Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-15 / 296. szám
10 SZABADIDŐ Kertbarát 1994- December 15., Csütörtök Növények a lakásban Hogy valaki hol helyezi el a szobanövényeit, az legmesszebbmenőkig személyes ízlésének kérdése. Sokan a növényeket is díszítőelemként használják fel, csakúgy ahogy ezt a lámpákkal, a kanapékkal vagy a szőnyegekkel teszik. A növényeket oda helyezik, ahol a leghatásosabbak, anélkül, hogy arra gondolnának, milyen növekedési feltételekre van szükségük. Ez többnyire tényleg nagyszerűen néz ki, de a növények így sajnos nem sokáig élnek. Mások viszont kialakítják a növényeik számára a helyes fényt, a megfelelő hőmérsékletet és a nedvességet, de egyáltalán nem érdekli őket azok díszítóértéke. A legjobb megoldás abban rejlik, ha megtaláljuk a kompromisszumot: ha komolyan ügyelünk növényeink legjobb növekedési feltételeinek megteremtésére, és ha van egy kis érzékünk a művészeti értékekhez, akkor egészséges, ízlésesen elhelyezett növényeink lesznek, amelyek jól beleillenek a környezetünkbe. És mindez csupán egy kis odafigyelés kérdése. Erős formák és színek Az erős levélformájú, s feltűnő megjelenésű növényeket, mint amilyen például a legtöbb pálma, a filodendron, a Fatsia japonica és a Beaucarnea recurvata, „szobornövényeknek” hívják. Ezek hatásos látványelemek lehetnek egy helyiségben, és rögtön magukra vonják a figyelmet, körülbelül úgy, mint ahogy a szabadban egy kerti dísz. Használjunk hűvös, zöld leveles növényeket egy különben spártai fürdőszoba barátságosabb arculatának kialakításához, és tegyük élénkebbé az unalmas szobát tarkán virágzó növények jelenlétével. Az olyan kihangsúlyozott formájú növények, mint amilyen a Yucca elephantipes vagy a csupasz szárú dracénák és a Monstera deliciosa egy semleges háttér előtt vagy egy fényforrás ellenében ható sziluettként mutatnak legjobban. A csupasz helyiségek lágyabb- nak tűnhetnek, ha egy nagy Nephrolepis exalta- ta, mint egy vízesés tör elő az ámpolnából. A bonyolult hátterek egyszerű növényeket igényelnek erős körvonalakkal és lágy színekkel. Például egy Begonia „Maphil” tarka leveleivel nem feltétlenül jó kiegészítés a tarka mintás tapétához! A növények praktikus célokra is szolgálhatnak: például egy nagy szoba több nagy, dús növénnyel több részre is osztható; s a kevésbé szép kilátás elfedhető azáltal, ha az ablakot zöld növényekkel töltjük ki. A növénycsoportok szerepe Ugyanúgy, mint ahogy a túl sok nipp egy asztalon elhelyezve a rendetlenség benyomását kelti, a kis cserepek nagy száma is diszharmo- nikusan hat. Ahelyett, hogy az ablakban egész sor cserepet helyeznénk el, próbáljuk meg őket egy nagyobb edényben együtt csoportosítani úgy, hogy az egyes cserepeket nedves tőzegbe, mohába vagy agyagiszapba süllyesztjük, majd ezt az egészet egy külső tartóban, például egy dézsában, dekoratív tálban vagy kosárban helyezzük el. Ügyeljünk azonban arra, hogy a cserepek elég nagyok legyenek, ezáltal minden növény számára biztosítva legyen a növekedés és a fejlődés. A növények így elrendezve jóval dúsabbak lesznek, és sokkal szebb hatást váltanak ki. Egy másik módszer a növények csoportokban való elhelyezésére abban áll, hogy a növényeket kivesszük a cserepeikből és mindegyiket közvetlenül egy nagy virágtartóba ültetjük. Ez a módszer tartósabb, épp ezért pontosan előre át kell gondolni, milyen növényeket társítsunk egymással. Egyébként a két módszert kombinálhatjuk is. Például több leveles növényt közvetlenül a virágtartóba ültetünk, de középen kihagyunk egy kis helyet, s egy virágos növényt helyezünk be a cserepével együtt, a csoport élénkítésére. Ilyen megoldás esetén a virágos növényt olyan gyakran újíthatjuk meg, ahányszor az csak szükséges, anélkül, hogy a leveles növényeket zavarnánk. Hasonló igényű növények párosítása Az eltérő levélszerkezetű növények igen hatásosan néznek ki, ha egymás közelébe helyezzük el őket; a sima, fényes levelek a matt, erezett leveleket juttatják érvényre, míg a gyengéd, szárnyalt páfránylevelek a nagyobb, erősebb levelű növények mellett is magukra vonják a figyelmet. A különböző levélszínek is érdekessé tehetnek egy csoportosulást. Ha különböző növényeket helyezünk el egymás mellett, ügyeljünk arra, hogy olyanokat válasszunk ki, amelyeknek hasonlóak az igényeik. Nem válik be, például ha egy napfényt kedvelő növényt az árnyékos helyeket előnyben részesítővei kombinálunk, vagy ha egy meleget igénylő növényt olyannal akarunk párosítani, amely a hideget szereti. Az együttes elrendezés előnye a keletkező magas páratartalom, ugyanis minden növény nedvességet bocsát ki az őt körülvevő levegőbe. Olyan esetben, ahol a növények együttesen fordulnak elő - mint ahogy azt itt is bemutattuk -, a levegő nagyon nedvessé válik. Az így keletkezett magas páratartalom a növényeknek előnyére válik, mert amit az egyik kibocsát, azt a másik felveszi. Az oldalt szerkeszti: Hajdú Imre Kóstold, élvezd, értsd! - avagy a nemes borok harmóniája A bor alkotórészeinek összhangját az ízlelés során bíráljuk el. Ebből a szempontból a bor lehet harmonikus, amikor alkotórészei összhangban vannak, és lehet diszharmonikus, amikor az alkotórészek nincsenek megfelelő arányban. A bor főbb alkotórészei közül külön-külön is figyelmet érdemel az alkohol-, cukor-, cukormentes vonadék- anyag-, sav-, cserzőanyag- és szénsavtartalom. Az alkoholtartalom szerint alacsony, közepes és magas alkoholtartalmú borokat különböztetünk meg. A kis alkoholtartalmúakat gyenge, a magas vagy nagy alkoholtartalmú borokat erős, tüzes boroknak is nevezik. Az alkoholtartalom elbírálásánál annak nem abszolút mennyisége, hanem a bor egyéb alkotórészeivel alkotott összhangja a fontos. Különösen vonatkozik ez a minőségi borokra. így például egy 12 v/v százalékos alkoholtartalmú bor esetenként értékesebb lehet, mint egy 12-14 v/v százalékos bor. A cukortartalom szerint száraz, félszáraz, félédes és édes borokat különböztetünk meg. Száraz a bor, ha 4 g/l-nél kevesebb cukrot tartalmaz, a f'élszáraz bor cukortartalma 4-12 g/1, a félédes boré 12-50-ig g/1. Az édes borok 50 g/1 feletti cukortartalmúak. A pezsgők és likőrborok cukortartalom szerinti besorolásánál mások a megadott határértékek (például a pezsgők 25 gd cukortartalomig, a likőrborok 40 g/l-ig száraznak minősülnek). A borban a 4 g/1 kevesebb cukortartalmat rendszerint nem érzékeljük. Az édeskés, félszáraz és félédes borokat nyalós bornak nevezzük. Azonos cukortartalom a kisebb extrakt tartalmú és mérsékelt savtartalmú borokban többnek mutatkozik, mint a telt, extraktdús és élénkebb savérze- tű borokban. A cukormentes vonadékanyag- tartalom szerint a bor lehet üres, vékony, telt és testes. A cukrot is tartalmazó, igen testes bort kövérnek nevezzük. A bort gyakran teltnek érezzük, akkor is, amikor a cukormentes extrakt tartalma éppen csak eléri a bor típusának megszabott szintjét, és fordítva, sokszor üresnek, vékonynak érezzük a nem kevés cukormentes vonadékanyag- tartalmú bort. Ennek az oka, hogy a teltség érzetének kialakításában az íztartóságot okozóm aromaanyagok is közrejátszanak. A savtartalom szerint a bor lehet lágy, harmonikus savérzetű, kemény és éles savérzetű. A lágy borok általában kisebb titrálható sav- tartalmúak, de a titrálható savtartalomnál érdemesebb a bor savassági érzetét jobban kifejező pH-érté- ket figyelembe venni. A harmoniMindig csak mértékkel! Még a kóstolgatást is. kus savérzet nagymértékben függ a borok alkohol-, cukor- és cukormentes extraktartalmától is. A nagyobb alkoholtartalmú testes borokban rendszerint kívánatos a nagyobb savtartalom, a harmonikus ízérzet szempontjából. Egyes borszőlő fajtákból rendszeresen kemény bort nyerünk (például Furmint, Pozsonyi, Izsáki). A tokaji borkülönlegességek is rendszerint nagyobb sav- tartalmúak, tehát határozott kemény savérzetúek. A túlzottan nagy savtartalmú bort élesnek nevezzük. A fenti fokozatokon túl a bor savai lehetnek finomak (kellemes) és durvák vagy érdesek. Ez utóbbiak főként az éretlen szőlőkből származó borokban gyakoriak. A túlzottan savtompított, kifejezetten savszegény borokat szappanízűek- nek, lúgos ízűeknek mondjuk. A cserzőanyag-tartalom szempontjából a bor fanyar és bársonyos lehet. Fanyar a bor, ha a cserzőanyag-tartalma határozottan kiérezhető. Ezen belül lehet a vörösbor kellemes fanyar (fanyarkás), és lehet túlzottan fanyar. A durva fanyarság rontja a bor értékét. Bársonyosnak nevezzük a vörösbort akkor, ha a fanyarság mellett mérsékelt savtartalmú, lágy és kellően testes. A fanyarság és a nagy savtartalom nem fér meg egymás mellett. A fehérborokban a fanyarság érzete mindenkor hiba. Ez rendszerint a kocsányelvá- lasztás elmulasztásának és a túlsaj- tolásnak a következménye. A szénsavtartalom szerint a bor lehet csendes, bágyadt, üde (friss) és csípős. A nagyon szénsavas új borok még alig bírálhatók, mert a szénsav a bor zamatanyagait és esetleges hibáit is fedi, takaija. A fiatal szénsavas bor csípős, később a szén-dioxid- tartalom csökkenése után üde és friss. Ha a szénsav teljesen eltűnik, akkor a bor bágyadt. A reduktív tíFotó: Farkas Maya pusú borok értékét az üdeség rendszerint jelentős mértékben növeli. A nehezebb, testesebb, ászkolt minőségi borokban a nagyobb szénsavtartalom nem hat kellemesen. Az utóeijedés során képződő szénsav is megbontja a már készre kezelt bor harmóniáját. Ezzel szemben a félig kiteijedt mustban, az úgynevezett murciban a nagyobb szénsavtartalom is kellemesnek tűnik. Borbírálat során 15 Celsius-fokon a 0,5 bar túlnyomásnál kisebb C02- tartalmú borokat szénsavmentes (csendes) boroknak minősítjük. A gyöngyöző borok 0,5 bar túlnyomásnál nagyobb C02-tartalmúak. A bor összbenyomása, összhatása nem korlátozódik a harmonikus ízérzetre, hanem tágabb értelemben magában foglalja a borról szerzett észlelések, benyomások összességét. Tehát a bor külső megjelenéséről (színéről, tisztaságáról), illatának intenzitásáról és finomságáról, valamint e tulajdonságoknak a bor ízével, zamatéval, jellegével való egyezésükről szerzett információk összességét nevezzük összbenyomásnak. Ennek alapján a minőség általános megjelölésére használjuk a silány bor, kisbor, finom bor, szép bor, nagybor kifejezéseket. Ha a boron a szőlőfajtára, a termőhelyre, vagy a készítési, illetve érlelési módra utaló jelleg határozottan felismerhető, akkor jellegzetes, ellenkező esetben jellegtelen. Az összbenyomás értékelésekor határozzuk meg a bor fejlettségét is. Megkülönböztetünk fejletlen, fiatal, fejlett, érett, öreg, elvénült és avas bort. A bor korát a következőképpen jelöljük: első fejtésig vagy az adott év végéig újbomak, egyéves koráig fiatal bornak, egy esztendő után óbornak, ötéves kora után már különlegesen érlelt vagy muzeális bornak nevezzük. Régi, híres gyümölcsfajtáink Most induló sorozatunk régi, részben már szinte feledésbe veszett gyümölcsfajtákat kíván bemutatni Herszényi László, egykori sárospataki szőlősgazda és földbirtokos, nyugállományú tábornok 1934-ben megjelent Gyümölcsfajta ismertetés című könyve segítségével. Batul alma Bereczki Máté hírneves pomológu- sunk azt találta, hogy még a sík Alföldön is, különösen nagyobb folyók mellékén, ahol az almafa a földben is, levegőben is megtalálja a neki szükséges nyirkosságot, egyike ezen almafaj legbecsesebb gyümölcseinknek. Igen, mert virágzásban nem lévén kényes, még oly években is terem, amikor más almafajok gyümölcsét letarolja a kései fagy. Alakja lapos gömb alakú, néha pedig csaknem hengeres gömb alakú, jellemzőleg szép szabályos termetű. Szára igen rövid, fás, molyhos, alig emelkedik ki szépen kikanyarított, szűk tölcséralakú üregének karimája színvonaláig. Kelyhe kicsi, zárt, és csak néha félig nyílt, apró osztványlevélkéivel szép simára kikanyarított üregben ülő. Héja vékony de szívós, sima, fényes, mintha ki volna csiszolva. Színe eleinte fehéreszöld, értével pedig szép szalmasárga, napos oldalán, kivált a napnak jól kitett példányain, ragyogó pirossal mosott, vagy csak szelíden belehelt. Húsa fehér, finom, elég tömött, eleinte kissé roppanós és pezsgő, teljes értével azonban csaknem vajszerűen olvadó, leve igen bő, cukros, üdítő finom savany- nyal emelt igen kellemes ízű. Fája elég vígnövésű és igen edzett, elég korán, rendesen és igen bőven termő, fölfelé törekvő vagy nyílt szögekben szétálló ágaival sűrűlombos, gömb alakú koronát alkotó. Nem szereti, ha vesszőit vagy ágait kurtítgatják, mert akkor kegyetlenül elsűrűsödik, s emiatt nem volna képes teremni. Novembertől kezdve január hó végéig folyvást élvezhető, és alkalmas hűvös helyen egész meleg tavaszig is fonnyadás nélkül eltartható. Gyümölcse középnagy, de gyakran nagyobb is, kisebb is. Magyar tányéralma Erdélyből származó, nem kényes ízlésű gazdasági almafajta. November-január hónapban érik, hűvösebb tájakon tavaszig eltart. Nagy vagy igen nagy gyümölcsei csemegének csak harmadrendűek, de mint háztartási gyümölcs és piacos fajta megérdemli az első rangot is. Fája erőteljes, egészséges, igen edzett. Korán és igen bőven terem, koronája ritkás, terjedelmes és lapos gömb alakú. Talajban nem válogató. Gyümölcsei nagyságuk mellett is jól állják helyüket a fán. Alakja elszélesült lapos, gömb alakú, bárha egyik oldalán rendszerint hízottabb és emelkedettebb is, mégis elég szabályos termetű. Zöme többnyire a középtájra esik, honnét mindkét vége felé csaknem egyenlően boltozódik s mindkét sarkán széles, laposan karimában fogy el. Szára rövid, vastag, csaknem húsos, molyhos, alig emelkedik a szármélyedés karimája színvonaláig; tágnyílású, de fenekén összeillő elég mély üregbe helyezett, melynek kikanyarított falait finomsugaras rozsdamáz szokta borítani. Kelyhe jókora nagy, nyílt vagy félig nyílt; bokrétásan felálló, hosszas és molyhos osztványaival igen tágas és elég mély tányér alakú üregben ülő, melynek falain szelíd bordák és barázdák nyúlnak a karimára s azt hullámossá tévén, bordák alakjában gyakran az egész gyümölcsön végigvonulnak... Bőre vékony, de szívós, sima, értével zsíros tapintású; eleinte világoszöld, értével élénksárga, napos oldalán szelídpirossal árnyalt és élénkebb piros, szakadozott csíkokkal sűrűbben vagy ritkábban becsapkodott. Pon- tozata alig-alig észrevehető, többnyire csak a bőr alul áttetsző fehér pettyecskék alakjában jelentkező. Rozsda csak elvétve található rajta. Húsa sárgásfehér, magtokja közül zöldesfehér, félfinom, kissé rostos, kemény és törékeny, leve bő, cukros, gyöngéd savannyal emelt, elég kellemes, gyöngéden fűszeres ízű. Magtokja zárt tengelyű. Borászati kislexikon VI. Csap 1. bornak a hordóból való kieresztésére szolgáló szerkezet, 2. szőlőtőkén termésre visszametszett vessző Csapiár (csapiáros, csapiámé) a csárda, a kocsma italmérője Csántér ászokfa Csáté Schoenus nigricans (régebben a szőlő kötözésére használt, szívós levelű, egyszikű növény) Csemegebor nagy alkohol- és nagy cukortartalmú likőrbor Csendes bor szén-dioxidot nem, vagy alig tartalmazó bor Cserpák fából készült nyeles vízmerítő Csiger a vízzel kiáztatott törkölyből erjesztett ital Csin a hordódongákon a fenék beillesztésére szolgáló vajat Csipkeszőlő egres Csobolyó hordozható, lapos hordócska (ivóedény) Csöbör (cseber) egyfülű, vödör alakú edény - űrmérték = annyi folyadék, amennyi ebbe belefér Csömöszöl 1. nyomkod, gyömöszöl, 2. a szőlőszemeket sajtolás előtt összezúzza, 3. erjedő cefrében a szilárd részeket a folyadék felszíne alá gyömöszöli Csuma a szőlőkocsány népies neve Csupor bögre vagy kisebb (hasas) cserépedény Csutora kulacs Darabban levő bor nem teljesen teletöltött hordóban levő bor Degorzsál a pezsgő seprőjét kilöveti Dekantálás a tiszta bor leszívása vagy óvatos leöntése az üledékről Delavári direkt termő szőlőfajta (a delaware indiánok nevéről) Delikatesz csemege Demi-doux (francia) félédes Demizson vesszővel (náddal, szalmával) bevont füles üvegballon italok tárolására és szállítására Derítés tisztító (és stabilizáló) borkezelési művelet (a derítőanyagok felületükön megkötik a bor zavaro- sító anyagait és leülepszenek) Derítővas nyélre erősített, általában átlyuggatott fa- vagy fémlap (a folyadék megkeverésére szolgál) Desszert csemege Deszorpció gáz felszabadulása folyadékból Deszulfitálás kéntelenítés - pontosabban a kén-dioxid (kénsav) mennyiségének csökkentése Dézsa dongákból összeállított, nyitott kétfülű edény Dézsmabor a jobbágytól a földesúr részére beszedett bor. Eredményes bormarketing Budapest (MTI) - Eddig mintegy 400 millió forintot költött az állam a Kereskedelemfejlesztési Alapból a kollektív bormarketing program támogatására. Ennek eredményeként jelentős mértékben növekedett a magyar borexport. Ezt Hajdú András, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Rt. (ITD Hungary) igazgatója mondta az MTI- nek a közelmúltban. A kollektív bormarketing program 1992-ben azzal a céllal kezdődött, hogy javítsák a magyar borok piacra jutási lehetőségeit. Ennek érdekében 1993-ban 140 millió, idén 253 millió forinttal támogatta a programot a Kereskedelemfejlesztési Alap. A jövő évi támogatás mértéke még nem tudható, ám tendenciájában mindenképpen csökkenő mértékű lesz - jelezte Hajdú András. A program eredményeként a bor exportjából származó árbevétel az 1992-es 66 millió dollárról 1993-ra 80 millió dollárra nőtt, az idén várhatóan eléri a 90 millió dollárt. Tavaly mintegy 800 ezer hektoliter bort exportáltak Magyarországról és a kivitel mennyisége az idén sem változik. Ez azt jelenti, hogy a magyar bort magasabb áron lehet értékesíteni ebben az évben, mint tavaly. A magyar borkereskedők szeretnék, ha visszaszorulna a hordós bor kivitele és növekedne a minőségi borok exportja. A minőségi palackos borok 60 százaléka a fejlett országokban talál gazdára. Ennek jó példája, hogy míg néhány évvel ezelőtt Angliában szinte ismeretlen volt a magyar bor, addig idén már 9 millió palack fogy majd el az angol piacon. Ennek értéke megközelíti a 10 millió dollárt. A tervek szerint a ’90-es évtized második felére 1,1-1,2 millió hektoliterre szeretnék növelni a magyar bor- és bortermék-export értékét. Ez a szakemberek szerint 120-130 millió dolláros árbevételt jelenthet.
