Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-13 / 11. szám
8 ÉSZAK^Magyarország Kultúra 1995. Tanuár 13., PÉNTEK APROPÓ Szülőnek se könnyű! Fecske Csaba Kis kece lányom leteszi elém iskolai dolgozatfüzetét, látom, a tanár néni pirossal kijavította benne azt a szót, hogy jóllaktam, szerinte így kell írni: jól laktam. No igen. így is lehet. Csakhogy akkor egészen mást jelent, külön írva azt jelenti, hogy a négy fal között jól éreztem magamat, jól elvoltam a lakásban. Az én magzatom viszont azt akarta hírül adni, és ez a szöveg- környezetből egyértelműen kiderül, hogy jól megtömte a bendőjét. Világéletében ilyen falánk, pákosztos természetű volt, mindig is mondtam neki, ebből egyszer még nagy baj lesz. Tessék, most itt van: lett is. Ha nem is olyan egetrengetően nagy, de baj. Nyelvi skandalum. Tisztesség ne essék szólván. Ahogy bámultam az irkában a tanári pirost, duplájára dagadt a fejem, aztán meg hirtelen leeresztett. Ahhoz képest, hogy miket gondoltam én a kedves tanárnőről, nem találtam szavakat. Aztán valami olyasmit akartam üzenni a gyerekkel neki, hogy jobban tenné, ha nem a Szőllősi- né nyelvét forgatná, hanem a Helyesírási tanácsadó szótárt. De lehet-e ilyesmit üzenni a tanárnak, pláne saját magzatunkkal, akivel nékünk nagy terveink vannak a jövőt illetően? Nem, nem lehet, inkább nyeljük le a nyelvünket. Szülő ilyen galádságot nem követhet el. Különben is, hát nem mindegy az, hogy van írva: jól laktam vagy jóllaktam? Mert a lényeg mégiscsak az volna, hogy teli legyen a bendő. Mit ér vele ebadta kölke, ha tudja, hogyan kell helyesen írni, de közben korog a gyomrai! Viszont, ha teli a pocak, úgy ír, ahogy akar! Némi hezitálás után arra a bölcs elhatározásra jutottam, hogy a gyerek jövője fontosabb, mint édes anyanyelvűnk jelen állapota. Ha én most szóvá teszem a tanárnő tévedését, lehetséges, hogy a gyerek jobb jegyet kap erre a dolgozatára, de a tanárnő előtt eláshatja magát ^ továbbiakban, az egyszer biztos. De hát mi az én igazságérzetem a gyerek érvényesüléséhez képest? Kótyomfitty! Azt teszem hát, amit ilyen esetben egy megfontolt szülőnek tennie kell: szelíden megdorgálom a gyermeket, hogy máskor jobban figyeljen. Látod, hajszálon múlott, hogy nem ötös lett a dolgozatod, akár még tanár is lehetne belőled! TÉKA Új magyar irodalom Vass Tibor ,Ahogy tökéletes társadalom, úgy tökéletes lexikon sincs” - írja az Új Magyar Irodalmi Lexikon bevezetőjében Péter László főszerkesztő. Ezt értjük, de ez a tény nem lehet mentség a válogatás hiányosságaira, a szócikkekben előforduló hibák töméntelen mennyiségére, a családi származás, szociális helyzet, férjek, gyermekek felesleges emlegetésére. Megyénk irodalmárai között szerepel Fur- mann Imre, de hiányzik Csorba Piroska, Cseh Károly. Az elvtelen válogatást minősíti, hogy Furmann szócikkében a szerző művei között (a társszerzők nevével együtt) felsorolja azt az antológiát (Három hangon), melyben Csehvel és Csorbával együtt publikált. Szerepel Kalász László, Serfőző Simon, Fecske Csaba, de Fecske művei között az utóbbi évek köteteiről nem szól. Nála 1987-ben állt meg az idő. (A róla szóló irodalom jegyzékében Cseh Károly nevét ismét említik, a pályakezdésükben oly fontos Kelet - és a csoport további nevesebb tagjainak - működéséről azonban sehol nem olvashatunk.) A kihagyásoknál is sokkal súlyosabb hiba, hogy Jenei László, a Holnap jelenlegi főszerkesztőjéről így szól: ,AZ 1980-as években részt vett a lillafüredi irodalmi rendezvények szervezésében.” Tudjuk, hogy 1993-ban A ’80-as évek címmel Jenei rendezett egy (!) emlékezetes konferenciát Lillafüreden... Hihetetlen, hogy benne van a Magyar Nemzet, a Népszava, a Nappali Ház, de hiányzik a Népszabadság, a Könyvvilág, a Café Bábel, Pompeji stb. Hihetetlen, hogy a majdnem egy évtizedig készülő lexikon munkatársai nem vették a fáradtságot, hogy a szócikkeket eljuttassák a legilletékesebbekhez, a szerzőkhöz, akik korrigálhatták volna egy ötezerkétszáz forintos, újabb harminc évre szóló, átfogó (?) munka hibáit. Bár tökéletes lexikon tényleg nincs, de reméljük, az ettől tökéletesebb javított (és bővített) kiadást mihamarabb kézbe vehetjük. Tízezren tizenegyezer helyre Iskolaválasztás előtt az általános iskolákból kikerülő diákok Vágyakozások és választások Méhes László Miskolc (ÉM) - Az általános iskolákban az elmúlt hónapok szülői értekezletei, fogadóórái a pályaválasztás jegyében teltek. A szülők számára egyre nagyobb fejtörést okoz annak eldöntése, mely irányba terelgessék gyermekeik további sorsát. A ma még „menő” szakmák lehet, hogy holnapra már nem lesznek azok. Választani azonban most kell... Megyénkben ebben az évben mintegy tízezer nyolcadikos kerül ki az általános iskolákból. A középfokú tanintézetek tizenegyezer meghirdetett helyére vájják őket. A számok mögött azonban gyerekek vannak, akik számára az ideális bizonyára az lenne, ha mindegyikük abban az iskolában folytathatná tanulmányait, amelyben szeretné. Valós elképzeléseket Ezek a számok azonban most sem azt jelentik, hogy mindegyikük éppen a megálmodott gimnáziumba, szakközépiskolába vagy szakmunkásképző intézetbe kerül. A középiskolák egyre inkább a megbízható tudást, a használható ismereteket értékelik, így a szülők irreális elképzelései miatt sok gyerek csalódásként éri meg az első megmérettetést. Tavaly 764 elutasított diák jelentkezési lapja érkezett vissza a B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai és Köz- művelődési Intézet pályaválasztási tanácsadó irodájába. ' A szülők bizonyára nehezen fogadják el azt a szabályt, hogy gyermekeik továbbtanulásakor csak egyetlen jelentkezési lapot tölthetnek ki. A döntés előtt megfontolandó tehát, hogy a választható intézmények közül melyik iskolát pályázzák meg elsőként, mivel elutasítás esetén csökken a gyermekek esélye arra, hogy a kívánt helyen tanulhassanak tovább. Világbanki iskolák Megyénk ipari jellegű középiskoláira évek óta kedvezőtlenül hat az ország gazdaságának mélyrepülése. Az általuk oktatott szakmák nem mindegyike tartozik a legnépszerűbbek közé, pedig egy részük ma már korszerű, világbanki rendszerben működik. Ez azt jelenti, hogy az ide járók az első négy év elvégzése után a gimnáziumi érettségivel egyenértékű bizonyítványt kapnak. Esélyeik így az egyetemi, főiskolai továbbtanulásnál megnőnek, de további egy-két év elvégzésével szakmához is juthatnak. A világbanki osztályokba éppen ezért nehezebben lehet bekerülni, a felvételinél általában a 4-es átlag fölöttieket részesítik előnyben, és írásbeli vizsgán vagy szóbeli elbeszélgetésen is felmérik a jelentkezők képességeit. A közgazdasági pályák változatlanul népszerűek, többszörös túljelentkezésre ott is számítaná lehet. Világbanki osztályok ezen a területen is működnek, a bekerülés feltételei az előbbiekben említettekhez hasonlóak. Szakmát, de milyet? Egy tizenévesen választott szakma ma már nem biztos, hogy végigkíséri valakinek az életét. Egyre fontosabbá lesz, hogy - ha az élet úgy hozza — képes legyen a váltásra, új szakma elsajátítására az ember. A szakközépiskolákban és szakmunkásképző intézetekben, ott is általában a szolgáltató szférában (vendéglátóipari, fodrász, kereskedő, au- tószerelő stb.) változatlanul léteznek sikerszakmák. Természetes tehát a túljelentkezés. Annak ellenére, hogy gyakorlati helyeket az iskolák nagy része nem tud a jelentkezőknek biztosítani. Akad iskola, ahol a felvételinél megkövetelik, hogy a jelentkező gyakorlati hellyel rendelkezzék. Ennek megszerzése pedig olykor nem kevés pénzbe kerül. Itt kell megjegyezrű azt is, hogy a szakmai továbbtanulás eldöntésekor hangsúlyos szerepet kap a gyermekek egészségügyi állapota. Egyes szakmák esetében akár a legkisebb probléma (szemüveg, színtévesztés, lúdtalp stb.) szintén kizáró ok lehet a továbbtanulásnál. (Egyébként minden szakképző iskolában külön egészségügyi vizsgálatokat is tartanak.) A mostani pályaFotó: Dobos Klára választási időszak egyik újdonsága a két tanítási nyelvű idegenforgalmi képzés beindítása a miskolci Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában. A sátoraljaújhelyi Mezőgazdasági Szakközép- és Szakmunkás- képző Iskolában pedig a következő tanévtől már sörgyártókat is képeznek. Értelmiségi pályák Az utóbbi években egyre több gimnáziumban találjuk meg a hagyományos, négyéves oktatás mellett a korábbi tradíciók hat- és nyolcéves képzési formáját, így a továbbtanulás gondja ma már nem csak a tizennégy éveseké. A negyedik és a hatodik osztályból kikerülő kisdiákok szüleinek talán még nehezebb eldönteniük azt, hogy gyermekeik képesek lesznek-e a megnövekedett követelményeknek megfelelni. Vitathatatlan, hogy a gimnáziumok az értelmiségi pályákra készítenek fel. A Miskolcon korábban is csak gimnáziumként működő iskolákban indított speciális, illetve idegen tannyelvű osztályok mindegyikében túljelentkezésre lehet számítani. Talán csak az egyházak által működtetett gimnáziumoknál van ez másként. Hozzá kell tenni azonban, hogy a felvételinél nem elegendőjó katolikusnak vagy reformátusnak lenrű. Ezekből az iskolákból is küldtek már vissza jelentkezési lapokat. * Alig egy hónap múlva minden továbbtanulni szándékozó általános iskolás jelentkezési lapja a középiskolákban lesz. Bizonyái’a akadnak olyanok, akik még nem döntöttek. Ok a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet pályaválasztási szakemberétől, Tóth Annától kérhetnek segítséget személyesen Miskolcon az Andrássy u. 96. alatt, vagy a 36/350-433-as telefonszámon. Azok a középiskolát végzett fiatalok is felkereshetik a tanácsadót, akik újabb szakmát szeretnének tanulni, vagy a gimnáziumi eredményeik miatt várhatóan nem jelentkeznek egyetemre, főiskolára. Festmények és táncok a muzsikához Kazincbarcika (ÉM) - Idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját a kazincbarcikai Kodály Zoltán Zeneiskola. Az anyaintézményben és a tizenöt kihelyezett tagozaton - Sajóvelezdtől Aggtelekig-jelenleg 1165 gyerek tanul. De nem csak szolfézst és hangszeres zenét - tudtuk meg Hámori György igazgatótól. Tíz éve már, hogy tánctagozat is működik a zeneiskolában, és ettől a tanévtől a sajószent- péteri kihelyezett tagozaton megkezdődött a képzőművészeti oktatás is. így rövidesen komplex művészeti iskolává alakulhat az intézmény. Sajószentpéteren Alvári Dóra művésztanár vezetésével 85 alsós diák - és néhány óvodás is - ismerkedik a képzőművészet alapjaival. A későbbiekben Kazincbarcikán is szeretnék megkezdeni az iskolarendszerű képzőművészeti oktatást. A képzőművészeti csoporlban született munkák egyike. Szabados Rita (10 éves) Vakond-vár című rajza. Pályázati felhívás Miskolc (ÉM) - A magyar kultúra napja alkalmából a Kölcsey Ferenc Olvasókör és az Országos Közoktatási Iroda - a Bőd Péter Társaság támogatásával - pályázatot hirdet 12-18 éves tanulók részéibe. A pályázat témái: 12 évesek részére - Ki az a magyar regényhős, akivel szívesen találkoznék?; 14 évesek részére - Melyik magyar író drámájá- ban szerepelnék szívesen?; 16 évesek részére - Kölcseyt olvasok (Egy Kölcsey-mú elemzése), vagy Melyik verset választanám himnuszunk szövegének, ha Kölcsey nem írta volna meg művét?; bármelyik korosztály részére - Himnusz minden időben (Hogyan készítettük elő, hogyan ünnepeltük meg a magyar kultúra napját osztályommal, iskolámmal vagy más közösségemmel? A pályázat teijedelme 5-8 oldal lehet. Beküldési határidő: 1995. február 10. Az eredményhirdetés március 15-én lesz. Cím: Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda, 1399 Budapest, Pf.: 701/432. Kulturális olimpia Atlanta (Reuter) - Komoly programokkal készülnek a jövő évi atlantai kulturális olimpia és fesztivál szervezői. A nyári ötkarikás játékok leendő otthonában operák, koncertek, színházi és mozielőadások, kiállítások tömkelegét kínálják 1996. június 1. és augusztus 3. között az érdeklődőknek. A tervek szerint jövőre legalább 200 előadás, 25 kiállítás és 21 koncert váija majd elsősorban a külföldieket. A szervezők remélik, hogy a vendégek ezáltal jobban megisme- rik az Egyesült Államok déli területeinek történetét és kultúráját is.- Több mint egymillió jegyet szeretnénk értékesíteni. A belépők várhatóan egy héten belül már megvásárolhatók lesznek. Ha minden jól megy, könnyen lehet, hogy három- mii lióan is kíváncsiak lesznek programjainkra - jelentette ki Jeffrey Babcock, a kulturális olimpia igazgatója. Külön érdekesség, hogy számos filmpremiernek is szemtanúi lehetnek az érdeklődők. Várhatóan szóhoz jutnak olyan tehetségek is, j akik most még csak eldugott garázsokban és klubokban gyakorolnak. Könnyűzenei estek Miskolc (ÉM) - A Kinopuskin nevű zenekar alternatív zenét játszik. Az 1987. óta létező együttes - kritikusaik szerint - ei’edeti, jól beazonosítható saját zenei és szövegvilágot teremtett. Dalaik szövegei néha szürreális, olykor nagyon is reális tartalommal egy-egy mondatfolyamot alkotnak. Á mára háromlemezes együttes január 13-án, pénteken este lép fel a Vian-klubbán (Tokaj Vendéglátóház mellett). Másnap este ugyanitt a jazz-rock zenét játszó Légi Team ad koncertet. Vizsoly neve Vizsoly (ÉM) - Tegnapi számunkban a Nem térkép e táj című sorozatunkban, amelyben ezúttal Vizsoly községet mutattuk be, technikai okok miatt sajnálatos módon kimaradt egy bekezdés. Mint az a cikkben olvasható volt, Vizsoly nevének ei'edetéiúl két legenda is kering. „Az egyik szerint (ezt közöltük) honfoglaló őseink előtt itt szlávok éltek, akik közvetlenül a Hernád partján, egy sorban építették fel házaikat. A házsor a vízzel volt párhuzamos, s ezért Vízsornak is nevezték. S ebből a Vízsor szóból alakult ki később némi módosulással a Vizsoly név. A másik történet szerinti és ez a rész maradt ki a lapból) a XIII. században e tájra, egész pontosan 10 községbe németeket telepítettek, így Vizsolyba is. A betelepített németek itt többek között babtermesztéssel foglalkoztak. A zöldbab német jelentése „fisolen”, s ez alapján kezdték őket emlegetni a környékbeliek, illetve aztán később ebből foi-máíódott a Visol, Vizsoly név.” Programajánlat Miskolc, Kazincbarcika (ÉM) - Vasas Művelődési Központban ma este 7 órától pótszilveszteri mulatságot í-endeznek. Kazincbarcikán az Egressy Béni Művelődési Központban délután 5 órától tartják a Tátika-elődöntőt, este 7-kor pedig megkezdődik az Oké-diszkó.