Észak-Magyarország, 1994. február (50. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-05 / 30. szám

I! ÉM-hétvége Az ÉM interfúfa Február 5., Szombat Hogyan lehet könnyen, gyorsan milliomos 1. Fogjon össze a betörővel! Nógrádi Gábor A meggazdagodáshoz vezető legújabb holtbiztos módszerem­hez először arra van szükség, hogy biztosítva legyen a kedves olvasó háza, lakása. Másodszor pedig arra, hogy oda betörje­nek. • Ne tessék már ijedezni kezitcsókolom! Ha én azt mondom, hogy az a jó, ha betörnek, akkor a kedves olvasó tutira tud­hatja, hogy ki nevet a végén. Most szakemberek vagyunk vagy Duma Dani?! Tudom, mit beszélek. Na! Mit is akartam mondani? Ja, igen! Szóval betörnek és elvisznek, mondjuk, százezer forint értékű tárgyat. Semmi baj! Csak ne ijedez- zünk! Hideg fejjel, mint Mata Hari az ágyban, beszerzünk né­hány valódi számlát szuperdrága elektronikai cikkekről. Ro­konságtól vagy baksisért boltból, ugyan mindegy. No, most: amikor jön a rendőrség, hogy felmérje a kárt, remegő kézzel kihajtogatjuk a számlákat és könnyeinket nyeldekelve el­mondjuk, hogy volt egy HI-FI tornyunk háromszázezerért, egy videokameránk kétszázezerért és egy IBM komputerünk (ezt meg kell tanulni legalább kimondani) félmillióért. Fontos szabály: vallomás közben ki kell zárni a gyereket a szobából, különben képes megkérdezni az agyai ágyúit, hogy mért ne­vezzük a Supraphon lemezjátszónkat Hi-Fi toronynak, a Smena fényképezőgépet videokamerának és az Erika írógé­pet IBM komputernek. Ugyanezt a módszert alkalmazzuk, ha feltörik a kocsinkat és elviszik belőle a kis recsegő csecsebecsét, amit egykor rádió­nak vettünk a néhai Kari Marx Stadt-ban. Esküdjünk meg a nagynénikénk életére, aki hároméves korában diftériában el­hunyt, hogy egy digitális, napenergiával működő, compact- disc-kel felszerelt és nyolc nyelven himnuszt éneklő audiovi­zuális izénk volt, amit a NASA kifejezetten a mi Trabantunk számára fejlesztett ki. Ezenkívül ragaszkodjunk hozzá, hogy éppen New Yorkba in­dultunk volna családostól, és a kocsiban volt két bőröndben az összes ruhánk, meg a 24 személyes arany étkészlet, a na­gyi brilljeivel együtt. Persze, ha igazán profi a kedves olvasó, akkor nem vájja meg, míg azok a nyavalyás lusta bűnözők meg gépkocsitolva­jok eljutnak a betörésig. Szépen kirámolja a saját lakását meg kocsiját, mert az a legtisztább munka. Az „ellopott hol­mit” meg eladja a handlénak, majd kifizetteti a biztosítóval is. Kétszeres ész, kétszeres pénz! Kicsike baj momentán akkor lehet, ha valamelyik vagyontár­gyat, amit netán bediktált a rendőrnek, megtalálják az ócs­kapiacon valakinél, aki felismeri önben az eladót. Vagy lefü­lelik a bandát, aki felnyomta az ajtóját és kiderül, hogy a HI-FI-re nem az volt írva, hogy Pioneer, hanem az, hogy Sup­raphon. Akkor el kell sétálni a hatósághoz, esetleg ott is kell maradni kis ideig, amit nagyon sajnálnék, mert még van egy­két betonbiztos ötletem a kedves olvasó számára. Bizony! Új életrajzi lexikon Eszenyi Miklós Reneszánszukat élik az életrajzi lexikonok, a ki kicsodák. Amíg nálunk a „nagy titkoló­zás” évei valának, ad­dig nyugaton továbbra is virágzott ez, a polgá­ri társadalomban igen fontos kiadványfajta. No, azért nálunk is megjelent néhány élet­rajzi lexikon a Kossuth Kiadónál (a név önma­gáért beszél), elsősor­ban a „támogatott” ka­tegória személyiségeit bemutatva. Néhány megyében, városban (nem sok helyütt) készítettek regionális ki kicsodákat is, sőt egy-két szakterületi is született (pl. a Magyar szemorvosok életrajzi adattára). Az első profi hazai általános témakörű ki kicsoda 1991 végén jelent meg Magyar és nemzetközi ki ki­csoda 1992 címmel. A szerkesztők már akkor kifejtették azon szándékukat, hogy rendszeres időközönként, az aktuális ada­tokkal bővítve szeretnék kiadni a kötetet. ígéretüket be is tartották, mert itt van a kezemben a Magyar és nemzetközi ki kicsoda 1994, tetszetős borítóban, gyönyörű tipográfiával. E könyv - az általános témakörű ki kicsodákhoz hasonlóan - a magyar és a világ fontos (a szerkesztés lezárásakor), élő személyiségeit hivatott bemutatni, a politikustól a színészig, az orvostól az üzletemberig, az újságírótól a könyvtárosig. Összesen majdnem 13 ezer személy rövid életrajzi adatát tar­talmazza a kötet (születési és családi adatok, életút, főbb te­vékenység, hobbi stb.). A rövidítésjegyzéket a korábbi kiadá­sokban szereplő, de azóta elhunyt személyek névsora követi (a halálozás dátumával). Talán nem lehet eléggé hangsúlyoz­ni, hogy mennyire fontos egy ilyen kiadvány, s gyakorlati ér­téke milyen nagy (különösen az információs szférában dolgo­zók számára), amit pótolni (domináló nemzeti jellege miatt is) külföldi kötet nem tud. Azonban úgy igazságos, hogy a recenzióíró egy kicsit gonosz­kodjon is. Számos esetben nem a legfrissebb adatokat közlik, pl. Elizabet Taylort még mindig elváltként tüntetik fel (utol­só főijeként Warner szenátort említve), holott van már há­rom éve is (a sajtó épp’ eleget cikkezett róla), hogy újra férj­hez ment. De nem nagyon találom a vidéki sajtó képviselőit, vagy az utóbbi évek nemzetközi filmsztárjait sem. A politiku­si, tudósi, könnyűzenészi életrajzok viszont - híven az előző kötethez - ismét a legjobbra és legnaprakészebbre sikerül­tek. Megyénkből is a kulturális élet számos képviselője szere­pel a kiadványban. Magas az ára, s a kiragadott negatív példák ellenére is kitű­nő és haszonnal forgatható segédkönyvet vehet kezébe az ér­deklődő. (Magyar és nemzetközi ki kicsoda 1994. Főszerk. Hermann Péter. - Bp.: Biográf Kiadó, 1994. -1054 old.) Előre csak egy út vezet: a piacgazdaság! Beszélgetés dr. Csuhaj V. Imre helyettes államtitkárral Faragó Lajos Miskolc (ÉM) - Sárospatakon született 1958- ban. Nős, felesége újságíró. Egy gyermekük van, Eszter, aki nyolc hónapos. Patakon érettségizett, közgazdasági egyetemi vég­zettséget Budapesten szerzett. 1992 február­jától a privatizációs ügyekért felelős tárca nélküli miniszter kabinetfőnöke, helyettes ál­lamtitkári besorolásban. □ A „hamuban sült pogácsa” mellé piit ka­pott még tarisznyájába annak idején a sá­rospataki pedagógusszülők gyermeke ? • Édesanyám és édesapám diákgeneráció­kat tanított a sárospataki Rákóczi Gimnázi­umban, illetve a Comenius Tanítóképző Fő­iskolán. Ma már mindketten nyugdíjasok, de édesapám még jelenleg is ad órákat a fő­iskolán. Ifjúkon éveim, neveltetésem két alapvető értékkel, a hazaszeretettel és a munka iránti elhivatottsággal ruházott fel. Ezek mindig követendő értéket jelentenek számomra. □ Az elmúlt esztendő tényleg „a privatizáció sikerévének” nevezhető? • A hazánkban zajló privatizáció a magyar gazdaság megújulásának meghatározó je­lentőségű tényezője. Jelentősége az 1848-as jobbágyfelszabadításéhoz, az 1870-80-as évek nagy gazdasági fellendüléséhez, illetve hogy ezen évszázadból vett példákkal is él­jek: az I. világháborút követő gazdasági sta­bilizációhoz, illetve az 1945-ös földosztásé­hoz hasonlítható. A folyamat lényege: a ma­gángazdaság uralkodó szerepének, azaz a gazdaság normális állapotának visszaállít­ása. Az elmúlt három év során felgyorsult priva­tizáció, a magángazdaság térhódítása a sok tízezer új vállalkozó és tulajdonos tevékeny­sége által a magyar társadalom évtizedeken át nem aktivizált és nem megbecsült gazda­sági alkotó energiáját szabadította fel. A gazdaság egyes ágazatai szinte teljeskörűen privatizáltnak tekinthetők (dohányipar, szeszipar, építőanyag-ipar). 1993 sikerév­nek tekintendő, amelynek kapcsán a követ­kezőket kell kiemelni:- szinte teljeskörűen befejeződött a kis üzle­tek, boltok előprivatizációja;- a privatizáció révén az országba beáramló külföldi tőke nagysága meghaladta az 1,2 milliárd dollárt;- igen jelentősen megnőtt a hazai vállalko­zók, munkavállalók privatizációs részvéte­le;- az állami vagyonkezelő szervezetek 1993- ban 100 milliárd forintot meghaladó va­gyont különítettek el a kárpótlási jegyekkel szembem fedezetként, az állami vagyon ér­tékesítésénél 13 milliárd forint kárpótlási jegyet használtak fel (amely hatszorosa a megelőző évi felhasználásnak);- a privatizációs értékesítés jelentős sikert ért el a hazai tőzsdén, elég ha a PICK, a PRÍMAGÁZ Rt., a GLOBUS sikerére uta­lunk. Külön is kiemelésre kívánkozik a Ma­táv Rt. privatizációja, amelynek során 875 millió dollárral Kelet-Európa legnagyobb tőkebefektetése történt, s amelynek követ­keztében lehetővé válik, hogy 1997-re lénye­gében valamennyi telefonigény 6 hónapon belül kielégíthető legyen Magyarországon. □ Botrányok is hallatszanak a privatizáció területéről, többek között megyénkből, példá­ul a DIMAG-gal kapcsolatban? Csuhaj V. Imre: „Hazaszeretettel és a munka iránti elhivatottsággal" Fotó: Nagy Gábor • A magyar privatizáció alapelve a verse­nyeztetés. A versenyeztetés folyamán - köz­tudomású - valaki nyer, a vesztes pedig, te­kintve, hogy komoly anyagi érdekeltségéről van szó, protestál. Ez a helyzet természete­sen együttjár a „viharok kavarásával”. Van­nak azonban - nem tagadható - problémák, esetenként szabálytalanságok, sőt visszaél­ések is. Ezek kivizsgálása érdekében az ÁVÜ önálló Ellenőrzési Igazgatóságot állí­tott fel, amely valamennyi bejelentést átte­kint, s ha indokolt, határozottan fellép az el­marasztalható szereplőkkel szemben. Konkrét esetekben rendőrségi vizsgálatot kér, ügyészségi feljelentést tesz, de volt már arra is példa, hogy a vizsgálat eredménye­képpen a szervezethez tartozó vezető, illet­ve munkatárs eltávolítására került sor. A DIMAG-ban az 1991 végén lezárult priva­tizáció egy eladósodott, túlméretezett, piac­vesztéssel küzdő szervezet előremenekülé­sének esélyét kívánta biztosítani. Ami végül is az elkövetkező közel kétéves áldatlan ál­lapotot előidéző döntéshez vezetett, az több tényező következménye: a hazai acélipari koncepció kialakulatlansága, az ÁVÜ-n be­lüli ellenőrzési és döntéshozatali rend akko­ri gyengeségei, stb. Az akkori gyors döntés mellett szól, hogy kiemelt szempontként je­lentkezett a további működtetés biztosítá­sa, a foglalkoztatás lehető legnagyobb mér­vű fenntartása. A DIMAG, illetve az érin­tett vállalatok sorsa egy egységes acélipari koncepció részeként vizsgálható, amelyre a decemberi kormányprogram konkrét fela­datot fogalmaz meg. Vigyázni kell ugyanak­kor arra, hogy az ezzel összefüggő döntések piaci kritériumok alapján szülessenek, és a fejlesztési források felhasználása is kizáró­lag ily módon történjen. □ Ön mit tud tenni régiónkért, a kátyúból való kilábalásunkért? Egyáltalán, ajánla- na-e valamit a helyi vezetőknek? • Sajnos, az utóbbi egy-két évben viszony­lag ritkán jutok el szülőföldemre, mégis le­hetőségeimhez képest igyekszem figyelem­mel kísérni a nagy múltú, de napjainkban súlyos gondokkal küzdő Zemplén helyzetét. E tekintetben sokat jelent a rendszeres és jó kapcsolat a megye képviselőivel, különösen Hörcsik Richárd úrral - akinek „zempléni szíve” határtalan -, továbbá Jánosdeák Gá­bor úrral, Sárospatak polgármesterével, il­letve a térség több meghatározó gazdasági szervezetének vezetőjével (Elzett Certa, To­kaji Kereskedőház Rt.). Megtisztelőek szá­momra a zempléni kisközségek felkérései egy-egy új létesítményük felavatására is. Természetesen, személyesen is nyomon kö­vetem a legfontosabb ügyeket. Ezek közül a következőket említhetem: a Tokaji Kereske­dőház Rt. és az Elzett Certa bevonását az adóskonszolidáció folyamatába (amely e két, foglalkoztatás szempontjából meghatá­rozó jelentőségű szervezet jövőjét biztosít­hatja), a bodrogközi községek szabolcsi gáz­vezetékhez történő kapcsolódását, a külön­leges természeti és nemzeti értéket jelentő fiizérradványi kastély és park megóvását, a regionális fejlesztéspolitikát segítő Rákóczi Bank Rt. tevékenységi körének kiszélesíté­sét, a tőkéjének jelentős megemelését. Az elmúlt években nagyon sok kezdeménye­zőkész helyi vállalkozót és önkormányzati vezetőt ismertem meg. Tapasztalataim sze­rint azonban még ma is fellelhető a „bátor­talanság”. Ami valamennyiünk számára erőt kell, hogy adjon, az a kisfalvak tennia- karása. Megítélésem szerint, a térség fejlődése tőke és piac nélkül elképzelhetetlen. A kormány feladata az egész borsodi-zempléni térség fejlődését segítő intézmények (és források) megteremtése. Ez azonban csak a helyi erők mozgósításával, a helyi anyagi és szellenű források bevonásával vezethet sikerre. Az átmeneti megoldásokat, az életképtelen gazdasági szervezetek megszüntetésének prolongálását, a hosszú távú fejlődést nem megalapozó döntéseket elfogadhatatlannak tartom. Előre csak egy út vezet: a térség gazdasági szervezeteinek, tényezőinek a kialakuló magyar piacgazdaság rendszerébe kell in­tegrálódniuk. Ezt kell a helyi erőknek előse­gíteniük. Az önkormányzatok becsüljék meg az adófizetőt, sáfárkodjanak gazdaként saját vagyonukkal. Díszdoktorrá avatták Moszkvában Kovács Ferenc professzort Elek Lenke Moszkva - Az idei moszkvai tél -1 egalábbi s, egyelőre - elég enyhe volt és más orosz vá­rosban sem kellett még felélni az energia- tartalékokat. Ez a szerencséje az oroszok­nak, hiszen az ország gazdasági szétesése, a vállalatok közötti együttműködés akadozá­sa hátrányosan érinti a szénbányák helyze­tét is. Nincs pénz a műszaki fejlesztésre, a bányászok sok helyen hónapokig nem kap­nak fizetést és a moszkvai hírközlő eszkö­zök nap mint nap sztrájkfenyegetésekról számolnak be, hol a Kuznyecki-medencéből, hol meg az északi Vorkutából. A Csemomirgyin-kormány szemmel látha­tóan tűzoltó munkát végez és ameddig csak lehet, igyekszik elkerülni az igazán kelle­metlen intézkedések megtételét. A szociális nyomás hatására változatlanul működtetik a gazdaságtalan bányákat. Aligha lehet ezen csodálkozni, hiszen még mindig viták folynak a legfelső vezetés berkeiben a gaz­dasági reform lehetőségéről, üteméről, irá­nyairól. A viták résztvevői nem egyszer egy­mással merőben ellentétes álláspontokat képviselnek. Ilyen körülmények között gyakran születnek gesztusértékű intézke­dések. A kormány például a közelmúltban egyetemi rangot adott a moszkvai bányá­szati főiskolának. Ezzel is mutatni kívánta, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonít az energiahordozók felderítésével, kitermelé­sével foglalkozó kutatóknak, mérnököknek. Az egyetem egyébként éppen ezen a héten ünnepelte alapításának háromnegyedszá­zados évfordulóját. Az oktatói kart és a diá­kokat Viktor Csemomirgyin levélben kö­szöntötte és az ünnepség fényét több mi­niszter személyes jelenlétével emelte. A moszkvai bányászati egyetem fennállása Kovács Ferenc Fotó: Fojtán László 75. évfordulójának magyar vonatkozása is volt. Lev Pucskov rektor hétfőn adta át a díszdoktori címet Kovács Ferenc akadémi­kusnak, a Miskolci Egyetem rektorának. Az egyetemi tanács egyhangúlag hozott hatá­rozatot a kitüntetés odaítéléséről. Az indok­lásban kiemelték a magyar professzor érde­meit a bányászati tudományok fejlesztése terén, valamint eredményes munkálkodá­sát a nemzetközi tudós kapcsolatok bővíté­sében. Elhangzott, hogy Kovács professzort több mint harminc éves kutatói, oktatói szá­lak fűzik a moszkvai oktatási intézményhez és több itteni egyetemi tanár kollégája em­lékezett vissza meleg szavakkal a Miskol­con eltöltött napokra. Különösen az egyete­mi könyvtár hagyott bennük mély benyo­másokat. Kovács Ferenc munkásságának ez az elis­merése azt jelzi, hogy a tudóskapcsolatok ápolásában szintén pozitív változásokra le­het számítani. Erre utalt az orosz tanártár­sak részéről az az érdeklődés, amellyel Ko­vács akadémikus előadását követték. A díszdoktori cím átvételét követően ugyanis a Miskolci Egyetem rektora orosz nyelven tájékoztatást adott a magyar szénbányá­szat helyzetéről, jövőbeli lehetőségeiről. Kovács Ferenc díszdoktorrá avatásának ün­nepségén részt vett dr. Nanovfszky György, hazánk moszkvai nagykövete és a magyar nagykövetség több munkatársa. A vendéglátók hétfőn este fogadást adtak Kovács Ferenc akadémikus tiszteletére, akit az a megtiszteltetés ért, hogy a 75. év­fordulón egyetlen külfóldikén őt részesítet­ték ebben a magas kitüntetésben. A tanár úr felelevenítette azokat a napokat, amikor több évtizeddel ezelőtt először járt a moszk­vai főiskola falai között. Akkor még nem gondolta, hogy egykor majd díszdoktorrá fo­gadják itt. Kovács Ferencnek egyébként ez az ötödik díszdoktori címe. Az esemény a helyi tanárkollégák számára is mindenképpen emlékezetes marad, egy­részt mert az újdonsült egyetemen most tör­tént először díszdoktor-avatás, másrészt pe­dig - és ez is az idők változását jelzi - ezen a napon öltötték fel - szürke egyenöltönyük helyett - először frissen varratott fekete bársonytaláijukat, hogy ebben is felzárkóz­zanak az európai egyetemi hagyományok­hoz. Az orosz professzorok eleinte maguk is furcsának találták ezt, a ceremónia vége fe­lé azonban már otthonosan mozogtak klasszikus öltözetükben.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom