Észak-Magyarország, 1994. augusztus (50. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-27 / 202. szám
II ÉM-hétvége Az ÉM interjúja Augusztus 27., Szombat Hogyan lehet könnyen, gyorsan milliomos Legyen adóhatóság! Nógrádi Gábor Ha tényleg, de igazán milliárdos akar lenni a kedves olvasó, akkor legyen adóhatóság, és ne vezesse be a családi adózást. Csináljon úgy, mintha hülye volna és nem tudná, hogy a férfiak átlagban közel kétszer annyit keresnek, mint a nők, tehát a személyi jövedelemadójukkal alaposan le lehet aratni a családi költségvetést. Csináljon úgy, mintha azt sem tudná, hogy elsősorban a gyerekek száma határozza meg a család életszínvonalát és nem a szülői keresmény nagysága. És csináljon úgy, mintha a nagy kegyesen megadott családi pótlékkal ki lehetne egyenlíteni a félj és a feleség fizetéséből adóba levont ezreket. No, és ezek után meressze nagyra azt a kis szemét a Parlamentben és csodálkozzon, ha a jó magyarok nem akarnak gyereket csinálni, sőt, az abortusz mellé állnak. Ezenkívül, ha sikerül adóhatóságnak lennie, ne foglalkozzon a gyerekruházat és a gyógyszerek emelkedő árával, meg a gyerekek számára nélkülözhetetlennek kikiáltott gyümölcsök, tejtermékek százezrek számára megvehetetlen sorá- 'val. Egyrészt azért ne foglalkozzon ilyen apróságokkal, mert zseniálisan átgondolt módszerem szerint, minél drágább egy áru, annál jobb, hiszen a nyeresége Önnek adózik, másrészt meg elég volt a szülői demagógiából! Milliók nőttek itt már fel kérem egy, szál pendelyben, gyógyszer és egészséges étkezés nélkül is! És mind felnőttek, akik túlélték. Hát nem?! A kedves olvasó, mint adóhatóság, csak azzal foglalkozzon, hogy a bérből és fizetésből élőktől, tehát a társadalom legrosszabbul álló csoportjaitól, fillérre bekasszírozza az adót, hiszen ezt nevekkel és személyi számokkal bevallják a munkáltatóik, miközben a ravaszabb vállalkozók százezrei, százezer módját is megtalálják annak, hogy elrejtsék a jövedelmüket. Végezetül, ha adóhatóság lesz, mindig hangoztassa, hogy Ön a közösségért teszi, amit tesz, és a szeme se rebbenjen, ha a szemébe vágják, hogy nemzetellenes a szisztéma, amely a családi létminimumot is megadóztatja. Tanuljuk meg egy életre, hogy a gazdagság és a humanizmus, az minimum három dolog. Vagy kettő. De semmiképpen sem egy. Százéves lenne Kari Böhm Salzburg (MTI) - Néhány napja „Kari Böhm út” vezet ahhoz az épülethez, ahol 1981. augusztus 14-én 87 éves korában elhunyt az osztrák zenetörténet dicső korszakának utolsó nagy karmester egyénisége. Ünnepi megemlékezések sorozatával és új CD-felvételek megjelentetésével emlékezik ezekben a napokban az osztrák és a nemzetközi zenei élet dr. Kari Böhmre, aki augusztus 28-án, vasárnap lenne 100 éves. A grazi születésű Kari Böhm eredetileg jogi diplomát szerzett. Muzsikusi pályafutását korrepetitorként kezdte szülővárosában, ahol rövidesen első karmester lett. 1921-ben Bruno Walter a müncheni Állami Operaházhoz hívta őt. 1927- ben főzeneigazgató lett Darmstadtban, majd 1931-ben ugyanezt az állást foglalta el Hamburgban. Kari Böhm 1834- ben a drezdai Állami Operaház vezetését vette át. Ott nemcsak két Richard Strauss opera, az Árnyék nélküli asszony és a Daphne ősbemutatóját vezényelte, hanem számos fiatal komponista, köztük Gottfried von Einem műveit is vezényelte, 1943-ban Kari Böhmöt a bécsi Állami Operaház igazgatójává nevezték ki és ezt a tisztséget 1954 és 1956 között is betöltötte. Az ő igazgatósága alatt került sor az operaház átépítésére és az azt követő ünnepi előadás-sorozatban Böhm vezényelte a Fideliót, a Don Giovannit és a Wozzecket. 1957 után már csak vendégkarmesterként lépett fel nemcsak Bécsben, hanem a világ szinte minden nagy operaházában, valamint Salzburgban és 1962-től Bayreuthban is. Az összes nagy zenekarral koncertezett, de elsősorban a Bécsi Filharmonikusokkal. Külön az ő számára hozták létre az „osztrák főzeneigazgató” kitüntető címet. Karmesteri nagyságát kétségtelenül veleszületett muzikalitásának és óriási szakmai tudásának köszönhette. Szűkszavú volt, sohasem szerette a showt. Mozart és Richard Strauss voltak a kedvenc zeneszerzői, de Drezdában és Bécsben egyaránt sokat tett a Verdi-operák ápolásáért is a német nyelvterületen. A hatvanas években, Wieland Wagnerrel együttműködve, nagy Wagner-karmesterré érett. Mint a gyakorlat emberének, Kari Böhmnek kitűnő érzéke volt az énekesek megválasztásában. Nevéhez fűződik a világhírűvé lett bécsi Mozart Együttes életre hívása. Művészete mély nyomot hagyott a Salzburgi Ünnepi Játékokon, s örök érvényűt alkotott Mozart összes szimfóniáinak felvételével is, a Berlini Filharmonikusok közreműködésével. De ugyanilyen klasszikus már Brahms két zongoraversenye Maurizio Polli- nival, Wagner „Ring”-je és Tristan és Izoldája, valamit Berg Wozzeckja Dietrich Fischer-Dieskau-val. „A közönséget nem lehet becsapni” Beszélgetés Rolla Jánossal, a Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetőjével Fotó: a szerző egy, hogy a levegőt „szeleteli” vagy fújja a fuvoláját. Ez nekünk is egy pluszt ad és ezek azok az alkalmak a zenekarnál, amikor fel tudunk töltődni. Harminc év az nagyon nagy idő. Néha önkéntelenül is vágyunk valami frissességre és ezt vagy egy jó szólistában találjuk meg, vagy egy nagyformátumú karmester személyében. □ A karmester nélküli zenekari játék valószínűleg rengeteg előnnyel jár, mégis, nem válik néha nyomasztóvá az, hogy nincs külső kontroll? • Az ember egy idő után megtanul kétféle füllel hallgatni. Más füllel hallgatnak egy kamarazenekar tagjai mint egy nagy zenekaré, ahol megmutatják a zenészeknek, milyen hangot kell játszani, mit kell csinálni. A mi együttesünkben folyamatosan működik az önkontroll. Ha egy új teremben leülünk, akkor valaki mindig lemegy a színpadról, meghallgatja, hogy szól a zenekar, miként kell alkalmazkodnunk az akusztikához. □ A kamarazene fogalma nagyrészt a barokk korhoz kötődik. A Liszt Ferenc Kamarazenekar az idei művészeti napok három, koncertjén azonban egyetlen barokk művet sem játszik, csak klasszikus és romantikus zeneszerzők alkotásai szerepelnek a repertoáron. • Tavalyelőtt volt barokk mű, tavaly is volt, az idén így alakult. Törekszünk arra, hogy lehetőség szerint igényes, de azért népszerű műsorral álljunk a közönség elé. A Zempléni Művészeti Napokon tartózkodunk az olyan programoktól, amelyek csalt a közönség egy bizonyos rétegéhez szólnak. Ha ez a fesztivál úgy fejlődik, ahogy elképzeljük, akkor a későbbiekben megpróbálunk változtatni a programösszeállításunkon, és igyekszünk olyan műveket is „becsempészni” a műsorainkba, amelyekre véleményem szerint ma még nem jönne be a közönség. □ Meddig „életképes” egy kamarazenekar? • Ha ugyanezt megkérdezi húsz évvel ezelőtt, akkor el nem tudtam volna képzelni, hogy idáig együttmaradunk. Ilyen értelemben teljesen speciális a mi zenekarunk, nincs rajtunk kívül olyan kamaraegyüttes, amelynek tagjai ennyi, ideig kibírták volna egymást. Általában vagy a tagok cserélődnek, vagy a vezető. Nálunk még senki nem gondolkozik azon, hogy abba kellene hagynia vagy váltania kellene. Számunkra ez a fajta muzsikálás egy kicsit még mindig szórakozás, és ezt a közönség is érzi. Ha létfenntartáshoz szükséges munkává válna, akkor elvesztené az értelmét. Egy ideig talán még elhitethetnénk magunkkal, hogy nem az, de a közönséget nem lehet sokáig becsapni. Bánhegyi Gábor Sárospatak (ÉM) - A Liszt Ferenc Kamarazenekar immár harmadik alkalommal tölti be a házigazda szerepét a Zempléni Művészeti Napokon, ezenkívül az idén Budapestről Szolnokra „költöztek”. Kicsit ez úgy tűnik, mintha az ország keleti része felé vették volna az irányt. A zenekar vezetője, Rolla János élénken tiltakozik, szó sincs itt semmiféle tudatosságról, mindez egész egyszerűen a véletlen műve. • Körülbelül négy évvel ezelőtt egész véletlenül egy oboista kollégám, Kiss József tanára hívott, hogy jöjjek ide Patakra tíz napra üdülni. Altkor jártam itt először életemben, és felmerült, hogy ugyan el kellene már jönnünk egyszer a zenekarral ide játszani, mert már harminc éve jáljuk az országot, de Miskolcon túl még nem jutottunk. Akkor megígértem, hogy természetesen megpróbálunk ide szervezni valami koncertet, és aztán addig jártuk a vidéket, míg rájöttem, ide nem egy koncert kellene, hanem valami olyan dolog, ami jobban felhívja erre a régióra a figyelmet. Zemplén az országnak olyan része, amely nagyon fontos kulturális szempontból, ennek ellenére mindeddig kiesett a magyar koncertéletből. Ügy gondolom, ahhoz, hogy méltó módon fel tudjuk keltem az érdeklődést a régió iránt, egy ilyenfajta rendezvényre van szükség, ahová azok az emberek is eljönnek, akik talán soha nem jutnának el ide. Nemcsak a külföldi művészekre gondolok, hanem elsősorban a közönségre, akik kényelmesek, és megvárják, amíg Büdapestre is eljut egy koncert, Ilyen szempontból hihetetlenül felbillent a vidék és a főváros között az egyensúly. Lényegesen több olyan dolog zajlik Budapesten, amit el kellene hozni vidékre. Lehet, hogy egyeseknek ez nem hangzik jól, de változtatni kellene azon a szemléleten, hogy Magyarországon csak egy nagyváros van, és az Budapest. A külföldiek körében Budapesten kívül talán még Szeged neve hangzik ismerősen, a szabadtéri játékok révén, de Sárospatak, a Zemplén és sorolhatnám az itteni helyszíneket, abszolút ismeretlenek az országhatáron kívüliek számára. De volt egy másik szempont is a helyszínválasztásban. Ez a terület valaha Magyarországon nem volt ennyire határ menti vidék, volt időszak, amikor — lehet mondani — az ország közepe volt, méghozzá oly módon, hogy abban az időben az ország egyik kulturális központja is volt Sárospatak. Ezenkívül nemcsak nyugat felé kellene állandóan orientálódnunk. Ha igényt tartunk árrá, hogy kapcsolatot teremtsünk a külföldön élő magyarokkal, akkor mindenképpen ide kell jönnünk, itt kell valamit letennünk ahhoz, hogy egy megfelelő egészséges kapcsolat alakuljon ki a szomszédos országokkal is. Szeretnénk egy kicsit „megnyitni” ezeket a határokat. □ A külföldi vendégművészeket mi vonzza inkább erre a. fesztiválra: a. rendezvénysorozat rangja vagy az, hogy a Liszt. Ferenc Kamarazenekar hívja őket? • Is-is. Egyik oldalon fontos szerepet játszik az, hogy a zenekarnak nagyon jó kapcsolatai vannak külföldi együttesekkel, művészekkel. Koncertjeink nagy részét külföldön adjuk, és ennyi idő alatt rengeteg, ma is kiválóan működő kapcsolatra tettünk szert, hiszen a velünk együtt fellépő művészek nagy részével nemcsak művészi, hanem baráti kapcsolatba is kerültünk. Ezeket a kapcsolatokat próbáljuk felhasználni. Természetesen ennek a fesztiválnak van anyagi oldala is. A művészeti napoknak szerencsére van egy nagyon bőkezű, mondhatni nagyvonalú szponzora, az Antenna Hungária, de ez mind kevés lenne akkor, ha a zenekar nem tudna meggyőzni művészeket, hogy itt nem egy egyszerű fellépésről van szó, hanem valamiféle „kultúrmisszió” folyik. Ez a fesztivál tehát tulajdonképpen baráti alapon zajlik, hiszen nem egy művész jön el ide a szokásos gázsijának a tizedrészéért muzsikálni. □ A Liszt Ferenc Kamarazene- kart évek óta igen elismert koncertzenekarként tartják számon itthon és külföldön egyaránt, világhírű szólistákkal muzsikálnak együtt. A hazai közönség jó része kicsit értetlenül áll a kamarazenekarok jelenléte előtt, úgy érzik, ez a felállás csak egy bizonyos rétegnek szól. Ön szerint egy kamarazenekar hol helyezkedik el a zenésztársadalomban? • Ez egy kicsit köztes dolog, nagyon furcsa „képződmény”. Talán ez a maximális létszám, ahol az ember még úgy érzi, számít az egyén szerepe. Maguk a szólamok meglehetősen szólisz- tikus jellegűek, de maga a zenekari játék egy nagyon szigorú csapatmunka. A kamarazene- kar valahol a nagyzenekar és a vonósnégyes között helyezkedik el úgy, hogy ez utóbbihoz áll közelebb. Tulajdonképpen egy kibővített vonósnégyesnek is lehetne nevezni. A vonósnégyesjáték négy szólista, négy különböző egyéniség nagyon összeegyeztetett muzsikálása, ahol azonban döntő, hogy az egyén milyen művészi képességekkel rendelkezik. Mi a zenekarban annyian vagyunk, hogy még fontos, az egyén önállóan menynyit tesz a dologhoz, de ez nem mehet a zenekari hangzás rovására. Tudomásul kell vennünk, a koncertlátogatók között van egy széles réteg, amely szinte kizárólag csak nagyzenekari hangversenyekre jár, mert szereti a bombasztikus hangzást. Az intimebb zenélési mód, tehát a kamarazene, ezen belül a vonósnégyes már tényleg a „vájt- fülű” közönség műfaja. A kamarazenekar tulajdonképpen egy kicsit behúzza a csőbe azt a közönséget, aki zenekart akar hallani - mert zenekart lát a plakáton -, ilyen értelemben „bejön az utcánkba”, hiszen többen vagyunk mint a vonósnégyes, és pótoljuk a zenekart, még ha akkora zajt nem is tudunk csapni mint a Leningrádi Filharmonikusok. Mindenesetre a mi felálRolla János lásunk már zenekarnak nevezhető, és ezen belül is a kamarazenélésnek egy olyan részét játsszuk, amely az úgynevezett „vájtfiilűeknek” szól. A kamara- zenekar abszolút köztes dolog, oda-vissza átmenet a nagyzenekar és a vonósnégyes között. Annyiban más mint a kvartett, hogy a szólamoknak együtt meg kell próbáim egy közös szintre jutni. Ez egyfajta alkalmazkodási képességet igényel, ami azonban nem olyan mértékű mint egy nagyzenekarban. Addig kell együtt játszanunk, hogy mindenki számára kiderüljön, mi az a maximum amit hozzáadhat a játékhoz anélkül, hogy „kárt tenne” a többiek munkájában. Az egyéniségből annyit kell adni, ami még nem zavarja meg a közös hangzást. Gyakorlatilag alá kell rendelnünk magunkat egy közös érdeknek, de a hosszú idő, amit együtt eltöltöttünk, a sok együttjáték olyan módon összecsiszolta a szólamokat, hogy most már egy szusszan- tásból értjük, mit tud a másik, mi az, amire számítani lehet. Látszatra talán nem is úgy néz ki, hogy egyformán játszunk, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy mi szól. Nekem az az elvem, ha valaki fejen állva tudja jól, akkor játsszon fejen állva, az a lényeg, hogy a közös ügyet ne zavarja. Ez a dologban a szép, hogy ha ideálisan szólunk, az tényleg úgy hangzik, mint egy megnagyobbított vonósnégyes. □ Önök az esetek döntő többségében karmester nélkül játszanak. • Nagyon ritka eset, hogy karmesterrel dolgozunk. Általában csak akkor kerül erre sor, ha olyan műveket adunk elő, amelyek nagyobb előadóapparátust igényelnek, illetve előfordul, hogy olyan zenészek, akiket az együttes már ismer és partnernek tekint, mint karmesterek is megjelennek a zenekar élén. Ilyen például Jean-Pierre Rámpái, akit a társulat fuvolista- ként és karmesterként egyaránt elismer. Nagyon jól tudunk együtt zenélni, teljesen mindA Lisz Ferenc Kamarazenekar a sárospataki Rákóczi-vár udvarán Fotó: ÉM-repro x. x. ■ Sóvári Oszkár rajza
