Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-13 / 11. szám

1995, Tanúár 13», Péntek Gazdaság ESZAK-Magyarország 7 Téves adókitöltési útmutató Budapest (MTI) - A vendéglátó­ipari, idegenforgalmi, szolgáltatói, kereskedelmi szálláshelyadási tevé­kenységet folytatók, illetve a pénz­nyerő automatát üzemeltetők is vá­laszthatják az átalányadózást. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hiva­tal egyéni vállalkozók számára ki­adott, 9407 számú adóbevallási nyomtatványának kitöltési útmuta­tója félreérthetően úgy fogalmaz, mintha a felsorolt vállalkozók nem választhatnák ezt az adózási mó­dot. Az APEH tegnapi közlemény­ben tájékoztat arról, hogy az útmu­tató 4. oldalán az szja-törvény ide­vágó rendelkezésének szövege té­ves. Ugyanakkor felhívja a vállalko­zók figyelmét, hogy a felsorolt tevé­kenységet végző egyéni vállalkozók ha átalányadózást választanak, ak­kor annak az általánosnál kedve­zőbb mértékű változatát nem alkal­mazhatják. Esetükben az átalány- adózásra jogosító éves árbevételha­tár 3 millió forint, az átalányadó­alap pedig a bevétel 20 százaléka. Kiállítások, vásárok, kedvezmények Miskolc (ÉM) - A vállalkozóknak már most, év elején érdemes átte­kinteni milyen vásárokon, kiállítá­sokon szándékoznak részt venni. A kínálat bőséges és akadnak olyan lehetőségek is, amelyeknél bizonyos kedvezmények is igénybe vehetők. Több miskolci üzletember vett már részt korábban is - az utrechti ke­reskedelmi kamara meghívására - a hollandiai szakkiállításokon és üzletember-találkozókon. Ebben az évben március 14-17 kö­zött rendezik meg a Medica ’95 or­vostechnikai kiállítást és üzletem­ber-találkozót, amelyen négy ma­gyar látogató kaphat igen kedvez­ményes részvételi lehetőséget. An­gol vagy német, tárgyalóképes nyelv- ismerettel rendelkező vállalkozók jelentkezését váiják Miskolcon a Borsod Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BÖKIK) Arany János utcai székházában, január végéig. Természetesen elsősorban olyan vállalkozók érdeklődésére számíta­nak, akik orvostechnikai cikkek gyártásával, forgalmazásával fog­lalkoznak. A zágrábi Tavaszi Nemzetközi Vá­sárt április 25-29 között rendezik mpg, a jelentkezés részletes feltéte­leiről ugyancsak a BOKIK-nál kap­hatnak felvilágosítást. A hazai kínálatból a pécsi vásárt emeljük ki, ahol június 24-től, július 2-ig mutatkozhatnak be a kiállító cégek. A jelentkezéseket már most elfogadják és információt a BÖKIK szakemberei nyújtanak, ugyanúgy mint a február 13-15 között sóira kerülő francia-magyar üzletember­találkozóról. Ez utóbbi helyszíne a Budapesti V állalkozásfejlesztési Központ. A lakossági megtakarításokról Budapest (MTI) - A lakossági net­tó megtakarítások a múlt esztendő­ben az előzetes adatok szerint 292,4 milliárd forinttal emelkedtek. A nö­vekedés 1993-hoz képest jelentős gyorsabb volt. Az 1994. évi többlet, majdnem 116 milliárd forinttal ha­ladta meg az előző esztendeit - minderről a Magyar Nemzeti Bank tájékoztatta az MTI-t csütörtökön. Az információ szerint a többletnö­vekmény döntő része az értékpapí­rok és a devizabetétek, kisebb része a forintbetétek emelkedéséből adó­dott. A korábbinál lassabban bővült a lakossági készpénzállomány. A betétek összege az év során 91,4 milliárd forinttal emelkedett, a pénzintézeti értékpapírok állomá­nya pedig 22 milliárd forinttal növe­kedett.-Röviden .......... T avaly a Kereskedelmi Bank Rt. több mint 30 milliárd forinttal csök­kentette minősített kintlevőségeit. A pénzintézet az előzetes adatok szerint mintegy 1,5 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. A becslések szerint januárban a fogyasztói árak 4,8 százalékkal emelkednek a tavaly decemberihez képest. 1994 januárjához viszonyít­va a fogyasztói árszínvonal ebben a hónapban 23,6 százalékkal lesz ma­gasabb. Nem a sínek feltépése a cél Befejeződött a vasúti mellékvonalak felülvizsgálata Miskolc (ÉM - I.S.) - A közeljövő­ben még nagy valószínűséggel nem szüntetnek meg vasútvo­nalakat az országban, de feltér­képezzük hol, milyen formában tehető gazdaságosabbá a vasúti közlekedés - nyilatkozta la­punknak még az elmúlt évben Lotz Károly közlekedési, hír­közlési és vízügyi miniszter. Nos, ez a feltérképezés - értesü­léseink szerint - befejeződött, a MÁV 3500 kilométernyi mellék­vonal-hálózatát felülvizsgálták a szakemberek. Bár a végered­mény még várat magára, de az tulajdonképpen nem lehet két­séges: egyszerűsíteni kell a vas­útüzemet, s elkerülhetetlen a racionalizálás. SIS Az Észak-Magyarország informáci­ói szerint a MÁV miskolci üzletigaz­gatóságának területén nyolc vona­lat érintett a felülvizsgálat. Éspe­dig: a Kál-Kisterenye, Vámosgyörk -Gyöngyös, Újszász-Vámosgyörk, Eger-Putnok, Hejőkeresztúr -Me- zőcsát, Sajóecseg-Tomanádaska, Kazincbarcika-Rudabánya, Sze- rencs-Hidasnémeti. Eme nyolc sza­kasz hossza mintegy tizede annak a 3500 kilométernyinek, amelyet át­világítottak, s amelynél mintegy 1,7 milliárd forint lenne a költségmeg­takarítás, ha egyszerűsített vasút­üzemet vezetnének be. Hogy ez konkrétan mit is jelent, arról kér­deztük Dudás József vasútigazga- tót, aki elmondotta: elsősorban a szolgáltatások csökkennek. A kiadások visszafogása érdeké­ben - vélhetően már március­tól, hogy a megtakarítás minél számottevőbb legyen - állomásokat visszaminősítenek megállóhelyek­ké, nem fűtik a várótermeket, visszafogják a sebességet, s úgyne­vezett BZ motorvonatokat közle­kedtetnek a megszokott szerelvé­nyek helyett. Csak ez utóbbi cirka 50-60 százalékos megtakarítást je­lentene. Arról egyelőre nincs szó, Elsősorban a szolgáltatásokat csökkí hogy az említett szakaszokon keve­sebb vonatpár járna a következő menetrendtől. A vasútigazgató szerint nem sze­retnének második Bodrogközt. Nyilvánvaló, hogy ahonnan a vasút egyszer elmegy, nem tér vissza so­ha, olyan nincs, hogy a vonatközle­kedés ideiglenesen szünetel, aztán később újra indul. A MÁV-nak nem szándéka a sínek feltépése, a dél­borsodi vidéket, a Bcdva völgyét, az abaúji tájat vonat nélkül hagyni. Vonat van, és lesz. Am számítanak az érintett önkormányzatok segít­ségére is. Szeretnék, hogyha az állo­másépületek őrzését, védését - hogy szét ne hordják -, a váróter­mek fűtését a falvak, községek ma­gukra vállalnák.- Nagyon sok helyütt - mondja Dudás József - az autóbusz-megál­lót csak egy oszlop, s rajta a tábla jelzi. Lehet ilyen egy vasútállomás is. Persze az lenne a kívánatos, ha megmaradna olyannak, mint a mostani. Ám nekünk erre nincs pénzünk. Tudom jól, az önkormány­zatok költségvetése is szűkös, de azt hiszem az infrastruktúrára áldozni ti a MÁV Fotó: Fojtán László kell. A vasút pedig az infrastruktú­ra része. Különben nem vitás: közútra a vasúti forgalmat bajos átterelni. Kevés az autóbusz, és az is műsza­kilag elavult, hogy az utak állagáról ne is beszéljünk. És persze azt se feledjük el: a vonat télen-nyáron, hóban-ködben egyaránt elmegy, ad­dig a busz... Egyébiránt arra a kérdésre, hogy milyen szempontok alapján válasz­tották ki a felülvizsgált mellékvona­lakat, azt a választ kaptuk: hozzá­vetőlegesen ezek a legvesztesége­sebb vonalak. Például a Szerencs -hidasi szárny évente több mint nyolcvanmillió, a hejőkeresztúr- mezőcsáti csaknem 34 millió forint mínuszt hoz össze. A racionalizálásnak természete­sen személyi konzekvenciái is vár­hatók. Körülbelül 100-120 vasutas munkahelye szűnne meg, válna fe­leslegessé. Mint Dudás József el­mondotta: mindenkivel személye­sen elbeszélgetnek, új munkahelyet ajánlanak számukra, de feltehetően lesznek olyanok is, akik nem vállal­ják a bejárást, az átképzést Lakos bfcakodik, a mezőgazdák óvatosak Miskolc (ÉM - BAM) - Az idei esztendőt tekintve meglehető­sen derűlátóan nyilatkozott La­kos László földművelésügyi mi­niszter, annak ellenére, hogy elismerte, a kárpótlást képte­lenség mindenki megelégedésé­re végrehajtani, és a kárpótlási jegyek árfolyama is sok helyütt elégedetlenségre ad okot. A szö­vetkezetek belső élete ugyanak­kor konszolidálódott, s bár gya­kori probléma az eladósodás, összességében az agrárágazat túljutott a mélyponton. Hogyan vélekednek minderről a mező­gazdák?- A határkép ma valóban bizako­dásra ad okot - mondja Deres Ist­ván, a felsőzsolcai mezőgazdasági szövetkezet elnöke. - Mindez azon­ban túlzott reményekre nem adhat alapot. A megélhetés nem könnyű A gazdálkodásban ugyanis egy a biztos, az állandó bizonytalanság. Teljes bizonyossággal előre senki meg nem jósolhatja az elkövetkező hónapok időjárását, s hiába vetet­tek 760 hektáron búzát, s mutat a növény kedvező képet, ha nem lesz csapadék, ha nem fedi a földeket vastag hótakaró. Amennyiben a ta­vasz nem a fejlődési folyamatok szükségessége szerint alakul, min­den remény elveszhet. Gondot je­lent továbbá a nagyfokú pénzhiány A tavalyi esztendő gazdálkodásá­nak eredménye Felsőzsolcán „nul­la” volt, ami köznapi kifejezéssel él­ve annyit tesz: amennyi pénzt meg­termeltek, ki is fizették a termelés költségeire. Jelen pillanatban a leg­nagyobb probléma - bár közel ezer hektáron megtörtént a tavaszi nö­vények talajelőkészítése - az elkö­vetkező munkákhoz a gépek kar­bantartása. A géppark viszont el­avult, az alkatrészek beszerzése ne­hézkes, és bizony sok pénzbe kerül, s ma már mindez csak készpénzért vásárolható.- Az állami támogatások mérté­ke első olvasatban - folytatja Deres István - kedvezőnek tűnik, s mi még nem is panaszkodhatunk, hi­szen a bankok soha nem zárkóztak el, ha hitelkérelemmel éltünk. Am a tízszázalékos kamatkedvezmény a gazdálkodó ember számára azt je­lenti, hogy a hitelek utáni harminc­két százalékos kamatból tízet az ál­lam áll, huszonkettőt pedig a szö­vetkezet. Azt viszont minden mező­gazdász tudja, hogy az agrárterme­lés jövedelemtermelő-képessége nem éri el a húsz százalékot. A meg­élhetés tehát nem könnyű, a jövőké­pem korántsem annyira optimista, mint a miniszter úré. Előnyös az új támogatás- Szövetkezet és szövetkezet között különbséget kell tenni - vélekedik Turner Zoltán, a hejőkeresztúri me­zőgazdasági szövetkezet elnökhe­lyettese. Azokban a gazdaságokban ugyanis, amelyekben az elmúlt esz­tendő aszálya nem tizedelte meg a termést, s így jobb eredményt köny­velhetnek el, mindenképpen kedve­zőbb kondíciót jelent az új agrártá­mogatási rendszer. Ezek nem adó­sodtak el oly mértékben, hogy a mindennapi megélhetéshez és mun­kához szükséges forgóeszközhitelek ne alljanak rendelkezésükre. Érthe­tő tehát, hogy az új támogatási for­mában előnyöket élvezhetnek. A hejőkeresztúri szövetkezet tulaj­donképpen ilyen lenne, hiszen ta­valy végre sikerült túljutnunk a mélyponton. Úgy tűnik, három év vesztesége után 1994 nyereséget hozott. Ennek ellenére a vezetőség álláspontja az, hogy az eredményt a hitel nélküli gazdálkodásra hasz­náljuk fel, tehát az állam kamattá­mogatása bennünket valószínűleg nem érint. Az ok egyértelmű, minél kisebb hitelt veszünk fel, annál ke­vesebb kamatterhet kell kinyög­nünk, a támogatottság ellenére. Mindez ugyanakkor azt is jelenti, hogy pénzünk már fejlesztésre, új gépek beszerzésére nem lesz. Re­ménykedünk viszont, hogy sikerül megismételni a tavalyi eredménye­ket. Szövetkezetünk ezerkétszáz hektárnyi - tagoktól, kívülállóktól bérelt - földön gazdálkodik. Csak hagyományos növényeket, így bú­zát, árpát, kukoricát, napraforgót termesztünk. A termékekre hetven százalékban megkötöttük az érté­kesítési szerződést. Idegenforgalom pénz és szakértelem híján Budapest (MTI) - Az Osztrák Köztársaság 1,5 millió schilling összegű pénzügyi támogatást nyújt az Országos Idegenforgal­mi Hivatalnak a fertődi Ester- házy-kastély fejlesztési tanul­mányának finanszíi’ozásái-a. Az erről szóló megállapodást csütör­tökön írta alá Schágiin Tamás, az OIH elnöke és Walter Czemi, az Austrian Tourism Consultants cég ügyvezetője. Az aláírást követő sajtótájékoz­tatón Erich Kussbach, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete szólt arról, hogy a támogatás, ame­lyet az Osztrák Kancellári Hivatal még az elmúlt év végén hagyott jó­vá, annak a tanácsadó tevékenység­nek a költségeit fedezi, amelynek eredményeként átfogó fejlesztési terv készül a kastély turisztikai hasznosítására. Schagrin Tamás felhívta a fi­gyelmet, hogy csak úgy lehet ide­genforgalmi beruházókat találni, ha megfelelő projektek állnak ren­delkezésre, s vélhetően ilyen lesz a most aláírt megállapodás alapján készülő tanulmány is. Magyaror­szágon ugyanis az idegenforgalmi szakma a pénzügyi lehetőségeknek és a szakértelemnek egyaránt híján van. Utalt arra, hogy míg Ausztriá­ban évente 6,3 milliárd schillinget fordítanak idegenforgalmi marke­tingre, nálunk mindössze 1,2 milli­árd forintot. Az OIH elnöke végeze­tül bejelentette: a hivatal - nem utolsósorban az Emmanuelle Tours „botrányának” tapasztalatain okul­va - korszerűsítési tervet dolgozott ki az utazásszervezői és -közvetítői tevékenység szabályozására. Kamatemelés az OTP-nél Budapest (MTI) - Január 26-tól, illetve február 1-től az OTP emeli betétei és hite­lei kamatait. A lakossági betétek kamatai 1,5-3 százalékkal emelkednek. A lakáshitelek kamatai várhatóan csak április 1- től változnak, az emelés mértékéről egyelőre még nincs döntés - tájékoztatta a távirati iro­dát Török László, a bank vezérigazgató-he­lyettese. A betéti kamatok emelése ezúttal sem volt megoldható hitelkamat-növelés nélkül. Január 26-tól 1,5-2 százalékkal nő az OTP-nél a lakossági folyószámla kamata. Százezer fo­rint felett, az összeg nagyságától függően, 1-3 százalék kamatprémiumot fizet a bank. Há­rommillió forintnál nagyobb összeg 12 hóna­pos lekötésénél így mái- 27 százalékos kamatot kap az OTP ügyfele. Egy hónapos lekötésnél a kamat 18,5-21.5 százalék. Újdonság, hogy az OTP kártyatulajdonosai a látra szóló betétek után is kamatprémiumot vehetnek fel. Az öt évnél hosszabb időre elhelyezett la­káscélú betétek tulajdonosai február 1-től há­rom százalékkal több, 25,5 százalék kamatot vehetnek fel. (Egy-öt éves felvételnél a kamat 24 százalék.) A vállalkozások és az önkor­mányzatok ugyanakkor egy havi lekötésű be­téteikre 20 százalék kamatot vehetnek fel. (Ez 2,5 százalékkal több az eddiginél.) A vállalko­zói hitelek kamata egy éven belüli futamidővel 31, egy éven túl 32 százalékra változik. Február 1-től 2,5 százalékkal emelkedik a takaréklevél-betét, kamata. Egy éven túli lekö­tésnél így 23,5, két éven túli lekötésnél 24,5, három éven túli lekötésnél 25 százalékot fizet egy évre a bank. A nyugdíj-előtakarékossági betét egy éven túli felvételnél 24 százalékot fi­zet február 1-től. 21 százalék lesz az egy' éven túli gépkocsi betét kamata az OTP-nél, 24 szá­zalék a gyámhatósági betét és 25 százalék az egy év után felvett letéti jegy kamata. A lakos­sági folyószámlához kapcsolódó folyószámla- hitel kamata 27 százalékról 30 százalékra mó­dosul. Március 1-től változnak a fogyasztási hitelek feltételei is. A személyi hitelek kamata 2- 3 százalékkal nő. Egy éven túli lejáratnál március 1-től a fedezetek szerint 31-32 száza­lék, éven belüli lejárat esetén 30-31 százalék a kamat. Három százalékkal magasabb lesz az áruvásárlási hitel kamata: egy éven túl 32, egy éven belül 31 százalék. A társasházak, állampolgárok betétei egy hónapos lekötésnél 18,5,12 hónapnál 23,5 szá­zalékot fizetnek. A vállalkozók és egyéb szám­latulajdonosok esetében az emelkedés 2,5-3 százalékos, égy hónap után 20 százalék, 12 hó­nap után 23,5 százalék az új betéti kamat. Az önkormányzatok fejlesztési célra 30 százalé­kos kamattal kaphatnak éven túli lejáratú In­telt az OTP-nél. Kuvaiti dinár Norvég korona Osztrák sebül. Spanyol peseta* .ÁRFOLYAMOK. Budapest (MTI) - A kis tételben folyó kereske­déstől eltekintve 293 üzletben összesen 228,251846 millió forint forgalmat bonyolított le árfolyam- értéken tegnap a Budapesti Értékpapfrtőzsde. Kárpótlási jegyi Tőzsde Index (ideiglenes) jan. 12. 1377,02-66,49 Pénznem Hivatalos árfolyamok i Érvényben: 1995. január 12. Valuta Deviza Vétel Eladás Középárf. 172,50 175.98 174,63 tá:; 85,42 87,02 86,£4 ga frank* 349,85 356,77 353,73 18.29 • 18.65 x 18,47 Finn niárka ^23,35 23,81 23,59 Hullaiul forint 64,32 6.5,58 64.93 dapniíveiri " U1JO 1KL30 UÜ24 A megadott számok 1 egységre értendők, forint­ban *: 100 egység, **: 1000 egység-"K

Next

/
Oldalképek
Tartalom