Észak-Magyarország, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-22 / 18. szám

8 ÉSZAK-Magyarország Napról Napra 1994« Január 22., Szombat A NAP FOTÓJA Olajjal borított haltetem a Karib-tenger Ä , Puerto Ricoban. Az állatok ezre­ségében tengeri csillagokat és rá­kokat ölt meg az a hatalmas mennyisé­gű olaj, amely San Juan kikötőjében öm­lött a tengerbe. Fotók: AP Kiutasították a garázda orrszarvút Windhoek (ITAR-TASZSZ) - Namíbiába szállítottak egy „Brutális” névre keresztelt orrszarvút, amelyet Európa négy állatkertié­ből utasítottak ki garázdaságért. A vadállatot Angliában és Dániában nyilvánították „per­sona non grata-nak”. Az izgága, két és fél ton­nás orrszarvú Nagy-Britanniában született, majd ezután került Dámába. Itt több állat­kertben okozott súlyos károkat: mindent összetört, ami az útjába került. Az állatkertek vezetői végül úgy döntöttek, hogy a magas fu­varköltségek ellenére visszaküldik Brutálist őshazájába. Az altatóval elkábított állatot a német Lufthansa légitársaság egyik gépén szállították Afrikába, az észak-namíbiai On- gava nemzeti parkba. A rino agresszív visel­kedését a tudósok az anyai szeretet hiányával magyarázzák. Brutális az első olyan fogság­ban született és nevelkedett orrszarvú, ame­lyet szabadon engednek őshazájában. Ha azonban nem alkalmazkodik új környezeté­hez, és a látogatók autóira vadászik majd, ak­kor kimondják halálos ítéletét.----------NAPTÁR----------­S zombat A Nap kel: 7 óra 22 perckor, nyugszik: 16 óra 30 perckor. A Hold kel: 11 óra 57 perckor, nyugszik: 2 óra 45 perckor. Névnapok: Anasztáz, Artemisz, Artemi- zia, ARTÚR, Cintia, Domokos, Dorián, Donnán, Neszta, Surgány, Szirén, Szin­usz, VINCE. Vasárnap A Nap kel: 7 óra 21 perckor, nyugszik: 16 óra 31 perckor. A Hold kel: 12 óra 42 perckor, nyugszik: 3 óra 43 perckor. Névnapok: Alfony, Bertram, Emerencia, Emese, Izaiás, János, Mária, RAJMUND, ZELMA. IDŐJÁRÁS Időjárásunkat a térséget elárasztó alacsony nedvességtartalmú és hideg léghullámok ala­kig ák. Emiatt estig csak időnként növekszik meg a felhőzet, említésre méltó csapadék sehol sem várható. Reggel párás lesz a levegő, helyenként ködfol­tok képződnek, átmenetileg rosszak lesznek a látási viszonyok, a hőmérséklet mínusz 5 és mínusz 8 fok között alakul. Napközben a januári napsütésben a kora dél­utáni órákra plusz 1, plusz 3 fokig melegszik a levegő. „Ha megcsordul Vince, tele lesz...” Miskolc (ÉM - KL) - Elsősorban a szőlőtermő vidéken kiemelten jeles nap január 21-e, Vince. Már csak azért is, mert a népi mondóka sze­rint: „Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince”. Egy másik mondóka szerint is Ág­nes és Vince azért került egymás mellé a naptárba, hogy „Ha Ágnes hideg: engesztel Vince, hogy teljék a pince”. Azaz, ha Vince napján meg­csordul az eresz, jó lesz az az évi szőlőtermés. Az idei termés milyen lesz - azt most még nem lehet tudni. Metsze­nek már szerte a világhírű tokaj-he­gyaljai borvidéken, s a minőségi ter­més érdekében nem szálvesszőz- nek, hanem „csapra metszenek”. A szüretig azonban még számtalan kedvező és kedvezőtlen hatás érheti az ültetvényeket. Mint a mostani száraz-fagyos idő is. Ami a korábbi tavasziasan enyhe időjárás után nem kedvez a tőkéknek. A Vince napjához kapcsolódó sokfé­le szokás közül említsük meg példá­ul azt, hogy e napon a tőkékről egy- egy vesszőt levágnak. Ezt a „vincevesszőt” meleg szobában rü- gyeztetik, s ebből következtetnek a várható termésre. Ez aztán jó alka­lom egyúttal az áldomás ivásra is. Ilyenkor azonban nemigen emlé­keznek a névadóra, a Spanyolor­szágban vértanúhalált halt Szent Vincére. Még Sárospatakon sem - ahol már bizonyára elfelejtették, hogy a ha­tárban lévő „Szemince” nevű hegy is eredetileg Szent Vince nevét viselte, s itt a középkorban a domonkos ba­rátok klastroma,állott, melynek em­lékét az Erdy-kódexben a „Karthauzi Névtelen” is megőrizte. S az itt termett borról pedig Áprily Lajos költő zengett hangulatos bor­dalt Pataki bor címen. Még ma is tízezer levél naponta London (Reuter) - Még ma is mint­egy 10 ezer üdvözletét kap naponta az az angol kamaszfiú, áld elhatá­rozta, hogy bekerül a Guinness Re­kordok Könyvébe. A 14 éves Craig Shergold rákos beteg volt. Felhívá­sára összesen 16 miihó együttérző levelet kapott a világ minden tájá­ról, ezzel az eredménnyel sikerült is elérnie célját. De a legörömtelibb az, "hogy immáron több éve kigyó­gyult a többnyire végzetes kórból. Ä Sunday Telegraph a minap szá­molt be arról, hogy Shergoldék kert­jét mindennap vastagon borítják a postai küldemények, Craig szülei­nek úgy kell átküzdeniük magukat a levéltömegen. A címükre érkező küldeményeknek olyan nagy az összsúlya, hogy Craig külön irányí­tószámot kapott a postától, ez csak nagyobb városoknak vagy körzetek­nek jár egyébként. Craig, akit 9 éves korában operál­tak agytumorral, a nyolcvanas évek végén vált közismertté Nagy-Bri­tanniában azzal, hogy elhatározta, ő fog a legtöbb levelezőlapot kapni a világon. A 16 milliós csúcsteljesítménnyel 1991-ben került be a Guinness Re­kordok Könyvébe. Három évvel eze­lőtt, kampányának zenitjén a kör­zeti postahivatalba 600 zsáknyi le­vél érkezett naponta. A szülők, akik már nagyon szeretnék ha abbama­radna a levelek ostroma, azt állít­ják, hogy a földet átfogó levéllánc miatt nem szűnik az áradat. A vadászgépek miatt nem tojtak Holbaek (MTI) - A dán fővárostól északnyugatra lévő Grevinge-ben egy baromfitelep tulajdonosa kény­telen volt lehúzni a rolót, miután a farmján tenyésztett szárnyasok fel­hagytak a tojással. A pórul járt gazda szerint a szár­nyasokat a dán légierő és a NATO alacsonyan repülő harci gépei za­varták meg abban, hogy hódoljanak mindennapos áldásos elfoglaltsá­guknak. Stenn Vithoeft egy lapnak hosszasan ecsetelte hatszáz kacsá­jának esetét, akik a múlt év szep­temberében .^elejtettek el tojni” a környéken tartott,Action Express” fedőnevű, különösen zajos NATO hadgyakorlat idején. A kacsák és libák ügyének most az adott ismét aktualitást, hogy a tu­lajdonos beperelte a dán védelmi parancsnokságot, mondván: a fela­jánlott 11800 dolláros kártérítés túl alacsony. Ehelyett, nem kevesebb mint 200 ezer koronára, több mint 29 ezer dollárra tart igényt. Tűzoltás a sarkvidéki hidegben Ez a felvételünk az Egyesült Államok északkeleti részén készült. Ott, ahol napok óta valóságos szi­bériai időjárás tombol, ahol helyenként mínusz 40-45 fokot is mértek. Ha eközben tűz keletkezik, a tűzoltónak akkor is oltania kell. Norwoodban először a lefagyott utcai tűzcsappal kellett megbirkóz­niuk, aztán indulhattak a fecskendővel a házba, miközben a víz azonnal megfagyott. III. 21.-IV. 20. Terveit áthúzhatják bizonyos kelle­metlen események. Lehet, hogy be­tegség dönti ágynak, vagy más kínos ügyben kell eljárnia. Nem túl szeren­csés az utóbbi időben, de ne feledje, hogy a szerencse forgandó. A jó napok is eljönnek. ^ IV. 21.-V. 20. Rászolgált a pihenésre. Hallgasson zenét, nézze a tv-t. A gyerekeknek is engedje meg, hadd csinálják azt, ami­hez kedvük van. S meglátja nyugod­tan, kiegyensúlyozottan telik el a nap. S még ki is tud kapcsolódni ráa­dásul. MV.21.-VI. 21. Sápadt és erőtlen ember benyomását kelti. Jó lenne, ha valamilyen sporto­lási lehetőség után nézne. Legalább 10-10 percnyi tornát iktasson be napi­rendjébe. Ne higgye, hogy elpocsékolt idő. Közérzete, teherbírása sokkal jobb lesz. *€ VI. 22.-VH. 22. Kedélye nyugodt, semmi különös ese­mény nem zavarja meg nyugalmát. Megfontoltan cselekszik. Ma inkább elfogadja azt, amit mások cseleksze­nek Ön helyett. Partnere váratlanul és hívatlanul állít be munkahelyére. Hallgassa meg problémáját, ne tá­madja le azonnal. HOROSZKÓP »fvn.23.-vin. 23. Hessegessen el magától minden nyo­masztó gondolatot, még ha úgy is érzi, hogy ez a hónap nem sok jót ígér. Sze­rencsére mindig akad valaki, aki fel­vidítsa. Figyeljen, ez ma sem lesz másként. Este már alig váija, hogy belevethesse magát a munkába. & Vm.24.-ES. 23. Minden oka meglehet a vidámságra. Lazítson ezen a hétvégén, megérdem­li a pihenést. Hagyja hadd menjen minden a maga útján, sok dolog telje­sen magától megoldódik. Feleslege­sen ne idegesítse magát olyan dolgo­kon, amik lehet hogy be sem követ­keznek. TI IX. 24.-X. 23. Családja, főleg gyermekei hiányolják mostanában a társaságát. Próbáljon meg változtatni és töltsön több időt otthon. Ha nem akar választani, lega­lább tisztázza a helyzetet a szerettei­vel. Lehet, hogy közös nevezőre tud­nak jutni, s mindenki megnyugszik. m X. 24.-XI. 22. Már eddig is sok apró bosszúság fel- hőzte be kapcsolatát, de ezután szá­mítania kell arra, hogy még nagyobb türelemmel kell lennie. Nem túl könnyű megszokni az összezártságot, a másért érzett felelősséget, s az apró hétköznapi perpatvar túlélése sem könnyű. ^ XI. 23.-XH. 21. A nap csöndesnek és konfliktusmen­tesnek ígérkezik. Felszabaduló ener­giáit fordítsa a ház körüli teendők el­végzésére. Este olyan helyre kevered­het, amiről napközben nem is álmo­dott. iff XH. 22.-1.20. Szerelmi, illetve partnerkapcsolatá­ban egyre több lehetőség adódik, hogy a másik által önmagára leljen. Áz ön- megismerésnek egy jellegzetes formá­ját fedezi föl ezáltal. Elképzelhető, hogy egy régebbi kapcsolata barát­ságból szerelembe vált át. 1.21.-H. 20. Családja szerető gondoskodása veszi körül, s ennek nagyon örül, hisz gon­dolatai annyira lefoglalják, hogy kép­telen volna másra figyelni. Adja át magát a babusgatásnak, dédelgetés- nek. 35n.2i.-ra.20. Megjegyzéseket tesznek a teljesítmé­nyére. Az észrevétel jogosságát még hajlandó volna elismerni, de feladójá­nak illetékességét már annál kevés­bé. Felháborodása valóságos dühkitö­réssé fajul, mérgében azt sem tudja, hogy mit mond, mit tesz. Földrengésben Dzsakarta, Honolulu (MTI) — Pusztító erejű földrengés volt pén­tek reggel az indonéz szigetvilág­ban. Az obszervatóriumok és meteo­rológiai állomások jelentése szerint a helyi idő szerint reggel fél 10 előtt pár perccel észlelt földmozgás a Richter-skála szerint 7,2-es erőssé­gű volt. Epicentruma a Maluku-ten- gerben volt. A Richter-skála szerint hetes erősségű földmozgások már hatalmas pusztítást okozhatnak, az első hírügynökségi jelentések vi­szont egyelőre nem számoltak be ál­dozatokról és anyagi károkról. Tizenöt halott Taskent (API) - Üzbegisztánban péntek hajnalban egy tehervonat belerohant egy veszteglő személy- vonatba, Taskenttől mintegy 130 kilométerre. A baleset következté­ben tizenöten életüket vesztették és mintegy negyvenen megsebesültek. A szerencsétlenséget egy, a sínekre tévedt ló okozta, amelyet a személy- vonat elgázolt. Á közép-ázsiai vasú­ti igazgatóság tájékoztatása szerint a gázolás következtében elromlott a vonat fékje, és a hiba kijavításán dolgoztak, amikor a katasztrófa be­következett. „Gyerekcsínyért” Párizs (Reuter) - Húsz évig terjedő börtönbüntetést kaphat az a 16 éves francia diák, aki iskolába me­net húsz kilogrammos vasdarabot helyezett a vasúti sínre, hogy meg­lássa: mi történik, ha egy vonat be­leütközik az akadályba. A kísérlet „túl jól sikerült”: a szerelvény kisik­lott, majd összeütközött egy, a kö­zelben álló másik vonattal. Á bale­setben négy ember, közöttük a diák három iskolatársa életét vesztette, huszonnégyen pedig megsebesül­tek. A rendőrök mintegy kétszáz embert hallgattak ki, hogy kiderít­sék, ki a felelős a Párizstól ötven ki­lométerre fekvő Saint-Leu-d'Esse- rent-ben bekövetkezett tragédiáért. =SzmÉNA ===== Boxerrel támadt a vele csendhá- borítás miatt jogszerűen intézkedő rendőrökre Budapesten egy 19 éves fiatalember. Miután egyiküket ar­cán megsebesítette, a járőrök testi kényszer alkalmazásával csillapí­tották le a garázda fiatalembert. Újabb hamis bankjegyekre buk­kantak megyénkben. Vilmányban például egy zödséges üzletben és a Pálháza vendéglőben fizetett valaki hamis ezerforintossal. Köröm községben már csaló tét- test is produkált a rendőrség az 55 éves B. Dezsőné személyében. A huncut asszonyság a helyi italbolt­ban próbált elsütni egy hamis 500 forintost. Az ablakbetöréses módszert ré­szesítette előnyben az az egyelőre ismeretlen gazfickó, aki egy Nyék- ládházi víkendházat látogatott meg szerdán délelőtt. Zsákmánya 190 ezer forintnyi érték volt. Garázda fiatalokat keresnek a miskolci zsaruk, akik az ÖMV ben­zinkútnál összeszólalkoztak egy taxissal, majd kocsiját, illetve ő ma­gát összetörték. „Munkájuk” végez­tével, mintegy ráadásként, egy kö­zelben parkoló autó szélvédőjét is betörték. Csoportos garázdaság miatt in­dított eljárást az Encsi Rendőrkapi­tányság három novajidrányi fiú ellen. A duhaj fiatalemberek egy ti­zennyolc éves társukat verték meg a helyi buszmegállóban. Beszakadt dobhártyával hagyta magára áldozatát Szerencsen egy 46 éves férfi. Az 51 esztendős asszony füle 8 napon túl gyógyul. ■- = tesmunr Szombaton nem tartunk ügyeletet. Vasárnapi ügyeletes riporter: Marczin Eszter Telefonszámunk: * 13.00 órától 17.00 óráig 341-611/241 ­-U JL

Next

/
Oldalképek
Tartalom