Észak-Magyarország, 1994. február (50. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-07 / 31. szám

1994. Február 7., Hétfő Gazdaság ÉSZAK'Magyarország 7 Elkelt a Danubius Budapest (ÉM) - Három amerikai pénzügyi befektető vette meg a Da­nubius Hotels Rt. 29,9 százalékos részesedését. A három vevő közül eddig kettő - a New York-i Kingdon Capital Market Corporation befek­tetési alapkezelő, valamint a Con­necticut állambeli Indian Harbor Holding - nevét tették közzé. Szabó Tamás privatizációs miniszter sike­resnek nevezte a Danubius Hotels Rt. privatizációját, olyannak, amely pénzt hozott a kisbefektetők számá­ra, de elnyerte a dolgozók és a pénz­ügyi befektetők bizalmát is. A kis­befektetők, akik egy évvel ezelőtt 660 forintért jutottak az 1000 forint névértékű részvényekhez, és ké­sőbb akár 2000 forint feletti árat is kaphattak papírjaikért a tőzsdén. Simor András, a Danubius privati­zációját végző tanácsadó, a Credit­anstalt Értékpapír Rt. vezetője az ügylet részleteiről szólva elmondta: az elmúlt év végén, miután nem si­került szakmai befektetőt találniuk a szállodalánc számára, kezdték meg a pénzügyi befektetők felkuta­tását. Ézt szolgálta a cég képviselő­inek amerikai útja, amely a jelek szerint sikerrel járt. A CA vezetője külön örömét fejezte ki, hogy a csak­nem 24 millió dollár értékű üzletet, amelynek révén az amerikai befek­tetők mintegy 30 százalékos - közel 2,4 milliárd forint névértékű - ré­szesedést szereztek a szállodalánc­ban a tőzsdén sikerült lebonyolíta­ni. Ez szerinte jó hatással lesz a tőzsde fejlődésére is. Ezt a véle­ményt osztotta a sajtótájékoztatón jelen lévő Hardy Ilona, a Budapesti Értéktőzsde egykori ügyvezető igaz­gatója az AVU Igazgatótanácsának tagja is. A Danubius Hotels vezető­je, Betegh Sándor a tájékoztatón be­jelentette, hogy a szállodalánc 1993-ban tovább javított eredmé­nyein. A társaság bruttó eredménye 882 millió forintra emelkedett az 1992. évi 819 millió forintról. A lánchoz tartozó szállodák foglaltsá­ga elérte a 68 százalékot, ami jelen­tősen meghaladja a magyar átlagot. A szendrői gazdálkodókról Szendrő (ÉM) - A közelmúltban tartotta ülését a szendrői önkor­mányzat képviselő-testülete. A fó­rumon beszámoltak tevékenysé­gükről a nagyközségben működő gazdasági egységek vezetői. A tár­saságok közül a Bábolna Kft. 142 dolgozót foglalkoztatott az elmúlt évben, bevételeik alakulását nagy­mértékben befolyásolta a gazdasági embargó, ezért fő termékeiknél ér­tékesítési problémák merültek fel. Ugyancsak kevés jó hírről adhattak számot a SZEFÉM (Alugyár) képvi­selői. Az anyagyártól való leválás előtt történtek — meggondolatlan beruházások miatti adóság - még ma is terhelik a vállalatot. A gaz­dálkodás fellendítése érdekében bő­víteni kívánják termékskálájukat. A cég egyébként átalakulás előtt áll, az AVU tájékoztatása szerint a va­gyonügynökség tulajdonában levő üzletrészekre a pályázat valószínű­leg március 31-ig megtörténik - hangzott el az ülésen. A két mező- gazdasági szövetkezet gazdálkodá­sára az újabb aszályos év nyomta rá a bélyegét. Jó időjárási viszonyok esetén a je­lenlegi 2-3 milliós veszteséggel szemben ezt az évet nyereséggel zárhatják. A szabad kapacitások ki­használására mindkét szövetkezet lakossági szolgáltatást vállal. Az ÁFÉSZ elnökének tájékoztatása szerint az elszegényedésnek tudha­tó be, hogy a korábbiakhoz képest a ruházati cikkek Ránt csökkent az érdeklődés, így a modem áruház sajnos veszteséges. ^Röviden--------------­A Magyar Innovációs Alapítvány kuratóriuma ismét meghirdette az Innovációs Nagydíj pályázatát. Azok a magánszemélyek, társasá­gok, vállalatok jelentkezhetnek a pályázatra, akik az elmúlt évben a legnagyobb jelentőségű, gyakorlat­ban megvalósított hazai iimovációt hoztak létre. Hasznos információkat kaphatnak a csőd- és válságmenedzselésről az érdeklődök február 10-én délután 2 órától. A Piackutató és Tanácsadó Iroda ingyenes tanácsadása Miskol­con a Pedagógus Szakmai Tanácsa­dó Testület Baross Gábor úti szék­házában lesz. Egy sikeres akció folytatása Partner az Agroker Rt. és a Rákóczi Bank „Ez a traktor már az enyém" Mályi (ÉM - B.Sz.L.) - A minap a kora délutáni órákra szervezte a mályi Agroker Rt. azt a sajtótájé­koztatóját, amelyen nemcsak a cég vezetői, de dr. Hörcsik Richárd is részt vett, ugyanis ő volt az, aki kez­deményezője volt a vállalkozókat, az agrártermelőket segítő gépvásár­lási akciónak, amely a tapasztala­tok szerint igen sikeres, hisz’ nem kell menni bankhoz, adóhivatalhoz, FM-hez, hanem közvetlenül a hely­színen Mályiban intéződik a szük­séges adminisztráció. Mint azt a képviselő elmondta, ta­valy a második félévben 112 gépet tudtak így eladni a mezőgazdasági vállalkozóknál?:, elsősorban azok­nak, akik új vállalkozóként semmi­lyen, vagy csak minimális tőkével rendelkeztek. Százötven százalé­kos bank-garancia követléssel nem lehet mit kezdeni - mondta az or­szággyűlési képviselő és hozzátette: ezért néztünk más lehetőség után. így segített a Rákóczi Bank, a mályi Agroker Rt., a Mezőgazdasági Fej­lesztési Alap és végül sikerült elér­ni, hogy áld gépet akar venni, an­nak 20 százalék saját erő kell kész­pénzben, 30 százalék vissza nem té­rítendő támogatást kap és 50 száza­lék négyéves lejáratú kamatmentes hitelhez jut. A mályi Agroker Rt. vezérigazgatója, Dienes Imre ismer­tette a mezőgazdasági vállalkozók, üzemek, magánszemélyek, káefték, részvénytársaságok növényvédő­szer és műtrágya felhasználásának emelkedését. Tőle tudtuk meg, hogy a növényvédőszerek vásárlását 50 százalékban természeti hozam fe­dezi és 25 núllió forint nyereséggel zárta a cég az évet. A hiteleket visszafizették, pénzügyileg stabil a cég, kintlévőségei nem növekedtek, a pénzügyi fedezet rendelkezésre áll minden tekintetben. Létszám feltöltés! Nem leépítés! To­vábbi felvétel szükséges az üzeme­léshez. Egyetlen dolgozónak sem mondtak fel. A dolgozók is örülnek a privatizációs pályázat elnyerésé­nek, hiszen munkahelyük így meg­marad. Az rt. részvényeinek tulaj­donjoga az MRP részéről 52 száza­lékot tesz ki, a szövetkezeteké pedig 8 százalék. Áz idei év célja: a gazda­sági stabilitás további fenntartása, a forgalom növelése. Óriási az ér­deklődés a napraforgó termeltetésé­re. (18 ezer forint áruhitelt biztosí­Fotó: Fojtán László tanak hektáronként a napraforgó termesztésre) Miután az FM-ben is olyan döntés született, hogy a Mező- gazdasági Fejlesztési Alapok tőké­jét is megemelik, így adódott a gép- vásárlási lehetőség is. Ez továbbra is érvényes, így február 4-én a me­gyében Ricsén, Bodroghalmon és Tolcsván újabb tájékoztatót tarta­nak a gépvásárlás lehetőségeiről. Mindehhez csupán az szükséges - mondotta a képviselő -, hogy a pá­lyázathoz a föld tiúajdonjogát iga­zolja áld gépet szeretne vásárolni. Kovács Károly az rt. kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy a korsze­rű kereskedelem ma már igény nemcsak a cégnél, de a szövetkeze­tek átalakulásával — a vállalkozók esetében is. Ezért a kereskedelem­ben új feltételeket dolgoztak ki nemcsak az átalakult szövetkeze­tek, de a vállalkozók, a részvénytár­saságok, a kisvállalkozók részére. Szalay László az Agroker Rt. részé­ről az erő- és munkagépvásárlási akció hétköznapi gondjairól, pályá­zati feltételek könnyítéséről szólt. Mint mondotta: továbbra is érvé­nyes a szlogen: „aki másodszor ide bejön, már viheti is a gépet.” Adóalanyok és adótárgyak Bevallás idején - néhány hasznos tudnivaló a szakembertől Miskolc (ÉM) - Közeledik az 1993. évi adóbevallások benyújtásának határideje. Az adóalanyoknak az előző évre vonatkozó számadás ké­szítésével egyidejűleg már alkal­mazni kell a módosított, 1994. évre vonatkozó előírásokat is. E kettős feladat megoldásához: az 1993. évi bevallások pontos kitöltéséhez és az 1994. évi jogszabályváltozások he­lyes értelmezéséhez folyamatosan kapjuk a médiákon keresztül a ta­nácsokat, információkat. Ezúttal lapunk olvasóinak szeret­nénk néhány fontos információt, hasznos tanácsot nyújtani. Beszél­getőpartnerünk az APEH B.-A.-Z. megyei igazgatóságának adóügyi igazgatóhelyettese, Király Józsefné. □ Ha fontossági sorrendet kellene felállítania az egyidejűleg jelentkező feladatok között melyik területnek adna Ön. elsőbbséget? • Természetesen az 1993. évre vo­natkozó könyvvezetési, zárási és be­vallási feladatok előírás szerinti tel­jesítésének, elvégzésének. Elsősor­ban azért, mert ez biztosít kiinduló alapot az 1994. évi jogszabály válto­zások hatásának felméréséhez, és ez a vállalkozó jól felfogott érdeke. Egyértelmű, hogy megalapozott döntéseket, intézkedéseket csak megbízható alapadatokon nyugvó elemzések alapján lehet hozni. Most rohamosan közeledik az 1993. ért adóbevallások benyújtásának határideje is, legalábbis az első for­dulóban esedékes körben. A jogsza­bályban előírt határidő betartása olyan kötelezettség aminek megsér­tése, a határidőn túli teljesítés, vagy a benyújtás elmulasztása bír­sággal jár. □ A legközelebbi időpontban kiknek és milyen bevallást kell benyújtani­uk? • Az első időpont 1994. február 15- e, ami két adózói kört érint, két kü­lönböző típusú adatszolgáltatással. Ezek közül a legnagyobb adózói kör, ami megyei szinten közel 25 000 főt érint, az egyéni vállalkozók és az ÁFA-köteles tevékenységet folytató magánszemélyek köre. A másik te­rület a társas vállalkozások és egyéb gazdálkodószervek, mtézmé- nyek, intézetek. Összesen 12 000 körüli szervezet. E területen a tár­sasági adón kívüli kötelezettségről kell bevallást adni a már említett időpontban. E két adózói kör felada­táról, az előző időszakokban tapasz­talt, ide tartozó hiányosságokról kü- lön-külön kell szólni. □ Kezdjük talán az első körbe tarto­zókra vonatkozó előírásokkal, ta­pasztalatokkal... • Azok az adóalanyok, akik 4-es, vagy 7-es kezdetű adószámmal ren­delkeznek - és tevékenységüket 1993. december 31-ig nem szüntet­ték meg, vagy azt pontosan decem­ber 31-ével szüntették meg —, a múlt ért tevékenységükkel kapcso­latosan a 9307-es, vagy a 9308-as számú bevallást kötelesek beadni. Ez a szabály érvényes akkor is, ha megítélésük szerint nincs adóköte­lezettségük. Ezen belül a vállalko­zói igazolvánnyal rendelkezők vagy a korábbi években már működő kis­iparosok, magánkereskedők, a szer­ződéses rendszerben üzemeltető magánszemélyek, az, egészségügyi és szociális vállalkozók, az egyéni ügyvedek, a közjegyzők, a mezőgaz­dasági vállalkozók, akik - ismétlem - adószámmal, s többségében 4-es számmal kezdődő adószámmal ren­delkeznek, a 9307. számú nyomtat­ványt mellékleteivel együtt kötele­sek benyújtani. A vállalkozói igazol­ványhoz nem kötött, azaz vállalko­zásnak nem minősülő önálló, általá­nos forgalmi adó köteles tevékeny­séget folytató magánszemélyeknek a 9308-as számú bevallási nyomtat­ványt kell beadni. Ebben az adózói körben az adószámok kezdete min­den esetben „7”-es. Ide tartoznak például az ingatlan bérbeadók és a tervezők. Aki viszont, alanyi adó- mentességet választott nem kell a 9308. bevallást beadnia. Eltérően az egyéni vállalkozóktól. Nekik ugyanis alanyi adómentesség ese­tén is kötelező a 9307-es bevallás benyújtása. Ha nincs adókötelezett­sége az adóalanynak akkor a beval­láson az azonosító adatokat - név, adószám, személyi szám, cím stb. - ki kell tölteni, s a bevallást dátum­mal és aláírással ellátva: NEMLE­GES felirattal kell elküldeni. Emel­lett, illetve ezzel egyidejűleg a sze­mélyi jövedelmükről is kell beval­lást készíteniük az e célra szolgáló 9353. számú nyomtatvány kitölté­sével. Az adószámot erre a nyomtat­ványra is rá kell írni. E körbe az adóalanynak lehet több forrásból származó - például másodállásos kisiparos, vagy nyugdíj melletti vál­lalkozó - jövedelme. Lehet viszont kizárólag egyetlen forrásból, a vál­lalkozásából, vagy önálló tevékeny­ségéből származó jövedelme. Előfor­dulhat, hogy a vállalkozás vesztesé­ges, és nincs adóköteles jövedelem. Á felsorolt valamennyi életszerű esetnél az adóalany köteles kitölte­ni a személyi jövedelemadóról a 9353. számú bevallást, aminek ha­tárideje szintén február 15-e. Ez azt jelenti, hogy a tevékenységhez kötő­dő 9307, vagy 9308. számú bevallás­sal együtt kell postára adni az egy­ségcsomagban található boríték­ban. □ Miért kap külöfiös hangsúlyt a postai beküldés? • Azért kell hangsúlyozni, s egyben kérni is a tisztelt adóalanyokat er­re, mert előszeretettel hozzák sze­mélyesen a bevallásukat, aminek az átvételét sajnos nem tudjuk biz­tosítani. Könnyen belátható, hogy az egy időpontra eső 38 000 körüli adóalanynál ezen igény sem techni­kailag, sem személyi feltétellel nem teljesíthető. Éppen emiatt vállalja az adóhatóság a válaszboríték előál­líttatását és ajánlott küldemény­ként! postai díját. Ez rendkívüli nagy összeg. A válaszborítékok ki­zárólag ezen postai küldeményre használhatók, s nem az adóalanyok más célú levelezéséhez. Csak az első részlet Miskolc - Várpalota (ÉM) - Visszakerült eredeti tulajdonosához, a felszámolás alatt lé­vő Veszprémi Szénbányák Vállalathoz a vár­palotai Jäger brikettgyár többsége. A vételár kifizetése körüli huzavona végül is odaveze­tett, hogy az eladó kénytelen volt visszavenni a gyár egy részét. A történés azért tarthat érdeklődésre, mert 1992 júliusában a már akkor is mély gazdasá­gi krízisben lévő veszprémi szénbányáknak a miskolci ETL Ipán, Kereskedelmi és Szolgál­tató Kft. „dobta oda a mentőövet” azáltal, hogy megvásárolta a brikettgyárat, ezzel is előse­gítve a cég átalakulási stratégiáját. A vételi szerződésben a miskolci társaság azt vállalta, hogy ért 25 ezer tonna szenet vesz át a Veszp­rémi Szénbányáktól, és 150-170 munkás fog­lalkoztatását biztosítja úgy, hogy nem csök­kenti jelenlegi jövedelmüket. Egyébként a 86 millió forintra tartott üzemre két left, pályá­zott, a miskolciak összességében 185 millió fo­rintért jutottak hozzá. A másik jelentkező a veszprémi Band Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. volt. A brikettgyártásra a tulajdonos egy szibériai szénbányával közösen részvénytársaságot alapított Jäger Részvénytársaság néven. Az új tulajdonos az első részletet kifizette, de a másodikat már nem, a pénz fejében részvé­nyeket adott át a Veszprémi Szénbányák Vál­lalatnak. Kötelezettséget vállalt azonban a részvények visszavásárlására. Erre nem került sor, így a brikettgyár 62 százalékos tulajdonarányban ismét a felszámolás alatt lévő Veszprémi Szénbányák Vállalaté. A sok nehézséggel küszködő gazdasági egység gondjait kénytelen most tovább cipelni a régi tulajdonos. A Jäger brikettgyár adóssága meghaladja a 200 millió forintot. Az előállított brikett jó minőségű és a tulajdonosok szerint kelendő Ausztriában, Szlovéniában és Hor­vátországban is. Ez azonban önmagában még nem elegendő a gyár fennmaradásához. A Jäger Rt. február 10-én találkozik a hitelezők­kel és a csődegyeztetésen dől el, hogy a követ­kező lépés az adóság-átütemezés vagy a fel­számolás lesz-e. ÁRFOLYAMOK Budapest (MTI) — A kis tételben folyó keres­kedéstől eltekintve 341 üzletben összesen 397,941920 millió forint forgalmat bonyolított le a Budapesti Értékpapírtőzsde a pénteki na­pon árfolyamértéken. A részvények forgalma névértéken 51,2800 mil­lió forintot, árfolyamértéken számolva pedig 198,661500 millió forintot tett ki. 307 kötés ke­retében összesen 54 550 darab részvény cserélt gazdát. Mind a kötések száma, mind a forgalom volu­mene visszaesett az előző napon elért értékhez képest. A kárpótlási jegyek árfolyamértékű for­galma 25,919950 forint, a befektetési jegyeké 187 200 forint, az államkötvényeké 307 590 fo­rint, a diszkont kincstárjegyeké pedig 172,865700 millió forint volt. Kárpótlási jegyi Tőzsde Index (ideiglenes) febr. 4-én: 1939,45 -98,07 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1994. február 4. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Középárf. Angol lom 150.22 153.22 151.86 28R92 2Stvl2 ,2s|s2 Finnmarka 18/32 18*56 ''' 18.42 ' Holland forint 61,72 52,76 52,23 d^pan yen *943« .,' * '94*03 Kuvaiti dinar 839.22 815,38 342,51 os?,»«» vő..« ao.JO Spanyol peseta* 71,39 72,85 72 22 Svájrtftauk.: 69,53 70,SS , TO*» Svéd korona _ 12,79 13,03 12,93 ECU.KI’) 112A8 lltsV1 113,80 A megadott számok 1 egységre értendők, forint­ban *: 100 egység, **: 1000 egység

Next

/
Oldalképek
Tartalom