Észak-Magyarország, 1993. október (49. évfolyam, 229-254. szám)

1993-10-05 / 232. szám

Az Eszak-Magyarország keddi melléklete 1993. OKTÓBER 5 A SZELLEM VILÁGA A polgármester a helyi egyetemről Barangolások térben és időben Prága (MTI) - Pásztor István ki- rályhelmeci polgármester, a CTK cseh hírügynökségnek adott nyilat­kozatában, elmondta: a kelet-szlo­vákiai településen városi egyetem kezdi meg működését, és az az egye­tem - mint az statútumából követ­kezik - nem a Budapesti Közgazda­ságtudományi Egyetem kihelyezett tagozata. A királyhelmeci városi egyetem ugyan a budapesti egye­temmel való együttműködés jegyé­ben jött létre, ám az oktatógárda nem csupán magyar, hanem szlová­kiai és nyugati (részben tengerentú-. li) szakemberekből is áll. A pénzügyi és számviteli ismeretek, illetve a menedzsment oktatása szlovák, ma­gyar és angol nyelven folyik majd. A nappali tagozatos felsőoktatási tevé­kenység mellett vállalkozók számá­ra is szerveznek szakkurzusokat. Pásztor István hangsúlyozta: a ki­rályhelmeci városi egyetemet ő ma­ga fogja megnyitni, és nem a magyar kormány egyik államtitkára, mi­ként azt néhány szlovák lap jelentet­te. A „Képzelt riport...” Révkomáromban Pozsony (MTI) - Pénteken mutat­ta be a révkomáromi Jókai Színház társulata a „Képzelt riport egy ame­rikai popfesztiválról” című musicalt. A bemutató napján 42. évadjába lé­pő szlovákiai magyar színház alapí­tó művésze, Lőrincz Margit Pro Cul- tura Hungaricae kitüntetést kapott. A kitüntetést Kálmán Attila a Mű­velődési Minisztérium államtitkára adta át. Beke Sándor, a Jókai Szín­ház igazgatója elmondta: - A ma­gyar állam a színház 41 éves fennál­lása alatt első alkalommal adomá­nyozott kitüntetést a társulat tagjá­nak. A zsúfolt ház előtt bemutatott musical - a premiersiker alapján ítélve - várhatóan a Jókai Színház egyik legsikeresebb darabjának ígérkezik. A Déry Tibor regényéből készült musical komáromi színrevi- telében több magyar vendégművész, Gombár Judit, Frenkó Zsolt és Se­bestyén Csaba vett rész. A bemuta­tón megjelent a darab dalszövegei­nek írója, Adamis Anna is. Pozsony: Magyar Kulturális Napok Pozsony (MTI) - A koronázó temp­lomnak is nevezett pozsonyi Szent Márton székesegyházban ökumeni­kus istentisztelettel nyitották meg szombaton este a Városi Kulturális Napok eseménysorozatát a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ és a Csemadok Pozsony-városi Választ­mányának közös rendezésében. A pozsonyi magyar katolikus, refor­mátus és evangélikus hívók részvé­telével megkezdődött rendezvényso­rozat nyitó-eseményén a révkomá­romi Concordia Vegyeskar adta elő Kodály Magyar Mise című művét. Az ünnepi eseményen magyar, szlo­vák és német nyelvű igehirdetés hangzott el, számos szlovákiai ma­gyar egyházi méltóság jelenlétében. Az eseményen ott voltát a szlováki­ai magyar kulturális és társadalmi élet jeles képviselői. Grafikai biennále nyílt Győrött Győr (MTI)-AII. Nemzetközi Gra­fikai Biennálét szombaton nyitották meg Győrött. A november 30-áig tar­tó nagyszabású rendezvénysoroza­ton öt földrész 44 országából csak­nem 250 alkotó vonultatja fel mun­káit. A bemutatott rajzokat, sokszo­rosító grafikákat, elektrografikákat nemzetközi zsűri választotta ki 452 művész alkotásai közül, ennyien je­lentkeztek ugyanis a biennálét meg­előző nemzetközi pályázatra. A rangos kiállítást Fekete György nyitotta meg. A Művelődési és Köz­oktatási Minisztérium helyettes ál­lamtitkára rámutatott: a grafika azon műfajok egyike, amelyik a leg- elementárisabban tudja követni és kifejezni a társadalmi változásokat. Gyöngyösi Gábor A foglalkozás, mint a nemesség, kö­telez. Civil ember, ki nincs megver­ve azzal a kötelességgel, hogy élmé­nyeit, szerzett benyomásait mások­kal is megossza, utazik, vizitál, hely­változtat, ügyel csomagjaira, a me­netidőre, menetirányra, számolja a pénzét, s issza magába az útiélmé­nyeket, amelyeket csak úgy ráadás­ként kap, mert valamilyen okból rá­szánta magát, hogy kimozduljon ott­honról. Az újságíró meg megy, vagy éppen küldik, s mereszti a szemét, hogy lásson, észrevegyen a világból vala­mit, amit tovább tud adni, netalán érdekesen meg tud írni, s ne kelljen azt mondania, hogy egy meglehető­sen hosszú úton vele bizony nem tör­tént semmi. Pedig úgy általában történik, mint mindenkivel aki él és mozog, s meg­lehetősen érdekes élményekben, szellemi kalandokban lehet része. A kérdés csak az, mikor veszi ezt ész­re. A térbeli kalandozás ugyanis csak ekkor válik időbelivé is - noha nyilván egyetlen napi távoliét az ott­hontól, a belakott közvetlen körtiye­zettől is igényal bizonyos időt. Hogy egy példát is mondjak, az eze­lőtti Szilvesztert a Missió Tours uta­zási iroda egyik vendégeként Athén­ban töltöttem, úgy utazva már át az akkor még létező Jugoszlávián, hogy nem egyedül féltem a különben aka­dálytalanul suhanó autóbuszban. Nem vagyok ugyan egy mindentől okkal-oktalanul félő természetű em­ber, de én se szeretem, ha lövik a buszt, még kevésbé, ha útonállók ál­lítják meg és fosztják ki. Az ilyesfaj­ta híreknek a világban jártasabb kollégáim akkoriban már gyakran nyilvánosságot adtak úgy, hogy volt miért éjszaka is kitekintgetni a moz­dulatlan, de azért még tisztessége­sen kivilágított helységeket elhagy­va a tájra. Lövésekkel, útonállókkal ugyan nem találkoztunk, tehát egy hátborzongató élmény elmaradt, azaz nem történt velünk semmi, most, az elmúlt év végén a nagyon békés és ha lehet, még ennél is ese­ménytelenebb utazásom közben a soproni határátkelő felé igyekezve mégis erre a jugoszláviai utazásra emlékeztem. Ennek pedig abszolút kulturális okai voltak, amennyiben a kulturáltságot a kultúra elidege­níthetetlen részének, illetve velejá­rójának tekinthetjük. Ha pedig an­nak, akkor — amint ott helyben eszembe jutott — dél-keleti utazá­sunk az észak-nyugati irányúhoz képest egyáltalán nem volt olyan. Ezek a balkáni kishatárok ugyanis jóval nagyobbak, mint a kiépítet- tebbnek gondolt nyugatiak, s ha ter­jedelmüket tekintve nem is, a rajtuk való átkelés időbeli hosszát, az ott tapasztalható kiszolgáltatottság mértékét (és az ott alkalmazott mód­szerek minőségét) véve alapul - egé­szen biztosan. A vám előtt ne egyél Szerintem, akármilyen neveltetésé, nem is túlságosan művelt európai ember bizonyos dolgok tilalmát tisz­teletben tartja. Nem fütyül a temp­lomban, nem piszkálja az orrát a vendéglőben, esetleg átadja a helyét a villamoson - öregnek, terhes nő­nek, testi fogyatékosnak, mi egyéb -, s netán az is eszébe jut, hogy vannak a másik nemnek olyan test-tájai, ahol nyilvánosan legalábbis nem il­lik kaparászni. De az, hogy teszem azt egy turistabuszon, amely várat­lanul ér az ismeretlen tájon arra a helyre, ahol egy vámtisztnek, ha­tárőrnek eszébe jut felszállni, elpa­kolja elemózsiáját, hát mondjuk, eszébe se jut. Ebből pedig nyomban kitörhet a kalamajka. Egy kétméte­res fekete szerb, vagy macedón vá­mos - akkor még jugoszláv - emiatt roppant meg tud sértődni, hogy a hölgy - mert az volt az úleto - az ő jelenlétében eszik. Sértodottsege- ben akár az egész autóbuszt képes kipakoltatni, üvöltözve felreallitat- ni -, s isten bizony nem azért, hogy az evési művelet zavartalanul befe­jeződhessék. Idegenvezetőnknek bi­zony minden nyelvtudására no meg egy „márkás” pénzdarabra is szuk­A XV., XVI. század emberi találékonysága, félelme és építéstudo­mánya telepítette a Pinion folyócska meghagyott sziklaszirtjeire a Meteorák kolostorait. A Sajónál alig nagyobb folyócska alapos munkát végzett itt, amikor ezeket a kőtömböket körülmosta, de az ember sem kisebbet, amikor ezekre építkezett. Fotó: archív sége volt ahhoz, hogy kiengesztelje a Góliátot. Végül, valahogy csak meg­győzte, hogy nem a hölgy szállítja te­li szájjal a horvátoknak a kalasnyi- kovokat, nem ő rendelte el a dunai blokádot, s beállhattunk a sorba. A sorba, amelyről itt sem lehet tudni, hogy mitől van. Kelet felé viszont mindig sor van, jó ha erre az ember felkészül, akár elemózsiával is, mert ha véletlenül nem lenne sor, akkor csinálnak. Éppen azok, akiknek a sor megszüntetése lenne a felada­tuk. A sor és az elemózsia között így rögtön dupla az összefüggés, mint a vámtiszt méretei, durvasága és — amint megjegyezték - sapkáján hor­dott csillaga között. Ami különben el is maradhat, hiszen néhány eszten­dővel azelőtt, egy román vámos ugyancsak furcsán viszonyult egy je­lenlétében, szerinte román kenyeret evő magyar gyerekhez - pedig ő már rég nem hordott csillagot a sapká­ján. A csillag és a vele összefüggő egész neveltetési rendszer nála más­hol hagyott kitörölhetetlen nyomo­kat, jeleket, s ezeket semmiképpen sem lehet európai jeleknek nevezni. Kövek és vizek Különben az európai jelek könnyen leválnak az emberről, csakúgy, mint a tájról. Nem sokkal görög határszé­li kalandunk után, Vámosszabadi­nál volt alkalmam tapasztalni, hogy egyáltalán nem mindegy az ember melyik irányba tart. A határt átlép­ve kellemes meglepetés volt a kiírt magyar helységnév a szlovák társa­ságában, bár a Veliky Meger-ból se­gítség nélkül is ki tudtam volna kö­vetkeztetni, hogy Nagymegyer felé tartunk, mégis bptározottan az lett az érzésem, hogy ebben minden hi­vatalos személy kételkedik. Feltevé­sem - az hogy úgy gondolják, Gab- csikovó (Bős nincs kiírva) a rejtett úticélom - nem bizonyult tévesnek, mert erre rá is kérdeztek. Nyugtat­gattam őket, hogy nem, dehogy - csakhogy rá kellett jönnöm, történt itt egy s más a határon, bizonyára több annál, minthogy a szavakat csak úgy elhiggyék. A finom tapoga- tódzás végül is kideríti, hogy kame­ra nincs, még csak egy árva fényké­pezőgép sincs nálunk, valamilyen bizonyítékot tehát nemigen fogunk tudni magunkkal hozni visszafelé. Hogy milyen bizonyítékot, arról per­sze fogalmam sincs, hiszen én sem látnám másként ezt a tájat, mint annyi mástól származó fotó vagy filmfelvétel. Különben is a magya­rok épp most akarnak dollárral fizetni a vámosszabadi hídért. Hát kérem, ez aztán a világ legnagyobb marhasága - erőltetni a dollárt, amikor a másik fél jó kemény szlo­vák koronában kéri a hozzájáralást, nem is akármikor, hanem azonnal. Tudja csak meg azt is rögtön a világ, hogy a magyarok megint késleked­nek, hímeznek, hámoznak, s dollár­ral akaiják kiszúrni a gyanútlan szlovákok szemét. A híd különben az egésszel nem törődik, s mivel nem érzi szükségéttel sem tudja képzel­ni, miért akaiják felújítani. Gyanú árnyékában Ez a fajta gyanútlanság különben sem szlovák tulajdonság. (Ok ilyet nem is állítanának magukról, mikor éppen előrelátásukra büszkék. Hi­szen mindig jobban tudják például, hogy mi, miben sántikálunk, hol és mivel akaijuk őket átverni, mint mi magunk.) Gyanútlan ember, nép, szerintem nincs is.körülöttünk. Mi már akkor is köldöknézésre va­gyunk kárhoztatva, ha ilyet aka­runk látni. - Hogy akkor a saját ha­sunkat látjuk? No és? Ki meri azt ál­lítani, hogy berniünket érdekel még valami a saját hasunkon kívül? — Évekkel ezelőtt, amikor a diósgyőri gyárak kapuján még felvételi tábla lógott, egy tréfás kedvú valaki, a Fel­veszünk! szóból ügyesen kikaparta a „v”-betút, „Fel eszünk”-re változtat­va a nem sok sikerrel munkára biz­tató hirdetést. - Mit mondjak - neki lett igaza. Elgondolni is rossz, ha olyan áron kellett volna valaha is gyakorolnunk az evést, mint ama görög kalugyerek, barátok, akik a Meteorák kolostorait lakták évszá­zadokon ót. Ókét hálóban, csigán kellett leereszteni a két-háromszáz méteres merőleges sziklafalra épí­tett kolostorokból, ha élelmet akar­tak felvinni időnként maguknak. Mondanom sem kell, ezek a kolosto­rok nem bizalomból, a gyanútlanság okán épültek olyan megközelithe- tetlenül magasra, s azt a bizonyos hálót amivel közlekedtek, szállítót- tak sem lehetett volna szociális há- lónak nevezni. A gyanakvás valaho­gyan itt mégis eltűnőben van. Nem mondom, hogy hiányzik, csak keve­sebb. A piacon például, senki nem érzi azt, hogy be akarják csapni, ki akarják rabolni. A húst, a vevő kéré­se nélkül forgatják, rázzák, csapkod­ják, sőt kívánságra kézbe is adják- hisz végeredményben eladó. Semmi se számít, csak keljen el az áru, amit nem azért hoznak iszonytató mennyiségben a szabadpiacra, hogy aztán hazavigyék. De azért sem, hogy mindenféle korlátozások köze­pette árusítsák. A záróra, Köjál, meg ilyesmi ismeretlen. Az árus tud eladni, a vevő tanuljon meg vásárol­ni. Ne vegyen romlott árut, ne en­gedje, hogy becsapják, ha pedig mégis megtörténik, magára vessen. Akadályoztatás a piaci forgatagban néha mégis van, teszem azt olyan­kor, ha a nagy hidegben a szakadat­lanul locsolt és villákkal forgatott halomba öntött halak összefagynak. Ilyenkor megáll a tudomány, a hal­piacot mégsem lehet melegvízzel lo­csolni. De ilyenkor jelennek meg az úgynevezett szegények is - ók tud­ják csak, honnan értesülnek - hogy teljesen ingyen és bérmentve elvi­gyék az öszszefagyott, használha­tatlan - értsd kimérhetetlen, kezel­hetetlen - halhalmokat. Lemossák viszont cserében az asztalokat, mert ezt így ülik. Valamit valamiért, ez már a vérükben van, mint az erdélyi cigányoknak a magyar iskola. Ami­kor ugyanis az erdódi (Szendrei Jú­lia szülőfaluja) magyar iskolát meg­szüntetni akarták, a magyar meg sváb szülőket meglehetett győzni a román iskolázás előnyeiről, a cigá­nyokat viszont nem. Kérdezték is az akkori elöljárók, miért nem íratják gyermekeiket román iskolába, mire azt a választ kapták, hogy „mert nem engedi a virítok!” Megnagyobbodik a Louvre Párizs (MTI) - November 20-tól kétszeresére nő a világ egyik leghíresebb múzeumának kiál­lítóterülete: Jacques Toubon francia kulturális miniszter pénteki bejelentése szerint ugyanis ekkor nyitják meg a nagyközönség előtt a pári­zsi Louvre úgynevezett Richelieu-számyát. Itt korábban a pénzügyminisztérium működött, s csak annak 1989-es távozása után kezdődhet­tek meg az átalakítási munkák. A nevezetes esemény megünneplésére november 20-án és 21-én ingyenes lesz a belépés a múzeumba, s a „nagy nap” estéjén fényszórók százaival világít- ják majd meg a Louvre épületeit. A Richelieu-számy földszintjén a Louvre szo- borgyújteményét, első emeletén az elmúlt szá­zadok bútorait, második emeletén pedig a fla- mand, holland és német festészet remekeit cso­dálhatja majd meg a közönség. A műalkotások áttelepítése azonban egészen 1997-ig tart majd. A november 20-i megnyitó előtt még egy „történelmi eseményt” ünnepelhetnek a franci­ák: mint most bejelentették, több évi munka után október közepén - két részletben - átad­ják rendeltetésének a Louvre alatt létrehozott hatalmas bevásárló- és parkolóközpontot. A Carrousel du Louvre elnevezésű létesítmény­ben 800 gépkocsi és 80 busz számára lesz par­kolási lehetőség, emellett üzletek, vendéglők és divatbemutatók tucatjai váiják majd a közön­séget. Nemzetközi eszperantó akciónap Budapest (MTI) - A magyar diplomácia támo­gassa a semleges nemzetközi nyelv, az eszpe­rantó széles körű alkalmazásának elfogadtatá­sát. - ezt tartalmazza az a felhívás, melyet a nemzetközi eszperantó nap alkalmából a Kul­turális Eszperantó Szövetség elnöke, Szüvási László olvasott fel szombaton a Külügyminisz­térium előtt összegyűlt mintegy ötven fős cso­port előtt. A magyar eszperantisták a magyar nyelvhasz­nálatban is demokráciát szeretnének és nem tartják elfogadhatónak, hogy valamely nemzet polgára az anyanyelve miatt kerüljön hátrány­ba. Magyarország földrajzi adottságai miatt kü­lönösen érintett abban, hogy a nemzetközi nyel­vi kommunikáció kérdése rendeződjön, ezért ezt a felhívást eljuttatják a Külügyminisztéri­um ületékeséhez, a parlamenti pártok és a Par­lament Külügyi Bizottságához is - mondta a 'szövetség elnöke. A budapesti akció résztvevőit, akik a délelőtti órákban a Nyugati téren gyülekeztek, Stefan MacGill, az Eszperantó Tanárok Nemzetközi Szervezetének alelnöke köszöntötte, hangsú­lyozva az eszperantó nemzetközi szerepét. Töb­bek között elmondta: a budapesti összejövetel­lel egyidóben Európa számos nagyvárosában is rendeztek hasonló figyelemfelhívó megmozdu­lást > Múzeummá építik át a rádiós-hajót Kairó (MTI) - A „We shall overcome” dallamá­val fejezte be pénteken több mint húszéves ka­lózadását Abie Nathan izraeli pacifista Béke Hangja nevű rádiója, amely a tel-avivi tenger­part közelében horgonyzó hajóról sugárzott. A 66 éves férfi, aki a börtönt is megjárta, ami­ért találkozott a PFSZ vezetőjével, amikor ezt még törvény tiltotta hazájában, úgy látja, hogy az adás Izrael és a PFSZ megállapodásával be­töltötte hivatását. Nathan nem tagadja azt sem, hogy anyagi gondjai vannak - a hallgatott­ság visszaesésével csökkentek a reklámbevéte­lek-, és azt sem, hogy most egyéb irányú em­beriességi missziókra készül. Az iráni születé­sű és indiai püótakiképzésben részesült férfi a földrengés sújtotta Indiába készül, ahol csütör­tökön több mint húszezer ember vesztette éle­tét. Nathan a rádiója számára „területenkívülisé­get” biztosító, s most pályája végére ért hajót a tengerbe akarta süllyeszteni, Joszi Szárid kör­nyezetvédelmi miniszter és Slomo Lahat tel- avivi polgármester azonban közbelépett: a bú- csúmúsorra megjelentek a hajón, és felajánlot­ták a tulajdonosnak, hogy az 570 tonnás vízi­járművet a parthoz vontatják, és múzeummá alakítják. A békeerőfeszítések megörökítésére szolgáé múzeum ötletét Abie Nathan örömmel elfogadta, és feltette Joan Baez lemezét...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom