Észak-Magyarország, 1995. május (51. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-27 / 124. szám
II ÉM-hétvége ...,...In............................................ .................... ÉM-intergú .........................................................................................Május 27., Szombat „ Miskolc nem szülőhelyem, a város mégis fiának tart” Beszélgetés Terplán Zénó professzorral, az MTA rendes tagjával, a megyeszékhely díszpolgárával Igen-igen rangos társaságnak lettem tagja Fotó: Fojtán László Hajdú Imre A város napján, május 11-én Miskolc város önkormányzata díszpolgári címmel tüntette ki Terplán Zénó professzort, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, a Miskolci Akadémiai Bizottság elnökét. A hegyeshalmi születésű professzor a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elvégzése, majd pedig ugyancsak a műegyetemen eltöltött tanársegédi, adjunktusi évek után 1949-ben, fiatalon került Miskolcra, az akkor szerveződő Nehézipari Műszaki Egyetemre. Ennek immár 46 éve. S e 46 év alatt Terplán Zénó egy lett Miskolccal. A máshol élőknek éppúgy „azonosító pont” ő, mint a DVTK (nekem mindig az marad, és nem DFC), az Avas, Herman Ottó vagy Feledy Gyula. Terplán Zénó egyike Miskolc élő és pozitív jelképeinek. Ügy vélem, az önkormányzat döntése sokak, sokunk egyetértésével találkozott. □ Professzor Úr, melyik volt élete első kitüntetése? Netalán, emlékszik rá, miért kapta? • Már azt is miskolci polgárként kaptam 1950 decemberében. Ez pedig a Magyar Népköztársaság Érdemérmének aranyfokozata volt. Akkor voltam 29 éves. Azért maradt ez a kitüntetés számomra különösen emlékezetes, mert ugyanekkor kapta meg ezt a kitüntetést volt mechanika professzorom, Muttnyánszky Ádám is, aki később a doktori értekezésemnek is az egyik elbírálója volt. S hogy miért kaptam? Az öt, általam megírt egyetemi jegyzetért. Ezekre akkor, az újonnan induló egyetemen nagy szükség volt. □ Munkásságát később is számos kitüntetéssel, címmel elismerték. Ezek közül melyeket tartja számon megkülönböztetett figyelemmel, szeretettel ? • Hármat emelnék ki. Én Budapesten, a Műegyetemen Pattantyús Ábrahám Géza professzor úr mellett voltam asszisztens. Mint adjunktust helyeztek el mellőle ide, Miskolcra. Nagyon szerettem őt. Kedves professzorom 1956-ban halt meg, s emlékére a Gépipari Tudományos Egyesület egy emlékérmet alapított. Én is azon „kiválasztottak” egyike voltam, akik ezt első alkalommal, 1958- ban megkapták. Nem tagadom, ez az emlékérem különösen kedves nekem. A másik szakmai elismerés, amelyet kiemelnék, az Akadémiai díj. Ezt 1973-ban kaptam meg, addig végzett tudományos kutatómunkám elismeréseként. És a harmadik elismerés, amelyet úgy gondolom nem kell indokolnom, hogy miért vagyok büszke rá, ez a Széchenyi-díj. □ Ebben a gazdag és nívós elismerésrangsorban a Miskolc város díszpolgára címet hol helyezi el? ü Miskolc nem szülővárosom, s hogy a város mégis fiának tart, ez igazán jólesik. Végsősoron én már régóta miskolcivá váltam. Negyvenhat év ittlét során akarva-akaratlanul is gyökeret ereszt az ember, és egyre szorosabban kötődik ahhoz a tájhoz, helyhez, ahol dolgozik, ahol együtt él családjával. Ami a díszpolgári címet illeti, más szempontból is nagyon büszke vagyok rá. Végigolvastam az Észak-Magyarországban azt a cikket, amely az eddigi, miskolci kitüntetetteket mutatta be. Hát bizony nagyon előkelő társaságba kerültem! Kossuth Lajos, Jókai Mór, gróf Andrássy Gyula, gróf Bethlen István. Olvasva e neveket, bizony zavarba jöttem. De a közelmúltból is említhetem egyetemünk három volt rektorát, vagy’ Velkey László barátomat, aki megteremtett itt, Miskolcon egy kis egyetemet, vagy legalábbis azzal egyenrangú gyermekegészségügyi központot, aztán Feledy Gyula barátomat, Észak-Magyarország egyetlen Kossuth-díjas képzőművészét... Szóval, igen-igen rangos társaságnak lettem tagja. □ Egy ilyen cím odaítélésekor a hivatalos indokláson túl az ember nyilván eltöpreng azon: melyek azok a tettek, amelyeket nem kell szégyellnie az utókor előtt. Ellenkezőleg, amelyeket büszkén vállalhat. Terplán Zénó önmaga teljesítményéből mit, miket emelne ki leginkább? • Talán két dolgot. Ezek - úgy érzem - hordozzák magukban a maradandóságot. Az egyik az egyetem. Nem tagadom, büszke vagyok arra, hogy cselekvőén részese lehettem a Miskolci Egyetem elindításának. A semmiből hoztuk létre, és ennek az első tanári karnak én is tagja voltam. Vagyis egyetemalapítónak számítok. A másik ilyen tett, amit kiemelnék - ami az egyetemalapításhoz hasonlóan egy lehetőség üstökön ragadása volt -, a Miskolci Akadémiai Bizottság létrehozása. □ A korábbi, főleg tudósi, tanári munkájáért kapott szakmai kitüntetéseivel szemben a díszpolgári cím rávilágít más irányú tevékenységére is. A közért való munkálkodásra. Elismerése, a jóértelemben vett polgári cselekvésnek, a polgárosodás folyamatában nyújtott példaértékű munkának. • Én ebben a városban akármilyen feladatot kaptam, annak igyekeztem eleget tenni. 1956 előtt a MTÉSZ-ben, az akkori értelmiségiekkel együtt „álmodtam” Miskolc jövőjét, ’56 után pedig a város tanácsában - mint az egyetemi körzet tanácstagja - 25 éven át vettem részt, részben a korábbi álmok valóra váltásában. Igen, a sokat emlegetett polgárosodáshoz, polgári léthez mi, értelmiségiek mintát adhatunk, s kötelességünk is, hogy adjunk, de ne feledjük, ehhez sok minden másra is szükség van. Hogy követőkre leljünk, hogy ezt a létformát megélje a város lakosságának többsége, mindenekelőtt szükség lenne egy általános jólétre, hogy az embereknek ne kelljen munkaidő után is kenyér és pénz után szaladgálniuk. Egyáltalán, legyen munkaidejük. S legyen például közbiztonság, mert a jelenlegi messzemenően elriasztja az embereket az esti társasági összejövetelektől. □ Professzor Úr, egy lexikonban néztem meg, hogy 1991-től nyugdíjas. Hogyan telnek ezek a nyugdíjas évek? • Úgy, mint az aktív esztendők. Ki nem látszom a dologból. Az akadémiai bizottság elnöke vagyok- Számtalan helyen előadást tartok. Pont azon a héten, hogy díszpolgár lettem, ért egy másik öröm is. Az akadémia közgyűlése rendes tagjává választott. Az egyetemen a régi tantárgyaimat, az általános géptant, gépelemeket, amelyeket régebben nagy létszámú csoportnak, ma kis létszámú csoportnak adom elő, de német nyelven. Megval' lom, nagyon élvezem. □Az utóbbi időben országosan is, a Miskolci Egye; tem esetében pedig hatványozottan vetődtek fel íj' nanciális problémák. Ezek a hallgatók és oktatót szempontjából számtalan negatív, utóbbiak eseteben egzisztenciális következményekkel is járhat' nak. Professzor Úr, Ön optimista az egyetem jövőjét illetően? • Nem szabad pesszimistának lenni. Bizonyos ley számmutatókban elmaradtunk a nyugattól. Következésképp, e vonatkozásban a növekedés a realitás, legalábbis kívánatos. Ugyanakkor most jelentkezik egy takarékossági intézkedési sorozat, ezen belül keresik, hogyan lehet ezt realizálni, a dotáció ésszerűbb felhasználásával, bizonyos állasok megszüntetésével. Én ezt átmeneti, igaz gyetlen, keserves időszaknak vélem, de elobD- utóbb pozitív irányban kiforrja magát. Voltak aZ én pályafutásom során ettől súlyosabb helyzete is, például a háború évei alatt és után. Túléltük- Most sem lesz ez másképp, részben azért nem, mert korántsem olyan súlyos a helyzet, mint akkor, részben azért, mert a tudománynak, az oktatásnak a kritikus helyzetekben megsokszorozodi az önéltető ereje. Legjobb, ha az ember először a saját portáján söpör... Kupa Mihály: A kormányok mindig pénzügyminisztereiket áldozzák fel a legkönnyebben Nincs meg a kommunikáció, pedig a sajtó úgy látom, készséges lenne Fotó: Farkas Maya Makczin Eszter Az emberek jövőképe egyszerű: család, gyerek, iskola, nagymama, orvos. De jelenleg nem látják, merre haladunk, mire számíthatnak, miben bízhatnak. Sajnos, az a benyomásom, nincsenek tisztázva az alapelvek, még egy-egy politikai párton belül sincs konszenzus arról, hogy mit is akarnak csinálni - mondja Kupa Mihály. A neves gazdasági szakemberrel az ország helyzetéről beszélgettünk. □ Nap mint nap a nehézségekről, a. Bokros-csomagról hallunk. Arról, hogy lemaradunk, hogy takarékoskodni kell, hogy nincs esélyünk. ® Ahogy mondja, a nehézségek ismertek. Tény, igen nagy a külföldi adósság- állományunk, ami az utóbbi két évben sajnos ismételten növekedésnek indult. A lakosság nehezedő pénzügyi helyzetét ebben az országrészben, ebben a városban nem kell bemutatni. Az önkormányzatokra megint csak a rossz pénzügyi állapot a jellemző, és ott vannak még a vállalkozások, megannyi problémájukkal. □ Az átlagember nem. tud mit kezdeni azzal, ha államcsődről hall, legfeljebb ideges lesz, ha azt mondják neki a tévéből: többet költünk, mint amennyit megtermelünk. / • Valóban rengeteget beszélnek az állam belföldi eladósodásáról, államcsőd van, mondják. Ennek lényege, hogy - nem a vállalkozók, nem a lakosság, hanem - az állami költségvetés, az állam hatókörébe tartozó szervezetek, intézmények a bevételnél messze többet emésztenek fel. Nagyon képletesen kell érteni, amit példaként mondok: Magyarországon ma a lakosság egyhar- mada tartja el a kétharmadot. Ennek több oka van. Részben az, hogy növekszik az idős emberek száma - bár az átlagéletkor drámaian csökken -, másrészt, hogy vannak még gyerekek - igaz, sajnos, nem sokan - akiket el kell tartani. Végül pedig, a statisztikai adatok szerint több mint félmillióan vannak állás nélkül. Ez utóbbiakból - és abból is, hogy inílációval terhelt, nehéz éveket tudhatunk magunk mögött következik, hogy nő az elszegényedés. Ráadásul túl naggyá váltak a jövedelemegyenlőtlenségek. □ Talán éppen ezért követelik mind. többen: fizessenek több adót a gazdagok. Másként fogalmazva: a jól menő vállalkozók, a vállalkozások. • Sokan nem tudják, hogy a vállalkozásoknak ma rendkívül szigorú adózási, pénzügyi környezetben kell működniük. Ézzel együtt, vagy éppen ennek ellenére léteznek igen erős cégek, zömmel külföldi részvétellel, ami nagyon jó jel. De vannak még mindig „döglött” állami vállalatok, amelyek rettenetes terheket jelentenek a környezetükre. A középnagyságú társaságok pénzügyileg sajnos még nem elég stabilak; súlyukat azért jelzi, hogy ma már az export 30 százalékát ők produkálják. A sorban következnek a családi vállalkozások, ezek száma meghaladja az egymilliót, működésük azonban bizonytalan. És nem feledkezhetünk meg az ország helyzetét különösen sújtó feketegazdaságról sem. Szomorú tehát a kép, de szeretném hangsúlyozni, ezek a nehézségek nem tegnap keletkeztek. A magyar gazdaság 1980 óta képtelen arra, hogy az eladósodási spirálból kimásszon. □ Pedig a nehézségek okait sokan a rendszerváltásban keresik. • A nehézségeinkben természetesen benne vannak az átalakulás költségei is, hiszen egyik pillanatról a másikra kerültünk új helyzetbe. Ez mind költséget, veszteséget jelentett egy olyan országnak, amely már egyébként is komoly gondokkal küszködött. De hozzáteszem, a hazai költségvetés már 1953 óta veszteséges... Tudomásul kell vennünk: gazdaságunk pénzügyi alapjai bizonytalanok, a megoldásra, az előrelépésre valamilyen kombinatív módszert kell alkalmazni. U A Bokros-csomag támogatói azt hangsúlyozzák, hogy megszületett a kiutat jelentő program. Mi a véleménye utódja elképzeléseiről? • Sok helyen elmondtam már, az embernek először a saját portáján kell körülnéznie, ott kell pénzt szereznie. Gondolok itt az adókra, a vámokra, a nagy adócsalók leleplezésére. Nem bizottságokat kell létrehozni, hanem a jogszabályokat - amelyek megvannak - kell betartatni. A másik: én nem értettem egyet a kamatadó eltörlésével, se az átalányadó ilyen formában történő bevezetésével. így kiesett legalább 50 milliárdos bevétel. Tehát - ahogy mondtam -, ha először a saját portáján söpör az ember, akkor azért a 170 milliárd forint nagy részét össze lehetett volna szedni. Nem beszélve arról, maradt volna elegendő idő, hogy a kormány leüljön tárgyalni akár a családi pótlékról, akár más szociális ügyekről. □ Kérdés, hogy mire vezettek volna ezek a tárgyalások. Olyan mértékű szigorításról van szó, amiben nemigen várható egyetértés mondjuk a szakszervezetektől. • Összességében úgy gondolom, szükségesek a szigorítások, de azért nem kell az egész társadalmat magára haragítania az embernek. Márpedig, ha nincs meg a társadalmi elfogadás - még csak nem is a támogatás -, altkor előbb utóbb bajok lesznek. Vegyük például a tandíjat. Annak ellenére, hogy egyetértek a bevezetésével, az időzítéssel korántsem. Nem lehet meghirdetni egy ilyen intézkedést a felvételi jelentkezések határidejének lezárulása után. A szülők ugyanis nem kalkulálhattak a pluszkiadással. Ami igazán nagy probléma, a mai feltételek mellett - likviditás, kamat szempontjából - életveszélyes helyzetbe kerülnek a vállalkozások. Nem tudják tovább hárítani a terheket, mert nincs kire. Már most érzékelhető a belföldi piac beszűkülése, és hát nem mindenki exportál nálunk. Tehát úgy gondolom, jobban meg kellett volna fontolni ezt a csomag-ügyet. Lehet, hogy ennyire sürgetett az idő - bár én ebben nem hiszek. □ Egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, lehet bármilyen nehéz a gazdasági helyzet, mindig akad, aki elvállalja a pénzügyminiszteri tisztet. Azért is, hogy nagypapa korban legyen miről mesélni az unokáknak. Az átmenet törvényszerűsége lenne, hogy ennyi pénzügyminisztert „fogyasztunk ”? • A volt szocialista tábor tagjai közül csupán egyetlen országban nem ilyen rendszeres a váltogatás, ez Csehország. Pedig ott sem mentek zökkenők nélkül az események. De Lengyel- országban, már nem tudom hányadik kormány, hányadik pénzügyminiszterénél tartanak. A szlovákoknál minden kormányban új van, és tegyük hozzá, ott viszonylag sűrűn változnak a kormányok. Az oroszt, az ukránt nem is mondom, mert esetükben szinte napi átlaggal számolhatnánk. Ám a látszat ellenére nincs szó törvényszerűségről. Általában véve nehéz a helyzet a térségben. Ha Magyarországot vesszük, nálunk egyszerűen nincs politikai konszenzus - még adott pártokon belül sem - arról, hogy mit akarnak csinálni. És ami még lényeges, a miniszterelnökök nem támogatják pénzügyminisztereiket, illetve őket áldozzák fel legkönnyebben. Szerintem ez most már hat hónapos gyakorisággal így lesz. □ Úgy érti, a féléves ciklus érvényes Bokros Lajosra is? • Meglátásom szerint kemény ősz vár ra□ Ha ismét Bokros Lajosnál tartunk: van hasonlóság az egykori Kupa-prog' ram és a mostani Bokros-csomag kö' zött? • Sok minden benne volt már a Kupa- programban. Például az államháztartási reform, az, hogy kincstárat kell csinálni és így tovább és így tovább. Csakhogy azóta hosszú idő telt el, és most minden csapásszerűen jön. Az embe- rekkel nagyon nehéz megértetni, mh° is van szó. Mert az előkészítő szakasz teljesen lemaradt, beleértve az érdek; egyeztetést, a társadalmi-gazdasági megállapodást. Ennek következtében, emlékezzen mi történt: amikor jöttek a családi pótlékról szóló hírek, mindenki idegbeteg lett, amikor azt mondtak, nem értékelünk le, rohantak az emberek a devizájukat felvenni. Egyszóval, nincs meg a kommunikáció, pedig a sajtó úgy látom, készséges lenne. □ De a pénzügyminiszter kifejtette nincs ideje nyilatkozatokra. , ■ • Na jó, jó. De a kormánynak van szóvivője, van államtitkár, és néha a miniszterelnök is megszólalhatna ezzel kapcsolatban. □ A kormány stabilizációt, fellendülés ígért, cserébe a megszorításokért.■■ . . • Ezt kétkedve fogadja mindenki- En is hallottam, talán valamelyik reggel* műsorban, hogy 1997 júniusában indul meg a gazdasági növekedés - gondoltam, talán június 2-án. Nézze, a polga*- erre azt mondja; a fenébe is, mi jön meg addig, amíg ez beindul? Az emberek jövőképe egyszerű: család, gyerek, iskola, nagymama, orvos. Tehát nem az, hogy benn vagyunk Európában. Pei- sze, azt elismerik, hogy ez jó cél, fontos cél. De nem mondják el mindert este otthon a családban, hogy ,Anyukám, mi most megyünk Európába, azért ez nem rossz”. Jó, tegyük fel, elindul ’97- ben a növekedés. Türelmes ez a nép, annak ellenére, hogy ’78 óta azt hallja- most egy kis megszorítás, aztán majd jön a fellendülés. Azonban ma sem látszik, hogy hova megyünk, mi vár ránk addig? Az a benyomásom, most sincsenek tisztázva az alapelvek, pedig egy ekkora kormánytöbbséggel azért ezt meg lehetne tenni. Ez az én legfőbb bajom, és hozzáteszem, nem csak az enyém: a magyar átlagpolgáré is.
