Észak-Magyarország, 1995. június (51. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-17 / 141. szám
ÉM-riport ____________________ V áltozatlanul úgy látom, a társadalom nem ismeri, hogy milyen a valóságos helyzet ma a magyar gazdaságban. Erről azok tehetnek, akik hallgatnak. III. oldal Kilátó____________________________ M ostanság megsűrűsödött a forgalom Amerika és Magyarország között. A politika, a közélet, a szellem meg a pénz emberei ismerkednek a valósággal VII. oldal ÉM-interjú A Miskolci Egyetem a pénzügyi csőd szélén áll, miniszteri biztos foglalkozik vele. A költségeinek 65 százaléka a bérből és bérhez kapcsolódó közterhekből tevődik össze. II. odal Tájkép tűz után Fotó: Fehér Péter A hét embere Martba Dezső 87 éves családorvos Lévay Györgyi Hatvan éve, 1935. április 13- án diplomázott a Pázmány Péter Tudományegyetemen. A miskolci Erzsébet Kórházban töltött néhány évet, megjárta a Don-kanyart, majd 1945. január 6-án Miskolcról gyalogosan megérkezett Mezőkeresztesre. Azóta gyógyítja a keresztesieket. Tegnap délután az önkormányzat, a nagyközség régi és a mai egészség- ügyi dolgozói köszöntötték a ma is aktív, friss gondolkodású főorvost. Ajándékba orvosi műszert kapott. Keltjének harmatos rózsái között vár, majd friss mozgással tágas háza nappalijába kísér. Átmegyünk a várószobán és a rendelőn, amelyen látszik, rendszeres használatban van.- Naponta két-három betegem van. Többnyire a régiek, az idősebbek keresnek föl, de azért bekopog néha egy-egy ismeretien páciens is. Szívesen beszél a régi családról, az ősökről, a szülőkről.- Zsarnóról származik az én kurtanemes, hétszilvafás családom. Én már Miskolcon születem, apám kapitalista volt, re- szelőgyáros. Öt fia született. Az (‘8yik bátyám katonatiszt volt, őrnagy^ emigrálnia kéllett Angidba. Három testvérem örököl- e a gyárat 1930-ban, amikor édesapánk meghalt. Egykettőre tönkretették. Nyolc év múlva mindent elárvereztek. A szőlőbirtokok még bírták egy ideig. A Szentgyörgy hegyen, a Ruzsin- ban, valamint Színben volt szőleje a családnak. Igazi rossz bor készült a termésből, de azért mindig elfogyott - meséli, és szívből kacag hozzá.- Én jobban tettem, amikor az orvosi karra jelentkeztem. Hatvan éve vagyok orvos, emigrálnom sem kellett, árverezés sem volt körülöttem, és még ma is szeretem a hivatásomat. Sebész szerettem volna lenni, az igaz, de olyan fiatal volt a főnököm, hogy semmi perspektíva nem kínálkozott. A háború alatt egy avasi pincében rendeztük be a sebészetet. Gondolhatni, milyen volt a higiénia. Nem volt tetanusz elleni szérum, a sérültek igen nagy százaléka elhalálozott. A vármegye alispánja ’45 elején Mezőkeresztesre rendelt. Gyalog jöttem. A főszolgabíró megölelgetett, de mindenki örült a jöttömnek, hiszen az orvosuk és a gyógyszerészük is elmenekült. A doktor úr bájos felesége, Éva néniitt kapcsolódik a történethez. Ö is akkoriban érkezett a Dunántúlról, ő volt a körzet védőnője.- Iszonyúan sokat dolgoztunk. Lovas szekéren jártuk a hatalmas területet. Falut nem mondok, hiszen az emlékeket sértené, pedig ártatlan volt mindahány: tény, hogy volt egy község a körzetemben, amelynek minden nőnemű lakosa nemibeteg volt. Front-hatás! Ezt úgy kell elképzelni, hogy a 8 éves kislányt és a matrónát is megbecstelenítették. Nekem pedig egyetlen kis koffernyi gyógyszerem volt, ennyit tudtam magammal hozni. A lelkűket Istenre bízva tettem, amit tudtam. Istennek hála, tavasz- szal megérkezett a gyógyszerészünk, Siska Miklós, és kiástuk a földből a gyógyszerkészletet. Óriási körzetében 11 évig egyedül gyógyított. Előbb kerékpáron, majd segédmotoros kerékpáron, motorkerékpáron járt. Tíz motort nyúzott el, amikor az országban az elsők között Wartburg gépkocsit vásárolt. Egy éve nem vezet autót, Hondáját a gyerekeknek ajándékozta.- Vérbeli falusi orvos voltam. Sok száz babát segítettem a világra, még fogós szülés is előfordult a praxisomban. Fogat húztam, tömtem, gyermekeket gyógyítottam. És minden nyavalyát kezeltem, ami csak előfordul az emberek életében. így volt az szép és jó. Régebben azért nem voltak ilyen satnyák, betegesek az emberek, tovább is éltek. Most nagyon félem az egészségügyet, attól tartok, hogy az átst.ruktúrálással értékek vesznek el. Mártha doktor úr 1977-ben ment nyugdíjba, azóta magánpraxist folytat. Leánya, Julianna Sajószentpéteren él, fia, Dezső egy fővárosi, belvárosi kerületben családoi-vos. Öt remek unokája van. Felesége 11 éve meghalt, Éva néni pedig 1957 óta volt özvegy.- Három évvel ezelőtt úgy döntöttünk, összeházasodunk. Ketten könnyebb, barátságosabb, vidámabb az élet. Titokban mentünk el az anyakönyvvezetőhöz egy este, majd a katolikus és a református templomban, Isten színe előtt is összekötöttük az életünket.- Hamar kitudódott - kuncog Éva néni. - Szenzáció volt a 74 éves védőnő és a 84 éves orvos esküvője. Az volt benne a gyönyörű, hogy a gyerekek és az unokák szívből örültek a döntésünknek. Jóléti álmok Görömbölyi László /\ jóléti szférában mostanában végbemenő változásokat a társadalom jogfosztásként éli meg, holott éppen a jogok kiterjesztéséről van szó - hangzott el pár napja a miskolci sportcsarnokban, a közgazdászok vándorgyűlésének nyitóelőadásán. Mi tagadás, más környezetben - politikai nagygyűlésen, lakossági fórumon - manapság egy ilyen mondatot aligha kockáztathatna meg a szónok saját testi épségének veszélyeztetése nélkül. Arról nem is beszélve, hogy szellemének épségét mennyien vonnák kétségbe! Pedig ha belegondolunk e szavak jelentésébe - amelyek egyébként a világszerte ismert és méltán elismert közgazdásztól, Kornai Jánostól származnak -, s figyelünk persze a kijelentést kísérő érvekre, gondolatmenetre is, bizony be kell látnunk: ami az elméletet illeti, ez az igazság. Vegyünk egy egyszerű, jól ismert példát, a létező szocializmus évtizedes gyakorlatát. Ahol mindenkinek egyenlően jártak a juttatások (most ne beszéljünk azok valódi mértékéről, értékéről), s ezáltal aki csak tudta, igénybe is vette - ha szüksége volt rá, ha nem. Olcsó volt például a gyerekruha - mert az állam támogatta az árat. Ugyanannyival támogatta annak is, aki éppen hogy megélt a keresetéből, meg annak is, akinek nem okozott volna gondot a valódi ár megfizetése. (Merthogy annak idején is voltak ilyenek.) Ugyanennek a helyzetnek egy másik megközelítése: elvileg annak is járt volna ez a támogatás, ez a juttatás, akinek valamilyen ok miatt nem volt gyereke - tehát igénybe se tudta venni. Pedig a költségvetés valamilyen adó, járulék formájában az ő bére után (vagy épp a béréből) is beszedte a közkiadások forrásául szolgáló részt. Más szóval: ha mondjuk a vállalatnak száz forintot kellett fizetnie egy munkaóra után, abból az alkalmazott megkapott húszat, a többi különféle csatornákon befolyt az államkasszába. Az országvezetők meg eldöntötték, milyen formában mennyit adnak vissza a lakosságnak. Volt, aki a juttatási rendszer és saját helyzetének „összecsengése" miatt jól járt, mert sokat kapott vissza; és volt, aki rosszul, mert nem tudta igénybe venni a közszolgáltatásokat. A lényeg: az úgynevezett jóléti szférában ar egyénnek semmilyen joga nem volt dönteni arról, hogy az általa megszolgált, de a fenti formában elvont jövedelemrész mire fordítódjék. Erről beszél Kornai János: ehhez a helyzethez képest bizony a jogok bővülését jelentheti az, ha a jóléti szolgáltatások egy része piacszerűen, szabad választás alapján működik. A nyugdíjasokat említette példaként, akik gyakorta mondják teljes joggal: ledolgoztam egy életet, és nem tudok megélni a nyugdíjamból. S ennek fő oka éppen az, hogy a nyugdíjnak semmi köze ahhoz, hogy a munkásévek alatt mennyi járulékot fizetett be... Ls akkor most mi van - mondhatja erre a felháborodott olvasó -, most meg lesznek majd nyugdíjpénztárak, amibe a jó nyugdíj reményében annyit fizethetnék be, ameny- nyit csak akarok - ha lenne miből. Nagyon is realista megjegyzés ez, mint ahogy Kornai János is realista: nem a holnapi, a holnaputáni helyzetről beszélt ő, hanem egy hosszabb idő alatt elérhető célállapotról - amihez viszont kétségtelenül csakis úgy juthatunk el, ha egyszer végre elindulunk, ha megtesszük az első, mégoly nehéz lépéseket. S persze nem feledkezünk el arról sem, hogy - különösen az első időszakban - igenis nagy szükség van az állam által garantált juttatásokra, támogatásokra, a leginkább rászorulók megsegítésére. Fontos tudni viszont, hogy milyen elvek szerint, ki és mennyit kapjon. Kornai Jánosnak erre is van javaslata - ami persze nem alkalmas arra, hogy a népjóléti tárca holnap bevezesse a gyakorlatban; de nagyon is alkalmas, hogy a döntéshozók gondolkodásmódját befolyásolja. Azt gondolom, hogy a tudós kategorizálása egybeesik a társadalom igazságérzetével. Kornai különbséget tesz a rászorulók között a nehéz helyzetbe jutás okai, valamint az onnan való kikerülés lehetőségei szerint. Aki önhibáján kívül került a mélypontra, s a maga erejéből nincs is esélye onnan kijutni, az kapja a legtöbb támogatást. Ennél kevesebbet kapjon az, aki ugyancsak nem maga okozta szerencsétlen helyzetét, de látszik esély arra, hogy a maga erejéből kievickéljen onnan. Hasonló támogatást kapjon lét fenntartásához az is, aki bár önmaga hibájából került perifériára, de már kikerülni onnan saját maga nem képes. És ne kapjon állami segítséget az, aki maga kereste a bajt, ugyanakkor nem vált olyan elesetté, hogy ne tudná onnan magát kiverekedni. Hogy mindez mikor? Hogy mikor lesz valódi anyagi szabadsága az egyénnek, hogy belátása szerint döntsön saját jóléti forrásainak megteremtéséről, biztosításáról? Hogy mikor lesz az elesetteket egy modern, humánus társadalomtól elvárható mértékben támogatni képes szociális rendszer; s mikor lesz ez a rendszer képes arra, hogy a rászorultságban is különbséget tegyen ? Nos, ez nem volt tárgya a közgazdász előadásának.
