Észak-Magyarország, 1994. március (50. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-26 / 72. szám
ÉM-interjú _____________________ A z országnak az válna hasznára, ha a következő kormány minél több jó képességű embert mozgósítana, s összefogná a demokratikus és nemzetileg elkötelezett erőket. II. oldal ÉM-riport Ózdon bontják a kohászat épületeit, alkalmanként lopják a gyárat. Van, aki a szomorít állapotok ellenére is hasznot tud húzni a gyárból, mások siratják munkahelyüket III. oldal Műhely A leletek megmentése önmagában kevés, azok attól még holt információk lesznek. A leleteket meg kell szólaltatni, akkor nyeri el a mi munkánk az értelmét VII. oldal Tavaszi csillogás A hét embere jpffi/cyn” megúszó Feczkó János Mályi (ÉM) - Március 19., József nap. A Mályi és Nyéklád- háza között lévő úgynevezett Egészségügyi-tó környéke kihalt. A nap ugyan erősen próbálkozik tavaszias hangulatot teremteni, a viharosan tomboló szél egyelőre verhetetlen. Hirtelen aztán megbolydul a part, egyre többen érkeznek, mind fázósan húzzák össze gallétjukat. Józsi bá’ nem jött még? - kérdezgetik. Á, nem is fog, idén elmarad a József-napi pancsolás!- mosolyog valaki. Erre őt mosolyogják meg a régi falubeliek. Nekik van igazuk: néhány perccel egy óra előtt begördül egy Lada, alacsony, de sportos kisember ugrik ki belőle. Néhány karhúzogatás, s már vetkőzik is. Ez valóban úszni akar? Hiszen ha öt fokos van a víz, két hete még jég borította! 0 azonban vagy nem tudja mindezt, vagy fittyet hány rá: két másodperc alatt nyakig merül a vízbe, és tempósan úszni kezd. Szedni kell a lábunkat, hogy hamarabb éljünk a túlpartra. Mosolyogva jön ki a vízből, még csak nem is libabőrös. Ez már igen! Ez teljesítmény.-Józsi bátyám, nem fog megfázni?- Ééén?! Dehogy fogok. Még életemben nem voltam náthás se. Pedig tízéves koromtól akármilyen hidegben rendszeresen úszkálok. Ilyentájt elkezdem és október végéig szinte minden nap megmártózom. Áprilistól meg, amikor már melegszik az idő, kétszer-háromszor lejövök, sőt, van, hogy éjszaka is beindulok.- Miért csinálja?- Semmi különös oka nincs, egyszerűen, mert szeretem. Engem egyébként is a meleg ráz ki, azt sokkal kevésbé viselem. Hogy ez nem normális dolog? Lehet. De higgye el, nem bravúroskodás, ha fáznék, nem mennék bele. Nem vagyok bolond, ha 54 évig nem voltam megfázva, nem most fogom elkezdeni. A melegundoromnak egyébként az lehet az oka, hogy sokkal alacsonyabb a testhőmérsékletem, mint másoknak. Képzelje, néha a hőmérő nem is mutat semmit.- Azért egyszer majdnem ráfázott...- Ó, az már régen volt. Mióta is ünnep október 23.? Na, ’89-ben, egy nappal előtte fogadtunk a kollégákkal, hogy átúszom-e a Mályi-tavat. Kicsit ugyan pityó- kás voltam, nagyon fújt a szél, hajnalban mínusz hét fokot mértek, de eleinte semmi gond nem volt. Aztán amikor már csak vagy tíz méter volt hátra, elvesztettem az eszméletemet. Fene tudja, valahogy mégis partot értem. Ott kékültem hat óra hosszát, mire rám találtak. Persze nem a cimborák, azok fogták a cókmókjukat és elmentek. Ne kérdezze, miért... Szerencsére pont arra járt egy orvos-házaspár. Elsősegély, mentő, irány a kórház, sürgés-forgás, de két nap múlva kutya bajom se volt. Az orvosok a csodámra jártak, nem akarták elhinni, hogy még csak tüdőgyulladást se kaptam. Hordtak mindenféle vizsgálatokra, azt hitték, hogy a gépeik romlottak el.- Mégse ment el a kedve a jégfürdőtől? — Mér’ ment volna? Hisz’ meg se hűltem. Következő márciusban újra kezdtem. Szó mi szó, a család nem igazán örül úszószenvedélyemnek, de másként én már élni se tudnék. Szegény feleségem a József napok előtt egy héttel képtelen aludni. Ha mégis elszundít, állandóan úszik álmában. Persze nem langyos vízben... Amúgy jól megvagyunk. Szép házunk van, egy lányunk és egy fiúnk, s ráadásnak ott a két kedvenc, az unokák.- Ok sosem tartanak magával?- Legföljebb nyáron. Kora tavasszal ók még nagyon fáznak. Úgy látszik, nem rám ütöttek. Látja, most is ilyen könnyen, egy szál pólóba vagyok öltözve. Míg a szomszédok pufajkában ássák a kertet, én lassan már a boltba is félmeztelen megyek. Mert nehogy azt higgye, hogy a származásom miatt vagyok ilyen barna! Visszatérve az úszáshoz: most volt két fiatal srác, hetykélkedtek, hogy ez semmi, jönnek ók is, de ahogy bemártották a lábukat, rögtön fülig elfehéredtek, lemondtak a pancsiról. Pedig idén már jég sincs rajta. Tavaly volt.- Tudja, nem is csodálom, hogy Atom Antinak becézik.- Pedig nem vagyok már mai gyerek. Igaz, ha hébe-hóba leülök a fiatalok közé egy szkan- der-partyra, nem az az általános, hogy ők győznek. Ne értsen félre, azért nem a falu bikájának szeretnék látszani. Jól is nézne ki az a falu, ahol egy 54 éves, százötvenhat centis kis fazont rettegnének. No, meg amúgy se vagyok amolyan duhaj természet.-Pár hónapja korengedménnyel nyugdíjas lett. Nem hiányzik a munka, nem unatkozik?- Dehogy hiányzik. így legalább többet járhatok a tóra. Tavaszi fáradtság Brackó István Nincs kedvem levinni a szemetet, s a postaládából fölhozni az újságot, és egyáltalán... Kedvetlen vagyok, vagy csak rossz napom van? Bámulok kifelé az ablakon, levelet álmodok a csupasz faágakra, füvet a zöldjét vesztett parkba. Néhány kósza madár, pár sietős járókelő hin- táztatja tekintetem. Tavaszi fáradtság ez, vagy valami lappangó kor előszele, vagy öregkor jele? Tudja a fene. Veszek egy nagy slukkot ebből az agyonhasznált levegőből, becsukom az ablakot, s nekivágok. Valahonnan valahová... Bekaphatnék néhány stimuláló tablettát, tehetnék néhány serkentő tornagyakorlatot, de csak tén fergek. Ha az ember erőt gyűjt, vállalkozni készül, akkor vagy erényeket, vagy kifogásokat keres. Önszuggeszció kérdése ez. Nemcsak a saját bőrön megtapasztalt kudarcból lehet tanulni, hanem más sikeréből is. Jobb híján belelapozok a nemrég zsákmányolt rekordok könyvébe. Az 1994-es Guinness igazán feldobhat. Micsoda teljesítményekre képes az ember? Mark Spitz nyolc aranyat úszott össze egy olimpián, s egy amerikai férfi kerek nyolc óra ala tt 8001 embert (remélem nőt) csókolt meg. A Nobel-díj legmagasabb összegét 1992-ben jegyezték fel, s a 6,5 millió svéd korona 615 ezer angol fontot tesz ki. A bizonyíthatóan hazai munkásságáért kitüntetett Szent-Györgyi Albert biztosan kevesebbet kapott, de üsse kő... Ám nincs az a zseni, aki felvelietné a versenyt egy bizonyos dr. Ronald Daniéval, aki egy kétnapos, hipnoterápiás előadásért 3 080 000 dollárt kasszírozott. Istenem, micsoda órabér! Az idő okán két magyar autós is bekerült a leg-ek könyvébe. Egy hazai gyártású gépkocsit hajtottak, megállás nélkül, rekordidő alatt a győri próbapályán, Föld-átmérőnyi távolságot megtéve. Dagad a keblem, hogy szűkebb hazám is helyet kapott az emberöltő múlva is haszonnal forgatható almanachban, Egy 1646-os (!) évjáratú tokaji Imperiál éppen tíz évvel ezelőtt 1250 svájci frankért talált gazdára egy árverésen. Éppen akkor futotta a mindmá ig megdön tetlen 10.09 másodpercet száz méteren Kovács Attila, pont Miskolcon. A szép kivitelű, magyarított Guin ness-t egyébkén t Belgiumban nyomták és kötötték. Egy pillanatra felrémlik bennem a világhírű hazai műhely, a Tevannal egyesült Kner, de elhessegetem rosszkedvemet. Az első magyar ABC-s könyv, Dévai Bíró Mátyás munkája német sajtó alól került ki, 1537-ben. A tényre legyek-e büszkébb, vagy a körülmények miatt keseregjek? A magyar gyerek betűvetést tanult, amikor máshol boszorkányt égettek, s a piperkőcnek számító francia férfi havonta egyszer mosott lábat, Hazánk és Anglia népessége csaknem egyforma voltakkor, mi nem számítottunk szigetországnak, de határainkat három tenger mosta, A képzelet kalandozik, teret fis időt átugorva, minden szabályt áthágva. Most éppen az jut eszembe, hogy harmadikos gyermekem a Himnuszt tanulja. Az első, énekes versszakot eddig is tudta, de most végig fújni kell... Nem is ez az érdekes. De a magyar himnusz, sok országéhoz hasonlóan Istennel kezdődik. S így kezdődött, ez volt fen fikölt dalunk, imádságunk akkor is, amikor nem illett, nem lehetett vallásosnak lenni, amikor-a meg nem erősített hírek szerint - Rákosiéit újat akartak íratni Kodállyal, természetesen Isten nélkül, természetesen vidámat, pattogó üteműt, amire menetelni lehet... A már csukott könyvvel az ölemben merengek azon, hogy a tavaszi fáradtság gyötör, vagy valami ősi, örök, magyar átok. Süt a Nap, megújulást ígér a természet, a lottón vagyont lehet nyerni, április közepétől nem kell fű- tésdíjat fizetni, közeledünk Európáh oz, az expo révén ven dégül láthatjuk a világot. Néha kétlem azt az állítást, hogy a magyar pesszim izmusra hajló nép. Hiszen a kudarcok és sikerek, a. régen tépő balsors, a múltat és jövendőt megbűnhődtető sors erőt adott, éltetett, s segített túlélni tatárdúlást, törökvészt, német befolyást, orosz diktatúrát. S ha nem is felejtődött, de begyógyult minden önvágta seb. Tudom, tudjuk: hajlamosak vagyunk a szélsőségekre. A szalmalángos nekiveselkedésre, apatópálos passzív rezisztenciára, Sírva vigadunk, de a nagy röhögések közepette a könnyünk csorog. A szomorú temetést borozó, zabáló tor követi, s ezeréves ösztönök mozdulnak ben nünk, ha a pohárért, vagy a szerszámért nyúlunk, ha simogatni készül, vagy ütésre lendül a kéz, ha hét szűk esztendő után sem vágjuk sarokba az imakönyvet, a munkakönyvét, a rekordok könyvét. JCjnnyi indulat után a tavaszi fáradtság újabb, de csendesebb meditációra késztet. Vállalom alkalmi maródi- ságomat, nem szégyellem, hogy kopasz vagyok. Buzdítanám felemás hangulatú honfitársaimat arra, hogy ne szégyelljük szeplőinket. Hiszen ettől (is) vagyunk mások és megkülönböztethetőek. Ez a másság éltet, s tesz elfogadhatóvá bennünket ebben a sokszínű, de valamiképpen egységesülő világban. A valóságos és képletes tavaszifáradtságot elmúl osztja a nyár, s elmúlathatja az ősz. Lehet, hogy nem kerülünk be a rekordok könyvébe... De a történelemkönyvekből nem maradunk ki. I
