Észak-Magyarország, 1994. október (50. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-04 / 234. szám
A SZELLEM VILAGA mmmmmmá GYÄRÖ Kulturális Kitekintő Több mint tíz Budapest (MTI) - Több mint tíz címmel látható kiállítás a Budavári Palota A épületében. A Ludwig Múzeumban azoknak a kortárs képzőművészeknek, illetőleg alkotói csoportoknak egy-egy műve tekinthető meg, akik (vagy amelyek) az elmúlt tíz esztendő alatt támogatóst kaptak a Soros Alapítvány Kortárs Művészeti Központjától. Minden évet két-két művész munkája reprezentál. A művészek egyike az adott évben valamely nemzetközi rangú képzőművészeti eseményen képviselte Magyarországot, míg a másik alkotó ugyanabban az esztendőben valamilyen oknál fogva a művészeti élet perifériájára szorult. Erdély Miidós és Zuzu/Vető munkái 1984-ben készültek. Bak Imre és Ádám Zoltán 1986-ban, El Kazovsz- kij, illetőleg Jovánovics György 1988-ban részesült támogatásban. Kovács Attila és Gerber Pál képviseli az 1991-es esztendőt, míg az idei év kiállítói Bukta Imre és Várnai Gyula. A tárlat október 23-áig látható a Budai várban. Művészi párbeszéd Budapest (ÉM) - ,A művészet én vagyok.” Ezt a tézist Timm Ulrichs sokféle formában érvényesítette munkásságában. A „documenta 6” résztvevője egyike a kevés, valóban interdiszciplináris módon dolgozó kortárs művészeknek. Tevékenysége a legkülönbözőbb művészeti ágakra teljed ki: festészet, szobrászat, ak-cióművészet, fotó és szövegek. Timm Ulrichs a művészetek valóságos párbeszédét teremtette meg. A Ludwig Gyűjtemény és a Goethe Intézet a Budapesti Őszi Fesztivál keretében válogatást mutat be a művész munkáiból, valamint alkalmat ad Ulriehs-nak, hogy Budapesten is létrehozzon olyan műveket, amelyek a helyre, a városra reagálnak. A kiállítás holnap nyílik a Ludwig Múzeumban (Budavári Palota, A épület), és november 20-ig tekinthető meg. Timm Ulrichs egyik „alkotása" 1975-ből. A táblán a szöveg: „Látni se bírom a művészetet." ÉM-reprók Voltaire érméi Párizs (MTI) - A nagy francia író- filozófus, Voltaire születésének háromszázadik évfordulójára ötfrankos érméket bocsát ki a párizsi kormány. A francia pénzügyminiszter, Edmond Alphandéry a „Voltaire és Európa” nevet viselő kiállítás megnyitója alkalmából az elmúlt szerdán mutatta be a nyilvánosságnak az új érmét. Az érmén található képmást Jean Antoine Houdon Voltaire-ről készült portréjának felhasználásával készítették. Az érem másik oldalán a francia szellemi élet földi maradványainak otthont adó Pantheon épülete, ugyanitt helyet kapott még Voltaire mester kézjegye és egy penna is. Tervek szerint a mintegy 15 millió érme decemberben kerül forgalomba. A gyűjtőkre gondolva aranyból és ezüstből is készülnek korlátozott számban hasonló veretű érmék. A kutya ugat, a Polyphonix van Budapest (ÉM) - Polyphonix fesztivált rendeznek október 2- től 6-ig Budapesten. A fesztivál mottója valami olyasmi, hogy a kutya ugat, a karaván meg halad. Hogy ez mit is jelent, azt igazából csalt az értheti meg, aki részt vesz a programokon. De valamit érezhet belőle az is, aki elolvassa a témáról Papp Tibor gondolatait. A nemzetközi Polyphonix fesztivál, amely a mai költészetnek, a mai zenének és performansznak ad lehetőséget a közönséggel való találkozásra, először tizenöt évvel ezelőtt öltött teste Párizsban - Jean-Jacques Lebel francia költő, festő és performer hozta létre a köréje csoportosuló írók és művészek, költők és zenészek közreműködésével. A hétköznapok sivatagában a Polyphonix fesztivál a költészet nomád karavánja. A karavánnak költők a vezetői, költők a számadói, költők a kísérői és költők a málhá- sai. Ezért tud dacolni az idők, a birodalmak, a politika, a háború, a gyűlölet, az ideológia, a rágalom, a fanatizmus és a pénzcsinálásra szorított irodalom viharaival. A karaván nem követi a kultúra szervezetekkel, kiadókkal, gazdasági mutatókkal kikövezett útjait, a karavánt egyedül a művészet iránytűje vezérli. A karavánon belül, mint egy igazi köztársaságban, mindenki egyforma, senki nem lehet orwelli módon a többinél egyformább, csak azért mert nagyobb a hangja, vagy mert azt hiszi, hogy neki ez kijár. A Hárman a fesztiválról: Sőrés Zsolt, Lévai Dénes, Kovács Zsolt - a SoKaPa- NaSz szabad improvizációs zenei-hangköltészeti csoport tagjai Polyphonix fesztivál kezdete óta mind a mai napig arra törekszik, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a művészek és a közönség között, hogy kiiktassa a költő és a hallgató közé fúrakodó közvetítőt, hogy a művész és a néző közti átjáróról elriassza a kultúra kufáijait. A karaván állandó szerája Párizsban van, ahol költő-mindenesei évente több irodalmi performansz és hangköltészeti estet rendeznek főleg a Geroges Pompidou Kulturális Központban, de más kulturális intézményben is, mint például 1987-ben a párizsi Magyar Intézetben. A karaván - melyet jelenleg Jean-Jacques Lebel, Jacqueline Cahen és Papp Tibor vezet - bejárta már a fél világot, megfordult többek között New Yorkban, ahol egy hétig szerepelt a Modem Művészetek Múzeumában, Pármában, Rómában, Nápolyban, Marseille-ben, 1988-ban Szegeden és Budapesten, s legutóbb a belgiumi Liége-ben és Brüsszelben. A Polyphonix fesztivál karavánja az Artpool hívására örömmel tűzte ki 26. úticéljául Budapestet. A karaván ünnepelni jött Magyarországra. A hatalmas sátrat, amit gondolatban kifeszítünk, a jóakarat, a békés egymás mellett élés, a felszabadult szellem, a költő-, művész- és embertársak megbecsülése, a világ dolgaira nyitott művészi kíváncsiság, az alkotómunka tisztelete és a tolerancia szőnyege béleli. Három estén át ez a díszlet adja majd a fesztiválon szereplő, a világ elé kitárulkozó magyar, lengyel, német, francia, belga, olasz, orosz és osztrák költőknek a szellemi hátteret A művészet a béke virága - ezért fegyvertelen a Polyphonix fesztivál karavánja. Emberek, állatok, költők, tevék, perfor- merek és madarak vonulnak véres századunkból kifelé. Még a kutyák is elhallgatnak, csak a közmondás (élesen, mint a látlelet) forgatja felénk a szót: az ágyú ugat! De a karaván halad, rendületlenül. Földrajzi tanulmányok Frisnyák Sándornak Horpácsi Sándor Minden szakma keresi az identitását, meg akarja teremteni az image- ét. Kitűnő alkalom erre egyes képviselőjének a laudációja, köszöntése. Frisnyák Sándor hatvanéves. Alkalom arra, hogy tisztelői, tanítványai, kollégái tanulmányokkal tisztelegjenek. Még mielőtt magáról a kötetről szólnék, meg kell dicsérnem a két megye (Borsod-Abaúj- Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg) önkormányzatainak, valamint a tucatnyi szponzornak az áldozatvállalását. Ezek a honatyák, lokálpatrióták felismerték, hogy ez a depressziós, erodált régió csak akkor tud ki- és felemelkedni, ha Müncha- usen báróhoz hasonlóan önmagát rángatja ki a mocsárból, ha mozgósítani tudja a régió szellemi kapacitását, a tudományt, amely reális, kezelhető képet ad az állapotokról. Elismerem, ez a mondat így túl lelkes, inkább vágykép, mert egyáltalán nem jellemző, általánosítható. Sót! Sajnálatosan éppen azt kell mondanunk, hogy a gondolatok születésének, kimunkálásának, gyakorlatba való átvitelének, profitálá- sának, a tudós-kreatív elmék megbecsülésének éppen nem kedvez ez a régió. Káderei - folyamatosan - elmenekülnek, mondhatnék dezertálnak, s emiatt tovább csökken az esély, hogy kikászálódjunk ebből a gyarmati sorból, állapotból. Mindezt már a tanulmányok alapján mondom. Mert noha evidencia, hogy az ember létfeltételeit erősen meghatározza a földrajzi-fizikai táj, annak adottságai, de éppen a vizsgált régiók például Tokaj-Hegyalja, Cserehát, Abaúj-Zemplén bizonyítják, hogy egy adott táj adottságai csak altkor hasznosulnak, ha azokat felismerik, az ember hozzá-bele tudja adni a maga innovációját, ha a közgazdaság makro- és mikro- szinten kedvező kifutási lehetőséget teremt, s akkor még nem feledkezhetünk meg a „legszubjektí- vebb” elemről, a történelemről, amely a maga erőszakos módján időnként átszabja a határokat, megbontva, tönkretéve a régió gazdasági, etnikai, kulturális kapcsolatait, sőt horribile dictu olykor még az anyatermészetet is. A földrajztudomány a nevében is jelzi, hogy rajz, azaz leíró jellegű. A természet a maga érintetlenségében - már ahol még megőrizték ebben az állapotában -, is hallatlanul izgalmas, érdekes. Megismerése is kaland. Van azonban a leírásnak egy fajtája, amely felkészültséget feltételez, s csak a szakemberek értik, élvezik igazán. Mint laikus ilyennek tartom Tuba Zoltán dolgozatát (A Bodrogköz növényföldrajza), vagy Marosi Sándorét (Mikroklímamérések a komplex tájkutatásban). Ezek nélkül a vizsgálatok nélkül nem, vagy csak nehezen boldogul a gazdaság, amely alkalmazkodni kíván a táj és az éghajlat adottságaihoz. Szemléletesen példázza ezt Tózsa István tanulmánya (Mezőkeresztes-Emőd térségének földrajzi környezete és terhelhetősége). Már maga a bükkábrányi lignitbánya (külszíni fejtés) is durva beavatkozás a táj képébe. Bős- Nagymaros, Tiszalök, a Sajóvölgy stb. szennyezettségének ismeretében joggal vetődik föl a kérdés, hogy ha van tudomány (esetünkben földrajz), akkor a tervezés, a gazdaság miért nem vette, veszi igénybe a szolgálatait, ismereteit. A homo sapiens történelme nagyobb részében alkalmazkodott a természethez, s úgy teremtett virágzó kultúrát a folyók mentén, a Tisza mentén is ( Somogyi Sándor: Az Alföld földrajzi képe a honfoglalás és a magyar középkor időszakában), hogy elvette azt, amit a természet adott, de semmit sem rontott azon. A pásztorkodás, a vízi élet az ekés művelésű mezőgazdaság előtt is viszonylag nagy népsűrűséget tudott eltartani. A folyamszabályozás megbontotta ezt a rendet, harmóniát, s egyes régiókat kifejezetten hátrányos helyzetbe sodort. A másik oldalon viszont a táj és a termelési viszonyok, valamint az úthálózat elmaradottsága gátolta a táj immár kapitalista fejlődését. Csorba Csaba tanulmánya (Az Alföld közlekedésföldrajza a 18-19. században) arra figyelmeztet, hogy amelyik régió megközelíthetetlen, mert elmaradott az infrastruktúrája, az leszakad. Fokozottan érvényes ez a már említett abaúji, zempléni, csereháti, országhatár menti régiókra. Kimondhatjuk sommásan, hogy a politika, a történelem is táj- és gazdaságszervező, illetve gátoló erő lehet, s éppen, mert ez szubjektív, az emberi akarattól, jóindulattól függ, ezen a legkönnyebb változtatni. Recenziómat laudációval fejezem be. Dicséret és elismerés Frisnyák Sándornak a pedagógusnak, a tudósnak, aki - lám - ilyen könyvet, tanulmányokat ihlet, a gondolattermelés inspirátora, működtetője. Irodalmi nap Csesztvén a Tragédia jegyében Madách irodalmi napot rendeztek az elmúlt szombaton a Nógrád megyei Csesztvén. A hagyományosan minden év októberének első szombatján tartott rendezvényen előadások hangzottak el többek között a Madách-kutatásokról, illetve a Tragédia szövegkritikai kiadásáról. Az irodalmi nap részeként Jelenté magát jézus címmel Tóth Zsóka előadóművész és Szvorák Katalin énekes ünnepi műsort adott, majd a résztvevők megkoszorúzták a költő szobrát. (Felvételünkön az emlékház látható.) Fotó: Dobos Klára ízes palóc nyelven Hetvenéves Gömöri Kovács István Polgári László Sajógömör (ÉM) - Szlovákiában alig akad valaki, aki ne ismerné a gömöri palócok ízes népi nyelvén író Gömöri Kovács Istvánt. Sajógömör szülötte a második világháború utáni irodalmi szárnypróbálgatások, a zsenge fiiként saijadzó szlovákiai magyar publicisztika, a honismeret- és a néprajzkutatás, a helytörténetírás terén is maradandót alkotott. A népszerű Pista bácsi igazi lámpás volt a faluban, hagyományőrző és nemzetébresztő a Csema- dokban, elismert és több ízben kitüntetett pedagógus, aki a közéletben, a sportban is vállalt és teljesített. A napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját, de ma sem a nyugdíjasok gondtalan semmittevésében tengeti napjait, hanem rendszeresen írogat, a járási és országos lapokban is publikál, máig a helyi kultúr- ház vezetője, Sajógömör krónikása, helytörténeti és honismereti kiadványok szerzője. S lehet-e szebb, emlékezetesebb, értékesebb születésnapi ajándék, mint amilyen Gömöri Kovács Istvánnak a napokban kijutott: az utóbbi évek nyugdíjas érlelésében fogant, kedvenc verseinek díszkötésben, szponzor által kiadott gyűjteménye. „Az idő szárnyain” címen megjelent verseskötetéről az előszóban így ír: „egy olyan négylevelú lóhere ez, amelyet Gömörország palóc földjén egy életen át kerestem. Megtaláltam, hogy nektek átadjam.” Az már a kötet forgatása közben derül ki, hogy a kedves rímek négy korosztály jellegzetes gondolat és érzelmi világát tükrözik. A legkisebbekhez, az óvodásokhoz szól a „Csilingelő” - ez egyébként külön kiadásban is megjelent. ,A Szabad lelkű diók”-ban a jelent és jövőt összekötő költemények várják a szép szóra és nemes érzésekre vágyó tanulókat és diákokat. További fejezet „A szerelem szívfájdalom” - ennek középpontjában a „tisztító tűz” áLL A lóhere negyedik levelére írt „Történelmi barangolás”- Egy-egy epizódot helyez reflektor- fénybe nemzetünk és népünk életéből. Több év válogatott versei most egy magánnyomda, a Rimaszombat mellett működő Mokány nyomda jóvoltából láttak nyomdafestéket. Mokány József elolvasva a verseket, teljes mértékben magára vállalta a nyomdai és kiadói költségeket, és nem sajnálva sem a munkát, sem a pénzt valóban egy elismert személyiséghez méltó, decens kötésben jelentette meg a verseket. A kötetet egyelőre ötszáz példányban adták ki. Ä „Vadlúttermő ritkafa” és az „Ünnep az iskolában” című antológiák, valamint az 1976- ban megjelent „Hívogató” című önálló kötet után, most egy Marian Cvacho grafikáival illusztrált értékes verseskötetet tett le a nemzetiségi kultúra asztalára a hetvenéves Gömöri Kovács István. Csemadok-alapítvány Rimaszombat (ÉM) - A Csemadok Rima- szombati Területi Választmánya 1992-ben létrehozta a Tompa Mihály Kulturális Alapítványt. Az alapítványt 7 tagú kuratórium kezeli, két magyarországi taggal (Nagy Károly Ózd, E. Kovács László Gömörszólős). Ez évben Magyarországon a Magyar Hitel Bank Rt. Ózd 4. sz. fiókjánál folyószámlát nyitottak. Az alapítvány felkarolja a népi hagyományokat őrző folklór, tánc, zene, ének csoportok, színjátszó és egyéb kulturális együttesek tevékenységét, támogatja az irodalommal, képző- művészettel, történelmi és honismereti kutatással, valamint társadalom- és természettudományokkal foglalkozó egyének munkáját, megteremtve számukra a publikálás lehetőségét Magyarországon oly módon, hogy másaikat különböző szakmai, tudományos folyóiratokban, periodikákban megjelentetik, illetve könyvek kiadásának költségeit és nyomdai kivitelezését biztosítják. Segítik az amatőr kulturális és közművelődési csoportok munkáját, rendezvényeit, tanfolyamokon, táborokban, konferenciákon való részvételeiket. Támogatják az aktív tevékenységet kifejtő tagok munkáját - amennyiben munkájuk a kisebbségi magyar kulturális, tudományos, művészeti és művelődési élet fellendítését szolgálja. Az alapítvány további célja régiónk lakosságának múltbeli és mai egymásra utaltságának bemutatása, egymás kölcsönös megismerése, hogy humánus társadalmi fejlődés számára kedvező fejlődést teremtsen. Az alapítvány nemes küldetésének megvalósítása érdekében együttműködnek minden olyan magánszeméllyel, szervezettel, alapítvánnyal és intézménnyel, akik támogatásukat felajánlják, és a célokkal egyetértenek politikai, vallási vagy pártjellegű feltételektől mentesen. Aki teheti, pénzbeli adományait a következő bankszámlaszámra fizesse be: 274- 97535-7007.
