Észak-Magyarország, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-02 / 178. szám
Francia kitüntetés Varga Tibornak Párizs (MTI) - Jacques Toubon francia kulturális miniszter adta át a Svájcban élő idős magyar hegedűművésznek és karmesternek, Varga Tibornak a Becsületrendet, amellyel a francia zenei életben is betöltött jelentős szerepéért jutalmazták. A 72 éves Varga Tibor számos alkalommal szerepelt Franciaországban, egy időben a savoyai szimfonikus zenekar vezetője volt, s a kitüntetés indoklása különösen kiemeli iskolateremtő szerepét a hegedűsök képzésében. A kitüntetést a miniszter a svájci Martigny városában adta át a művésznek, aki fesztiválzenekarát vezényelte a városban megtartott kulturális ünnepségsorozaton. 1993. Augusztus A Duna-híd pénze Pozsony (MTI) - „Jól haladnak a Medve-Vámosszabadi közti Duna- híd felújításának egy hónapja megkezdett munkálatai. Egyetlen gond, hogy a híd felújításának költségeit felerészben vállaló magyar fél nem teljesíti fizetési kötelezettségét” - nyilatkozta a TA SR szlovák hírügynökségnek vasárnap Ivan Sesták, a kivitelezést végző Doprastav nevű szlovák állami vállalat igazgatója. Az egy hónapja lezárt híd acélszerkezetének szétszerelése, a hibás elemek cseréje, az új aszfaltburkolat, a híd aljzatának megszilárdítása, gyalogjárda kiépítése, majd szerkezet összeszerelése mintegy 55 millió szlovák koronát emészt fel. A közös költségek első részletének - 11 millió korona - befizetése július 30-ig lett volna esedékes. A szlovák fél a rá eső 5,5 milliót időben befizette, míg a magyar fél ugyanezt nem tette meg - hangzik a hírügynökség vasárnapi jelentése. Ivan Sesták igazgató megerősítette, hogy a hidat a tervezett időpontban, október végén visszaadják a forgalomnak. A jelentés szerint a Doprastav pályázat útján jutott hozzá a megbízatáshoz. A pályázaton három magyar vállalat is részt vett, de mert azok ajánlata a költségek és a befejezés határidejének tekintetében is kedvezőtlenebb volt, a magyar pályázati bizottság a Doprastavot bízta meg a magyar félre eső munkák kivitelezésével. Vasúti baleset Bukarest (MTI) - Vasárnap reggel 7-kor Galati és Bukarest között, Ur- leasca állomáson traktor vontatta pótkocsiba rohant a menetrendszerű személyvonat mozdonya. A baleset következtében 10 személy életét vesztette. A sebesültek számát nem adta közre a jelentés. A vasúti forgalom,több órán át szünetelt. A vasútigazgatóság délután kiadott közleménye szerint a kereszteződést megfelelően jelezték, a traktor vezetője azonban nem vette figyelembe a jelzést. Az első közgyűlés Budapest (MTI) - Késő este az alapszabály elfogadásával ért véget pénteken a társadalombiztosítás nyugdíjbiztosítási önkormányzatának első közgyűlése. Az alapszabály feletti vitát az egészségbiztosítási önkormányzat is megkezdte, ám a testület idő előtt határozatképtelenné vált, így ott csak a jövő hét pénteken döntenek e témában. Az alapszabály-tervezet legkritikusabb pontja kétségtelenül a képviselők költségtérítéséről, illetve a tisztségviselők javadalmazásáról szóló előterjesztés volt. Több órás vita alakult ki ugyanis arról: kapjanak-e és ha igen, milyen mértékű tiszteletdíjat az elnökség és a felügyelő bizottság tagjai. Az érvek és ellenérvek harcában végül is napr többségben az az álláspont győzött, amely szerint a választott tisztségviselők az elvégzendő feladatok és a rájuk nehezedő felelősség miatt igenis jogosultak a tiszteletdíjara, a testület tagjai pedig a költségtérítésre. A javadalmazás mértékét tekintve a közgyűlés a tiszteletdíjat a köztisztviselői alapbér 4,5-6-szorosának megfelelő összegben határozza meg. A vitában legmarkánsabb ellenvéleményt képviselő Forgách Pál a döntést követően lemondott képviselőségéről, míg Ferge Zsuzsa - aki szintén a javadalmazás ellen foglalt állást - a felügyelő bizottsági tisztségétől vált meg. Hétfő Hírek - Tudósítások ÉSZAK-Magyarország 3 A City-nek tetszik a biztonság London (MTI) - Még csak egy hónapja védi múanyagkerítés és rendőrkordon a brit főváros pénzügyi központját az észak-ír terroristák újabb próbálkozásai elől, de a londoni City elöljáróinak máris annyira tetszik az ostromzár, hogy az ideiglenes intézkedés állandósítását akaiják javasolni a kormánynak. Tavaly áprilisban és idén áprilisban az észak-ír terroristák kétszer robbantottak pokolgépet a City-ben. Milliós károkat okoztak és emberéleteket oltottak ki. Céljuk a világ egyik legfontosabb üzleti, tőzsde- és bankközpontjának megbénítása. Hosszas fontolgatás után a rendőrség júniusban lezárta a City-be vezető utakat és csak nyolc belépőt hagyott nyitva, azok közül is egy a buszoknak és a taxiknak van fenntartva. Az útakadályoknál és a belépd pontoknál fegyveres rendőrök ellenőrzik az autóforgalmat, hátha sikerül kiszúrni a merénylőket. Kamerákat szerelték fel, és most már minden járműről videofelvétel készül. Az intézkedés egy évre szól, de a városrész vezetői szeretnék, ha a belügyminiszter tartósan meghosszabbítaná. Azt szégyellnék, ha a mostam alkalminak látszó ellenőrző pontokon afféle - az egykori Berlini Falra emlékeztető - „Checkpoint Charlie”-szerű erődök épülnének, de javasolják, hogy a rendőrség hozzon be még több járőrt és szigorítsa tovább a parkolást. A City vezetői elismerik, hogy ez propagandagyőzelem a terroristáknak, de úgy vélik, ez még mindig jobb, mint az igazi győzelmük volna újabb nagy robbantásokkal. Azonfelül csökkent a légszennyezés, kisebb a zsúfoltság és a balesetveszély, és ez külön előny. Az alkalmazottak legföljebb többet járnak metrón, a fontos üzletfelek közlekedését pedig ma mar jól helyettesíti a nemzetközi számítógépes kapcsolatrendszer. Elton John lemezgyűjteménye London (MTI) - A brit rockzene-barátok nagy bánatára egy amerikai gyújtó vette meg Elton John példátlanul gazdag, 25 ezer albumból és 23 ezer kislemezből álló lemezgyűjteményét. A Missouri államban, St. Louisban élő, kilétét titokban tartó vásárló 181694 fontot fizetett a Sotheby’s árverésén az eleve 100 ezer font értékűre becsült gyűjteményért. Áz eladott ritkaságok között van Cliff Richard, a Rolling Stones, Marc Bolan és David Bowie több eredeti próbafelvétele, valamint az összes 1963 és 1974 között Nagy-Britanni- ában készült kislemez, amelyet a BBC hangtárából vásárolt Elton John még régebben. Egyik-másik ódon kislemezen rajta van a most 46 éves Elton John eredeti neve, Reg Dwight is. Az énekes bevételét odaadta a Terrence Higgins alapítványnak, egy AIDS-betegeket támogató jótékony- sági akciónak. Elmondta, hogy sokéves vívódás után most már nyíltan bevallja magának is, a világnak is, hogy homoszexuális. - Félévente AIDS-szúrésen veszek részt, és eddig szerencsésen megúsztam - mondta. A Sotheby’s árverésének másik szenzációja egy papírfecni volt, amelyre John Lennon valaha ceruzával felrótta az „I am the Walrus” című száma első szövegváltozatát. Ezért 45 500 fontot fizetett a szerencsés nyertes. Eladtak ötezer 1963- ban készült, de csak nemrég újra felfedezett fotót is a Beatles együttesről. Kémhálózat a NATO-n belül Bonn (MTI)—A NATO-n belül tevékenykedő kémhálózatot lepleztek le a hatóságok-jelentették szombaton este német rádió- és tv-állomások. A szervezet, amely „Topáz” fedőnév alatt tevékenykedett, az eddigi legjelentősebb ügynöki csoport a NATO fennállása óta. Egy biüsszeli NATO-szóvivő szerint az üggyel kapcsolatban őrizetbe vettek egy személyt Németországban. A Bild am Sonntag viszont úgy tudja, hogy a német hatóságok szombat délig összesen hat személyt fogtak le a Saar-vidéken, illetve Észak-Raj- na-Vesztfália tartományban. A Topaz-hálózat 1979-től 1990-ig több mint tízezer oldalnyi szupertitkos dokumentumot juttatott el a keletnémet állambiztonsági minisztériumhoz. Az akták elsősorban az atlanti szervezet katonai terveire vonatkozó információkat tartalmaztak. Egy német szakértő szerint a Topaz-ügy „a NATO történetének legnagyobb szabású árulási manő- vei'ét” képezi. A Brüsszelben megszerzett adatok - a német főügyészség szerint - a „Stasi” felderítési főosztályára kerültek, a XV 3334/68 törzskönyvi szám alatt. A szóbanforgó főosztály élén -1986- ban történt nyugdíjazásáig - a legendás hírű Markus Wolff állt. Wolff az NDK megszűnésekor előbb Kelet- Európába, majd Moszkvába távozott, tavaly azonban feladta magát a német hatóságoknak. Nem sokkal később bíróság elé állították, pere jelenleg is folyamatban van. Nem kizárt, hogy a „Topaz-banda” is Wolff bűnlajstromát fogja gyarapítani. Lelkigyakorlat az emberén Fotó: Dobos Klóra Körmenet a Szent Kereszt ereklyével Miskolc-Görömböly (ÉM - DK) A Szentatya azt mondta, mikor a Népstadionban az ifjúsággal találkozott: ne pazaroljátok az időt arra, hogy az előttetek élők hibáit keresitek és kritizáljátok, inkább azzal töltsétek az időt., hogy ti megpróbáljátok kikerülni azokat a hibákat. A háromnapos lelkigyakorlat végén, (melyet a görömböiyi görög katolikus templomban tartottak), a vasárnap délelőtti ünnepi liturgián Keresztes Szilárd püspök idézte fel ezt a gondolatot a fiataloknak. Aztán arról beszélt, hogy a kereszténység nem divat, nem érzelem és nem propaganda kérdése. A kereszténység az evangélium örök igazsága, a megváltásnak egyetlen soha vissza nem térő, és soha meg nem másítható valósága. A kereszténység népe Istennek egyetlen családja, amelyben az összetartozás és nem a pártoskodás diktál. Az evangélium nem lehet múló divat kérdése! S hogy ne is legyen, ahhoz biztos alap kell. Hogy egy ház stabilan állja az idő próbáját, mélyre kell ásni az alapot. S ha egy kőből rakott háznak elrontják az alapját, ott már nincs mit tenni. Valamelyest különbözik ettől a lelki épület, hiszen Jézus Krisztusi alapokra bármikor lehet építem. Az ifjúsági találkozók célja, hogy a résztvevők mind mélyebbre ássanak az evangéliumi igazságok földjében, le egészen az alapokig, ahol megtalálhatják Krisztust. Elmélyedjenek a hit igazságaiban, hogy a szeretetről, az egyházról a közösségről ne csak szólamokat ismerjenek, de igazi mély meggyőződés, lelkesedés irányítsa az életüket. Majd’ ötszázan voltak a fiatalok, akik a három nap alatt sokat imádkoztak, beszélgettek, Krisztussal voltak. A program tegnap befejeződött, de a lelki épületük magasabb és erősebb lett.-----------JEGYZET-----------A józant tó bor Udvardy József Olvasom a Tokaji írótábor kuratóriumának felhívását, s a következő, üdítően fogalmazott mondatra bukkanok: „Felbátorodva az elm últ két év barátságos, jó légkörű tanácskozásain, bízva a tokaji bor józanitó és szellempezsdítő hatásában, a félmúlt vizsgálata után ezúttal irodalmunk mai állapotát és jövendő kilátásait választottuk beszélgetéseink témájának.” Soha jobb reklámot a nemzeti imádságban is megemlített tokaji bornak! Ilyen ötlet csakis egy dús fantáziával megáldott író agyából pattanhatott ki. Még hogy józanít a szőlő levéből érlelt nedűi Bizony részegít az, mégpedig tisztességgel, ha nem vigyázunk a fogyasztásával. Ez a nemes ital egy lapon sem említhető a könnyű, asztali lőrékkel. A világpiacon sajnos méltánytalanul alulértékelt tokaji borhoz ember kell, aki nem mámorító hatásáért issza, hanem valóban felülmúlhatatlan zamatáért, tisztaságáért. Ember kell a tokaji borhoz, aki érzi, tudja, hol a határ, s egy centiméterrel sem lépi túl azt. Ha ezzel a tartással kóstolgatják, kortyolgatják, isszák valóban élesítheti az elmét. Élesebbé válnak a kontúrok, szebben ragyognak a színek. Az elmúlt esztendők viharaiba n jó néhány írónk politikussá lépett elő. Némelyikük szavait hallgatva, írásait olvasva könnyen élhetünk a gyanúperrel: nem a napfény és a hűs pince érlelte tokaji bort, hanem bundapálinkát ivott, mielőtt megszólalt, vagy a tollat kezébe fogta. Kijózanodásra nekik is bizalommal felkínálhatjuk az írótábort és a tokajit. Marlon Brando emlékiratai London (MTI) - Marlon Brando 69 évesen emlékiratait úja, de már ki-kihagy az emlékezete. Ezért a napokban felhívta telefonon Ursula Andresst, a hatvanas-hetvenes évek egyik híres film-szexbombáját és megkérdezte: - Mond- jakedves Ursula, szerelmeskedtem én magával valamikor? A bizalmas beszélgetést a Daily Mirror című londoni lap fecsegte ki New York- i értesülésekre hivatkozva. A hír szerint Ursula lecsapta a telefont, de csak azért, mert épp éjszaka volt. Reggel azonban visszahívta Brandót és két órán át beszélgettek. Az eredményt Marion Brando és kiadója mélységes titokban tartja, csak annyit tudni, hogy Brando 400 dolláros csekket küldött egykori kolléganőjének, megtérítendő a telefonköltséget. Marlon Brando 4,5 millió dollárt kap készülő emlékirataiért, érthető hát, hogy lelkiismeretesen pontosítani akarja a részleteket. Nyolc sérült egy lábos miatt Párizs (MTI) - Tűz pusztított egy franciaországi termálfürdő egyik szállodájában, nyolc sérülést, köztük két súlyos sebesülést okozva. Mint a rendőrségi vizsgálat kiderítette, a katasztrófát egy a tűzön felejtett tejeslábos okozta. Chatelguyon fürdőszállójában a személyzet a reggeli előkészítésével foglalkozott egy kis konyhában. Az egyik tejeslábost a tűzön felejtették, a kifütó tej eloltotta a gázlángot, de a gáz tovább szivárgott és rövid idő múlva felrobbant, lángokba borítva a konyhát és a szomszédos folyosót, ahonnan a többnyire idős vendégek csak nehezen tudtak kimenekülni. A tűzoltók igen rövid idő alatt megfékezték a tüzet, de egy 79 éves vendég és a szálloda egyik alkalmazottja addigra már súlyos égési sérüléseket szenvedett. Hat vendéget könnyebb sérülésekkel, illetve füstmérgezéssel kellett kórházba szállítani. A Hét Vezér és Hét Törzs Szolnok (MTI) - Második táborát nyitotta meg vasárnap a Tiszafoldvári Hét Vezér, illetve a Hét Törzs Alapítvány Szolnokon a Pálfy János szakközépiskolában. A táborban 140 határainkon túl élő középiskolás diák készül fel ,A magyar nép története” című nagyszabású történelmi vetélkedőre, amelyet 1996, a honfoglalás 1100-dik évfordulója tiszteletére rendeznek. Egy másik táborban csángó gyermekek három hetes speciális szakmai programon vesznek részt: magyar nyelven tanulnak ími-olvasni.