Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-27 / 305. szám

A SZELLEM VILÁGA Az Eszak-Magyarország keddi melléklete • 1994. December 27. «Sill Kulturális Kitekintő Látványos kivonulás az elitizmusból Miskolc (ÉM) - Fiatalos műfa­’80-as alkotások Győr (ÉM) - Válogatás a ’80-as évek magyar képzőművészeti alko­tásaiból (a Városi Művészeti Múze­um számára felajánlott művekből) nyílt kiállítás az elmúlt héten Győr­ben, a művészeti múzeumban. A ki­állító művészek: Szűts Miklós, Voj- nich Erzsébet, Kovács László, Mol­nár Péter, Tóig Molnár Zoltán, Ko­vács Péter és Váli Dezső. Önállósuló képtár Szombathely (MTI) - Január else­jétől kiválik a Vas Megyei Múzeu­mok Szervezetéből a Szombathelyi Képtár. A megyei önkormányzat felső szintű szakmai egyeztetések után hozott döntése értelmében az önállósuló intézmény szervezeti és anyagi lehetőségei bővülnek. Ezál­tal újabb szakmai, tárgyi és művé­szetszervezési feladatokat is vállal­hat az immár nemzetközi hírnevű képtár. A több ezer négyzetméter alapterületű, légkondicionált köz- gyűjtemény 1985-ben épült 110 mil­lió forint beruházással, nagy társa­dalmi összefogással. A Szombathelyi Képtár gyűjti és fel­dolgozza a Vas megyei képzőművé­szeti alkotásokat - a XX. századi kortárs-, és képzőművészeti, vala­mint textilművészeti alkotásokat országos gyűjtőkörrel - a XX. száza­di kortárs miniatürtextil-múvészeti alkotásokat pedig nemzetközi gyűj­tőkörrel; ezenkívül több jeles hazai alkotóművész életművét gondozza. Az intézménynek eddig is jelentős szerepe volt a nemzetközi és regio­nális művészeti együttműködésben. Működési feltételeinek bővítésére a jövőben művészeti konferenciaköz­pont szerepkört vállal, szponzorált kiállításokat szervez. Bővíti szolgál­tatásait is: közreműködik a műke­reskedelemben, kikölcsönzi műtár­gyait, műkincs-restaurálást vállal. Musicaltrilógia Peking (MTI) - A hagyományos ideológiai zenei események sorában Pekingben hamarosan bemutatnak egy háromrészes énekes-táncos színművet Teng Hsziao-ping életé­ről. Az első részt - amelynek címe „Út a különleges gazdasági öveze­tekhez” - a jövő év elején láthatja a kínai főváros közönsége. Ismert énekesek és 160 táncos mutatja be a politikus gondolatait a kínai típu­sú szocializmus felépítéséről. A má­sodik részt, amelynek címe „A me­zőgazdasági reform”, 1996-ban, a harmadikat pedig ,A visszatérés Hongkongból” című musicalt 1997- ben mutatják be. A pekingi újságok „klasszikus színdaraboknak” neve­zik a műveket, hasonlóan „A vörös Kelet” című darabhoz, amely Mao Ce-tung forradalmát dicsőítette. A bemutatóra már sor került volna ez év végén, több vezető elragadtatá­sa azonban olyan nagy, hogy mind­nyájan részt akarnak venni a szín­művek „továbbfejlesztésében”. A da­rabok „nagyon jók”, a kulturális mi­nisztérium azonban még hozzá akar írni újabb részeket. Hasonló kíván­ságot hangoztatott a különleges gaz­dasági övezetek osztálya is. Újságíró fotói Budapest (MTI) - Még a zsiráf is kíváncsi címmel megnyílt Baracs Dénes újságíró fényképkiállítása a Pataky Körgalériában Kőbányán csütörtökön. A Szent László téri te­remben a riporternek azokból a fényképfelvételeiből válogatott Ke­leti Éva fotóművész, amelyeket Ba­racs két évtized alatt készített Kí­nában, Franciaországban, Belgium­ban, Romániában: ott, ahol tudósí­tóként dolgozott. A megnyitón Ba­racs elmondta, hogy a fényképezés életének szenvedélye, az újságírás szerves részének tartja, hiszen eb­ben a műfajban olyasmit lehet érzé­keltetni, amit szavakkal nem: Ahogy az írásban, úgy a fényképe­zésben is az örök kíváncsiság a haj­tóerő.” Eire utal a kiállítás címadó képe, amely egyébként egy hollan­diai szafáriban készült. Baracs Dé­nes jelenleg az MTI állandó buka­resti tudósítója. jók: képzőművészeti alternatí­vák Erdélyben (kolozsvári in- termédia kísérletek) címmel írt Tudományos Diákköri dolgoza­tot Török Zsuzsa, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézete Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszékének el­sőéves hallgatója. Dolgozatából közlünk részleteket. Az intermédia műfajok mostoha sorsa a ’70-80-as évek KGST orszá­gaiban ismeretes. Azaz ismeretes volna, ha lenne egy részletes inter­média történetünk ebből a térség­ből. Am a történeti feldolgozásnak nemcsak a művek illékonysága áll ellen, hanem a politikai tiltás elől rejtőzködő titkos és titokzatos jel­leg. Romániában, ahol az első videó- installációt 1993-ban lehetett meg­tekinteni kiállítás keretében, külö­nösen nehéz a feltárás. Kijelölhető ugyan néhány központ: Bukarest, Szeben, Szentgyörgy, és még né­hány, amelyekhez nevek és művé­szeti rendezvények kapcsolódnak, nem lehet tudni a köztük fennálló lehetséges kapcsolatokat, kisugár­zásokat, sem pedig azt, hogyan tu­datosították a művészek akkor az intermédia jelentését és jelentősé­gét. Hiszen az intermédia műfajok nemcsak önmagukért fontosak szá­munkra (is), hanem a bennük ki­bontakozó szemléleti forradalo­mért, azaz egy radikálisan új művé­szetfelfogásért. Amíg az észak-amerikai művé­szeti trendről elmondható, hogy le­zárta az absztrakt festészet komoly, klasszikus korszakát a műfaji tisz­taság igényével együtt, valamint az ábrázolás absztrakt és kimondottan múnemspecifikus formai-tartalmi követelményeivel, addig teszem azt Romániában núndez (még) nem ennyire egyértelmű. Erdélyben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőmű­vészeti Akadémián például csak a hagyományos műfajokat tanítják: a festészetet, grafikát, szobrászatét, kerámiát, fotóművészetet, textilt. Most, a ’90-es évek közepén, a mű­faji cenzúrák feledésbe merülésével lassan az egyetem is tudomást vesz az elmúlt negyven év új művészeti irányzatairól, az elmúlt három­négy év országos intermédia art fesztiváljairól, kiállításairól. Egyedi kísérletek Az egyetemi könyvtárban már hoz­záférhető a művekről szóló nyugati dokumentáció egy része (amerikai vendégtanárok ajándékai), az ön­képzés tehát lehetséges. Az önálló kísérletek igazi inspirálója a hagyo­mányos „házi” gyakorlat, amelyet a diákok időnként megrendeznek a műtermeikben, az egyetem épületé­ben. Ezek az alkalmi eventek lehe­tőséget nyújtanak a máshogyan ki nem fejezhető spontán érzés- és ösz­tönvilágnak, meg a robbanékony, rusztikus megoldásoknak. A far­sang táján rendezett performansz a folklórból átvett égetés-motívumok­kal, jellegzetes példája ennek a ter­mészethez kötődő és gyakran ag­resszív kifejezésmódnak, amely em­lékeztet az ’50-es évek amerikai happeningjeire, azokra az esemé­nyekre, amelyek humorosan és pro­vokatívan értelmezik át a művészet látásmódját. Ez a hatvanas-évek- hangulat követhető a hazai arte- ventekben is. Ezek a munkák pro­fán témáikkal és kifejezésmódjuk­kal az Akadémia „magas” művésze­tével szemben határozzák meg ma­gukat: szerzőik számára ez jelenti a legnagyobb kihívást. A performer Lórincz Tünde szerint ez a karakter nem lázadásszerú, mint a lengyel peiformanszok, hanem játékos. Nyelvnyújtogatás. Mégis, ez a sza­badidőben létrehozott intermédia nem pusztán szórakozás, hanem mélyebb igények megnyilvánulása. Főleg happeningek, performanszok, installációk létrehozását jelenti, amelyek minimális anyagi ráfordí­tást, ám amiál nagyobb formanyelvi készséget igényelnek. Mi teszi érdekessé ezeket az ese­ményeket? Miért válnak éppen itt és most, a kilencvenes években fon­tossá? Mindössze arról van-e szó, hogy harmincéves happeningeket melegítenek fel a neohippizmus mellett? Persze sok az átvett elem és min­denekelőtt az eszmei tartalom: A performansz lehetőséget nyújt a tág közösséggel való közvetlen érintke­zésre, valamint a nézők sokkolásá­ra, hogy átértelmezzék saját múvé- szetfogalmaikat és ennek kulturális vonatkozásait.” Bruiaj Az idén a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban Bruiaj - nyitott mű­hely címet viselő művészeti ese­mény a műfajkeverés jegyében szü­letett. Háromhetes lefutása alatt szerepeltetett performanszt, instal­lációt, valódi műhelymunkát, tár­latvezetéseket, szüneteket. A Brui- ajt (jelentése: rádióvételt zavaró zaj, áthallás) három képzőművészeti egyetemista szervezte a múzeum galériájában, amelyet műhelynek használva installációkat készítet­tek. A szó szoros értelmében vett műhelymunkát performanszok sza­kították meg, illetve brujálták (ez főnévből származtatott ige). Az ese­ményhez szünetek, üresjáratok is tartoztak, mikor a szerzők tétlenül üldögéltek vagy a látogatók óhajára tárlatvezetést rendeztek. Az ese­ményt video- és magnószalagra vet­ték: az utóbbi úgy készült, hogy minden nap hanganyagot ugyanar­ra a szalagra vették fel, úgyhogy az utolsó napi kiállításmegnyitón le­játszott „dokumentáció” felismerhe- tetlen, azonosíthatatlan zörejhal­mazzá vált. A szerzőknek természetesen ide­ális környezetet kínált a múzeum. Hiszen a Bruiaj műfajilag látványos kivonulás az Akadémia művészi eli­tizmusából, ugyanakkor látványos elfoglalása, „belakása”, átalakítása hasonló koncepciójú intézménynek. Ez a gesztus azért is érdekes, mert a múzeum nálunk is a magas kultú­ra, tehát az időtálló örökértékű mű­tárgyak és presztízses kiállítások koncepciójával működik. Egy, a ka­rakterétől annyira elütő esemény engedélyezése a múzeumi galériá­ban annyira meghökkentő, hogy már-már tévedésnek hat. Persze a hatás fordítva is működik: a múze­um súlyt és hitelt ad a Bruiajnak. Jelentése tehát nem választható el a helytől, amely potenciális értéket kölcsönöz. Zavaró zajok A Bruiaj lényegi eleme a zavarás. Zavarbaejtően hosszú; zavarba ejtő a múzeumi felbukkanása; a három szerző - saját bevallása szerint - kölcsönösen zavarta egymást; maga a nyitott műhely, mint műfaj is za­vart kíván okozni azáltal, hogy összekeveri a kiállítás publikussá- gát az alkotómunka, illetve a mű­helymunka magányával, az alko­tást a szereléssel, stb. A cím egyér­telműen kifejezi ezt a karaktert. A „tiszta vételt zavaró áthallás, zaj” szimbolikus cím, amely az esemény koncepciójára utal: arra amely sze­rint a műfaji tisztaság, amelyet az Egyetem propagál, fikció. (John Ca­ge első happeningjei az ötvenes években nagyon hasonló intencióval jöttek létre, zenéje pedig kimondot­tan az urbánus környezetből érkező zörejekre, primér hangokra épített.) A szerzők nem tiszta műfajokat szándékoztak létrehozni, hanem a performansz, installáció és a konkrét munka szintetizált múfajkeverését. A nyitott műhely automorf (önmagát alakítja) a George Maciunas-i érte­lemben: húsznapos készülést mutat be a huszonegyedikre. A Bruiaj szer­zői arra a folyamatra hívják fel a fi­gyelmet, amely munkál? vázlatától, illetve elgondolásától a kiállításmeg­nyitóig teljed. A mű autonomitása helyett a mű a munkafolyamat kon­textusában jelenik meg, ezenkívül nézők elé viszi a műtermi alkotást annak teljes egyszerűségével és élet­szerűségével. Hogyan ábrázolhatná jobban a műhelymunkát a Bruiaj, mint ma­gával a munkával? Persze a Bruiaj nemcsak műhelymunka, hanem performanszok sorozata is, amelyek időnként megszakítják a konkrét tevékenységet. Vagyis a konkrét műre irányuló cselekvéssort szim­bolikus cselekvéssorok szakítják meg. Amikor Makai András, a szer­zők egyike csuklószerkezetekkel összeerósített lécekből három érint­kező gúlavázat alakít ki és alapjaik­ra fóliaszőnyeget terít, az konkrét munka. Ettől elkülönül a perfor­mansz, melynek során Makai And­rás átkúszik a gúlák között, egyik kezével időnként saját szemébe vil­lant egy vakut, a másikkal pedig vi­zes kendővel meg-megtörli fénytől sajgó szemét. A Bruiaj tehát különböző esztéti- kájú részek mozaikja, ráadásul a há­rom szerző egymástól független munkákat hoz létre, amelyek egye­düli összekötője a közös terem. A for­mai-tartalmi különbségek erősítik a töredezettséget, amelyet fokoz az improvizáció, mint módszert. A vé­letlen alkálmazása a spontaneitás és a nyitottság eszköze. Mindhárom munka többé-kevésbé eltér az erede­ti elképzeléstől a véletlenszerű meg­oldások, ad hoc ötletek hatására. A közönség is hozzátartozik a Bruiaj-kompozícióhoz. Hol néző­ként, hol résztvevőként funkcionál. Kipróbálhatja a tárgyak működé­sét, néha bekapcsolódhat a perfor- manszba. Ellentétben a szerzőkkel azonban, a nézőknek nincs rálátása az esemény egészére, egyrészt az esemény időtartama, másrészt a folytonos improvizációs helyzetek miatt. így minden jóindulatú ráirá- nyultsúga ellenére is hermeneuti- kai fogócskát kénytelen játszani az eseményekkel. A Bruiaj arra törek­szik, hogy megfossza a felhasznált dolgokat gyakorlati, beazonosítható jelentésüktől. Sikere tehát éppen az, hogy saját jelölési konvenciója követhetetlen a néző számára. Ann ugyanez hátrány is, hiszen ha nincs annyi zavaró elem, talán élesebben kirajzolódnak az egyes installációk, amelyek témái már nem a Bruiaj- témakört fogalmazzák meg, hanem önálló, jelentésgazdag munkák. % ;irkr4*: } * *. *•***{ \ % '* ,AyD '*■* •’ *“% % '* *• .fii „ if ‘ jj- v X? A * *.* jy v’/ •vv* A'1” *> y y „y y '.II 5»1 Úlv:rt r * v. -A ft* . y „v * y ft' y 'S'-'”v w *" Ootitnri 4M ffy j&i s>v '■év*^nÁs * “!t >mr úifl-r v„. .*> ,iA itt'..re, »*»*)« rr y I »dr, „ v» . • iwf.revjf.4r.Sj KV ^ -fó rm'.L . " ’"kire *■'' * W ♦‘V-'Hrfni W.nv/.v.rifrt "Ay-V»ri,.u-------------------------u­A * «P 'SK V a <z y *• ^ í- • e* m <5 {* S* $ 5 r? í tV M V- ÍV, Í-* i $ 7 « Az elérhető művészet Budapest (ÉM) - A kölni Taschen kiadó kül­földön már régóta megcsodált - viszonylag ol­csó - művészeti könyvei néhány éve itthon is kirakatba kerültek, a Kulturtrade kiadó segít­ségével. Az Új Művészet című folyóirat decem­beri számában beszélgetést olvashatunk a két cég együttműködéséről. A Kulturtrade a Tas­chen magyarországi terjesztője, és a magyar nyelvű Taschen-könyvek társkiadója. Hogy a német kiadványok megjelennek-e magsai' nyel­ven, azt a racionalitás dönti el. Minden évben, amikor kiválasztják a lefordítandó műveket, fi­gyelembe veszik mi az, ami nincs a piacon, illet­ve hogy meddig lehet „lökni” a magyar közönsé­get a modem irányzatok befogadása felé. Az ed­digi legnagyobb siker talán a Dali-kötet volt, il­letve a Gaudí-albumnak is sokan örültek. Szeretnék, ha köteteik eljutnának a diá­kokhoz is, segítenék a vizuális nevelést. Ám ehhez szükséges az iskolák, illetve a művelő­dési minisztérium segítsége. A minisztérium már vett is minden középiskolának egy-egy Chagall-albumot. Kétségtelenül szükség lehet olyan posztersorozatokra, melyek egy-egy kor­szak magyar művészeit átfogóéin mutatják be, ám ehhez előbb fel kell mérni az igényű. _TÁRLAT Vándorlás Erdélyben Molnár Irén: Mi történt? Sepsiszentgyörgy (ÉM) - A több mint tíz éve elhunyt Pál Gyula - festőművész, grafi­kus, rajztanár - gyermekkora Kállósemjénhez kötődik, ahol földműves-napszámos családba született 1928-ban. Míg fölnótt, volt gyermek- menhely lakója, cseléd, hentesinas és kerék­gyártó. Rajzolni magától, autodidakta módon kezdett, majd 1947-tól a nyíregyházi Besse­nyei Szabadiskola tagja lett. Itt fedezték föl te­hetségét a vidéket járó budapesti főiskolai mű­vésztanárok. A Magyar Képzőművészeti Főis­kolán - ahol 1954-ben végzett - olyan meste­rek egyengették útját, nűnt Bencze, Doma- novszky és Hincz. A főiskola után tanított Ka­locsán, Demecseren és végül a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola Rajztanszékén. A Ma­gyar Képzőművészek Szövetsége 1966-ban fo­gadta tagjai sorába. ,Festettem, mert életemben csak ez hozott megnyugvást. Festettem, mindent és minden­nel, elfestettem maradék festékeimet, s folytat­tam szénnel” - vallotta egyszer magáról, mun­kájáról Pál Gyula. Tanítványai - Molnár Irén festőművész-rajztanár, Balogh István képző­művész-rajztanár, Papp D. Tibor művészeti író-fotográfus - mesterük előtt is tisztelgő kö­zös, székelyföldi képzőművészeti kiállítássoro­zatot rendeztek. Az első tárlatot októberben nyitottál? meg Sepsiszentgyörgy ön, majd de­cember 4-én Kézdivásárhelyen. A művek utol­só állomása Székelyudvarhely lesz.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom