Észak-Magyarország, 1995. május (51. évfolyam, 102-127. szám)

1995-05-16 / 114. szám

8 Z Itt-Hon 1995. Május 16., Kedd _ ZEMPLÉNI PORTRÉ Hutkay János Sátoraljaújhely (ÉM - M.I.) - Az új­helyi állomásfőnök édesapja a legen­dás és szomorú véget ért hegyközi kis­vasúinál dolgozott, mozdonyvezető­ként. Természetesen nem is tagadja, hogy a vasúthoz való vonzódása, a pá­lyaválasztása innen származtatható. Hutkay János visszaemlékezik arra beszélgetésünkkor, hogy annak idején, mikor fütyült egyet a kisvonat Alsó- regmecnél, már tudta, hogy indulni kell a papához az ebéddel... Egyébként pedig - mondja - az biztos, hogy a föl­deken dolgozók a kisvonathoz igazít­hatták óráikat... Persze, mára ugyancsak megválto­zott a vasút helyzete, a körülmények. Az 1945-ben Mikóházán született vas­utas 1960-ban Szegeden kezdte el a vasútforgalmi technikumban tanulmá­nyait, majd utána a felsőfokú iskolát is kijárta. Ráadásként még egy eszten­dőt tanult, amikor is megkapta az üzemmérnöki diplomát. Egész pálya­futása az újhelyi vasútállomáshoz kö­ti (beleértve a gyakorlati időt is). Min­den lépcsőfokot bejárt, magyarán min­den beosztásban dolgozott. Volt forgal­mi szolgálattevő, kocsiirányító, aztán vezénylőtiszt és állomásfőnök-helyet- tes. Az állomásfőnöki teendőket 1978. július elsejétől tölti be. Az eltelt időben sok változás történt ezen a vasútállo­máson is. Annak idején volt itt Újhely­ben vontatási, szertár-, pályafenntar­tási, állomás- és építési főnökség, plusz MÁV-kertészet is. Ma a szertár és az állomásfőnökség maradt, továbbá egy vontatási kirendeltség. A többi vagy megszűnt vagy vállalkozásként műkö­dik tovább. Mikor a régebbi idők vasutasságá- ról kérdezem, csak annyit mond: ak­koriban még vasutas-szívről is lehetett beszélni. Több volt a szolgálati idő, ma mások a követelmények, az elvárások. Felesége, akivel 1972-ben kötöttek házasságot, a Herukonban dolgozik. Két lányuk van, s tizennégy hónapja született meg fiú unokájuk, a család szemefénye. Az újhelyi állomásfőnök rajong a sportért - valaha ő is focizott különféle csapatokban -, szinte nincs olyan közvetítés a tévében, amit ne nézne meg. A kétnyelvű szavalóverseny eredményei A verseny helyszíne a pataki Árpád Vezér Gimnázium volt Sárospatak (ÉM) - Mint arról lapunkban hírt adtunk, az Ár­pád Vezér Gimnáziumban, Pa­takon rendezték meg április 28-29-én a különleges kétnyel­vű szavalóversenyt. A ver­senyen a hazai fiatalokon kívül külföldiek is részt vettek. Eredmények: Az I. díjat megosztva kapták: Rubóczky Attila és Süli Kata­lin (Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma) II. helyezést ért el: Havasi Mária (Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium) A III. díjat megosztva kapták: Szaszák Katalin (Kassai Ma­gyar Tanítási Nyelvű Gimnázi­um) és Szécsi Zsanett (Árpád Vezér Gimnázium) % Az értékes díjakat (könyvek, CD-lemezek) a British Council ajánlotta fel, és König Róbert grafikus saját készítésű rézkar­caival díjazta a zsűri a verseny­zőket és a résztvevő iskolákat. A szavalóversenyhez kapcsoló­dó rajzpályázaton Tégel Anita, az Árpád Vezér Gimnázium ta­nulója I. helyezést ért el. Megújul Tokaj belvárosa Néptánc és bábelőadás Sárospatak (ÉM) - A Művelő­dés Házában május 20-án este 7 órakor tekinthetik meg a nép­tánc iránt érdeklődők a Bodrog Néptáncegyüttes önálló műso­rát, amelyben fellép az Ördög­szövő gyermektánccsoport és az együttes felnőtt csoportja. Ze­nei kíséretet a Lapátos zenekar biztosít. A műsorban szerepel­nek azok a koreográfiák, me­lyeket az együttes ebben az év­ben tanult be, s melyeket más­hol még nem mutattak be. Kicsinyeknek való bábszínhá­zi előadás lesz május 18-án a művelődési intézményben. Dél­előtt 10 órakor az „Órdas far­kas”, míg délután 2 órakor a ,Mátyás mondák” című bábjá­tékokat tekinthetik meg. Tokajban elhatározták a belvá­rosi rekonstrukciót, a belső ré­szek sétálóutcává történő át­alakítását. Tavaly láttak hozzá a Rákóczi és a Bethlen utcák díszburkolattal való fedéséhez, s ha minden a tervek szerint alakul, május 30-án megtörté­nik a műszaki átadás. Mint azt Bodnár János, a to­kaji polgármesteri hivatal mű­szaki csoportvezetője elmon­dotta, nem csupán a díszbur­kolatról van szó a felújítás, a csinosítás kapcsán, hanem a közvilágítás, a vízvezeték­rendszer és az elektromos há­lózat korszerűsítéséről, a csa­padékvíz-elvezetésről is. A 97 millió forintba kerülő korsze­rűsítésnél az utolsó simításokat végzik. Fotó: Mészáros István Gyerekek honi rajzasztala Ez vagyok én Rajzolta: Kondás Megérkezett a tavasz Rajzolta: Bajusz Barbara 5 éves, Sátoral- László 6 éves, Szerencs jaújhely Jubileumi Óvoda AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG ZEMPLÉNI MELLÉKLETE • 1995. május 16. • HL évf. 20. szám Ifjúsági napok a várban (is) Sárospatakon május 5-6-án tártották meg az ifjúsági napokat, melyen több programmal várták a fi­atalokat. Vidám felvonulást, iskolák műsorait, modellbemutatót is láthattak a résztvevők - hogy csak néhányat emeljünk ki a a két nap eseményeiből, látnivalóiból. A várban délután reneszánsz zenét hallgathatott a nézőközönség a Sárospataki Fúvósötös előadásában. Fotó: Mészáros István A MÁV finanszírozási gondokkal küzd Kombinált áruszállító terminál Újhelyben Sátoraljaújhely (ÉM - M.I.) - Május 5-én délelőtt Sátoral­jaújhelyben tartott fuvarozta­tó^ ankéten elhangzott, hogy a MÁV-nál sajnos elmaradtak a kívánatos korszerűsítések - anyagi okok miatt. Ennek az ankétnak egyéb­iránt a fő célja, hogy a fuva­roztató partnerekkel személyes kapcsolatokat építsenek ki, il­letve a meglévő üzleti partner­séget tovább erősítsék. A meg­nyitót Laczkó Károly, Sátoral­jaújhely polgármestere tartot­ta, aki rövid beszédében ki­emelte: Újhelynek már 1871- ben vasútvonala volt Kassa fe­lé, s a városban működött egy járműjavító is, mely azonban már megszűnt. Balabás Zoltán a MÁV Mis­kolci Üzletigazgatóságának az osztályvezető-helyettese ismer­tette a jelenlévőkkel, hogy a MÁV bizony sokszor napi fi­nanszírozási gondokkal küsz­ködik, ám az, hogy rendeződni látszik a MÁV és az állam vi­szonya, kedvezőbb jövőképet sejtet. Élhangzott: tavaly 43,7 millió tonna árut szállított a vasút, melyet idén növelni sze­retnének. Ebből a mennyiség­ből a Miskolci Üzletigazgatóság 9,4 millió tonnával vette ki a részét. Az idei terveik szerint ezt 10 millióra szeretnék növelni. Ez bizonyára nem lesz könnyű, fő­ként, ha a közúti konkurenci­át veszik figyelembe. Persze, a vasút sem tétlenkedik, amit jól bizonyít: már elkezdték kiépí­teni a számítástechnikai-rend­szert, melynek révén korszerű szállítási információs bázi­suk lesz. Az osztályvezető-helyettes az Észak-Magyarország kérdé­sére válaszolva elmondotta, hogy terveik közt szerepel Sá­toraljaújhelyben is a korszerű kombinált áruszállító terminál kiépítése. Hogy mikor lesz eb­ből valóság, azt a gazdasági kö­rülmények határozzák meg. Mindenesetre a vasút szeretné, ha öt éven belül valóság lenne az elképzelésből. A fuvaroztatók az előadáso­kat követően - melyek kereté­ben megismerkedhettek egye­bek mellett a Rail Cargo Aust­ria szolgáltatásaival is -, a vas­útállomáson megtekintették a Steinbock Boss mozgékony tar­goncáit. A 125 alaptípusban szerepelnek az egy tonnás va­lamint az ötventonnás gépek, melyek ára 2,5 millió forinttól 100 millióig terjed. A természet birodalmában „...az erdő, azt még bárki megközelítheti.” (3. oldal) A TARTALOMBÓL Településszövetségi tervek Mádon tartotta közgyűlését a Zemp­léni Településszövetség. Itt az eltelt időszak munkájáról, valamint a tele- pülsészövetség jelenlegi helyzetéről, terveiről esett szó. (2. oldal) Nádak Jegyzetünkben arról szólunk, hogy is­mét „felfedezték” az ősi tetőfedő anya­got, a nádat. Nem csupán az itt-ott még fellelhető régi nádtetős házakon alkalmazzák, hanem hétvégi pihenő­ül megvásárolt házaknál is. (3. oldal) Régi időket felidéző patikusház Sok településen találhatunk olyan há­zakat, melyekre ránézve felidézhetünk régi emlékeket, olvasmányaink szerep­lőit, helyzeteit. Ilyen ház Erdőbényén az, melyben egykor patika „üzemelt”. Ma már jócskán megkoptatta az idő, ám a felirat azért ottmaradt, jelezve az utó­kornak: egykoron fontos hely volt ez... (4. oldal) Tudósitások - hazai tájakról „Nézegetjük a juhhodályokat, melyek mindenütt villámhárítóval védettek. A tető ugyan eternit, de alatta jó vasta­gon ott látható a nád is, amint illő a hodályhoz.” (5. oldal) Az Itt-Hon konyhája Ezen a héten elsősorban azok találnak majd örörmöt ételreceptjeinkben, akik eddig is óvatosan bántak a zsír és az olaj felhasználásával főzés-sütés köz­ben. (7. oldal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom