Észak-Magyarország, 1995. március (51. évfolyam, 51-77. szám)

1995-03-04 / 54. szám

II ÉM-hétvége

ÉM-kerelcasztal

Március 4., Szombat

Vár állott, most várrom áll ott

Műemlék(kór)körkép Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, avagy ilyen a kőbe zárt múltunk jelene

Ócsai Agnes

Hajdú Imre

A több mint kétórás szerkesztőségi beszélgetésünket nyugodtan nevezhetem műemlék-bejárásnak. Beszélgetőpartnereimmel ugyanis identitás- tudatunk köveit, kapaszkodóit, tárgyi értékeit vettük, tettük górcső alá. Várak, kastélyok, templomok, polgárházak, pincék sorsát, megörökölt jelenét, s miránk váró jövőjét vitattuk meg nem kevés szenvedéllyel. Ennek a beszélgetésnek, vitának a rövidített változatát, gondolatmenetét osztjuk meg most mindazokkal az olvasókkal, akik szívükön viselik kőből rakott múltunk jelenét, jö- vőjét, akik nem szeretnék, hogy a földdel legyen egyenlő az, ami hajdan éke volt e főidnek.

E beszélgetésben egyébként Kovács Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat idegenforgalmi hivatalának vezetője, Mándoki József, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Műemlékfelügyeleti Igazgatósága megyei irodájának vezetője, Ocsai Ágnes, az Eszak-magyarországi Gazdasági Kamara Idegenforgalmi Tagozatának elnöke és Olajos Csaba, a Környezetvédelmi és Településfejlesztési Minisztérium észak-magyarországi főépítésze vettek részt.

Hajdú Imre: - Beszélgetésünket kezdjük a statisztikával! Hány műemléki védelem alatt álló épületet, építményt tartunk nyilván Borsod-Abaúj-Zemplén megyében? Ez a műemlékállomány hány százaléka az ország építészeti értékének?

Mándoki József: - Mintegy 700 műemléket, illetve műemlék jellegű épületet védünk a megyében. Ezeknek körülbelül 40 százaléka egyházi létesítmény, templom, kápolna, köztéri szobor. Jelentős a népi lakóházak száma, több mint száz, s közel ötven kastélyt, kúriát tartunk nyilván. Országos viszonylatban - már ami az építmények mennyiségét jelenti - a 3-4. helyen állunk. Tehát előkelő helyen. Ám dicsekvésre nincs okunk, ugyanis nagyon leromlott állagú ez a műemlékállomány. Ha az állag minősége az összehasonlítási alap, akkor is a 3-4. helyen állunk, de hátulról számítva.

Olajos Csaba: - Országos viszonylatban elmondható, hogy a műemlékállományon belül az egyházi kezelésben lévő értékek — részben a hívek anyagi áldozatával — jobb állapotban vannak. A mi megyénkben viszont még ez is csak részben mondható el, hisz tele vagyunk apró, egyre jobban öregedő és fogyatkozó falvakkal. Ezekben bizony még a templomok állagmegóvása, felújítása is nagy nehézséget jelent, hisz ahogyan mondani szokták, szegény az eklézsia...

H. L: - Országos szinten mennyi az az éves ösz- szeg, amennyi műemlékvédelemre jut? S ebből mennyit kap megyénk?

M. J.: - Országos szinten Budapesttel együtt 10U milliót kap a műemlékvédelem. Ebből Borsod- Abaúj-Zemplén megyének már harmadik éve 5,5- 5,8 millió forint jut. Ez nevetségesen kevés. Sajnos a pénz elosztásnál nem nagyon veszik figyelembe a védett értékeink nagy számát és leromlott állapotát.

H. I.: - Az állami pénz elosztásánál mi dómmal.'' Netán egyes megyék jobban lobbiznak? Esetleg a praktikus rendező elv érvényesül, hogy a döntéshozók odaadnak többet — például a Dunántúlnak —, ahol érzésük szerint jobban és hamarabb hasznosul ez a „befektetés?”

M.J.: - Nagyon nehéz ezt eldönteni. Az az igazság, hogy a Dunántúlon sokkal nagyobb az idegenforgalom, pezsgőbb a gazdaság. Nyugatról, elsősorban Ausztriából nap mint nap jönnek a gazdasági, kereskedelmi ajánlatok. Ez az ingatlanvásárlásban, épületek felújításában, hasznosításában is jelentkezik. Errefelé viszont már nemigen jön el senki, vagy csak nagyon kevesen.

O. Cs.: - Itt nem csak ez a probléma. Az elmúlt évtizedekben az állam sokkal jelentősebb kötelezettségeket vállalt (az állam alatt értem a tanácsokat, s ezek másképpen működték, mint a jelenlegi önkormányzatok). Természetesen ez sem volt elégséges, de mégis sokkal nagyobb erőforrás volt, mint amire ma az önkormányzatok erejéből telik. Ki kell mondani, az önkormányzatok jelenlegi támogatási rendszere nem preferálja a műemléki értékek védelmét.

H. I.: - Azért nem preferálja, mert általában a jelenlegi helyzetben az állam nem tud mindent preferálni? S ha ez így van, akkor pedig súlyoz a feladatok, célok között. Ez esetben - gondolom én - fontosabbnak véli például a kommunális feladatok támogatását, hisz ez a lakosság szempontjából húsbavágóbb, mint az 50 éve ott romosodó kastély felújítása.

O. Cs.: - Logikus. Tehát, ha az önkormányzat nem kap cédulázva megjelenített pénzt, hogy azt csak műemlékvédelemre lehet felhasználni, akkor a kapott támogatásból a napi működőképességet fogja finanszírozni. . ,

H. I.: - Ezek szerint itt is célcsoportosán elkülönített pénzekre lenne szükség?

O. Cs.: - Véleményem szerint az építészeti érdek- védelmet céltámogatási rendszerben kell megjeleníteni az önkormányzatoknál. Abban a pillanatban

Ipolyi Arnold, a kiváló történész, régész és műgyűjtő mondotta, írta csaknem másfél évszázaddal ezelőtt:

„Minden... műemlék elenyésztével ... történet-könyvünk egy-egy lapja szakadt ki!” Mitagadás, történetkönyvünk az évszázadok „laptépkedő” viharaiban elvékonyodott. Ipolyi óta is tovább véknyult, sőt a megmaradt lapjai el-elrongyolódtak.

Ám e hiányos oldalak még így is múltunk ritka jelei, becsei és bizonyítékai. Következésképp rászorulnak az óvó, féltő gondoskodásra. Éppen ezért már jó ideje parancsolóan fogalmazódik meg emlékeink, történeti értékeink további pusztulásának megakadályozása. Sőt, ettől is több!

Rendbetételük, rendeltetésszerű használatuk, illetve, ha szükséges, új funkciókkal bővülő hasznosításuk.

Ennek érdekében a korábbi esztendőkben ugyan történt egy s más, de ez összességében vajmi kevés. Tudatosulni kellene végre mindenkiben, érintettekben, illetékesekben, hogy múltunk jövője most, a jelenben dől el Vagy úgy, hogy fennmaradnak hajdani jeleink, vagy úgy, hogy tovább vékonyodik a már amúgy sem vastag„históriáskönyvünk”.

Olajos Csaba

az így megjelenített összeget nem lehet más célra felhasználni. Ez indukáló hatású lenne a magántőke ilyen irányú mozgására is. A jelenlegi helyzetet én két megyénkbeli várossal tudnám legszemléletesebben bemutatni. Tiszaújváros és Sárospatak nagyságrendileg hasonló települések. Tiszaújvá- rosban van egy viszonylag új épületállomány és infrastruktúra. (Az épületállomány építészeti értékéről nem nagyon érdemes vitatkozni.) Ezzel szemben Sárospatak kultúrtörténetileg, építészetileg értékes, de meglehetősen leromlott épületegyüttessel rendelkezik. Ám ezt a jelenlegi támogatási rendszer nem preferálja, mindkét város hasonló mértékű támogatásból gazdálkodik.

H. I.:-A romos, pusztuló értékeink megmentése, állagmegóvása, felújítása csupán egyik része a műemlékvédelemnek. Legalább ilyen fontos a hogyan tovább?, a hasznosítás. Korábbi években azon sírtunk, hogy nagyon sok romos kastélyunk van, s mennyivel másabb lenne a helyzet, ha ezek működőképes állapotban lennének. Mára van két kastélyunk, a kékedi Melczer- és a tibolddaróci Bottlik-kastély, amelyeket gyönyörűen felújítottak. Ám a darócin - tudomásom szerint - lakat van, de Kékedre sem özönlenek a vendégek. Beszéljünk a hasznosítás kapcsán afféle csodaszerként emlegetett idegenforgalomról.

Kovács Gábor: — A világon nagyon sok jó példa van arra, hogy a műemlékeket az idegenforgalom üzletágba be lehet vonni, sőt, fontos részét képezik ennek az ágnak. Hisz a műemlék egyrészt lehet megcsodálni való látványosság, elvezet, lerövidíti az utat a régi századokhoz, ugyanakkor lehet tere is a turizmusnak, hisz abban nemcsak múzeum működhet, hanem szálloda, étterem s sokféle szórakozási íehetőség. Én a közelmúltban Spanyolországban tapasztaltam meg, hogy állami, tartományi és vállalkozói tőke bevonásával élővé varázsolták a középkori várromokat, teremtve ezzel olyan romantikus környezetet, ám egyúttal 20. századi igényeknek megfelelő színvonalat is, amire harap a világ. Igen, a világ turista- forgalmában kitüntetett az érdeklődés a kastély- és várprogramok iránt. Ezzel szemben hazánkban például nincs - a Dunántúlon sem - kialakított kastélyprogram.

H. I.: - Élképzelhetőnek tartják, hogy a megye ma még romos várait, kastélyait és kúriáit fel lehet fűzni egy működő idegenforgalmi láncra?

Ocsai Ágnes: - Igen, de óva intek mindenkit attól, hogy az idegenforgalomban valamiféle műemlékmentő csodaszert lássanak. A helyrehozott kastélyok potenciális lehetőséget teremtenek az idegenforgalomnak, de például a tibolddaróci vagy kékedi kastély is mutatja, ez önmagában édeskevés. A kastély csak egy dolog, oda programok kellenek, a környezethez, a tájhoz szorosan kapcsolódó specialitások. Ha például egyszer itt kialakul egy kastélylánc, szerencsétlen dolog lenKovács Gábor

Mándoki József Fotók: Fojtán L.

ne, ha minden kastély specialitása a lovasprogram lenne.

De tovább megyek... A kastély, a programok így együtt sem elégségesek. A világ, de még Európa sem nagyon jön ide, ha csak Budapestig tud repülni, s utána 3 órát vagy többet zötykölődjön a mi keskeny, rossz útjainkon.

K. G.: A már többször említett kékedi kastély felújítása 130 millióba került. Mikor térül meg ez a 130 millió? Ha azt akarnánk, hogy normál idő alatt, akkor tízszeresen magasabb szállásdíjat kellene elkérni a turistától, a vendégtől, mint a szokásos. Ezt a világon legfeljebb néhány száz család tudná megfizetni. Ok viszont sosem fognak Kékedre jönni.

Ó. Á.: - Következésképp nem is tolongnak a vállalkozók a kékedi kastély üzemeltetésére. Egyszerűen képtelenség felvállalni a költségeket.

K.G.: - Tipikus esete annak, hogy nem lehet piaci alapon működtetni. Legalább is ma nem. Következésképp el kell dönteni, akarjuk-e, hogy nézegessék az érdeklődők a kékedi kastélyt, vagy esetleg uram bocsá’, tíz-húsz embert oda le lehessen fektetni. Ha akarjuk, akkor - legalább is az indulásnál - ez áldozatok nélkül nem megy. Megjegyzem, az adófizetők pénze a régi rendszerben ettől sokkal rosszabb helyekre is elfolyt.

H. I.: - Mielőtt végleg tragikus képet festenénk a megyei műemlékállapotokról és a megoldatlan hasznosításról, azért említsünk jó példákat is. Mert azért akadnak ilyenek.

O. Cs.: - Legszebb példa a szerencsi vár rendbetétele. A város éke lett, ahol könyvtár, múzeum, kiállítóterem, étterem, szálloda, színházterem megtalálható.

M. J.: - Jó példa Hejce is. Itt a múltban nem sikerült elrontani a faluképet. S ma már az önkormányzat szigorúan a tájba, a meglévő épületállományba illő helyreállítást, illetve új épület létesítését engedélyezi. De említhetem a hídvégardói példát is, ahol a helyi önkormányzat, a különböző forrásokból biztosított összegből szépen helyreállította a Gedeon-kúriát, ahol például házasságkötő-terem és könyvtár kapott helyet. Nálunk a hivatalban néhány éve volt egy lista, azon 30 gazdátlan műemlék kastély, kúria szerepelt. Egyáltalán nem volt gazdájuk, illetve csak olyanok, akik valójában nem tekinthetők annak, mert az istállótól kezdve mindenre használták ezeket az épületeket. Majd amikor a tetején is befolyt az eső, kimentek belőle, s nem maradt sem ajtaja, sem ablaka. Ezen a listán mára 16-ra csökkent a gazdátlan kastélyok száma.

K. G.: - Az előbb említett példák azt is bizonyítják, hogy bár a pénz nagyon fontos e területen is, ám ahol akadnak cselekvő, az értékeket becsülő vezetők, állampolgárok, ott a pénzügyi gondok ellenére nem olyan katasztrofális a helyzet. Szerencsen például a hajdani tanácsot, s az állami gazdaságot nem érdekelte a vár sanyarú sorsa, a

mostani vezetés viszont szívügyének tekintette, és a sok tennivaló ellenére a helyreállítás prioritást kapott.

Mára - s ez pozitívum - sokat változott a szemlélet. Még néhány éve is buldózer semmisített meg Miskolcon is a putrik mellett értékes polgárházakat, hogy legyen helye a 10 emeletes panelhalmoknak. Ma egyre többen becsülik meg az értékeket, s újítják fel épületeiket a nehéz gazdasági helyzet ellenére.

O. Cs.: - Ideje volt rájönni, hogy a jól jövedelmező idegenforgalom csak akkor működik, ha vannak, amik vonzzák a turistát. Ez pedig a magyar sajátosság. Építészetben, folklórban, táji környezetben. Ha ez megmarad, s ésszel hasznosul, akkor van jövőjük a műemlékeinknek, s a jövőbeli még prosperálóbb iparág lesz az idegenforgalom. Magyarország pár évvel ezelőtt aláírta az Európai Építészeti Örökség védelméről szóló chartát, ami három kategóriát tartalmaz, a műemlékekét, az építészeti együttesekét és a kultűrtájakét. Ez is jelzi, hogy sokkal összetettebb a feladatunk, minthogy „szigetként” rendbe tegyünk egy-egy templomot, kastélyt vagy várromot.

A" ~ A jó példáknak az a sajátosságuk, hogy van kisugárzásuk. Páldául a szerencsi változások - mert nem csak a vár újult fel - előbb-utóbb talán továbbterjednek a hegyaljai volt mezővárosokra is. Mert ott halhatatlan sok érték pusztul egyelőre. Márpedig ott a küllemi helyreállítás és

hasznosítás összekapcsolható egyéb vonzerőkkel. A világhírű borral és az ezzel harmonizáló rendezvényekkel. Viszont szögezzük azt is le, hogy vannak olyan műemléki értékeink, ahol az idegenforgalom soha nem lesz, vagy legalább is nem meghatározó „működtető, fenntartó”. Például a faji kastély bármilyen értékes, környezete miatt soha nem lesz alkalmas kastélyszálló-funkcióra.

De ez nem is baj. A hasznosításnak egyéb útjait is meg kell találni. Egészségügyi, szociális céloknak vagy művésztelepnek is adhatnak otthont. Fő hogy éljen az az épület!

H. I.: - A vállalkozások korát éljük. A csapból is az folyik, hogy így segíteni, meg úgy a vállalkozásokat. Ez a jövőben e területen is lehet remény- sugár?

K. G.: - Persze, hogy lehet, de ahhoz a gyakorlatban is vállalkozásbarát környezetet kell teremte- ni. Mondani nem elég. Régen, ha azt akarták, hogy valamely iparág, iparos gyökeret veijen egy területen, azt jó értelemben odacsalogatták. Ked- vezményes telekkel, hitelekkel, adóelengedéssel. Ha ennek a térségnek a gondok megoldásában az idegenforgalom sokat segítene, akkor gyökerez- tessük meg!

M; J.: - Ezzel szemben 1994-ben például megszüntették a műemlékek áfáját. Korábban volt visszatérítési lehetőség, azóta nincs. Ez óriási teher, hiszen 25 százalékról van szó. Ezzel elvesz- szük annak is a kedvét, aki szeretne műemlék épületet felújítani.

O. A.: - Nincsen megfelelő banki háttér sem. Még ha lenne is olyan őrült vállalkozó, aki úgy dönt, hogy megpróbálja állami támogatás nélkül is, egyszerűen nem talál egy olyan bankot, aki ehhez megfelelő partner lenne.

M. J.: - Megoldatlan a nagy értékű állami tulajdonban lévő kastélyok, műemlékek sorsa is. A magyar állam pénz hiányában nem tud velük mit kezdeni. A Kincstári Vagyonkezelő a gazdája, de az állam az elmúlt 4-5 évben elfelejtett ehhez a feladathoz forintot rendelni. Ez így nem megy! Ha nem tud vele mit kezdeni, akkor jobb, ha hasznosítja.

ö.: - Füzérradványnál már erre került sor. Itt 99 évre bérbe adja az állam az ottani kastélyt a hajdani tulajdonosok leszármazottjainak.

Hajdú Imre: - Mai beszélgetésünk is talán érzékeltette, hogy millió gond, teendő van a műemlék- védelem terén, a kiútkeresés lassú, bizonytalan, rengeteg az ellentmondás. Hogyan lehetne summázni a helyzetből, illetve az elképzelésekből adódó feladatokat?

O. A.: - Az idegenforgalom nem szeretetszolgálat, s nem arra szerveződött, hogy elhagyott kastélyokat megmentsen. Nem az idegenforgalom eszköze a műemléknek, hanem fordítva. Ezért, hogy jól működjenek a dolgok, ahhoz meg kell teremteni a feltételeket. Ha az idegenforgalom üzletet lát benne - mint ahogy a világban sok helyen lát benne -, ott nem fogja kihagyni a lehetőséget. De ott nem lehet idegenforgalmat teremteni, ahol nincs mivel, s nincs mire.

ö- Cs.: - Én a magam részéről egy dolgot szeretnék kiemelni. E beszélgetés is azt erősítette meg bennem, hogy minél hamarabb ki kell dolgozni és parlamenti szinten hitelesíteni azt a szabályozó rendszert - benne a jogi kereteket is amelyek nélkül nem oldódik fel a mai kuszaság. A műemléki törvényre gondolok. A működés kereteit kell mindenki előtt világossá, egyértelművé tenni. Ez a legfontosabb. Majd pedig ehhez kell hozzárendelni az eszközrendszert-a magántőkétől kezdve az állami pénzeszközökig. Ez a kettő együtt biztosíthatja az értékek védelmét, mi több, gazdaságos üzemeltetését.

J