1956-ban Prágából úton hazafelé kihasználta, hogy a forradalom után nyitva volt a magyar határ így Nyugatra távozott. A hatvanas évek közepétől nagyszabású, látványos művészeti akciók fűződnek a nevéhez. Ausztráliában egy hatalmas sziklapartot borított be mintegy 900 ezer négyzetméter színes fóliával. Az amerikai Co- loradóban egy völgy bejáratához egy 380 méter széles színes függönyt akasztott fel. Párizsban becsomagolta a Pont Neuf-öt, a város legrégebbi hídját. Japán rizsföldeken 1360 hatalmas, kék napernyőt állított fel 1991- ben, s ezzel egy időben Kaliforniában hosszú kilométereken át 1760 sárga napernyő díszítette a tájat. Két évvel ezelőtt Miami partjai előtt vízirózsává változtatott kis szigeteket úgy, hogy széles rózsaszín fóliával vette körbe őket. Christo nem szereti ha egyszerűen csomagolóművésznek szólítják, mert szerinte ő új értelmet, új értéket ad a tárgyaknak, épületeknek, tájaknak. Egy barátjától 1971-ben kapott egy berlini képeslapot, és ezen látta meg a Reichstagot. Öt évvel később személyesen is szemrevételezte az épületet, és azóta kitartóan harcolt azért, hogy becsomagolhassa. Parlamentek és polgármesterek jöt- tek-mentek, de Christo újra és újra kilincselt, de mindig ajtót mutattak neki, egészen a tavalyi esztendőig. A német történelem egyik legfontosabb jelképének tartott épület a szövetségi törvényhozás tulajdona, így parlamenti döntés kellett a művészeti akció engedélyezéséhez. Hosszas vita után a Bundestag tavaly februárban - Helmut Kohl kancellár és a kormány vezető erejét jelentő keresztény pártok akarata ellenére - 295- 226 arányban végül szabad utat adott Christónak. A döntést némileg megkönnyítette, hogy a Reichstagot jelenleg egyébként is átépítik belülről, mert 1998- tól ez lesz a szövetségi parlament székháza. Tekintve, hogy egy hatalmas épület beborításáról van szó, nagyon komoly és pontos előkészítésre volt szükség. Míg Christo a művészeti terveket, rajzokat készítette, felesége, 3 francia származású Jeanne- Claude de Guillebon szervezte a kivitelezést. A több mint 100 ezer négyzetmétert kitevő, alumíniummal átszőtt, ezüstösen csillogó szövetet három némái1 üzemben készítették. A nagyrészt műszálból készült szövet összsúlya meghaladja a 61 tonnát. Péntektől kilencven hegymászó, valamint 120 tetőfedő és más szakmunkás felerősíti a különböző tartószerkezeteket, mert a szövet gyakorlatilag nem ér hozzá a 135,7 méter hósszú és 96 méter széles épülethez. A tető 32, a tornyok 43 méter magasak. A belső udvaroknál kezdik majd a szövetek leengedését, és az időjárástól függően jövő hét csütörtökre, vagy péntekre készül el a mű. Különösen egy szélvihar veszélyeztetheti a munkát.
