Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-18 / 15. szám

8 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1995- Január 18., Szerda Sík Ferenc halálára Gyöngyösi Gábor Megdöbbentő! Te is elmentél', Tanár úr! Egy hónapja sincs, hogy ismét mindket­tőnket fenyegető közös ügyünkre kérdez­tem rá. Arra, hogy téged, mikor küldenek nyugdíjba ? Akkor azt mondtad, mehetnél akár máris, de nincs kinek átadnod mun­kakörödet, a minden irányból támadott Nemzeti Színház főrendezői posztját. A Magyar Játékszíni Társaságot, amelynek elnöke lettél, azért még aznap létrehoz­tuk. Azaz felébresztettük közel egyéves szendergéséből. Szendergéséből, mert amit sokan haldoklásnak hittek, szender- gés volt csupán, nem haldoklás. A halál nálad következett be. Ahogy mondják, váratlanul. Váratlanul? Kérdem itt magamban téged gyászolva, s arra gon­dolva, hogy kell-e hatékonyabb méreg színházi ember elpusztításához annál, hogy már minisztere is munkájának felül­vizsgálatát helyezi kilátásba, miközben a politika színterein hadakozik? Vajon mi­féle fegyvert akar ő kovácsolni a színház­ból, amely, ha valaki, te jól tudtad, lélek- építésre való, nem rombolására. -4 szín­házban csak a színházcsináló teste, lelke rombolÓdik, minden más virul. Vagy leg­alábbis virulnia kellene. Úgy, ahogy te akartad, Pécsett, Gyulán, Temesvárott, vagy a pesti Nemzetiben. Legutóbb Marosvásárhelyen Harag György temetésén beszélgettünk erről, az ottani zsidótemetőben. Kalapban álltunk díszőr­séget, elhunyt kollégánk ravatala mellett, mi, akiknek sem azelőtt, sem azóta nem volt kalap a fején. Most mégis kalapot kellene viselnem, csak azért, hogy halálhíredre a legmé­lyebb tisztelettel leemelhessem. _ÉM-poftré A szervező Miskolc (ÉM - FG) - Szinte folyamatosan csörögnek a telefonok a Miskolci Nemzeti Színházjegyirodájában. Érdeklődnek a nézők, lehet-e még jegyet kapni a gyerekdarabra, az operettre, mikor lesz bérletes előadás és így to­vább. Azt hihetnénk, itt igazán nem lehet sok dolga a szervezőnek. Borkúti Mária, a színház szervezési iroda­vezetője sem panaszkodik. A jó darabokat könnyű eladni. Mert bizony, akárhogy is szépítjük a dolgot, a kultúrának is meg kell találni a vevő­jét. Tudni kell, melyik darab, milyen közön­ségréteg érdeklődésére számíthat, őket kell megszólítani, felhívni a figyelmüket egy-egy bemutatóra. Szükség van az állandó kapcso­latra a színház és a nézők között. Talán soha ennyi bérlője nem volt a színháznak, mint eb­ben az évadban. De a szervező nagyon jól tud­ja, hogy az lesz az igazi siker, ha meg is tudják tartani a közönséget.-A mi munkánk nem túl látványos, a siker természetesen a színészeké, de az is előfordult már, hogy a színész: Szervét Tibor nekünk kö­szönte meg a teltházakat... Borkúti Marika még nem tartja magát színházi embernek, csak két éve vezeti a szer­vezési irodát, bár korábban is hasonló terüle­teken dolgozott. A főiskola után az első mun­kahelye a görömbölyi művelődési ház volt, a férjétől vette át a ház vezetését, akit akkor hívtak be katonának. Most már görömbölyi- nek mondja magát, hiszen itt építkezett a csa­lád, ide születtek a gyermekeik. Hogy ne csak hazajárjanak Görömbölyre, hogy igazi ottho­nuk legyen ez a település, négy évvel ezelőtt férjével, barátaikkal, hasonló gondolkodású is­merőseikkel alapították meg a Görömbölyi Kulturális Egyesületet. Önmaga számára ez jelenti az egyik legnagyobb kihívást: képes-e úgy összefogni egy közösséget, úgy irányítani a munkát, hogy minél többen érezzék maguké­nak Görömbölyt és magukat görömbölyinek Füstbe ment a misztikus jódli Wilhelm Jezek kiállítása az Ady Endre Művelődési Házban Wilhelm Jezek kiállítása január 30-ig látható Fotó: Dobos Klára Miskolc (ÉM - DK) - „Hagyjatok minket festeni, hogy ezzel az emberek szemé.t felnyissuk! Hagyjatok minket írni, hogy az emberek fülét kinyissuk! És hagyjatok minket énekelni, hogy az emberek szívét kinyis­suk!” Wilhelm Jezek, Ausztriá­ban élő, cseh származású festő mottója ez, amit táviratban kül­dött el hétfői kiállításmegnyitó­jára, a diósgyőri Ady Endre Mű­velődési Házba. Úgy volt, hogy ő maga is itt lesz. Am ebben a lakóhelyén mostanában le­esett majd’kétméteres hó megaka­dályozta. Pedig számítottunk rá, hogy eljön, s ő ajánlja figyelmünkbe alkotásait. Mert úgy szokta. Saját zenével - harmonikával, gitárral - „festi alá” a képeket. Hiányában most csak életrajzát ismertette a művelődési ház munkatársa, illetve „kaptunk” egy kis félhomályt, meg füstfelhőt, mondván: ez egy ilyen misztikus kiállítás. Mert Wilhelm Jezek maga is misztikus alkat, már ha van ilyen. Amit tudunk róla: ötvenedik évében jár,'a képzőművészet mellett foglal­koztatja a zene is. Énekes-gitáros volt, több zenekar alapító tagja. 1966-ban a párizsi ABC iskolában rajz-festészet szakon végzett festő­akadémiát, volt teológiatanár, majd főiskolai tanár, sőt, labdarúgóedző. És ó az ezoterikus, kedélykezelö misztikus jódli feltalálója is. Wilheml Jezek nem művésznek, sokkal inkább „vizuális pszicholó­gusnak” tartja magát. „Képeivel elér és alkot mindent és semmit - írták róla -, művei nem tartoznak semmilyen művészeti irányzathoz. Budapest (MTI) - Az elmúlt öt év egyik legnagyobb eredményé, hogy működőképes maradt , az Operaház - nyilatkozta Ütő Endre igazgató. Az igazgató szerint legnagyobb problémát a költségvetési szerkezet drasztikus változása okozza. Kine­vezésekor, 1990-ben ugyanis a bér­alap és saját bevételei mellett az Operaház 200 millió forintos dologi támogatással is számolhatott, az utóbbi összeg azonban mára a nul­lára zsugorodott. Mivel korábban a dologi támogatás összegéből finan­Bánhegyi Gábor Miskolc (ÉM) - Az idei év első, bérletes hangversenyén hétfőn este a Miskolci Nemzeti Szín­házban a Kovács László vezette Müskolci Szimfonikus Zenekar Mozart D-dúr (Prágai) szimfóni­áját, Schumann Koncertdarab négy kürtre és zenekarra című művét (Keveházi Jenő, Endrődi Sándor, Füzes Péter és Berki Sándor kürtművész közremű­ködésével), Dohnányi Ernő Szimfonikus percek című da­rabját, és Rántó György Torná­dé király új ruhája I. szvitjét tűzte műsorára. A mostani volt az a hangverseny, amely szinte megköveteli, hogy megszakíttassék az eseménykövető beszámolók sora, és ezúttal négy külön részről szóljon a tudósítás, mégpedig a műsorszerkesztésről, a szólistákról, a zenekarról és a kan- nagyról. Eddig sem lehetett feltételezni a műsorszerkesztőktől, hogy valami­féle tetszőleges sorsolásos, vagy homlokraütős módszerrel válogat­ták volna össze bármelyik koncert anyagát. Ezúttal azonban annyira telitalálatnak bizonyult a váloga­tás, hogy szinte már felsejlik egyfaj­ta zenei agymosás gyanúja, hogy tudniillik még azok is ellátogassa­nak a koncertre, akik ifjúkorukban kapott zenei félrenevelésük ered­ményeképp valamely zenetörténeti korszakra csak fanyalogva legyinte­nek. A mostam hangverseny négy, egymást folyamatosan követő kor­szakot ölelt át, a bécsi klassziciz­A befogadónak elegendő lehetősége marad az egyéni értelmezésre. Je­zek a szemlélőt nem akarja elérni, hanem meg akarja döbbenteni. Pro­vokálni, elgondolkodtatni, nem pe­dig valami megoldás receptet, ideo­lógiát vagy dogmát erőszakolni a szemlélőre. Ez a filozófia a gondol­kodásunk és érzéseink primitívvé válása ellen, a közhelyek ellen, és egy kommersz hülyítőipar’ felé ten­dáló középszerűség ellen irányul.” Na már most itt van ez az idézet, és itt vannak a művelődési házban - a fiistfelhőből kibontakozó - Je- zek-képek. A Virág és kereszt soro­zat, amely Krisztus szenvedésének 14 stációját ábrázolja, A világ kitel­jesedése - egy pitypangban, illetve a Léten túl és innen című képek. Szürrealista, dadaista vonásokat tényleg hiába keresünk, inkább na­turalista pontosságot látunk. A „misztikus sámánizmusára” esetleg szírozták az új bemutatókat és a külföldi művészek meghívását is, ezekre az idei költségvetésük egy fillért sem irányoz elő. Tovább sú­lyosbítja az Opéraház helyzetét, hogy a 900 millió forintos béralap mintegy 70 százaléka - társadalom- biztosítási járulék és jövedelemadó fői-májában - azonnal visszakerül az államkasszába, így az intézmény költségvetésének „lyukait” a 300 millió forintos saját bevételükből kénytelenek betömni. Ütő az egyedüli megoldásnak azt tartja, ha a működési és bérköltsé­geket teljes egészében a fenntartó ­mustól a romantikán és utóroman­tikán át közelmúltunk zenéjéig (a „kortárs zene”-kifejezés szándéko­san kerültetik). A négy korszakot négy olyan mű reprezentálta, ame­lyek kizárják a műélvezői fanyal- gást. Mozart D-dúr Prágai szimfóni­ájában a tragikum árnyékában vé­gig ott bujkált a Mester életvidám­sága, Schumann hallgatót próbáló szólóhangszer-választása mellett lehengerlő volt a komponista har­móniaérzékenysége, finom zenekar­kezelése, Dohnányi Ernő művében - amelynek joggal lehetett volna a Vázlatok egy készülő szimfóniához alcímet adni - á játékos ötletek mel­lett szinte szívszorító volt a negye­dik tételben elhangzott népzenei ih­letésű variációsorozat, Ránki György kompozícióját pedig egy-egy líraibb dalbetétet kivéve végig a humor, a velőig csupaszító paródia uralta. A szólistákról már nem jegyez­hető le az előbbiekben vázolt feltét­len dicséret. Mentségként ugyan el lehetne mondani, hogy a kürt az egyik legnehezebben megszólaltat­ható hangszer, és egy-két baki bár­mikor becsúszhat, de ez a mentség legfeljebb a zeneiskolai növendé­kekre vonatkozhat, nem pedig a Magyar Rádió Zenekarának kürt­művészeire. Márpedig Keveházi Je­nőnek a Schumann-mű első tételét sikerült majdnem teljesen „szétfúj­nia”, olyannyira,' hogy szinte csak a darab zárótételében talált rá a mű­re, társaira és a zenekarra. Endrődi Sándort talán visszafoghatta ez a zavaró hangzás, mert ő is csak a második tételtől merte igazán meg­fújni a hangszerét, pedig addig is érezhető volt, hogy birtokában van csak a természetközeliség utal. A kitalált filozófiának (...a közhelyek, a kommersz hülyítőipar ellen) köze nincs az itt kiállított képekhez. Van tehát egy ember - misztikus burokban. De ha nem ő nyitja meg a kiállítását, ha nincs jelen a valószí­nűleg izgalmas személyisége, akkor a képek „meghalnak”. Vagy legalább­is nem úgy élnek, ahogy a művész szeretné. A festmények egyébként szépek, nyugalmasak. A keresztét virágai minden részletükben kidol- gozották, mintha egy rajzos növény- határozóból kerültek volna a vá­szonra. A Lét inkább csak innen van, mint túl: azzal, hogy az élette­len világ és az élővilág különböző szférái (tárgyai és fajai) egymás mellé kerülnek egy festményen, at­tól még nem alakul valami földön túli elvontság. Persze lehet, mikor a művész bepótolja az elmaradt utat, „beérnek” a képek is. a művelődési minisztérium - fedez­né, míg a két társulat, ázáz az Ope­raház és az Erkel Színház jegy- és bérlet eladásából, külföldi szereplé­seiből és helyiségeinek bérbeadásá­ból származó összeget a vendégmű­vészek gázsijára és az új bemutatók költségeire fordíthatnák. Az igazgató fontosnak tartja az Operaház és az Erkel Színház közti különbségek hangsúlyozását is. Az Opera megtartaná eddigi profilját, míg az Erkel Színház szervezeti átalakításával olyan befogadószín­ház jöhetne létre, amely nyitott a musical és a rockopera iránt is. saját szólamának. A négy szólista közül a legegyenletesebb teljesít­ményt Füzes Péter nyújtotta, ő volt az, aki a darab elejétől a végéig va­lódi kürthangzást produkált, és ugyanez elmondható lenne Berki Sándorról is, aki azonban vagy fia­tal kora, vagy a rutintalansága, esetleg mindkettő miatt nem „fújta ki” magából azt, amire tehetsége és felkészültsége feljogosítja. A Miskolci Szimfonikus Zene­karról ezúttal csak felsőfokú jelzők­kel lehet szólni. Már a finoman és érzékenyen megformált Mozart- szimfónia hallgatása közben lehe­tett érezni, a zenekar tökéletes kon­certhangulatban van. A Schumann- koncertmű alatt pedig teljesen egyértelműen „lejött” a színpadról az a segítő szándék, amivel a zené­szek a szólisták „hóna alá nyúlva” próbálták megmenteni az előadást, és ha egy tudósítás műfaja eltűrné a „csúcsszuper”-szót, akkor ezt min­den további nélkül lehetne alkal­mazni a Ránki-mú megszólaltatá­sának jellemzésére. Az est karnagya, Kovács László a hangverseny háromnegyed részében azt a higgadt és fegyelmezett dirigá- lási stílust mutatta, amit a miskolci közönség megszokhatott tőle, a Po­rnódé király-szvitben azonban „elárulta magát”, szinte egyik pilla­natról a másikra kitárulkozott, moz­dulatai szélesebbekké váltak, moso­lyogva köszönt meg a zenészeknek minden apró rezdülést. Ekkora si­kerre azonban ő sem számított, ezért történhetett meg, hogy a sokadik visszatapsolás után a pulpitusról tartott rövid konzultációt a zenekar­ral, hogy mi legyen a ráadás. Kultúránk ünnepe Miskolc (ÉM) — Kölcsey Ferenc százhetvenkét esztendővel ezelőtt - a kézirat tanúsága szerint - 1823. január 22-én fejezte be Himnusz cí­mű poémáját. Erre emlékezve ren­dezik meg 1989-től kezdődően min­den év január 22-én a magyar kul­túra napját. Ez alkalomból ismét elismerő címe­ket adnak át a Miskolcon dolgozó pedagógusoknak. A díjakat - az Arany Katedra és a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet - január 19- én, csütörtökön délután 2 órakor a Városháza dísztermében városunk polgármestere, Kobold Tamás adja át Sátoraljaújhelyen a magyar kultú­ra napjáról a Városháza dísztermé­ben január 20-án, pénteken délután 2 órától városi ünnepséggel emlé­keznek meg a rendezvény szervezői: a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesület, a Kazinczy Fe­renc Társaság, a Petőfi Sándor Ál­talános Iskola és a Lavotta János Művészeti Iskola. A nemzeti Him­nusz után ünnepi köszöntőt mond Laczkó Károly, Sátoraljaújhely pol­gármestere. Illyés Gyula Koszorúk című versét Ujj Péter tolmácsolja az egybegyűlteknek, majd az Újhelyi Trió Lavotta-verbunkosokat ad elő. Az ünnepség Vörösmarty Szózatá­val zárul. Kazincbarcikán január 22-én, va­sárnap délután 5 órától a római ka­tolikus templomban zenés irodalmi esttel köszöntik a magyar kultúra napját. Az esten — amelyre a belé­pés díjtalan - közreműködik Kul­csár Imre, a Miskolci Nemzeti Szín­ház művésze, a Silver String kama­razenekar, a Ságvári Gimnázium Kamarakórusa és a Kazincbarcikai Citerazenekar. Az edelényi Rendezvények Házá­ban vasárnap este 6 órakor kezdőd­nek a kultúra napjának eseményei. Petőfi Magyar vagyok című verse után Szilágyi Adolf polgármester köszöntőjét, majd Gergely Pál Péter vezényletével a Zempléni Kamara- zenekar Lavotta-estjét hallgathat­ják az érdeklődők. A miskolci ünnepi rendezvényt - „...a versben megmaradunk”, me­gyénk irodalma Dayka Gábortól napjainkig címmel a Miskolci Kul­turális Menedzser Iroda által szer­vezett irodalmi estét - január 25- én, szerdán délután 5 órától tartják a Városi Könyvtár (Mindszent tér 2.) előadótermében. Az est házigaz­dája Kabdebó Lóránt irodalomtör­ténész, közreműködője Kulcsár Im­re színművész és a Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskola hallgatói lesznek. Akadémiai közgyűlés Budapest (MTI) - A Magyar Tudo­mányos Akadémia 1995. évi rendes közgyűlését csütörtök és pénteken rendezik meg az MTA székházának dísztermében. Az Alapszabály, illet­ve az ennek alapján összeállított napirend szerint megválasztják az Akadémia Doktori Tanácsát, az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsá­nak közgyűlési delegáltjait, a Va­gyonkezelő Kuratóriumot, a Tudo­mányetikai Bizottságot, a Felügye­lő Bizottságot, továbbá a Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottságot. A bi­zottságok megfogalmazzák alapsza­bályaikat, amelyekről a közgyűlés dönt. A tanácskozáson megtárgyal­ják az Magyar Tudományos Aka­démia költségvetését, döntenek az Akadémia új főtitkár-helyettesének személyéről és megválasztják az el­nökség doktor tagjait. _RÖVIDEN A Páneurópa klub tagjai január 18-án, szerdán délután fél 4 órakor a Miskolci Galériában (Déryné u. 5.) megtekintik a Téli Tárlatot. Majd ugyanott a Művész klubban Görög nyár címmel Csabai János, Csiky Emil és Orbán Endre tarta­nak diavetítéses útibeszámolót. A jazz kedvelői január 20-án, pén­teken este a miskolci Junior Art Quartett zenéjét hallgathatják a Vi- an klubban (a Tokaj Szolgáltatóház mellett). A klub szombat esti prog­ramjában a Karabély nevű alterna­tív zenekar lép fel. A Kassai Thália Színház január 18. és 20. között a Kisvárdai Vár­színház és Művészetek Házában vendégszerepei. A szlovákiai ma­gyar társulat Shakespeare: Mak­rancos hölgy című darabját mutatja be, a három nap alatt öt alkalommal. Reformra szorul az Operaház Közel háromszáz éves zenei kalandozás A Miskolci Szimfonikus Zenekar hétfő esti koncertjén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom