Észak-Magyarország, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-12 / 9. szám
Lakcímbejelentés — régi nyomtatványon Budapest (MTI) - Március elejéig változatlanul a régi nyomtatványokon teljesíthető a lakcímbejelentés. Az országos Személyiadat- és Lakcímnyilvántartó Hivatal információja szerint, technikai okokból nem lehet eleget tenni a vonatkozó kormányrendelet azon előírásának, hogy január 1-jétól új nyomtatványt kell használni e célra. Az új nyomtatvány ugyanis csak március elejére készül el és kerül forgalomba. 1994» Tanuár 12», Békés-bánsági egyháztörténet Békéscsaba (MTI) - Megjelent Kis Bálint egykori szentesi lelkipásztor „A békés-bánsági református egyházmegye története” című 1836-ban írt műve. A három szomszéd megye, Békés, Csanád és Csongrád múltját faggató könyv a „Dél-alföldi évszázadok” sorozat ötödik köteteként látott napvilágot. A vésztői születésű, Debrecenben és Jénában tanuló tudós református pap, számos tankönyvet és történeti munkát jelentetett meg, s az utókor az alföldi népélet-kutatás egyik úttörőjét tiszteli benne. A most kiadott egyház- történetben a Körös-Maros-köz, valamint a Bánság reformátusságá- nak múltját tálja föl. A kötetben olvasható Kis Bálintnak „A szentesi reformata ekklésia históriája” című, kéziratban megmaradt műve, valamint önéletrajza is. A reformkori tudós lelkész életútját Kormos László ismerteti, a kötetet mutatók és képek egészítik ki. „Komfortosít” a Zalavolán Zalaegerszeg (MTI) - Rába D-10- es környezetkímélő motorral ellátott hat új, légkondicionált Ikarus- autóbuszt áhított távolsági forgalomba a Zalavolán Rt. Az egyenként 15 millió forintba kerülő és saját forrásból vásárolt kocsikat elsősöm ban a zalai városok és Budapest közötti járatokra állították be, illetve nemzetközi útvonalon közlekedtetik. További öt „zöld” motorral felszerelt Ikarus 255-ös kocsi helyközi, egy pedig helyi járaton szállítja az utasokat. A zalai közlekedési társaság ez évben még hasonló - mintegy 200 millió forint nagyságrendű — járműpark-fejlesztést tervez, ezen belül a rövid útvonalakon gazdaságosabban üzemeltethető kisebb, 20 személyes buszokat is vásárolnak. Magyar rendőrök Mozambikba Budapest (MTI) - Tíz magyar rendőr utazik Mozambikba, hogy megfigyelőként fegyvertelenül, de intézkedési jogkörrel részt vegyen a közbiztonság fenntartásában az októberben választásokra készülő afrikai országban - tájékoztatta az MTI-t az ORFK szóvivője. Garamvölgyi Láfezló elmondta, hogy az ENSZ külszolgálatosok egy évig lesznek távol. A csoport vezetője Bo- da József alezredes, aki korábban Kambodzsában szolgált. Ott 129 tagú magyar rendőr kontingens parancsnoka volt. Az újabb nemzetközi megmérettetésre kiutazó rendőrök még nem szolgáltak külföldön. Egyébként valamennyien jól beszélnek angolul. Szőnyi-centenárium Budapest (MTI) - Szőnyi István Kossuth-díjas festő- és grafikusművész, a Dunakanyar, a zebegényi táj ihletett festője száz esztendeje született. A centenáriumi év nyitányaként koszorúzási ünnepséget tarta- nakjanuár 17-én, hétfőn szülőházánál az újpesti Deák Ferenc utca 23. szám alatt lévő emléktáblánál. Az évforduló napján helyezik el a megemlékezés virágait egykori zebegényi műterem-házánál is. Tudományos emlékülést rendeznek e hónap utolsó szombatján, majd Szőnyi gouache technikával készült műveiből nyílik tárlat a zebegényi Szőnyi Emlékmúzeumban. A tervek szerint a Magyar Képzőművészeti Főiskola ad otthont az alkotó rézkarcaiból rendezett jubileumi kiállításnak, illetve ugyancsak itt láthatók majd az alma mater növendékeinek meghirdetett grafikai pályázat díjnyertes rajzai. Szerda Hírek - Tudósítások ÉSZAK-Magyarország 3 Jeszenszky a békepartnerségról Budapest (MIT) - Ami évtizedeken át álomnak is túl szép volt, azt most elértük, semmi okmik tehát fanyalogni — ezekkel a szavakkal kommentálta a NATO-csúcson elfogadott „Partnerség a békéért” programot Jeszenszky Géza külügyminiszter keddi budapesti sajtókonferenciáján. A NATO-csúcs határozatát üdvözölve a magyar diplomácia irányítója hangoztatta: Budapest a NATO-ba vezető egyenes útnak tekinti a békepartnerség programját. Magyar- ország ezen az úton fog haladni: a partnerség kínálta minden - politikai, diplomáciai, konzultatív, illetve katonai, logisztikai - együttműködési lehetőséget igyekszik kihasználni. Ezzel együtt - fűzte hozzá a külügyminiszter - tisztában vagyunk vállalásunk következményeivel, súlyával is. Tudjuk, hogy a teljes jogú tagság csak hosszú folyamat eredménye lehet. Készek vagyunk a békepartnerség evolúciós folyamatában részt venni azzal a meggyőződéssel, hogy néhány év múlva a NATO által támasztott elvárásoknak meg fogunk felelni. Elkötelezettségünk egyértelmű: tudjuk, ennek érdekében áldozatokat is kell hoznunk. A békepartnerség program történelmi-globális jelentőségét méltatva a külügyminiszter emlékeztetett arra: korábban Antall József kormányfő is többször felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyugat nem készült fel a kommunizmus összeomlására. Mostanra azonban, ha talán némileg késve is, de megszülettek a fő válaszok, amelyek alkalmasak arra, hogy a kommunizmus utáni korszak problémáinak megoldását kedvező mederbe tereljék. A NATO-csúcs döntése megnyugtató választ, megfelelő perspektívát Jeszenszky Géza: „Semmi okunk fanyalogni" ad Közép-Európa számára az átalakulás alapfeltételét jelentő biztonság ügyében. Ezzel megtörtént a NATO átalakulása, betöltődik a biztonsági vákuum a térségben. Ezzel kapcsolatban a magyar diplomácia irányítója külön kiemelte, hogy Clinton elnök most Brüsszelben a legmagasabb fórumon is megerősítette: a NATO és Oroszország közti térség biztonságát, jövőjét amerikai érdeknek tekinti. Ezzel egyetemben a 16 NATO-tagállam elfogadta az észak-atlanti szövetség kibővítésének elvét. Jeszenszky Géza kitért a Visegrádi Csoport együttműködésére is. Hangsúlyozta: a prágai találkozó megerősíti Visegrádot, a közép-európai együttműködést, amelyre egyébként Magyarország 1990 óta mindig kiemelt figyelmet fordított. Az Egyesült Államok legújabb nyilatkozatai segítenek megerősíteni a regionális együttműködést, a sorsközösséget. Kérdésekre válaszolva a külügyminiszter hozzáfűzte még, hogy megítélése szerint nincs alapvető véleménykülönbség a Visegrádi Csoport tagjai között a NATO bővítésével kapcsolatban. Az északatlanti szövetséggel kapcsolatos elvárások- ha külön-külön fogalmazzák is meg azokat - szinte szó szerint megegyeznek. Jeszenszky Géza utólag most úgy látja: talán hatásosabbnak bizonyult, hogy a visegrádi országok nem egy közös deklarációban fogalmazták meg álláspontjukat, hanem külön-külön folytattak diplomáciai „offenzívát”. A külügyminiszter megnyugtatónak ítélte azt is, hogy Kovác államfő legutóbbi nyilatkozata nyomán egyértelművé vált: Szlovákia a nyugati orientációt választotta. A prágai csúcstalálkozó jó alkalmat kínál arra, hogy egyfajta közös gondolkodással áttekintsék az egész Európára kitelj edő biztonsági rendszer jövőjét, illetve a Visegrádi Csoport tagjai körvonalazzák teendőiket Brüsszel után. Arra a kérdésre válaszolva, hogy Budapest nem tartja-e sovány eredménynek a NATO-csúcs döntéseit a biztonsági garanciákat illetően, a külügyminiszter hangsúlyozta: a békepartnerségben foglalt konzultációs mechanizmus önmagában is sokat ér. A diplomáciatörténet is arról tanúskodik, hogy a konzultáció a biztonsági garanciák egy fajtája. Emellett most írásban is megfogalmazódnak azok a korábbi verbális garanciák, amelyek szerint például az Egyesült Államok és a NATO saját biztonsága szempontjából is fontosnak tartja Közép-Európa biztonságát. A deklarációknál egyébként a külügyminiszter fontosabbnak tartja, hogy élő kapcsolatok gyökeresedjenek meg Magyarország és a NATO között. A remények szerint Magyarország mihamarabb a nyugati világ mindennapjainak részévé válik. Az ukrán olajmaffia volt a hibás December végén még ilyen kép fogadta a Bodrogközbe látogatót rotó: Laczó József Miskolc (ÉM - FJ) - A Felső-Ti- szán és a Bodrogon december utolsó dékánjában levonult árvíz elleni védekezés tapasztalatairól, illetve a Latorcán történt olajszennyeződés kapcsán elrendelt vízminőség-védelmi készültségről tartottak tegnap sajtótájékoztatót az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság központjában. Az eseményen részt vett dr. Hajós Béla, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára, valamint Reininger Róbert, az Országos Környezetvédelmi* Igazgatóság főigazgatója is. Mint dr. Pados Imre, az ÉVTZIG igazgatója elmondta, a szokatlan időben (év végén) levonuló árhullám elleni védekezési feladatokat háromszáz szolgálatot teljesítő dolgozójuk eredményesen végrehajtotta. Ugyanakkor azt sem hallgatta el, hogy már ennél az árvíznél is érezhető volt a létszám és a technikai eszközellátás szigorú korlátja. Az Ukrajnából érkezett olajszeny- nyeződés kapcsán bejelentették: az áradások megszűnésének, illetve az uszadék megfelelő kezelésének köszönhetően az utóbbi napokban gyakorlatilag nullára csökkent a Bodrog felszínén lévő szennyeződés szintje. Sajnos azonban a vízben feloldódott olaj még mindig érkezik hazánkba figyelmeztetett Gavallér István, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója -, tehát egyelőre érvényben marad a legmagasabb szintű készültség. Ennek feloldása leghamarabb csütörtökre várható. Kérdésre válaszolva dr. Hajós Béla elmondta, a folyókon érkező ukrán dízelolaj a magyar államnak eddig közel nyolcmillió forintjába került, amit - eltérően a Nyugat-Európai gyakorlattól - aligha fogunk viszontlátni. S egy sokakat izgató kérdés: hogyan került az olaj a Latorcába? Megbízható forrásokból úgy értesültünk, hogy a felszínen futó csővezetéket az ukrán olajmaffia fúrta meg, szakszerűtlen beavatkozásuk eredményeként sínylette három ország a „dízelvészt”. Az adósságok növekedhetnek Szabó Iván pénzügyminiszter nyilatkozata a Kurierban Bécs (MTI) - A Nemzetközi Valutaalap szakértőit kevésbé nyugtalanítja a belpolitikailag riasztónak tartott 1994-es költségvetési rekord deficit (3,3 milliárd dollár), mint a 3 milliárd dolláros fizetési mérleghiány - mondotta egyebek között a bécsi Kuriemak Szabó Iván pénzügyminiszter. A miniszter elmondta, hogy az IMF szakértőit ő úgy tekinti, mint akik a magyar hitelképességet ellenőrzik. A Kurier megemlíti, hogy az IMF szakértőinek tevékenységét a magyar szélsőjobb- oldal zsarolásnak tartja. A fizetési mérleghiány - írja a Kurier a magyar pénzügyminiszterre hivatkozva - veszélyeztetheti Magyarország jó adós” hírnevét, amennyiben 1994-ben nem következik be a gazdaság fellendülése. A miniszter részletesen beszámolt a Szabó Iván Fotók: Nagy Gábor bécsi lap olvasóinak arról, hogyan, milyen ütemben fizeti vissza Magyarország az adósságait, hogyan növekszik a devizatartalék, miként áramlik az országba a külföldi tőke. Ez utóbbi jelenség Szabó szavai szerint a pénzügyi világ bizalmát jelzi. Elmondja a miniszter azt is - megindokolva -, hogy az adósságok növekedésére kell számítani. Szavai szerint veszélyes lehet a gazdasági fellendülés elmaradása esetén az export további csökkenése. Szabó Iván véleménye szerint a májusi választásokon bekövetkező esetleges balratolódás kockázata „csak” politikai szempontból lenne nyugtalanító. Mint mondotta: más kormány, sőt még a baloldali pártok is csak csekély játékteret engednének a mostani gazdaságpolitikai alapvető változásának. Ezt az érintett pártok programjai mutatják - idézi a Kurier Szabó Iván pénzügyminisztert. Külföldi befektetők Záhonyban Záhony (MTI) - Megjelentek az első külföldi befektetők Záhony térségében, ahol Európa első különleges gazdasági övezetét szeretnék kialakítani az elkövetkezendő évek során. A kelet-nyugati együttműködést segítő majdani kereskedelmi centrumra alapozva, két orosz és egy ukrán társasvállalkozás már meg is kezdte termékei magyarországi raktárbázisának létrehozását. Közülük az orosz cégek - a mintegy 300 millió forint értékű beruházással - kőolajipari származékok forgalmazását szeretnék beindítani. Egy spanyol befektetőcsoport infrastruktúra és szálloda építését ajánlotta fel. Izraeli tőkések pedig a magyar-angol érdekeltségű, nyíregyházi PRIMOM Lancashire Consultant« Tanácsadó Kft.-tól kértek részletes tanulmányt a záhonyi beruházási lehetőségekről, terveik kidolgozásához. Bajor Tibor, Záhony polgármestere az MTI munkatársának elmondta: a különleges gazdasági övezet kialakítását szeretnék felgyorsítani, ezért március 31-ig elkészítik a részletes fejlesztési programot. Halál a kórház előtt Budapest (MTI) - Nincs olyan miniszteri utasítás vagy bármely más jogszabály, amelynek értelmében az egészségügyi intézetek dolgozói nem kötelesek orvosi segítséget nyújtani az intézet közvetlen közelében, a közterületen rosszul lett embereknek. Erről Veress Pálma, a Népjóléti Minisztérium szóvivője tájékoztatta az MTI-t azt követően, hogy hétfőn a budapesti Szent Rókus Kórház előtt egy beteg életét vesztette. Mint Veress Pálma elmondta: Sutján László megdöbbenve értesült a szomorú esetről. A sajtóban ezzel kapcsolatban megjelent hírekre reagálva ugyanakkor fontosnak tartotta leszögezni, hogy a jogi előírások a segítségnyújtásra vonatkozóan egyértelmű rendelkezéseket tartalmaznak. Az egészségügyi törvény kimondja: az orvos a beteg jelentkezésekor, hívásra vagy személyes észlelés alapján azonnal köteles a beteget a szükséges ellátásban részesíteni. E kötelezettség akkor, amikor azonnali beavatkozásra van szükség, független az orvos munkaviszonyától, közalkalmazotti jogviszonyától, valamint szakképesítésétől. De független a megbetegedés helyétől, és attól is, hogy a beteg egyébként biztosított-e, vagy sem. A törvény betartása minden orvos számára kötelező, megsértése az orvosi eskü és a hivatás elemi szabályainak megszegését jelenti. A népjóléti miniszter ezért szükségesnek tartja, hogy az illetékes Pest megyei tisztifőorvos tájékozódjon arról: ez esetben tön- tént-e orvosi mulasztás - mondta a szóvivő. Volt... nincs... márciusban lesz Polgári László Rimaszombat (ÉM) - A téli hónapok beálltával egy mondhatni újkeletű probléma ütötte fel a fejét Szlovákia-szerte. Különösen a karácsonyi és újévi ünnepek sütés-főzési lázában égő háziasszonyok csodálkoztak rá arra, hogy nincs tojás. De vajon hová lett? - kérdezték a délvidéken is, ahol eleddig nem voltak ilyen problémák. A rimaszombati járásban - mely évtizedekig a közép-szlovákiai régió éléskamrájaként volt ismert - is szembe kellett nézni azzal a ténnyel, hogy az ügyes kereskedők 3-4 koronáért vesztegették darabját, ami a szokásos 1,20-2,50-es árakhoz képest már-már szentségtörésnek számított. A Rimaszombat melletti kelecsényi farm évek óta a legnagyobb tojástermelőnek számít szlovákiai viszonylatban is. A SPOHYPO Rt. ügyvezető igazgatója cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint a tojás külföldre (főleg Lengyelországba) vándorolt volna. Nálunk egyértelműen azért csökkent a tojástermelés D3-ban mintegy hárommillió darabbal, mert az elmúlt év karácsonyi és újévi piacán, de még húsvétkor is nagymértékű túlkínálat mutatkozott. Mintegy 800 ezer tojást csak áron alul tudtak értékesítem. így kénytelen kelletlen megtizedelték a jérceállományukat. Két ízben is 40-40 ezer darabot vágtak le, s így történhetett, hogy diszproporciók keletkeztek a kereslet és kínálat között. A fokozott érdeklődés ellenére - hisz’ az év végén napi termelésük 8-10-szerese is elfogyott volna - nem emelték az árakat. Minőségi besorolástól függően 1,70-2,20 koronáért adják továbbra is a keresett élelmiszert. Persze, mint minden széles tömegeket érintő negatív jelenségből, az őket érintő elmarasztalásokból is levonták a tanulságokat. Most lankadatlanul azon igyekeznek, hogy az állományukat visszafejlesszék, s emeljék a termelést. Mivel a jérceneveléshez is időre van szükség, a kedvező változások csak március-április környékén várhatóak. Az 1994-es évben egyébként 36-37 millió darab tojás kitermelését irányozták elő, ami az elmúlt évi 29 millióhoz képet ugye jelentős előrelépést jelent!