Észak-Magyarország, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-12 / 9. szám

1994» Január 12», Magyar Suzuki exportra Esztergom (MTI) - A tavalyinál mintegy 20 ezerrel több, azaz 30-35 ezer gépkocsi készül az idén a Ma­gyar Suzuki Részvénytársaság esz­tergomi gyárában. A termelés növe­lése érdekében 200 új munkást vesznek fel, s ezzel a gyári kollektí­va létszáma az év végére 700 körüli lesz. Az új dolgozókat idehaza és Ja­pánban készítik fel feladataikra. A hazai beszállítók aránya várható­an március végén éri el az 50 száza­lékot, ami a 10 százalékos külföldi beszállítókkal együtt adja azt a 60 százalékos arányt, amely vámmen­tességet biztosít a magyar Suzuki- gyártmányoknak. Az 1994-es esz­tendő azért is fontos az esztergomi autógyár életében, mert a második negyedévben megkezdődhet a gép­kocsik exportja. Az erre a célra szánt több mint 10 ezer autóból szállítanak a környező országokba is, de a nagyobb hányadot Nyugat- Európában értékesítik. A gyár ter­mészetesen kiemelt figyelmet fordít a hazai vásárlókra: eddig már 93 márkakereskedést nyitott az or­szágban. A Magyar Suzuki Rt. esz­tergomi gyára 1995-ben éri el teljes, évi 50 ezres kapacitását, s akkortól csaknem ezer embernek ad majd munkát. Folyamatos szállítás Budapest (MTI) - Az év elejei mintegy háromnapos kimaradást követően jelenleg folyamatos a kő­olaj- és a földgázszállítás, az ország készletei elengedóek - mondotta Jó­zsef Gábor a Magyar Olaj- és Gázi­pari Részvénytársaság (MÓL Rt.) ügyvezető igazgatója. Közölte: a magyarországi finomítók működésében a már említett szállí­tási kimaradás semmilyen fennaka­dást nem okozott, a stratégiai kész­letek egyébként kőolajból és a kőo­laj termékekből meghaladják a 20 napot. Az energiahordozók importja továbbra is szerződések alapján tör­ténik. Oroszországból az idén - már megkötött megállapodás szerint - összesen 4 millió tonna kőolajat vá­sárolunk. Ez fedezi az import jelen­tős részét, ugyanis az összes beho­zatal 5-5,5 millió tonna körül vár­ható kőolajból. Ezen túlmenően to­vábbi 1,8 millió tonna kőolajat ter­melnek ki a magyarországi kutak­ból. A földgázszállítások ugyancsak szerződések alapján történnek. Csődök és felszámolások Budapest (MTI) - Decemberben a Fővárosi Bírósághoz benyújtott fel- számolási és csődeljárás megindítá­sára vonatkozó kérelmek száma a várakozásoknak megfelelően ala­kult: a beérkezett 9 csődeljárási és 137 felszámolási kérelem megfelel az előző hónapokban kialakult át­lagnak. A Fővárosi Bíróságon arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a fővá­ros körzetéből az elmúlt év utolsó hónapjában 6 kft. és egy-egy rt., ál­lami vállalat és szövetkezet indítvá­nyozott csődeljárást. Ugyanakkor a bíróság decemberben 31 csódügyet zárt le, feleannyit, mint november­ben. Ezekből csupán 3 végződött ér­demileg, a többi ügyviteli befejezés volt, vagyis adathiány vagy egyéb okok miatt visszavonták. Egy szö­vetkezet és két kft. tudta egyezség­gel lezárni a megindított csődeljá­rást. A Fővárosi Bírósághoz beérkezett 137 felszámolási eljárásra vonatko­zó kérelem nagy része, 91 beadvány kft.-t érintett, ezen belül is magas volt a gazdálkodók önmaguk indít­ványozta eljárás. Jegybankképes értékpapírok Budapest (MTI) - A Magyar Nem­zeti Bank közzétette az általa jegy­bankképesnek elfogadott értékpapí­rok jegyzékét. Ez a jegyzék azoknak a pénzintézeteknek, bankoknak fontos, amelyek speciális, rövid lejá­ratú, úgynevezett repohitelekhez kívánnak hozzájutni. A jegybankképesnek elfogadott ér­tékpapírok közé 19 nyilvános kibo­csátású államkötvény, 6 zárt kibo­csátású államkötvény, szintén 6 kincstárjegy és 3 állami garanciával rendelkező kötvény tartozik. Az MNB az általa elfogadott értékpapí­rok körét bármikor megváltoztat­hatja monetáris politikai céljainak megfelelően. Szerda Gazdaság ÉSZAKIM AGYARORSZÁG 7 Adóskonszolidáció az iparban Információink szerint a miskolci hűtőház is szerepel a gyorsított re­organizációba bevont cégek listáján Fotó: üaczó József Miskolc (ÉM - I.S.) - Egyelőre harminckét ipari vállalat, társaság kapott lehetőséget a gyorsított üte­mű adóskonszolidációra - jelentette ki a hét elején észak-magyarországi látogatásakor Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter. Lapunk más forrásból úgy értesült, hogy megyénk cégei közül a listán talál­ható a Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei Állatforgalmi és Húsipari Vál­lalat, a sátoraljaújhelyi Elzett-Cer- ta, a Tokaj Kereskedóház Rt., a Mis­kolci Hűtőipari Rt., a Masterfil Pa­mutfonó Rt. Tulajdonképpen ez a gyorsított me­net annyiban különbözik a korábbi gyakorlattól, hogy a megfelelő reor­ganizációs terv birtokában a ban­kok, az állami hitelezők, a szakmi­nisztériumok és a tulajdonosok a le­hető legrövidebb időn belül egyezte­tik az adósságrendezés módját. Ez a hagyományos konszolidáció eseté­ben hónapokat venne igénybe, így azonban vélhetően már március vé­gére megszülethet az egyezség. Per­sze ehhez mindenekelőtt az szüksé­ges, hogy a reorganizációs progra­mot az érintettek e hónap végéig el­készítsék. Egyébiránt ennek a gyor­sított adóskonszolidációnak az a célja, hogy a magyar ipar működő- képességét elősegítse - mondotta a miniszter. Ezek a cégek napi pénz­ügyi gondokkal küszködnek - alap­anyagvásárlásra, bérre, energia- számlára a korábbi évek felhalmo­zott adóssága miatt alig futja -, ám prosperálásukra, a minél előbbi pri­vatizálás miatt igencsak szüksége van a gazdaságnak. A tervek szerint a benyújtott prog­ramok márciusi elbírálása után kezdődhet az egyezkedés a bankok­kal, pénzintézetekkel a tartozások rendezéséről. Az adóskonszolidációban az a tíz ke­reskedelmi bank vesz részt, ame­lyet bevontak a bankkonszolidáció­ba, s amelyek feltőkésítésükkor vál­lalták ezt a feladatot. Hamarosan indul a KRP-program Miskolc (ÉM) - Az Állami Vagyon­ügynökség ez év tavaszán elindítja a Kisbefektetői Részvényvásárlási Programot (KRP), ami a legszéle­sebb körben szeretne lehetőséget te­remteni a magyar állampolgárok­nak arra, hogy az állami társaságok privatizációja során részvénytulaj­dont szerezzenek. A részvényvásár­lást kedvező részletfizetési lehető­ségek könnyítik, a befektetés biz­tonságát pedig növeli, hogy tőzsdei forgalomba kerülő részvényeket le­het vásárolni. A program nyitányaként az ország­ban mintegy negyven helyen nyílik KRP iroda - Miskolcon nagy való­színűséggel az Állami Vagyonügy­nökség megyei ügyfélszolgálati iro­dájában-, ahol a befektetni szándé­kozók a részvételi igényüket beje­lenthetik (ezt regisztrálják), és ahol a továbbiakban vásárlásaikat és a részletek törlesztését intézhetik. Ezt a képviseleti hálózatot a későb­biekben jelentékeny mértékben bő­vítik, hogy alkalmas legyen akár több százezer befektető kiszolgálá­sára, valamint az egész program ke­zelésére is. A KRP-vel kapcsolatos technikai le­bonyolítás megtervezése során az ÁVU azt tartotta elsőrendű célnak, hogy a befektetők számára a rész­vényvásárlást és a törlesztések tel­jesítését a lehető legegyszerűbbé és legkényelmesebbé tegye. Ezért a technikai lebonyolításra és a prog­ram működtetésére meghívásos pá­lyázatot írtak ki, amelyre az ilyen munkával foglalkozó legismertebb cégeket hívták meg. A pályázat nyertesének legkésőbb január 15-én meg kell kezdenie a KRP teljes pénzügyi, informatikai, logisztikai és ügyfélforgalmi rendszerének megvalósítását. A Kisbefektetői Részvényvásárlási Program keretében befektetni szándékozók 1994 kora tavaszától jelentkezhetnek. A kezdő kínálat mintegy 3-4 milliárd forint értékű részvény lesz, amit a tervek szerint ősszel újabb jelentékeny részvény­kínálat követ majd. A programot öt évre tervezik. A KRP keretében a részvényért fizet­ni részletre vagy kárpótlási jeggyel lehet. A KRP részletfizetési rend­szere kamatmentes. Ezt a kedvez­ményt minden felnőtt, magyar ál­lampolgár igénybe veheti, akinek állandó magyarországi lakhelye van, és akit ilyen értelemben a tör­vény nem korlátoz vagy nem zár ki. A részletfizetésnek egyéb feltétele nem lesz, így az sem, hogy a befek­tető bármilyen vagyoni biztosíték­kal rendelkezzék. Mindenki, aki a fenti feltételeknek megfelel, és aki a vásárlási szándé­kát a meghirdetett időben regiszt­ráltatja, százezer forintnyi rész­vényvásárlási keretet kap és a to­vábbiakban e kerethatárig vásárol­hat részvényeket, ez azonban más­ra nem ruházható át. A regisztrá­láskor minden jelentkezőnek 2000 forint egyszeri díjat kell fizetnie, de maga a regisztráció semmiféle anyagi kötelezettséget nem jelent, a fel nem használt részvényvásárlási keretért fizetni semmit sem kell. Akik a programba ilyen módon be­kapcsolódtak, a továbbiakban névre szóló tájékoztatást kapnak minden részvényvásárlási lehetőségről, és az így felkínált részvényekből igé­nyelhetnek a részvénykeretük ter­hére. A megszerzett részvények árát a befektetőnek öt éven belül törleszteni kell. Részvényét addig nem adhatja el, amíg ki nem fizette, ugyanakkor a részvény után járó osztalék kezdettől őt illeti meg, azaz a törlesztés során az osztalék összegét is beszámítják. Minden egyéb, a részvényhez kapcsolódó jo­got az gyakorolhat, akinek a nevén van a részvény. Ha a befektető a hátralékos részletfizetési kötele­zettségének nem tesz eleget, tarto­zását a vagyonán behajtani nem le­het. Amennyiben felszámolásra kerülne az a cég, amelynek részvényeit a be­fektető megvásárolta, akkor a még ki nem fizetett részvényei árát nem kell kiegyenlítenie. A KRP-programba bekapcsolódhat minden eredeti kárpótlási jegy tu­lajdonos is. Ha valaki ezen a jogon óhajt KRP részvényt vásárolni, szá­mára a regisztráció díjtalan és a részvénykerete sem korlátozott: annyi részvényt vásárolhat, ameny- nyi kárpótlási jeggyel rendelkezik Privatizáció a belkereskedelemben Miskolc (ÉM) - Csaknem 9 ezer boltot privatizáltak a mintegy 4 éve tartó előprivatizáció során a kiske­reskedelemben. A Copint-Datorg összegzése szerint a vállalkozóknak mintegy 30 százaléka jutott tulaj­donhoz, a többi csak az üzlet bérleti jogát szerezhette meg. Az előpriva­tizált üzletek körében az elmúlt év májusáig az önkormányzatok az esetek 57 százalékában növelték az eredeti bérleti dijakat, átlagosan 108 százalékkal. A vállalkozások összetétele eddig kevéssé módosult. Az üzlet bérleti vagy tulajdonjoga csak az esetek tö­redékében cserélt gazdát, feltehető­leg az üzletmenet viszonylagos sta­bilitása, vagy méginkább az előpri­vatizáció óta eltelt rövid idő miatt. A helyiséggazdálkodósi törvény ha­tására az előprivatizált boltok tulaj­donosainak jó része valószínűleg ki­cserélődik. Az üzletek többsége egyedi árusító­hely, nem tartozik üzletlánchoz. Ez arra utal, hogy az előprivatizált bol­tok többsége egyéni, vagy családi vállalkozás. Egy tulajdonos több ha­sonló üzletet az esetek egytizedében üzemeltet, s általában 2-5 üzlete van. Akad azonban olyan vállalkozó is, aki 45, sót 80 üzletet mondhat magáénak. A megkérdezett vállal­kozók többsége nem tervezi új üzlet vásárlását, illetve üzletlánc kialakí­tását. Az előprivatizáció a vállalkozások­kal ellentétben nem eredményezte az üzletek profiljának jelentős meg­változását. A boltok többsége - csaknem 40 százaléka — eredetileg élelmiszerbolt volt és az is maradt. A felmérés tanúsága szerint némi­leg módosult az előprivatizált üzle­tek stabil partnereinek köre. Míg 1992-ben az állami vállalatok az esetek mintegy 80 százalékában stabil beszerzési forrásnak számí­tottak, az elmúlt évben arányuk 63 százalékra csökkent. * Információink szerint az Állami Va­gyonügynökség Igazgatótanácsá­nak határozata alapján a Borsodi ABC Rt. árverésen értékesíti hét üzletét. Az Ózdon, Sgjószentpéte- ren. Putnokon és Sátoraljaújhelyen található boltok február 22-én, illet­ve 23-án kerülnek kalapács alá. A legalacsonyabb árat - 700 ezer fo­rintot - a sátoraljaújhelyi kerékpár boltért kérik, a legmagasabb kikiál­tási ár a putnoki ABC kisáruházé: 10 millió forint. A tulajdon működtetése a feladat Budapest (MTI)- Az érdekképvise­letek között már az elmúlt évben létrejött az agráregység - jelentette ki Nagy Tamás, a MOSZ társelnöke kedden, a Mezőgazdasági Szövetke­zők és Termelők Országos Szövetsé­gének (MOSZ) évkezdő sajtófogadá­sán. A kialakult beszélőviszony az Ag- rárérdekegyeztetó Fórum ülésein már a gyakorlatban is kamatozik. így például az egyeztető tárgyaláso­kon több kérdésben sikerült közös álláspontot képviselni a kormány­nyal szemben. Hasonlóképpen jó az együttműködés egyes törvények előkészítésére vonatkozóan. A mezőgazdaságban a tulajdoni kérdések jórészt már az elmúlt év­ben eldőltek. Jelenleg a tulajdon működtetése a fő feladat, de azt több tényező is akadályozza. Ezzel összefüggésben foglalkozott a mező­gazdaság nehéz helyzetével. Súlyos gondok forrása például az a tény is, hogy a mezőgazdasági kivitel értéke a múlt évben - minimum - 700 mil­lió dollárral csökkent. Nagy Tamás végül bejelentette, hogy ebben az évben hazánkban rendezik meg az Európai Mezőgaz­dasági Szövetség, a CEA 46. köz­gyűlését.----------JEGYZET----------­M otoros mánia Brackó István Egy magyar feltaláló három éve hiába ki­lincsel olcsó, kicsi, környezetbarát autójá­nak tervével és prototípusával. Városi jár­gány ez, súlya kétszáz kilogramm, akku­mulátor hajtja, s összecsukható. Az egy- és kétszemélyes változatot álmodta meg, de ő sem lehet próféta a sajáthazájában. AHód- mezővásárhelyen francia exportra gyártott Pulira hivatkozott, valamint a hely- és üzemanyagtakarékosságra. Mindhiába... Talán illúziórombolónak tűnik a motori­záció korában a klasszikus, benzin- vagy olajmeghajtású gépkocsik ellen szólni. Hi­szen tehetősségünk büszke tudatában je­lenthetjük ki, hogy a hazai utakon, H-fel- ségjellel kétmillió jármű fut, s a Suzuki és az Opel gyárat telepített Magyarországra. A négykerekű ma már nem luxus, de előál­lítása, kiszolgálása a világ legnagyobb üz­lete. Az autómobilizáció rengeteg embernek ad munkát: az ércbányásztól kezdve a ko­hászon át a szerelőig, a formatervezőtől a benzinkutason át az ablakmosóig. Profitál ebből a h íradástechnika, az útépítő appa­rátus, a sztrádák mellé települt vendéglős, szállodás és mozis. A biztosítótársaságok sem járnak rosszul, s bizony az állam is az autósok adóprésén szorít, ha hibádzik a bü­dzsé. A kocsisok könnyen számbavehetőek, s tőlük behajtható plusz pénz könnyebben inkasszálható, mint alakbér, a vízdíj, vagy az eltitkolt jövedelmek utáni sáp. Szóval, az autó jó üzlet. De nagy ára va n a motoros mániának, s erre csak egyetlen, meghökkentő példát hozunk fel. Dr. Czei- zel Endre genetikust emlegette föl, hogy a kipufogógázok ólomgőze kedvezőtlen ha­tást gyakorol az értelmi fejlődésre. álunk átlagosan 10 ponttal lesz alacsonyabb az ólomszennyezettség miatt a forgalmas te­rületeken lakó gyermekek intelligenciahá­nyadosa. Ez az iskolai teljesítményüktől a társadalmi produkcióig az egész életükre rányomja a bélyegét.” Ez pedig azt jelenti, hogy a jövő század emberének nemcsak az IQ-ja lesz kevesebb, hanem vitalitása és jö­vőalakító készsége is romlik. Akár pilóta, akár ökológus, akár közgazdász, akár adó­szedő... ÁRFOLYAMOK Budapest (MTI) — A kis tételben folyó ke­reskedéstől eltekintve 279 üzletben össze­sen 193,126090 millió forint forgalmat bo­nyolított le a Budapesti Értékpapírtőzsde a tegnapi napon árfolyamértéken. A részvé­nyek forgalma (256 kötés) névértéken 51,1700 millió forintot, árfolyamértéken számolva pedig 140,007400 millió forintot tett ki. Kárpótlási jegy) Tőzsde H Index (ideiglenes) jan. 11-én: 1285,49 +16,61 Hivatalos árfolyamok i Érvényben: 1993. január 11. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Középárf. Angol font 150,47 | 69,54 153,47 76.88 '*1 151,83 Belga frank* ^ 277.78 283.28 280,66 15,26 $ Finn márka " 17*49 17.83 17.67 7Í 17.06 17,40 |g Holland forint 51,83 52,87 52.27 145,14 147.94. 89.47 91,33 ■■ . [76,53. 7$,05 Kuvaiti cRnár 338,13 344,79 Német marka SR.00 59, Norvég korona 18,42 13,70 Kas* líra"* 69,00 60,72 Jsztrák schill.* 825.24 841,94 Spanyol peseta* 69,66 71,12 832,62 MM 70,35 Svéd korona 12 ,35 12.59 ___12,42 Hlöp .79 ECU (KP) 112 ,38 114*62 113,37 A megadott számok 1 egységre értendők, forint­ban *: 100 egység, **: 1000 egység

Next

/
Oldalképek
Tartalom