Észak-Magyarország, 1993. december (49. évfolyam, 281-306. szám)

1993-12-14 / 292. szám

Megkezdődött a disznóölés... Megyeszerfe nagy munkában vannak a gazdák... Fotó: Laczó József Hagyomány a zenei kultúrában Bogács (ÉM) - A település im­máron nemcsak a hazai zenei élet fejlődésének egyik biztos bázisa, de határainkon túlról is egyre több fiatal jelentkezik egy-egy kurzus magasszintű szakmai műhely munkájára. S mindez annak tudható be, hogy a helyi művelődési ház igazga­tója, Daragó Károly az önkor­mányzattal olyan példaértékű kapcsolatot alakított ki, ami megteremtette a több, mint egy hónapig tartó zenei képzés fel­tételeit. Az idei esztendő érté­keléséről az igazgató a követ­kezőket mondotta:- Felhívásainknak megfelelően ebben az évben is három zenei tábort szerveztünk. A kamara­énekesek július 8-18-ig, a ma­gánénekesek július 19-29-igés a fiívóshangszerek művelői jú­lius 30-augusztus 8-ig élvezhet­ték Bogács vendégszeretetét, s közben magasszintű képzésben részesültek. A tíznaposra ter­vezett kurzusokon összességé­ben közel százan vettek részt, s számukra a szakma jeles mesterei - hogy csak néhányat említsek, Regős Zsoltot, Ál- mássy Tibort, Szécsi Editet, László Margitot, Mura Pétert, Zentai Katalint vagy Panyi Zsoltnét, Ujj Viktor Gézát - se­gítik fejlődésüket. A fiatalok 12-29 éves korig „profi” koncerteket adtak hely­ben, illetve a térség hét na­gyobb településén 13 alkalom­mal, s büszkén állíthatom átü­tő sikerrel. Ezekre a fellépések­re mintegy 8 ezer zenerajongó jött el, s nemegyszer hangos tetszésnyilvánítással hívta vissza a pódiumra a fiatalokat. Külön örömünkre szolgál, hogy egyre többen vállalják a mece­natúrát, a megyei önkormány­zaton keresztül a József Attila, a Művészeti és a Szabad Mű­velődési Alapítványok, a Küb- ler Kft. Ez évben a kitűzött szakmai célok közül kiemelt hangsúlyt kapott a több szóla- mú éneklés gyakorlása, a lap­ról olvasási, éneklési készség fejlesztése, nemkülönben a ma­gán énekórák bevezetése. Ez utóbbiról - az első tapasz­talatok birtokában - elmond­ható, kedvelt programmá vált. A nyári kurzusok magas szak­mai színvonalát minősíti, hogy több fiatal énekes: Horváth Zi­ta, Miklósa Erika, illetve Me- gyesi Scwartz Lúcia a nemzet­közi énekversenyeken első dí­jat nyertek. S hogy mi várható Bogácson a zenei kultúra fejlesztésében, Daragó Károly bizakodó mo­sollyal mondja: jövőre ugyanitt, újra együtt... Fejezetek Matyóföld történetéből Mátyás király kegyeibe fogadta a városlakókat (5. oldal)- A TARTALOMBÓL Jubilál a könyvtár Az edelényi városi könyvtár munka­társai csöndes jubileumon emlékeznek meg intézményük három évtizedes te­vékenységéről. Ebből az alkalomból rö­vid összeállítást is közreadtak decem­beri kulturális műsorfüzetükben. S hogy korhű élménnyel is megörvendez­tessék a program olvasóit, az Észak- Magyarország 1964. január 17-i pél­dányszámból megjelent cikket adnak közre. Priska Tibor korabeli írása fel­eleveníti a könyvtár hanninc év előt­ti állapotát, színes, élettel teli képet rajzolva első benyomásairól. Igaz, a három évtized alatt maga az épület kissé megkopott, de a benne folyó munka töretlen maradt, elősegítve az egyetemes közművelődés fejlődését. (2. oldal) Dél-Borsod a honfoglaláskor Az a terület, melyet jelenleg Dél-Bor­sodnak nevezünk, morfológiailag nem alkot egységes képet; a Bükk déli nyúl­ványától a Tisza mellékéig teljed, köz­ben nagy kiterjedésű síksággal. A Csörsz-árka, a bükki kaptárkövek, az itt található várnyomok, megannyi ér­deklődést kiváltó emlék. Homályba vész a honfoglalás időszaka is, számos esetben csak következtetni tudunk a lehetséges történésekre. Tanulmá­nyunk a jobb megismeréshez kíván hozzájárulni. (4. oldal) Divatjaink között szemlélődve Árad a panasz az énekes sztárból. A múlt rendszerben is elnyomták - kez­di írását a szerző és sorolja napja­ink embereinek a közeseményeken ke­resztül a fellángolásokat, véleménye­ket és persze, az önteltség megannyi megnyilvánulását. A divat, ami szin­te az élet minden területén szüntelen változik, ráhatással bír mindenkire, s ki így, ki úgy, de alkalmazkodik hoz­zá. Ä pop- sztár, az újságok, a hívők és nem hívők, a gépjárműtulajdonosok és a felsorolás majdnem végtelen len­ne, lehetne. Ám az újságíró egy má­sik oldalt is megemlít, s okfejtésében bőven akad értelmes és bölcs gondolat az ellentmondások, a torz megnyilvá­nulások feloldására. S hogy stílusosan fejeződjék be a gondolatmenet, a szer­ző újra megidézi az énekest (7. oldal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom