Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-01 / 284. szám
4 ÉSZAK-Magyarország Megyei Körkép - Hirdetés 1994» December 1,« Csütörtök _NOTESZ A család éi/e B. Tóth Erika A buszmegállóban 4-5 év körüli kisgyermek toporog. Fázósan húzogatja össze magán a kopott kabátkát, amiben már nem működik a cipzár. Imbolygó apja cigarettára gyújt mellette. Az alkohol szaga a távolabb állók orrát is megcsapja. A kisfiú tekintetében félelem bujkál. Apja rezdüléseit figyeli. Rá van írva az arcára, hogy már ismeri ezt az állapotot. Tudja: dehogy szabad most ellenkezni... A minap a miskolci Gyermek és Ifjúságvédő Intézetben jártam. A veszélyeztetettgyermekeket utalja ide a gyámhatóság. Azokat, akiknek az otthon nem nyújt már biztonságot. Az egyik pici emberkét rendszeresen ököllel verte az apja, a másiknak az édesanyja „mérgében" kicsavarta a karját. Vajon elfelejtik-e, elfelejthetik-e az elszenvedettsérüléseket? Nem a nyolc napon belülit, vagy az azon túlit. Fianem a leikükön ejtett sebeket. Milyen emléket őriznek meg arról az „édes" apáról, aki úgy bizonyítja: ő a családfő, hogy jól eltángálja az asszonyt és a gyermekét? Fia felnőnek, eszükbe jutnak-e majd a szüleik? Fel tudják-e, fel akarják-e valaha is menteni őket? Keresnek-e érveket a védelmükben: ezek az apák, és anyák is csak az otthonukban képesek az erejüketfitogtatni, s ha van is munkahelyük, ott ők a legkisebbek, alulfizetik őket, nem tudják állni a rezsit, a részleteket? Amikor átcsapnak a fejük felett a hullámok, jön az alkohol. Amivel persze nem oldanak meg semmit. Hogyan emlékeznek majd vissza ezek a gyerekek az idei esztendőre: a család évére? Nyugdíjas Mikulás Miskolc (ÉM) - A Nyugdíjas Klubok Megyei Szervezete Mikulás-nap alkalmából december 7-én 8-12 óra között fogadónapot (díjtalan jogsegély szolgálattal) és kedvezményes vásárt tart a miskolci Időskorúak Közösségi Házában (Miskolc, Kassai u. 86. szám alatt). Drótszamáron is biztonságban Sajószentpéter önkormányzata egyik legfontosabb feladatának tekintette a várost keresztülszelő 26-os főközlekedési út mentén a biztonságos gyalogos és kerékpáros forgalom lehetőségének megteremtését. A városlakók számára lényeges fejlesztést, a kerékpárút építését július végén kezdték el, s tegnap megtörtént a műszaki átadása. Az elkészült 500 méteres szakasz csak első üteme a beruházásának, amelynek költsége 8 millió 259 ezer forint volt, a további szakaszok megépítéséhez újabb állami támogatást igényel majd az önkormányzat, tekintve, hogy a korábbi pályázatukat elutasították. Fotó: Farkas Maya Puttony-party a sportcsarnokban Adományokat várnak Miskolcon is a TS nagykarácsonyhoz Miskolc (ÉM - OBE) - A miskolci középiskolásoknak kiírt verseny egy várostörténeti vetélkedővel kezdődött, amely belépőül szolgált a hagyományteremtő tréfás, játékos Puttony-party- hoz, amelyet T. Asztalos Ildikó polgármester hirdetett meg. A győztes nyolc középiskola holnap délután három órától versenyez a Városi Sportközpontban. A győztesek az értékes ajándékokon kívül hazavihetik a Vándor Puttony-díjat, amelyet a tanárokból álló pártatlan zsűri ítél oda a legjobbaknak. December 2-án rajthoz áll a Kilián Gimnázium, az Eötvös József Szakközépiskola, a Szemere Bertalan Szakközépiskola, a Fáy András Szakközépiskola, az Avasi Gimnázium, a Földes Gimnázium, a Kandó Kálmán Szakközépiskola, a Kereskedelmi és Vendéglátó Szakmunkásképző Iskola egyenként 12 fős csapata, amelyben ott lesznek a legjobb táncosok, matematikusok, kosarasok, s a legerősebb fiúk, lányok. A versenyt a Zrínyi Ilona Gimnázium tanulói, tanárai bonyolítják, így ők ebben az évben nem versenyezhetnek. A csapatok tizenegy számban mutathatják meg, mennyire ügyesek, illetve kitartóak. A rendezvény csatlakozik a TS nagykarácsony akcióhoz, így kérik a diákokat, hogy régi megunt játékaikat hozzák el, s szerezzenek örömet azoknak a szegény gyerekeknek, akiknek lehet, hogy más nem jut majd a karácsonyfa alá. Adományokat nemcsak tőlük, hanem vállalkozóktól, gazdálkodó cégektől is várnak, december 1-15-ig, naponta 10-18 óra között a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban. A város polgármestere szeretné, ha valóban minden rászoruló miskolci gyermeknek jutna az ajándékból. Kérdezzék a jelöltet! Miskolc (ÉM) - Az önkormányzati választásra készülve Észak-Magya- rország fórumot tart lapunk december 7-én, szerdán délután 6 órától Miskolcon, a Kossuth utca 11. szám alatti Csodamalom Bábszínházban. Rendezvényünkre meghívtuk a borsodi megyeszékhely valamennyi polgármesterjelöltjét. A nyilvános fórumon az érdeklődők kérdéseket tehetnek fel a város első emberének címére pályázóknak, programjukkal, a település sorsát érintő elképzeléseikkel kapcsolatban. A fórumon elhangzottakról részletesen beszámolunk. Az egészségért Miskolc (ÉM) - A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Testnevelési és Sporthivatal egészségügyi fórumot rendez december 1-jén Miskolcon a ITC konferenciatermében. A rendezvény célja felhívni a testnevelési és sportfunkciókat ellátó szakemberek figyelmét: mit tehetnek a megromlott életkörülményekhez való alkalmazkodóképesség kifejlesztése érdekében. Az előadások délelőtt 10 órakor kezdődnek. Gáz Keresztúrban Hejőkeresztúr (ÉM) - Hétfőn megkezdik a gázbekötést Hejőke- resztúrban. A munkával a tervek szerint két nap alatt elkészülnek. Kétszázötvenen vezették be a csonkot a portára, 40-50 család pedig már gázzal fut a jövő héttől. Horthy 90 Miskolc (ÉM) - A Diósgyőr-Vas- gyári Református Egyház és a Doni Bajtársak Szövetsége miskolci csoportja a 90 éve született Horthy Istvánra emlékezik: a gyülekezet főgondnokára, a doni bajtársak pedig hősi halottjukra — a templom falán levő márványtábla megkoszorúzásával. A Diósgyőr-Vasgyári református templomban december 4-én 10 órakor kezdődő istentiszteleten emlékbeszédet mond Erdős László ezredes. Hirdetés AZ Sokszor elfelejtjük, hogy negyedévenként be kell fizetni a gépjármű kötelező felelősségbiztosítást. Ha Önnek OTP lakossági folyószámlája van és a Garanciánál köti meg a kötelező biztosítást, havonta utaltathatja át a díjat. ARANCIA BIZTOSÍTÓ RT. A KÖTELEZŐ HAVONTA Egy nagybank és egy biztosítótársaság együtt: EZ PÁRATLAN PÁROS