Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-07 / 6. szám
ÉM-interjú _______________ H azánkban a Mátra, Bükk előterében, valamint az Alföld északi peremén mintegy 2 milliárd tonna, megkutatott lignitvagyon van. II. oldal ÉM-ripor* Hol volt, hol nem volt, volt eg}’szer egy szegény, de szép leány, meg egy kemény tekintetű legény, akik... A mese itt a mondat közepén megbicsaklik. III. oldal Műhely Amikor eljött az idő, szívesen mentem nyugdíjba, mert énelőttem az állt, hogy több időm jut majd festeni, nem fogok unatkozni VII. oldal Házőrző Fotó: Dobos Klára A hét embere Kispál István ÁB-bébi Kovács Judit A Mezőkövesdi Szülőotthon csendes. Minden nyugodt, szinte kihalt, csupán a folyosón ül türelmesen egy várandós kismama. Valószínűleg a bejárati ajtó nyikordulására, egy fehér köpenyes férfi dugja ki fejét az egyik szobából. Kezén műanyag vizsgálókesztyű - minden bizonnyal orvos. A hely hangulatához idomulva halkan tudatjuk vele jövetelünk célját: a január 1-jén született bébihez, Kispál Istvánhoz és édesanyjához jöttünk... Csak tessék - hangzik a készséges válasz, majd az útbaigazítás, melynek segítségével egy négyágyas szobába jutunk. Folytatódik a csend, a szobában mindössze egy fekhely foglalt. Két ember foglalja: anya és fia. A legmeghittebb pillanatban toppanunk be, a szoptatás bensőséges aktusa zajlik. Óvatosan húzzuk be magunk után az ajtót, s kint várunk a beszélgetésre alkalmasabb pillanatra. Béke, nyugalom és valószínűtlen csend - szülőotthonhoz képest legalábbis. Úgy tűnik, ezen a délelőttön bojkottálják az újszülöttek deklarált jógiikat, a sírást, s nem kívánkozik e helyütt új élet sem a világra. Hogy mennyire nagyot tévedünk, aiTÓl a néhány perce előbukkanó szakállas fej tulajdonosa, a szülész főorvos világosít fel.. A szülőszobán éppen a legszebb fázisához, a finishez közeledik egy vajúdás. Csendben, nyugodtan, békésen bújik elő - mint néhány perc múlva megtudjuk - egy kislány apró feje. Sírni is csak azután kezd, hogy édesanyja kebléről - mely élete első fekhelye - leemelik. így, s ilyen körülmények között jött a világra Kispál István is ez év január 1-jén, a szilveszter éjféli óévbúcsúztató után harmincöt perccel - együtt köszöntve 1995-öt édesanyjával, édesapjával, s a körülötte szorgoskodó orvossal, szülésznővel. ,A kis srácot meg kellett segítenünk egy kis infúzióval - meséli a doktor —, mert a fájások egy idő után abbamaradtak, de a szülés rendben, csendben zajlott.”- Nem tudtuk, hogy fiú lesz vagy lány - fűzi a szót Erzsébet, István édesanyja, aki időközben abbahagyta a szoptatást, a „lusta” kis lurkó ugyanis álomba szenderedett -, a főorvos úr nem árulta el. Bár kislányon járt az eszünk, nem adnánk már semmi pénzért Pistit. A kis jövevény közben feleszmél, s újra követeli éltető táplálékát. Anyja azonban szigort erőltet magára: „Hadd síijon egy kicsit, nem árt az neki, legfeljebb majd legközelebb nem alszik el, ha enni kap.” Szeme azonban másról árulkodik, s valóban, rövid idő múltán már újra mellére helyezi a kicsit, aki bőszen kezd ismét a szopásba. Ebben a meghitt légkörben folyik a szó tovább „e heti kis emberünkről”, aki - ha tudna is beszélni - csupán arról a kilenc hónapról és a születése óta eltelt néhány napról mesélhetne, ami látogatásunkig eltelt. Elmondhatná, hogy szülei milyen örömmel fogadták a hírt létezéséről, milyen lázasan tervezték a már vele is közös jövőt, hogy a várandós idő alatt, még ha oly" virgonc is volt az anyaméhben, édesanyja - jóllehet ő már a harmadik, mondhatni kései gyermeke - mennyire jól viselte az áldott állapotot, hogy éppen a szilveszteri sütés-főzés közben gondolta ügy, itt az ideje, hogy meglássa a napvilágot - bár az orvos csak január 11- ére jelezte érkezését. Elmondhatná - s mily tátott szájjal hallgatnánk - útját az oltalmat adó anyaméhből az ismeretlen világba, első benyomásait, érzéseit... Helyette harminckilenc esztendős édesanyja - aki egyébként már két hónapja nagymamája lett huszonegy esztendős nagyfia gyermekének - mesél könnyűnek cseppet sem mondható életéről, a tizenhét éves házasság utáni megözvegyüléséről, majd a reménytelenségből felbukkanó új szerelemről, s a gyermekáldás okozta leírhatatlan örömről. Arról, hogy megint van értelme az életének. Elmeséli, hogy Istvánka 2950 grammal, s fekete hajjal jött a világra, hogy ötvenegy centiméter hosszú, és ami a legfontosabb - egészséges. Elmondja, hogy - bár minden bizonnyal szemük fénye lesz - (lánya is már tizennyolc éves) nem fogják elkényeztetni, nem kap majd meg mindent, amit szeme-szája megkíván - nem is lenne lehetőségük rá... An mit szeretnének, ha okos, becsületes és sikeres ember válna belőle. No meg ha olyan szerencsés lenne egész életében, mint születése napján: Fortuna kiválasztottjaként ugyanis 100 ezer forint értékű Aranyfonal élet- biztosítást ajándékozott neki az Állami Biztosító, amelyet kamatostul tizennyolc esztendős korában kap majd meg. „Legalább lesz neki egy kis aprópénze az induláshoz” - így az édesanya... Száz kérdés Brackó István Hány macskafarka kell, hogy a holdig érjen? Mitől ötéves a terv, mitől négyesztendős a választási ciklus, mitől marad kitöltetlen a jegybank elnökének hatszor 12 hónapra szóló megbízása? Van-e összefüggés a magyar foci és a magyar gazdaság siralmas állapota közötti A nagy visszatérő Mészöly, vagy a duplázó Békési újólag tud-e jobb eredményt produkálni? Nem kívánkozik-e kérdőjel a magyar himnusz ama sorának végére, amely úgy szól, hogy megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt? Milyen átok ül rajtunk, hogy Hunyadi Mátyás óta csak csatákat nyertünk, s minden háborút elvesztettünk? Miért van az, hogy egyszer születünk, egyszer élünk, egyszer halunk meg, de kétszer temetünk? Hitték-e a leninvárosi hívők, hogy egyszer majd templomot szentelnek Tiszaújváros- ban? Tudja-e a világ azt, hogy törökverő eleink miatt szól a harang, de nekünk kondul-e? Hányszor kell még emelni a cigaretta, az alkohol, a benzin árát, hogy egy mai újszülött hosszabb életkort reméljen, mint a legfejletlenebb ország polgára? Ha felsültünk a gyapottal, a gumipitypanggal, a Liszenkó-féle magyar naranccsal, akkor mi a fenének kell kísérletezni az indiai kenderrel? M iért gondoljuk azt, hogy a régi és az új járványok, betegségek éppen a huzatos Kárpát-medencét kerülik el? Ki váltja be a zsetonokat és a kárpótlási jegyeket, amelyeket megnyertünk és megszolgáltunk? Hány pár cipőt és mennyiért vesz gyermekének a százlábú? Igaz-e, hogy a művirág, a mesterséges megtermékenyítés, az elemes vibrátor korában leértékelődnek az olyan avítt „holmik", mint a barátság és a szeretet? Mi lett azzal a rengeteg táblával, amely jelezte, hogy az utca Hoffmann Ottó, Kellner Sándor, Kun Béla, Korvin (Klein) Ottó, Lenin nevét viselte? Aki hajdan a Tisza tiszta vizét itta, az gondolta-e, hogy a hajdan legmagyarabb folyóban az ökológiai romlás miatt a fürdést is megtiltják? Hány Trianont, Mohácsot bír ki még az ország? Aki elássa a csatabárdot, az békét óhajt, vagy védtelenségét bizonyítva jeltelen sírral akar jelet hagyni a világban? Ki fizeti azt a révészt, akinek a csónakján eggyel mindig több a lyuk, mint amennyi dugó van? A szelíd, szépszavú Nagy László után ki viszi át a szerelmet a túlsó partra? Hány Horger Antal kell, hogy ne lehessen középiskolás fokon taní-tani? Miért zöld a fű, miért kék az ég, miért sárga a villamos, miért szürke a panel, miért piros a vér, s a feketének miért nincs árnyalata? Miért oszthatatlan a kör kerületének és átmérőjének hányadosa a pi, s miért osztja meg a közvéleményt és az orvostársadalmat a patikákban nem forgalmazható gyógyító-ártalmatlan Pi-víz? Miként lehet az, hogy az élelmiszernek számító paprikát az államnak hasznot, a lakosságnak 10 százalékos fölös kiadást jelentő jövedéki terméket, azaz élvezeti cikknek minősítik. /\ magát 15 millió magyar miniszterelnökének valló Antall József után az őt követő kormányfők hány lelket mondhatnak magukénak, ha tudjuk, hogy a határon belül évente 20 ezerrel leszünk kevesebben? Ha tíz magyarra jut egy fixfizetéses hivatalnok, akkor elfogadható-e, hogy csaknem ugyanennyi a regisztrált és a nem regisztrált munkanélküliek aránya. Ki állja majd az agyondédelgetett cégek és favorizált vállalkozók, valamint a kisemmizett, bérházba kényszerűéit nyugdíjasok tallózásait? Ha lenne tengerünk, akkor az „adózni muszáj" helyett mondanánk-e azt, hogy hajózni muszáj? Vicclapba kívánkozik-e az a megállapítás, mely szerint a mostaniban, az előző kormányzat három Szabóval rendelkezett, de pillanatnyilag egyetlen Szabó nevű nincs, ám az olló mégis megkurtította a takarót. A kiszivárgott hírek szerint a miniszteri bársonyszékek új várományosai szabnak is, varrnak, új öltönyt is, vagy nagyobb mellényt is csináltatnak-e majd? Az ózdi állatorvosi, minden betegséget hordozó ló - a helyzet tragikus volta okán - végső érvként nem tog-e majd visszarúgni és farba rúgni? Kellett-e a Balatonnak az angolna, s kellett-e Magyarországnak az expo-cirkusz? A tavalyi pótköltségvetés pótcselekvés volt-e, vagy roko- nítható-e a kérdés azzal, hogy a szinte kötelező békekölcsön jegyzése helyett most az önkéntes, pénzhígító állam- kötvények vásárolhatóak? Ki kérdezze meg a szülőt, hogy gyermekét melyik iskolába járassa, ha vallási, boldogulási és érvényesülési lehetőséget keres? Ki röhög már azon a korábbi hihetetlennek tartott fikción, hogy 100 forint lesz egy liter benzin és egy kilogramm kenyér? V'itatható-e az az árkülönbség a divatos, 24 ezer forintos női bakancs s az 500 forintos gumicsizma között? Kempelen sakkozógépének hírnevét meghaladják-e a Polgár lányok szuperteljesítménye, tudva azt, hogy a világbajnok Kaszparovot megverte egy komputer? A centiméterenként egy kilogramm aranyat kapó rúdugró Bubka volt-e nagyobb sportoló, vagy az aranylábú Puskás Ferenc? Hogy a kérdések száma nem száz? Hogy ez nem elég? Hány ezer válasz kell a számolatlan felelet hiánya miatt?
