Észak-Magyarország, 1994. március (50. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-01 / 50. szám
Cigány oktatásszervezők Budapest (MTI) - A Művelődési és Közoktatási Minisztérium szeretne minél több cigány értelmiségit bevonni az oktatói műhelymunkákba - mondta Kálmán Attila, a művelődési tárca államtitkára a cigány etnikai oktatásszervezők Budapesten rendezett háromnapos konferenciájának hétfőn tartott megnyitóján. Az Országos Közoktatási Intézetben, az Országos Közművelődési Szolgáltató Intézetben és a Tankerületi Oktatásügyi Központokban már vannak cigány származású referensek, így az információ áramlása az érintettek és a felelős szervezetek között egyre folyamatosabb. Ez elősegíti a problémák megoldását, ami egyébként is lassú — tette hozzá az államtitkár. A budapesti, a Pécsi és a nyíregyházi tanárképző főiskolákon és egyetemeken folyamatban van a cigány tanszékek szervezése. Egyre több tankönyv és újság jelenik meg a cigány etnikum nyelvén. A Gandhi Alapítvány Pécsett gimnáziumot szervez, melyet a költségvetés 100 millió forinttal támogat. 1994» Március 1., Lesz elegendő zöldségvetőmag Budapest (MTI) - Zöldségfélékből lesz elegendő vetőmag mind a kis- mind pedig a nagyobb termelők számára - hangzott el hétfőn a Kertimag Vetőmagkereskedelmi Kft. sajtótájékoztatóján. A cég hazánk legnagyobb zöldségvetőmag kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásaként a forgalomból mintegy 60-65 százalékkal részesedik. Frieszné Kaszás Mária ügyvezető igazgató elmondta: már az év elején érzékelhetően megnövekedett a vetőmagvak iránti kereslet. Ez mindenekelőtt a múlt év végi, valamint a januári enyhe - szinte tavaszias - időjárásnak tudható be. Kelendőek a petrezselyem, a sárgarépa, a paprika, a paradicsom, a saláta, az uborka, a hagyma, sőt a virág és a pá- zsitfumagok. A Kertimag Kft. mintegy 300 fajta vetőmag megannyi változatát hozza forgalomba. A cég alkalmazkodott a megváltozott helyzethez és már nemcsak zöldségvetőmagokat kínál vásárlóinak, hanem szántóföldi haszonnövényeket, például lucernát, vörösherét, zöldborsót, kukoricát, burgonya-vetőgu- mót is. Hadkötelezettek szövetsége Budapest (MTI) - Önkéntes professzionális hadsereg létrehozását szorgalmazza a Hadkötelezettek Ideiglenes Szövetsége (HISZ). A szervezet hadkötelezettség helyett nemzetvédelmi kötelezettséget írna elő - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Varga Attila, az 1992-hen alakúit, és a Keresztény Nemzeti Összefogás keretében tevékenykedő Párt képviselője. A HISZ önmagát szakmai pártként definiálja, és nem tervezi, hogy indul a választásokon. Céljának nemzetbiztonsági program megvalósítását tekinti - jelentette ki a pártvezető —, aki mint elmondta, 1988-ig hivatásos alezredes volt, azonban a „bolsevik típusú irracionalitást” látva hátat fordított a seregnek. ________ K amatemelések a bankoknál Budapest (MTI) - Két bank, az Országos Takarékpénztár, Bank Rt., valamint az Általános Értékforgalmi Bank Rt. tájékoztatta hétfőn az MTI-t arról, hogy március 1-jétól emelik egyes betéti kamataikat. Az Országos Takarékpénztár Bank Rt.-nél átlagosan 2-3 százalékkal emelkednek a betéti kamatok. Jelentősebb az emelkedés a folyószámla-betéteknél és a Junior számlákon, hosszabb időre lekötött összegek esetében. A 6 és 12 hónapra lekötött összegeknél február 26- tól 3,25 százalékkal nőtt az éves kamat. .Az Általános Értékforgalmi Bank Rt.-nél március 1-jétől emelkednek a forintbetétek után fizetett kamatok. A kamatemelkedés mértéke a lekötési időtartamtól függően 2 százalékos mértékig terjed. Az Általános Értékforgalmi Bank Rt. továbbra is teljes egészében magára vállalja a lakossági devizabetétek kamatait terhelő 10 százalékos forrásadó kamatait. Kedd Hírek - Tudósítások ÉSZAK-Magyarország 3 Részvényt vehetünk részletre Indul a Kisbefektetői Részvényvásárlási Program Domi Zsuzsa i Budapest (ISB) - A kisbefektetők tulajdonhoz juttatását szolgálja az a tavaly októberi kormánydöntés, melynek értelmében a vagyonnal nem rendelkező állampolgároknak is lehetőséget ad a kormányzat, hogy részt vegyenek a privatizációban. A tervek szerint a program keretében 5 év alatt 70 társaság 120 milliárd forint értékű részvényeit ajánlja fel az ÁVÜ és az ÁV Rt. magán- személyek részére. Az áprilisban kezdődő kísérleti szakaszban négy cég részvényeit ajánlja fel az ÁVU: a Pannónia Hotels-, a Global TH-, a Pannonplast Műanyagipari- és a Soproni Sörgyár Részvénytársaságét. A forgalomba kerülő részvények értéke több mint 4 milliárd forint. Az őszre tervezett második szakaszban olyan, szintén jól prosperáló cégek részvényeinek egy része kerülhet magánkézbe, mint a Matáv, a MOL, a Magyar Villamosművek, a Pick, az Égisz-, illetve a Richter Gedeon Gyógyszergyár, vagy - főként a helyi befektetőkre számítva - a Szegedi Paprika Rt. és a Zsolnai Porcelángyár Rt. A magánszemélyek a KRP keretében kétféle módon juthatnak részvényhez: 5 éves kamatmentes részletfizetéssel vagy a kárpótlási jegyek becserélésével. Az igénylőktől semmiféle vagyoni biztosítékot nem kémek az OTP-fiókokban, ahol a jelentkezéseket regisztrálják. Az állampolgárok százezer forintos keretet kapnak, amelyért részvényt jegyezhetnek. A nyilvántartásba vételkor egyszeri, kétezer forintos regisztrálási díjat kell fizetniük. A lejegyzett részvények árát öt év alatt kell törleszteniük a befektetőknek, évi egyenlő részletekben. A törlesztés a személyi jövedelemadó-alapból levonható. A közelmúltban hatalmas tömeg állt sorba a Prímagáz részvényekért a Hitelbank miskolci székházánál. Ma még nem tudni, lesz-e ekkora érdeklődés a részletre vehető krp-részvények iránt. Fotó: Laczó József A kárpótlási jegyek esetében az alanyi jogon kárpótoltaknak nem kell jelentkezési díjat fizetniük és a százezer forintos kerethatár sem vonatkozik rájuk. Vagyis annyi részvényt vásárolhatnál?:, amennyi a jegyeikből kitelik. A kárpótlási jegyeket a kamattal növelt címletértéken cserélhetik részvényekre, ami magasabb, mint a jegyek piaci értéke. A KRP nyitányaként rendezett tájékoztatón Szabó Tamás privatizációért felelős miniszter elmondta: a hosszú távú program várható gazdasági hatása, hogy minden eddiginél szélesebb tulajdonosi réteg alakul ki Magyarországon. Csépi Lajos, a rendszer egyik kidolgozója pedig a hazai pénzügyi kultúra fejlődésére nézve is kiváló lehetőségnek tartja a KRP-t. A béke mellett, az erőszak ellen Miskolci egyetemisták tiltakozása a merénylet kapcsán Miskolc (ÉM - U. J.) - Az igazságos béke megvalósítása mellett, az erőszak ellen tiltakoztak tegnap Miskolcon, az egyetemista diákok. Az ülő demontstrációt a Miskolci Egyetem főbejárata előtt déli 12 órakor kezdték meg és egy óra múlva fejezték be. A palesztinok mellett a tiltakozó akció résztvevői között szép számmal láttunk más arab országból érkezett, és magyar diákokat is. A fekete zászlós néma tüntetésen a diákok kezében tartott táblák voltak beszédesek, amelyek készítői egy erőszakmentes világ mellett tettek hitet.- Palesztina földjén igazságos békét kell teremteni - mondotta érdeklődésünkre a demontstráció szóvivője, Ahmed Amran. — A palesztinok célja, hogy saját földjükön végre megteremtsék önállóságukat, szuverenitásukat, és oly sok harc, vérontás után meginduljon az alkotó élet. A demonstrációval kifejezésre kívántuk juttatni, hogy együtt érzünk a gyilkosság áldozatainak hozzátartozóival. A tiltakozást spontán akcióval szerveztük meg és bonyolítottuk le. Menedzselni kell az országot Zwack Péter, a Vállalkozók Pártjának elnöke programjukról Miskolc (ÉM) - Tegnap este lakossági fórumon vett részt Miskolcon Zwack Péter, a Vállalkozók Pártjának elnöke és dr. Kupcsok Lajos alelnök. A gyűlés előtt vállalkozókkal és újságírókkal találkoztak, a megbeszélés fő témája a párt választási felkészülése, programjának ismertetése volt. Zwack Péter a munkanélküliséggel kapcsolatban leszögezte: csak új munkahelyek teremtésével lehet azt enyhíteni. Az új üzemek telepítéséhez, építéséhez még mindig szükséges a külföldi tőke, ami mostanában csak csordogál. Hogy nagyobb iramban jöjjön, elmaradhatatlan a vidék infrastruktúrájának (út, telefon) teljes átalakítása, kiépítése. Másik lényeges pontnak a térségi adókedvezményeket nevezte a pártelnök. Az országot jó értelemben véve el kell adni, menedzselni, hogy a tőkés tudja, érdemes hozzánk befektetni. Pártjuk programjáról szólva a pártelnök három fő pontot említett: a versenyképes piacgazdaság megteremtését, a szociálisan érzékeny társadalmat és a környezetvédelmet. Részletesebben programjuk azon pontjait emelte ki, amelyben különböznek más pártoktól. A Vállalkozók Pártja a kétkamarás parlamentet tartja kívánatosnak, amelyben a második kamarát az érdekvédelmi szervek képviselői, a szakértők adnák. A mai sok, gazdasággal foglalkozó minisztérium helyett egyetlen, gazdasági csúcsminisztérium létrehozása a párt szándéka. Ha hatalomra kerülnek, szigorúan fellépnek a fekete gazdaság és a korrupció ellen. Ez utóbbinál cél, hogy legalább elfogadható szintre csökkenjen, hiszen teljesen nem irtható ki. Az előbbinél többféle eszköz bevetése is szóba jöhet. Például az, hogy a munkaadói szerepet is betöltő vállalkozók adóterheit mérsékeljék (tb-járulék, jövedelemadó) úgy, hogy ne legyen éi’dekük a fekete foglalkoztatás. A másik eszköz is a parlament kezében van: olyan törvényeket kell alkotni, amelyek viszonylagos jogállandóságot biztosítanak. A párt minden egyéni választói körzetben állít képviselő-jelöltet, akiket a jövő héten mutatnak be. Körömben is fellobbant a gázfáklya A település 176 házában fűthetnek majd gazdaságosabban Köröm (ÉM) - A valamivel több mint ezer lelket számláló településen tegnap lobbantották fel, azaz keltették életre a gázfáklyát, amely jelezte: a faluban rövidesen megindulhat a sokak által óhajtott szolgáltatás. A községházán megrendezett ünnepségen Tóth Tibor polgár- mester egyebek mellett hangsúlyozta, hogy az elmúlt esztendőkben soha nem látott fejlődésnek, gyarapodásnak indult a falu. A gáz bevezetése, a hálózat lefektetése, illetve a bekötések erre a munkára teszik fel a koronát. A községben mintegy 400 családi házban élnek, és 176 otthonba vezették be a népszerű energiát. A lakossági hozzájárulásból és az önkormányzati hitelből megvalósult építkezés eredményeként 4638 méter hosszúságban fektették le a hálózatot, amelyet természetesen úgy terveztek meg, hogy tovább bővíthető legyen. Mint a polgármester hangsúlyozta: a gázhálózat megteremtésének eredményei arra ösztönzik a helybélieket, hogy újult lendülettel vágjanak bele a község további fejlesztésébe. Több más környékbeli községgel társulva, most egy szennyvíz-tisztítómű létesítését fontolgatják. Nem kis dologról van szó, hiszen tisztítómű másfél milliárd forintba kerülne, de úgy vélik, bele kell vágni. Az ünnepségen dr. Gyulai Gábor címzetes államtitkár köztársasági megbízott méltatta a kormány infrastruktúra-bővítő politikáját, a- mely napjainkban már egyre több eredményt mutathat fel. RMDSZ-állás pont a magyar választásokról Csíkszereda (MTI) - Az RMDSZ Szövetségi Képviselői Tanácsának Csíkszeredái tanácskozása előtt - mondta el vasárnapi zárószavában Markó Béla szövetségi elnök - felvetődött a gondolat, hogy a testület esetleg külön fogalmazza meg a szövetségnek a magyar választási kampánnyal kapcsolatos álláspontját. Ez a kérdés végül nem került napirendre, de Markó Béla röviden emlékeztetett az RMDSZ ismert elveire. Hangsúlyozta: - A határon túli magyar közösségek, az erdélyi magyarság helyzetét illetően mi elvárjuk a teljes politikai támogatást a magyar kormánytól, a magyarországi politikai pártoktól, mert egy nemzethez tartozunk, s mert a kisebbségi kérdés megoldása régióérdek, a régió stabilitásának kérdése is. Ugyanakkor hangoztatjuk azt az elvet is, hogy az erdélyi magyarsághoz való viszonyulás Magyarországon nem lehet pártérdek, nem lehet ideológiai szempontból megközelíteni, mivel az általános nemzeti érdek. Román sztrájkhelyzet Bukarest (MTI) - A román rádió és a Rom- pres hétfő kora délutáni jelentései szerint a 41 román megyében tíz-, illetve százezres létszámmal, különböző formákban vesznek részt a dolgozók a két legnagyobb román szakszervezeti központ által hétfőre meghirdetett egynapos sztrájkban, amely elsősorban az ipar különböző ágazataira, a közoktatásra, a távközlésre terjed ki - de általában olymódon, hogy közvetlenül nem érinti az emberek mindennapi életét. Az 1 millió tagot számláló Alfa kartell déli becslése szerint mintegy 500 ezer tagja kapcsolódott be az akciókba. A CNSLR-Fratia (Testvériség) elnöke Victor Ciorbea elmondta, hogy a résztvevők mintegy harmada japán sztrájkot” folytat, azaz beéri az akció jelképes bejelentésével, de tovább dolgozik. A zsilvölgyi banyavidéken, amelyen az elmúlt hetekben két különböző központ szervezésében két sztrájkhullám is végigsöpört, csak néhány ezer ember tette le hétfőn a szerszámot. A Testvériség egyik erősségének tartott sofőrszakszervezetek ezúttal általában nem vettek részt a sztrájkban, de 1200 haszonjármű így is a garázsokban maradt. Egy Rompres-jelentés szerint a kézdivásárhe- lyi iskolákban szünetelt a tanítás, Kovászna megye más oktatási intézményeiben japán” sztrájkot folytattak a pedagógusok. Golusko leváltása — gyűrűzik a kém-ügy Moszkva (MTI) - Borisz Jelcin nem volt kellően tájékoztatva az oroszországi és a külföldi történésekről - jelentette ki az MTI-nek Ana- tolij Kraszikov, Jelcin elnök sajtószolgálatának vezetője a Nyikolaj Golusko leváltásának okát firtató kérdésre. Az orosz kémelhárítás főnökének menesztését bejelentő szűkszavú közleményt kommentálva mindazonáltal Kraszikov további okokat nem említett. Az Interfax az orosz külügyminisztériumhoz közelálló forrásra hivatkozva azt jelentette hétfőn délután, hogy még a nap folyamán bejelenthetik: nem kívánatos személynek nyilvánítják az Egyesült Államok moszkvai nagy- követségének egyik diplomatáját, aki a CIÄ- nak dolgozik, diplomáciai beosztásával takarózva. Az Ames-ügy további moszkvai fejleménye, hogy Mihail Kolesznyikov vezérezredes, az orosz vezérkar főnöke kijelentette: nem felel meg a valóságnak, hogy a szovjet, illetve az orosz katonai hírszerzésnek dolgozott volna Aldrich Ames és felesége. A Interfaxnak név nélkül nyilatkozott egy orosz titkosszolgálati illetékes is, aki úgy vélekedett, hogy a nyugati hasonló szervezetek le akaiják járatni és gyengíteni akarják az Ames-ügy által az átalakulófélben lévő orosz titkosszolgálatokat. A jól értesült illetékes szerint a nyugati szervezetek céljuk eléréséhez azt az érvet akarják felhasználni, hogy az orosz „cégnél” folyó reform ellenére Moszkva továbbra is kémkedik a Nyugat ellen, s ez megkérdőjelezi az Oroszország, illetve az orosz reformok iránti nyugati bizalom létjogosultságát. Az illetékes szerint a nyugati titkosszolgálatok vizsgálják, hogy miként lehetne felhasználni a hírszerzéshez és kémelhárításhoz kritikusan viszonyuló orosz politikusokat az érintett szervek reformálására irányuló kampányok során. A nyilatkozó illetékes szerint viszont nincs összefüggés Golusko menesztése és az Ames-ügy között. Nyikolaj Golusko az augusztusban leváltott, majd később a puccsisták oldalára átállt Viktor Barannyikov utódja volt a biztonsági minisztérium élén. Jelcin elnöknek a KGB-utód müiisztérium feloszlatására vonatkozó tavalyi rendeletét Golusko hajtotta végre. A reform bejelentett célja egyebek között a politikai rendőrségi szerep megszüntetése, és az önálló kémelhárítás létrehozása volt.