Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-15 / 296. szám

SZABADIDŐ Az Észak-Magyarország CSÜTÖRTÖKI MELLÉKLETE 1994. December 15. Idegenvezető Nem térkép e táj: Rakacaszend, Rakaca Daruszögi Imre Az emberek gyakran keverik a fo­galmakat. Szemléletes példa erre éppen Rakaca. Néhány évvel ezelőtt történt, hogy a szokásos anyag- gyűjtésre indultam vidékre. Ilyen­kor a gépkocsivezető indulás előtt mindig megkérdezi: mi lesz az út­irány? Rakaca - válaszoltam, s an­nak rendje-módja szerint elindul­tunk. Amikor a Rakacai-tóhoz ér­tünk, a gépkocsivezető megállt. Csodálkozva néztem rá. - Miért áll­tunk meg? — kérdeztem. Akkor már ő csodálkozott: - hát nem Rakacára kellett jönnünk? - kérdezte vissza.- De - válaszoltam. — Csakhogy ez a Rakacai-tó, Rakaca pedig egy köz­ség, s innen még legalább tíz kilo­méterre van. Nem a pilótánk az egyetlen, aki­nek e szó hallatán Rakaca, nem egy község, hanem egy felkapott üdülő­hely egy tó asszociál... Mert hát ez az ismertebb. Egyébként asszociálhatna egy patakra is. Sőt, elsősorban erre kel­lene gondolnunk, hisz minden neé, a falué, a tóé is ebből ered. Ugyanis a tó éppúgy, mint a falu, a Rakaca- patakról kapta nevét. 1249-es ok­irat szerint Rokocha potoka-ként je­gyezték fel. Az etimológusok úgy vé­lik, a Rakaca név a szláv Rakovica szóból formálódott, ami magyar for­dítva „rákos patakot, rákban gaz­dag folyóvizet” jelentett. S ha már nyelvészkedünk, említ­sük meg azt is, hogy a barangolá­sunk másik színhelye Rakacaszend neve, pontosabban a név utótagja a Szend, puszta személynévből kelet­kezett magyar névadással. (Ez azt jelenti, hogy a személynévhez nem raktak hozzá -laka, -háza, -falva végződéseket). Ám maga a Szend tulajdonnév a magyar szem főnév­ből alakult Zem személynév szár­mazéka. A nevek is sejtetik: reges-régtől lakott hely ez a táj. Ilyenkor, ezt tudva, az ember szívesen és kíván­csian i.yúl régi könyvek után, már- csak azért is, hogy összevesse a mát a hajdanvolttal. Mi változott, kárá­ra Vágy előnyére, s ha netán kárára billen el az összehasonlítás mérle­gének nyelve, azt is szeretné tudni: hogyan, miként múlt (múlik) el a vi­lág dicsősége egy-egy kisfalu életében. Fényes Elek, lu két kötetre való anyagot gyűjtött és gyújtetett össze a történelmi Magyarország összes településéről 1851-ben a következő­ket tartotta érdemesnek feljegyez­ni, megjelentetni a szóban forgó két településről. „Rakaca, magyar-orosz falu, Borsod vármegyében, Abaúj várme­gye szélén Szendrőhöz 14/16 állo­másra, utolsó posta: Szikszó. Raka- capatak völgyében. - Szomszédai: Irota, Rakacza-Szend, Viszló, Szász­fa. Határa Kerecsen és Szent István pusztákkal együtt 3789 hold, melly- ből 67 hold beltelek, 1517 hold szán­tóföld, 634 hold rét, 1548 hold erdő, 23 hold kaszálatlan. Urbérisége 13 3/4 telek. Határa néhol hegyes és köves, de jó mívelés mellett minden gabonanemet jól megterem; rétjei kövérek; erdeje makkal bővelkedik.- A falu alját mossa az Abaújban a szászfői hegyekből eredő Rakacza patak, melly a határban számos pa­E falak már álltak a XIII. században. Műemlék templom Rakacaszenden. takokkal öregbülvén, egész Szalonnáig, hol a Bódvába szakad; nagy csavarulatok- ban kövér réteket öntöz. Lakja 95 házban 419 görög- katholikus helybeli anya- egyházzal, 57 római katholi- kus Sz-Jakabhoz kebelezett fióktemplommal, 1 reformá­tus, 46 zsidó. A lakosok kö­zül többen mészégetéssel fog­lalkoznak. Birtokosok: gróf Gyulay, Melczer, Szentim- rey, Putnoky, Páczay, A Sza- lay, Marsalkó, Ábrahám, s Körösi családok.” Mielőtt. Rakacaszend leí­rását ismertetném, nem áll­hatom meg, hogy röviden ne szóljak a mai Rakaca népes­ségi mutatóiról. A községet (is) hosszú éveken át szolgáló lelkipász­tor, kedves jó bátyám, Kisfa- lusi János Ne félj, veled va­gyok! - című visszaemléke­zéseiben írja: „1990-ben Ra­kaca lakosságából 620 volt cigány, 240 a magyar, vagyis falusi. „Ami azt illeti: van különbség Fé­nyes Elek korához képest. Ami pedig Rakacaszendet illeti, íme így mutatta be a krónikás csak­nem 150 évvel ezelőtt: „Rakacza Szend, magyar falu, té­rés völgyben, Borsod vármegyében, a Rakacza patak jobb partján, Szendrőtől 10/16 állomásra; szom­szédai: Rakacza, Meszes, Martonyi, Dcbréte. Határkiteijedése 3280 hold, ebből 72 hold belsőség, 1149 hold szántóföld, 365 hold rét, 1655 erdő, 39 használaton kívüli. Urbéri- ség 13 telek. A föld negyedik osz­tályba soroztatott ugyan, de mind a mellett, hogy sok helyt köves és vadvizes nyirok, szorgalmatos mí­velés, különösen megkívánt javítás mellett a gazda fáradtságát illendő­en jutalmazza, s a második osztály­főtök: Fojtdn László Szép tomácos lakóház a rakacai főutcán egy hajdani gazdag falura utal Egyszerűség, szépség, harmónia ba sorozott szomszéd rakaczai ha­tárnak keveset enged. Lakház van 104, lakos 589, úgymint 227 római katholikus, 145 görögkatholikus. 158 református, 59 zsidó. A római katholikus leányegyház Sz. Jakab­hoz tartozik, a görögkatholikusok és reformátusok helyben bírnak templomot, melly utóbbihoz a deb- rétei és Sz. Jakabi leányegyházak is csatoltattak. Birtokosok több nemesek.” Visszatérve a mához, azt hiszem, kell szólnom „a ma látnivalóiról” is. Ha Szalonnánál elkanyarodunk jobbra, afféle „pannon tájra” érünk, emberléptékű dombok, völgyek ter­vezhetetlen szépségű terében. S fő­leg azután, hogy elhagyjuk a Raka­cai tavat és Meszes községet, a táj az érintetlenség báját tükrözi. Kes­keny, rossz minőségű, kanyargós utunk kígyózik a mindig útba kerü­lő dombok, hegyecskék között, s me­részen követi a patakmeder For- ma-l-es íveit. Itt sziklák fehéred­nek, amott a fenyő és boróka mutat­ja sötétzöld ruháját, s bámul a töl­gy, a cser, s a többi lombhullató szemnek oly kellemetesen. Beérve Rakacaszendre, jobbkéz­re a hegy-dombtetőn ott a legegy­szerűbb, s talán ezért oly szép Isten háza, a református műemlék temp­lom. Ha másért nem is, ezért érde­mes idezarándokolni hívőnek, ateis­tának egyaránt. Ez a most látható kőtemplom a XIII. század második felében épült., toldása, nagyobbítása volt egy tég­lából épült korábbi templomnak, amelyet viszont 1820-21-ben lebon­tottak, s ma csak az alapok emlé­keztetnek az egykori formára. Ez a mostani templom viszont kapott egy nyugati irányú bővítést. Ám az átalakulások elle­nere oly egységes építészeti tökély ez a hajlék, hogy pár­ját ritkítja. Rakacaszenden a refor­mátus templommal átellen- ben áll a görög katolikusok később épült'míves remeke. E templom is dombtetőn áll, nyáron illatozó termetes hársfák tőszomszédságában. Innen is - akárcsak a túlsó dombról — szép a kilátás mindenfelé. Alattunk a ké­ményeivel pipáló, télre ké­szülő Szend, melyet mint meleg dunna egyre inkább betakar a köd. Ezért is sietünk Rakacá­ra, pedig milyen jó lenne a vadregényes, borókás szendi határban úgy, mint régen, úgy, mint nyáron annyiszor, nagyokat bóklászni. Fúben ülni, virághoz hajolni, szívni mezők, rétek jó illatát. Nem baj, lesz jövőre is nyár, s bízom benne, nem utoljára jártunk itt. Rakacára közeledve, a ködből is előtűnik, mint fenséges vár, a hegytetőn álló rakacai görög katolikus templom. Korát tekintve, nem öreg épület, ám sajnálatos stí­lusából sokan erre következtetnek. Régi viszont, sőt műemlék a templo­mot körülvevő erődfal. A XVI. vagy XVII. században épült a falu lakosságának oltalmára és mentsvárául a gyakori török por­tyák ellen. A falak között álló temp­lom bál- fiatal, ennek ellenére érde­mes megtekintem, különösen az ikonosztáza ámítja el újra és újra az embert. Nem tagadom, én Rakacára, er­re a „zergejárta tájra” hazajárok. Vonz a táj is, e kies, szerény, nekem fenséges táj, de vonzanak az enibe- rek is, a jószívú, kedves, embersé­ges barátok. Kisfalusi János bá­tyám, akitől nagyon sok minden mellett megtanultam, hogyan kell ízesítem ezerjó és fehérürömfúvel szilvapálinkát különleges zamatú itallá. Gass Feri, Csabai János ba­rátim (utóbbi, sajnos már odaát van a mennyek országában), velük ba­rangoltam be ezt a szépséggel, sze­génységgel egyaránt vert táj sok szegletét. Ez a vidék szerelmem és fájdal­mam. Aki ismeri, egyetért velem, aki nem, ajánlom, ismeije meg. Ide ki lehet szökni a világból! S ha csak egy órára, fél napra sikerül ez a szö­kés, gyógyulunk. Még akkor is, ha ezeknek az elfelejtett Magyaror­szágnak a látványa, új sebet is ejt rajtunk. Itt ugyanis szembesül a magyar lehetőség és a magyar való­ság. Rakaca, Rakacaszend - Ma­gyarország alulnézetből. Invitáló Haidu Imre Köd gomolyog, finom áttetsző köd. Itt-ott sej­telmesen körvonalok rajzolódnak: épületek, fák kontúrjai. Pillanatról-pillanatra változik a kép. Előbb még mintha fehér fátyol alól láttam volna a szomszédos ház tarka falait, ám most meg, mint a nedves avar égetésekor felgomoly- gó fitst, úgy hömpölyög az ősz teje. Mast csupán a kutyaugatás haitik innen a közeli ház felől, meg más irányból is, és néha egy fűrész reszclős hangját is hallom. Egyébként csend van, olyan adventi csend, olyan várakozásteli csend. Itt állok a rakaea- szendi Templomdombon, nem hiszem, hogy így hívják, csak én neveztem el így, mert dombnak domb, tisztességes magaslat, rajta pedig építé­szetünk egyik legegyszerűbb, mégis egyik leg­csodálni valól)b éke, a XII. századi eredetű - azóta persze változtatott, alakított - műemlék református templom. Itt állok, s nincs kedvem mozdulni, nincs kedvem tovább indulni. Né­zem a gyepből alakított lépcsősort, mit most már a közelítő tél dere ékesít, s hol mast nem jön senki sem felfelé a szent hajlékba, hogy ott imával, énekkel dicsérje az Urat.. A templom- kert termetes diófáiról is elvándorolt már az utolsó levél. Eletjelet csak a templom zsindely- teteje ád, lassan olvad rajta a hajnali hódara. Kopp-kopp - mondják a repülő vízcseppek, tűi­kor talajt fognak, hogy aztán újra szilárd hal­mazállapotúvá, jéggé bővüljenek ott lenn a szá­zados falak tövében. Kedves Olvasó! Ha nem állna itt mellettem Is­tennek eme százados hajléka, hajlanék arra., hogy azt mondjam: Isten háta mögötti vidéken járok. De mert a Teremtő e tájon lépten-nyo- mon jelen van dombokra épített templomai­ban, útszéli kőfeszületeiben, ügy kell fogalmaz­nom: mostoha sorsú vidék, magára hagyott táj, ahol most járok. Mintha hallanám kérdésüket: s ide akar ben­nünket invitálni, ide a vilagvégéret Igényidé - ez az én válaszom, bár tudom, ez önmagában édeskevés. Hisz indokot, érvet várnak, feleletet, méghozzá meggyőzőt a feltett kérdésükre! Nos, indokom, érvem van sokféle, pozitív és negatív, hetyke és szerény is. Hetyke, ha azt mondom az embernek legalább egyszer az életében a „világvégét” is látnia kell. Negatív, ha felsorolom mi mindenre ne számít­son az ideérkező. Nincs szállás és étkezési lehe­tőség, nincs Niagara-vízesés, műemlékek tucat­ja, sőt még idevezető jó útja sincs e tájnak. S lám mégis, én jövök erre újra és újra, tavasszal éppúgy, mint nyáron, vagy mint éppen most ősz-tél fordulóján. Jövök, mert a sok semmi, mellett, helyett van itt egy csaknem érintetlen természet, olyan amilyennek hajdan az Isten adta. Szelíd hegyek, lankás dombok, völgyek tüdőt tisztító levegővel, borókás tetők, csipkebo­kor kísérte utak, szegénység és szerénység, szép ámbitusú házak, jóféle kisüsti, s annál is job­ban melegítő emberi szó. Lehet, hogy kevéssel beérem? Am az is lehet, hogy nagyon telhetetlen vagyok. Sőt ez az utóbbi valószínű. Mert mikor jövök - s már mondtam, gyakran jövök - vala­mennyi felsorolttal, látványával, ízével, illatá­val töltekezem, Ez a táj Hamupipőke. Nekem így (így is) na­gyon szép. Bár tudom - s ha erre gondolok, sajog az em­ber szíve -, ha egyszer eljönne és felöltöztetné egy mesebeli királyfi, bájosalyb lenne Tirolnál, Voralbergnél vagy az irigyelt svájci kantonok­nál. Cserül van itt Rakacaszenden. a reformá­tusok kis templomának tövében, várakozásteli, adventi csend. Várom, várjuk a közelgő csodát. Igen, csodát, mert csoda kéne ennek a tájnak, égi csoda! Tebenned bíztunk eleitől fogva. Uram.. Oh, hányszor szállhatott már fel e veretes falai közül e könyörgő zsoltár? Kis kápolna Rakacán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom