Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-17 / 298. szám

ÉM-emBékezés December 18-án lesz egy éve, bog)’ eltemették. Talán évtizedeknek, kell eltelni ahhoz, hogy elkészülhessen a rendszerváltozás kormányfőjének hiteles portréja. ÉM-riport Látókör A községben a választás Közel hatvan évvel ezelőtt olyan üggyé fajult, amelyben mélyen megrázta a hír az még a törvények, megszegése orosz irodalom barátait: is szóba keveredett. Ismét 1925. december 28-án érdekek összecsapásáról hajnalban halva találták kell tudósítanom. Szergej Jeszenyint. ■ III. oldal VII. oldal Télelő Fotó: Fojtán László A hét embere Faragó Lajos A Páneurópa Unió célja az egy­séges Európa megteremtése. Az egész kontinensüket behálózó szervezet tagjai legfontosabb­nak a határok átjárhatóságá­nak biztosítását és a nemzetisé­gek közötti megbékélést tart­ják. A Páneurópa Unió megyei vezetője Orbánné Eördögh Ildi­kó, áld elmondása szerint 1990- ben „cseppent bele” a mozga­lomba, amikor is Habsburg Ot­tó Miskolcon járt. A fogadóbi­zottság tagja volt és ott találko­zott először a Páneurópával. Akkor kérték meg - „mintegy állandóan zsüzsgő valakit” -, hogy legyen szervező.- Azért mégsem egészen „véletlenül” került bele a foga­dóbizottságba?- Mozgalmunk egyik legfon­tosabb célja a nemeztiségek kö­zötti megbékélés elősegítése. Ennek szükségességét én meg­szenvedtem. Erdélyben szület­tem és éltem édesanyámmal, de mert édesapám álékor Magyar- országon volt, családegyesítés címén 1950-ben egy 50 kilogram­mos csomaggal áttelepítettek J bennünket. Férjemmel Miskol- j con ismerkedtem meg és később ' derült ki, hogy „véletlenül” ko- j lozsvári születésű és a bombá- j zások elől menekült ide. Kislá- I nyunk hatodéves orvostanhall­gató Debrecenben, fiunk pedig a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola ének-ze- ne-népzene szakos hallgatója. A tavalyi tanévét a gyimesi csán­góknál töltötte. Egy általános iskolában tanított és minden vágya, hogy kizárólag a nép­rajzzal foglalkozzon. Megyei szervezetünk tavaly ötezer ma­gyar nyelvű könyvet gyűjtött, majd adományozott az ottani általános iskolának. A fiam volt, aki ezeket katalogizálta, szóval megalapította ott az is­kolai könyvtárat. Tehát ha ügy tetszik, nem „véletlenül” kerül­tem bele abba a fogadóbizott­ságba, illetve a Páneurópa moz­galomba. Talán érzékenyebbek vagyunk a nemzetiségi problé­mákra és ezért akarjuk minden­áron segíteni a nemzetiségi problémák megoldását.- Ma kiváltképpen aktuáli­sak a mozgalom célkitűzései. Nemcsak Erdélyre, hanem még- inkább a tőlünk délre történtek­re gondolok.- Ez nagyon igaz, és nagyon jó volna, ha még többet tudnánk tenni. Sajnáljuk, és fájlaljuk, hogy Budapesten egy héttel ezelőtt Európa 52 állam minisz­terelnöke és államfője nem so­kat tett az általunk is megfogal­mazott célok megvalósításáért. Azért, hogy Európának ez a rákfenéje eltűnjön. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy csak se­gélyeket adnak, hiszen ezzel legfeljebb pillanatnyilag enyhít­jük az emberek problémáit. A Páneurópai Piknik 5. évforduló­ján is megfogalmaztuk, hogy Nyugatnak itt többet kell ten­nie! Azért., hogy a háborúskodás megszűnjön, és megszűnjön a fenyegetettség. A mi fenyege­tettségünk, Magyarország fe­nyegetettsége is.- Most jött vissza Salzburg­ból, ott miről tanácskoztak?- A Páneurópa Nemzetközi Kongresszusa öt esztendőre uj Orbánné Eördögh Ildikó A Páneurópa Unió Megyei Szervezetének elnöke elnökséget választott. Vezetője ismét Habsburg Ottó lett, és nagy örömünkre az elnökségbe Mécs Imre is bekerült. Itt is leg­inkább a balkáni helyzettel fog­lalkoztunk. Azzal, miként le­hetne jobban, eredményeseb­ben elősegítenünk ott a nemze­tiségiek megbékélését.- Mit végeztek 1991. február 3-ai alakuló ülésük óta Miskol­con és a megyében?- Nagyon sokat. Elsősorban próbáltunk olyan embereket előadónak meghívni és meg­hallgatni, akik európai szemlé­lettel bírnak, és ezáltal minket is erre szerveznek. Történelmi szemlélettel bírókat és politiku­sokat kérdeztünk arról, ők ho­gyan látják Európát. Ezenkívül voltak kirándulásaink, amelyek során mi megyeiek jól összeis­merkedtünk. Felvettük a sze­mélyes kapcsolatot a határon túli páneurópai szervezetekkel és felkerestük a határ melletti magyar történelmi események színhelyeit. Folytatunk karita­tív tevékenységet is. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minden nemzetiség a saját sorsát élje. Természetesen saját nyelvén és saját kultúrája legyen. Ezért a határon túli magyarságot is akartuk és tudtuk támogatni. Segítségünk most elsősorban a csángók felé irányult. A közeljö­vőben Kárpátaljára készülünk egy élelmiszer-szállítmánnyal. A csomagokat természetesen nem kizárólag a magyaroknak, hanem minden rászorulónak készítjük.- Honnan van erre pénzük?- Nekünk pénzünk nincs, gyűjtünk. Kapunk egy nagyon minimális támogatást a miskol­ci önkormányzattól, és van egy szerény összegű tagsági dijunk. Szóval tengődünk. Hogy med­dig, azt nem tudom, de nagyon fontosnak tartom, hogy tal­pon maradjunk és, hogy mű­ködjünk.- Karácsony előtt mit üzen mozgalmuk nevében a lakos­ságnak?-A Páneurópa Unió megala­pítója Richard Coudenhove-Ka- lergi gróf 1923-ban megjelent könyvéből idézek: „Az egyetlen erő, amely Páneurópai: megva­lósíthatja, az európaiak akara­ta. Az egyetlen eró, amely Euró­pát fenntarthatja, az európaiak akarata. így minden európai kezében tartja földrésze sorsá­nak kicsiny darabját.” Kérem, karácsonykor, majd az év fordu­lóján, az esztendő mérlegének elkészítésekor és 1995-re ké­szülve erre is gondoljanak! Hogy eljussunk Európába! Fakereszt Bujdos Attila Van egy ismerősöm. Mutogatni kéne. Hatalmasat bukott, mint polgármesterjelölt. Se akkor, se azóta nem állította, hogy megnyerte a választást. Pedig akár ez is kiszaladha­tott volna a száján, ma már eléggé edzettek vagyunk az ilyen kijelentésekhez. Persze december 7 7 -én éjszaka még a fél országnak leesett az álla, amint a tévében a sok okos pártvezető azt bizonygatta: ők győztek. Ami egyrészt ért­hető: választási vereséget beismerni mégiscsak snassz. Más­felől egyazon szavazáson több ügyben és több testületről döntöttek a választók, így ki-ki találhatott olyan mutatót, amivel hitelt érdemlően igazolhatta: valahol, valamiben, valamiért jobban szerepelt, mint tavasszal, vagy négy éve. (Akinek az egész országban csupán egy önkormányzati képviselője volt, most meg lett talán kettő is - a több tíz­ezerből -, joggal állíthatja, hogy megduplázta mandátu­mainak számát. Minden csak viszonyítás kérdése.) Bizonyára lesznek, akik kétkednek. Hiszen a fele sem ment el annak, aki szavazhatott volna. Hallhattuk: esetleg az időjárás volt az oka, kinek van kedve a kezébe venni a sorsát, miközben az utcán jeges eső csurog a nyakán. Hogy ezüstvasárnapon voksolhatott a magyar, szintén nem se­gítette a demokratikus hagyományok szárba szökkenését. Meglehet: bonyolultnak találták a népek a választási rend­szert, sokallták a jelölteket, nem igazodtak ki a program­jaik között, nem is voltak programok és így tovább, és így tovább. A tudós emberek azt sem zárják ki, hogy volta­képpen a politikából, mint olyanból lett elegük a polgá­roknak. Erre utal, hogy akik mégis elmentek, leginkább a függetlenekre szavaztak - bizonykodnak a tudós embe­rek, akiknek másik csoportja erre csak hümmög: az újra­választott független polgármesterek többsége annak ide­jén olyan MSZMP-s tanácselnök volt, aki az állampáll szét­hullásakor nem lépett be semelyik szervezetbe, de így is nyilvánvaló a pártkötődése. Másrészt a városokban lab­dába se rúghattak, akik mögött nem állt valamelyik párt, vagy pártszövetség. Mindezen azért érdemes eltűnődni, mert a most önkormányzati hatalomra kerültek csak ak­kor lehetnek eredményesek, ha lesz válaszuk: minek is kö­szönhetik, hogy a magas polcra jutottak. Mint láthatjuk: nem könnyű épkézláb feleletet találni, a válaszok szama sokszorosa a kérdésekének. Itt van a miskolci polgármester esete, amelyik igen jól pél­dázza, hogy a közvetlen polgármester-választásnak mifé­le buktatói lehetnek. Kobold Tamás polgári pártok támo­gatottjaként vette be a városházát. E pártok a közgyűlés­ben nem szereztek annyi szenátort széket, hogy a követ­kező ciklusban a polgármester elegendő támogatást kap­jon tőlük a város stabil vezetéséhez. Kobold Tamás per­sze koalíciót ajánlhat az őt segítők mellett eddigi riválisa­inak. Vagy az eddigi támogatói ellenében azokkal léphet szövetségre, akik mostanáig nem támogatták, viszont van elegendő szavazatuk, hogy az okvetetienkedő kisebbség a jövőben ne tudjon a város érdekében serénykedő pol­gármesternek gáncsot vetni. A bárminemű koalíció gondolatát azonban a város lakó­inak egy része hevesen elutasítja. Többen felhívtak, ami­kor számba vettem: miféle lehetőségek vannak. Egy asz- szony bejelentette: akkor most tudjam meg, ez volt az utol­só választás, amin részt vett, mégiscsak megengedhetet­len, hogy leképezzék a parlament működését, frakciózza­nak, tessék szépen odaállni minden képviselőnek a pol­gármester mögé, ha egyszer a választók szerint ez az em­ber rendelkezik a legjobb elképzelésekkel. Hiába magya­ráztam bármit - hogy hát a város érdeke is sokféle lehet, s a közös célhoz vezető út igencsak szerteágazó, külön­ben is: egy koalíció megkönnyítené a polgármester dol­gát, nem kellene negyvenhét emberrel huzakodnia -egyez­kednie-, minden hiába: az asszony kötötte magát. Miköz­ben semmi kivetnivalót nem látott benne, hogy pártok je­löltjeire szavazott, pártok embereire bízta a sorsát. Csak éppen akkor hőkölt hátra, amikor a pártok pártszerűen akartak működni. (Egyike ez életünk kis abszurdjainak.) Lehetetlen megítélni: hányán képzelik, hogy a szükséges rosszat jelentő pártok szerepe az alkalmasnak tartott jelöl­tek kiválasztásánál véget ér. Nem kizárt, hogy ők a több­ség. De ha így lenne is: megteheti-e a polgármester, hogy nem gondoskodik a támogatói köréről, s ha rendre bele­bukik, amit és ahogyan el akarna érni, legfeljebb azt mond­ja: azért mennek nehezen a dolgok, mert a képviselők pár­toskodnak. Mondjuk én azokkal értenék egyet; akik sze­rint ez veszélyes megoldás lenne. A kocsis sem dobhatja a gyeplőt a lovak közé, a város első polgára sem mond­hatja: uccu neki fakereszt. A polgármester azért is felelős, \ hogy emelt fővel el tudja-e viselni az őt ellenőrző kisebb­ség bírálatát, tanul-e ebből, s szót tud-e érteni a többség­gel, képes-e meggyőzni őket az igazáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom