Észak-Magyarország, 1993. november (49. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-18 / 270. szám
2 ÉSZAKrMagyarország Országban-Világban 1993, November 18» Csütörtök Vendégünk volt Lezsák Sándor Fotó: Fojtán László Miskolc (ÉM) - Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum ügyvezető elnöke a tegnapi kihelyezett ülést megelőzően már kora délelőtt Miskolcra érkezett és az Eszak-Magyarország szerkesztőségében találkozott a helyi sajtó képviselőivel. A megbeszéléseken, amelyen az írott és az elektronikus sajtó munkatársai egyaránt részt vettek, többek között a sajtószabadságról, az MDF sajtópobtikájáról, a párt választási esélyeiről volt szó. Az újságírók az ügyvezető elnök kérésére vázolták koncepciójukat a közelgő választási küzdelem eseményeinek közlésével kapcsolatban. Devizatörvénytervezet az év végéig Budapest (MTI) - Mivel a parlament csak a jövő év első felében foglalkozik a deviza-, a vám- és a biztosítási törvények tervezetével, így a Pénzügyminisztériumnak az év végéig kell benyújtania a javaslatokat, valamint a kapcsolódó kormányrendelet, továbbá a devizajogszabályok végrehajtását szolgáló jegybanki rendelkezések tervezetét. A sajtóban több téves információ jelent meg az elmúlt napokban. Ezek pontosítására a minisztérium közölte, hogy a készülő tervezet szerint devizabelföldi természetes személy 20 ezer forintnak megfelelő összegű devizaszámlán el nem helyezett konvertibilis valutát vihet ki az országból, ha a parlamentjóváhagyja az elképzelést. Jelenleg a kiviteli engedély nélkül külföldre vihető konvertibilis valuta értékhatára 5 ezer forint. Értékbehozatali tanúsítvány nélkül a devizakülfóldi- ek ugyancsak 20 ezer forintnak megfelelő konvertibilis valutát hozhatnának az országba. Főszerkesztő: Nagy Zoltán Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Görömbolyi László, Priska Tibor Olvasószerkesztő: Faragó Lajos Rovatvezetők: Nagy József (társadalompolitika), Szarvas Dezső (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Telefonok: Központ: 341-611, titkárság: 341-888. Telefax: 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdaságpolitikai: 341-601, kulturális: 341-611/239, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Kiadja: az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15.3527, Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054, Budapest V., Báthory u. 7. ül. em. 8. Telefon: 111-4475,269-4064 Szerkesztőség vezető: Dombrovszky Ádára Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: 3532. Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Terjeszti: az árus példányokat a Miskolci Postaigazgatóság, 3525 Miskolc, Kazinczy F. u. 16. tel: (06-46) 310-222; az előfizetett példányokat az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi u. 11. (0652) 316101. Ügyvezető igazgató: Czeglédy György Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt>nél vezetett 349-98911023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés d(ja egy hónapra 298 forint. Egy negyedévre 894 forint. Félévre 1698 forint. Egy évre 3216 forint. Az árus példányok ára minden nap egységesen 15,40 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft, 4002. Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 313-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Terjesztési panaszaival hívja a (46) 358-522-es telefonszámot! Kohl pekingi sajtóértekezlete A német kancellár Sanghajban az utca emberével is találkozott Fotók: AP Peking (MTI) - Helmut Kohl német kancellár szerdán pekingi sajtóértekezletén visszautasította azt a kérdés formájában megfogalmazott feltevést, hogy Németország nyugateurópai szövetségeseinek Pekinggel folytatott politikai vitáit a kínai piacon való térnyerésre használja ki. A kérdező francia újságíró saját hazáját és Nagy-Britanniát említette az általa feltételezett német magatartás kárvallottjaiként. (Franciaország tajvani fegyvereladásai, Nagy- Britannia pedig tervezett hongkongi reformjai miatt „áll perben” Pe- kinggel. Francia cégek emiatt máris elestek a kantoni metró építésével összefüggő kínai megrendelésektől, amelyeket német cégek kaptak meg Kohl mostani látogatásán.) A német kancellár azzal válaszolt, hogy Bonn Kína-politikájában nem történt változás: évtizedek óta az „egy Kína” elvet vallja, és Pekinget ismeri el Kína jogos képviselőjeként. Ebből következik az az álláspontja, hogy nem engedélyez Tajvanra irányuló német fegyverszállítást. Azt a vélekedést sem fogadta el, hogy Bonn gazdasági érdekből elnéző lenne Kína esetében az emberi jogok megsértése iránt. Mint mondta, Li Peng kínai kormányfő előtt nagy nyomatékkai fölvetette az emberi jogok kérdését. Átnyújtott neki egy listát is, rajta húsz politikai fogoly nevével, és megpróbált közbenjárni érdekükben. Szavai szerint kínai illetékesek megvizsgálták a kérdést. - Máris vannak „bizonyos kedvező eredmények” - mondta, de nem kívánta megnevezni azokat. Kohl beszámolt róla, hogy Németország állandó BT-tagságáról is volt szó pekingi tárgyalásain. Nem tért ki rá, mit mondtak neki erről a kínai vezetők, csak azt hangsúlyozta: „Németországnak vannak most fontosabb dolgai is, mint hogy okvetlenül állandó BT-tag legyen.” Pekingi tárgyalásainak légkörét Kohl nyíltnak, barátinak, építőjellegűnek nevezte. Értékelése szerint sikerült meggyőznie a kínai vezetőket arról, hogy Németország megbízható partner lehet Kína modernizációs törekvéseiben. Kárpátalja nem adja fel a reményt Ungvár (MTI) - Sajtóértekezleten tájékoztatták szerdán a Kárpátaljai Megyei Tanácsban az újságírókat a Kárpátalját szabad gazdasági övezetté nyilvánító törvénytervezet parlamenti vitájáról és a kulisszák mögött történtekről. A résztvevők elmondották, hogy az „Ukrajna érdekeit féltó” képviselők életveszélyes fenyegetésekkel ri- asztgatták a kárpátaljai reformelképzelések támogatóit, sőt fizikai megsemmisítéssel fenyegették meg a független szakértők véleményét kifejező egyik akadémikust is. Svajka képviselő, aki a parlamenti ülésen a társbeszámolót tartotta, kilátásba helyezte, hogy szükség esetén „akár katonai erő bevetésével teremtenek rendet” Kárpátalján. Dmitro Dorcsinec parlamenti képviselő, a megyei tanács elnöke, akit a vita során szeparatizmussal, sőt Uk- rajna-ellenességgel vádoltak, a történtek után is józan megfontoltságra intett, és hangsúlyozta, hogy nem szabad azonosítani az önmagukból kivetkőzött nyugat-ukrajnai parlamenti képviselőket a Kárpátaljával szomszédos megyék lakosságával. A megye vezetői a sajtótájékoztatón elmondották: a kárpátaljai szabad gazdasági övezetről szóló törvény- tervezetet ellenző képviselőket az ország tíz legjobb közgazdásza sem tudta meggyőzni álláspontjuk helytelenségéről. A szakértők tényekkel alátámasztva bizonyították, hogy az alternatív j avaslat - vagyis az, hogy nem egész Kárpátalját, hanem csak egy részét nyilvánítsák szabad gazdasági övezetté, - nem teszi lehetővé a gazdasági reform megvalósítását, nem teszi érdekeltté a külföldi tőkét. A kárpátaljai vezetők nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a reményt nem adják fel, hiszen a parlament ben a törvénytervezetet arra hivatkozva utasították el, hogy az még további finomításokra szorul. A titkos szovjet „aranyesőről” Moszkva (MTI) - A Szovjetunió és Oroszország az elmúlt 25 év alatt összesen 12 ezer tonnányi aranyat áldozott arra, hogy külföldi importtal betömögesse a gyöngébb termés miatt gabonatartalékain keletkezett réseket - közölte az amerikai hírügynökségnek adott exkluzív in- teíjfijában Volkogonov történész, elnöki tanácsadó. Ez az „aranyeső” elsősorban az amerikai farmerek zse-' bébe hullott. A szovjet vezetés először a hatvanas években fordult ehhez a stratégiához, átmeneti intézkedésként kezelve az aranyeladást. 1991 után aztán a Jelcin-kormány is folytatta ezt a politikát. Volkogonov azt is elmondta, hogy a gabonaimport költségei a kommunista párt „top secret”-jei, azaz legféltettebb titkai közé tartoztak, csakúgy, mint az aranytartalékok és -eladások HIRDETÉS mennyisége. A történész maga is archívumok tanulmányozása közben bukkant rájuk: a régi iratokat Jelcin bocsátotta az orosz kutatók rendelkezésére. Volkogonov saját megítélése szerint hasznosabb lett volna, ha az arany egy részét az orosz gazdaságok termelékenységének javítására fordítják. Ehelyett az arany a kanadai és az amerikai farmergazdaságok felemelkedését szolgálta. Izraeli-palesztin tárgyalások Kairó (MTI) - A megszállt területeken uralkodó feszült légkör ellenére a jelek szerint jól haladnak Izrael és a palesztinok tárgyalásai a Gáza- övezet és a ciszjordániai Jerikó ügyéről. A palesztin küldöttségvezető szerdán azt a meggyőződését juttatta kifejezésre, hogy az izraeli katonák kivonulásáról a határidő, azaz december 13. előtt meg fognak egyezni. Nabü Saat Kairóban - ahol titkos színhelyen zajlanak a megbeszélések - azt mondotta, hogy nem lát okot a késedelemre. Szerinte akik erről beszélnek, csak lélektani hadviselést folytatnak. Hozzátette: Amnon Sábák izraeli küldöttségvezető biztosította őt arról, hogy időben tető alá hozzák a megállapodást. Izraeli forrásokból úgy tudni, hogy megegyeztek: a Gáza-övezetben állomásozó katonai alakulatokat táborokba vonják össze, és a körzet útjain határőregységek szavatolják majd a biztonságot. Valószínűleg ezt a formulát alkalmazzák m^jd Jerikó esetében is - mondták. A jerikói körzet területének meghatározása fölötti vita megoldásáról nem hangzott el tájékoztatás szerda délutánig. A megszállt Gáza-övezet mintegy négyezer izraeli telepesének biztonsága mellett ez tűnt eddig a tárgyalások legsúlyosabb problémájának. A palesztinok az egykori jordániai közigazgatási határokat tekintik ugyanis kiindulópontnak, míg Izrael a saját katonai kormányzatának területfelosztását. A két felfogás közötti különbség a földterület nagyságát illetően több mint tíz az egyhez. ARGOSZ BIZTOSÍTÓ RT. Mifelénk is megtalálja az Argosz helyi képviselőjét, aki szívesen fordítja idejét arra, hogy minden kérdésére részletesen válaszoljon, vagy akár személyesen is meglátogassa Önt. Hívja bizalommal az alábbi telefonszámot: Miskolc 46-328-295 Küszöbön áll az elismerés Róma (MTI) - A Vatikán szerdán megerősítette, hogy küszöbön áll íz; rael államnak a Szentszék általi elismerése. Joaquim Navarro szóvivő közölte, hogy „már majdnem készen áll az aláírásra” az alapszerződés a diplomáciai viszony rendezéséről. - Közel állunk a befejezéshez. Már csak az egyezmény aláírásának módját, időpontját és formáját kell rögzíteni - mondta. A szóvivő szerint talán már két héten belül sor kerülhet a kapcsolatok normalizálásáról szóló dokumentum aláírására. A viszony rendezését felgyorsította az izraelipalesztin békemegállapodás. A Vatikán és Izrael közeledését jelezte a pápa és az izraeli főrabbi szeptember 21-i történelmi találkozója. Jelcin: lesz pénz a hadiiparra Moszkva (MTI) - Moszkva növeli az orosz hadiipari kutatásokra fordított összegeket és az ágazat vállalatai a jövőben nagyobb részt kaphatnak fegyverexport bevételeiből is - erre tett ígéretet Borisz Jelcin. Az orosz államfő a hazai fegyveripar történelmi központjában, Tulában tett látogatást s kijelentette: a polgári termelésre történő átállás nem károsíthatja az ország honvédelmi érdekeit. Ä hadiipari fejlesztések során azt kell célként kitűzni, hogy az ágazat ne maradjon le az Egyesült Államok és más országok mögött - tette hozzá az elnök, akinek szavai szerint a kormány a katonai kutatási programokra szánt összegek megkétszerezésére készül. Clinton látogatása Fehéroroszországba Minszk (MTI) - Bili Clinton amerikai elnök 1994 januárjában Fehéroroszországba látogat. Ezt Sztanyisz- lav Suskevics, a Legfelsőbb Tanács elnöke jelentette be a fehérorosz parlament szerdai ülésén. Suskevics elmondta, hogy előző nap találkozott az Egyesült Államok minszki nagykövetével. Az amerikai diplomata ismertette Bili Clinton levelét, amely szerint az elnök elfogadta a minszki meghívást. Az ITAR-TASZSZ hírügynökség közlése szerint a meghívást júliusban az Egyesült Államokban adta át egy fehérorosz delegáció az amerikai elnöknek. =RÖVIDEN ===" Tíz év múlva a világon működő atomerőművek által előállított plutónium olyan mennyiségben fog fel- halmozódiú, ami 47 ezer atombomba előállításához lenne elegendő. Erre a megállapításra jutott a washingtoni Rand Corporation kedden nyilvánosságra hozott tanulmányában, amely szerint „kulcsfontosságú, hogy az országok odafigyeljenek a nukleáris hasadóanyagok elterjedésének a polgári szféra oldaláról fenyegető veszélyére”. •