Észak-Magyarország, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-02 / 178. szám

I 2 ÉSZAK-Magyarország Országban-Világban 1993. Augusztus 2., Kedd A japán kormány tagjai Tokió (MTI) - Hoszokava Morihiro, a japán kormányfői poszt várományosa Takemura Ma- szajosit kérte föl, hogy legyen a kabinet főtitká­ra. A japán lapok értesülései szerint biztos az is, hogy a Liberális Demokrata Pártból kivált, Ha- ta Cutomu volt pénzügyminiszter, a Sinszeito (Megújulás) pártjának vezetője lesz az új ellen­zéki kormány miniszterelnök-helyettese, de még nem tudni, hogy egyben a pénzügy-, vagy a külügyminisztérium élére áll-e. Hoszokava péntek óta folytatja a kormány összeállításából az egyeztetéseket. Kérdés az, hogy szakít-e a koalíció a hagyományokkal és a képességek, nem pedig a koalíciót alkotó pártok erőviszonyai alapján jelölnek-e személyeket a tárcák élére. A hírek szerint az ellenzéki koalíció legerősebb pártja, a szociáldemokrata párt (SDP) a Nem­zetközi Kereskedelmi és Ipari Minisztérium (MITI) vezetésére, vagy más fontos gazdasági tárca irányítására tart igényt. Jelöltjük erre a posztra Kubo Vataru, a párt el­nökhelyettese. Az SDP az építésügyi tárcát is kiszemelte ma­gának - ez az a minisztérium, amely az elmúlt évtizedekben a legszorosabb kapcsolatokat épí­tette ki a politikusokkal és vett részt a fontos állami megrendelések elosztásában. A többi koalíciós pánt vezetői is egy-egy tárca élére állnának: Isida Kosiro, a Komeito elnöke például a közlekedési minisztérium vezetését venné át, Oucsi Keigo, a koordinációs ügynök­ség, vagy a védelmi minisztérium élére kerül­ne. A pártok vasárnap álltak elő javaslataikkal, de abban már megállapodtak, hogy nemcsak pro­fi politikusokat - és nemcsak férfiakat - von­nak be az új kormányba. Szó van arról, hogy ab­ban esetleg egy író és egy tanulmányi központ volt igazgatója is helyet kapna. Ók az igazságü­gyi, vagy az oktatási tárca irányítását vennék át. Megkezdődött a színfalak mögötti vita a parla­menti bizottsági helyek elosztásáról is a hata­lomból várhatóan kikerülő Liberális Demokra­ta Párt és az ellenzék között. Dél-afrikai zavargások Johannesburg (MTI) - Legalább tíz halottja van a Johannesburg egyik keleti elővárosában, Tembisában a fekete lakosok között szombat este kirobbant zavargásoknak. Rendőrségi források szerint a rendbontások so­rán házakat és autókat is felgyújtottak - jelen­tette a Reuter. A zavargások azt követően kezdődtek, hogy egy helyi szállás lakói - főként a szélsőséges Inkat- ha Szabadság Párthoz tartozó zuluk - megtá­madták a környező házakat. Ezt követően valóságos utcai harcok bontakoz­tak ki, amelyek az éjszakai órákban is tartot­tak. Főszerkesztő: Nagy Zoltán Főszerkesztő-helyettesek: Hrydu Imre, Görömbölyi László, Priska Tibor Olvasószerkesztő: Faragó Lsyos Rovatvezetők: Nagy József (társadalompolitika), Szarvas Dezső (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Telefonok: Központ: 341-611, titkárság: 341-888, Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdaságpolitikai: 341-601, kulturális: 341-611/239, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866 Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Kiadja: az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15.3527, Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054, Budapest V., Báthory u. 7. ÜL em. 8. Telefon: 111-4475,269-4064 Szerkesztőség vezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: 3532. Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál /HELIR/, Budapest V., József nádor tér 1. 1900, közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. ' Az előfizetés dija egy hónapra 298 formt. Egy negyedévre 894 forint. Félévre 1698 forint. Egy évre 3216 forint. Az árak az áfát nem tartalmazzák. Az árus példányok ára minden nap egységesen 15,40 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió KfL, 4002. Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 313-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Terjesztési panaszaival hívja a (46) 341-611/223-as telefonszámot! Elhunyt Baldvin király — ülésezik a kormány Brüsszel (MTI) - Vasárnapra virra­dóan 63 éves korában szívroham kö­vetkeztében elhunyt I. Baldvin, Bel­gium királya. Az uralkodót a spa­nyolországi nyári rezidenciájában, Motrilban érte a halál, ahol július 22-dike óta nyári szabadságát töltöt­te. Jean-Luc Dehaene belga kor­mányfő vasárnap délelőtt rendkívü­li ülésre hívta össze a minisztertaná­csot, amely az alkotmány értelmé­ben az új király trónralépéséig tes­tületileg látja el az uralkodói teendő­ket, így például a törvények szente­sítését. I. Baldvint 1951. június 17-én koro­názták Belgium ötödik királyává, miután édesapja, III. Lipót - akinek a második világháború során tanú­sított magatartását utóbb sokan he­vesen bírálták - javára lemondott a trónról. Egészségi állapotáról már évek óta tudni lehetett, hogy nagyon törékeny, tavaly egy komoly szívmű­téten is átesett. Közéleti teendőit en­nek ellenére szinte halála napjáig következetesen ellátta, így legutóbb, július 21-én, Belgium függetlenségé­nek évfordulóján is még ünnepi be­szédben méltatta a királyság alkot­mányának - néhány nappal koráb­bi - föderációs alapokra helyezését. I. Baldvin 1960. decemberében ve­zette oltárhoz Donna Fabiola de Mo- ra-t, egy nagy múltú spanyol arisz­tokrata család leányát, házasságuk­ból azonban nem született utód. így a trón, az alkotmány rendelkezése szerint öccsére, Albert hercegre, vagy ha ó nem óhajt élni uralkodói jogával, valamelyik gyermekére száll majd. Albertnek egy fia - Fülöp herceg - és egy lánya - Asztrid her­cegnő - van. Bár két évvel ezelőtt olyan értelemben módosították az utódlási rendet, hogy immár női le­származott is uralkodóvá koronáz­ható* az elmúlt két évben azonban félhivatalosan Fülöp herceget tekin­tették a tényleges trónörökösnek. Az alkotmány rendelkezése szerint a király halála után legkésőbb tíz napon belül össze kell ülnie a parla­ment két házának, hogy döntsön az új király - vagy királynő - személyé­ről. I. Baldvin holttestét a belga lé­gierő egy gépe még vasárnap haza szállítja Spanyolországból Belgium­ba, ahol egyébként nemzeti gyászt rendeltek el. Delors tisztelgő nyilatkozata Brüsszel (MTI) - Baldvin király fi gyelemre méltó elkötelezettje volt a; európai evolúciónak, akit láthatóar aggasztottak az e folyamat útjábar álló akadályok - hangsúlyozd Jaqcques Delors EKbizottsági elnöl a belga rádiónak adott nyilatkozata ban. Delors ennek kapcsán utali Izrael—Libanon — tart a tűzszünet Bejrút, Damaszkusz, Jeruzsá­lem (MTI) - Irán és Szíria nagy sze­repet játszott abban, hogy az Egye­sült Államok nyomására Izrael tűz­szünetet hirdetett, és leállította Li­banon elleni támadásait-jelentette a Reuter damaszkuszi diplomáciai forrásokra hivatkozva. E források szerint Teherán és Damaszkusz képviselői már napok óta győzköd­ték a síita Hezbollah vezetőit egyol­dalú tűzszünet bejelentésére, annak kinyilvánítására, hogy leállítják ra­kétatámadásaikat észak-izraeli te­lepülések ellen. Az Irán-barát Hezbollah szombaton megerősítette, hogy mindaddig nem támadja sorozatvető rakétafegyve­rekkel a zsidó államot, amíg Izrael megtartja a tűzszünetet. A Hezbol­lah azonban hozzáfűzte, hogy to­vábbra is harcolni fog Dél-Libanon izraeli megszállása ellen. A Reuter értesülése szerint Izrael vasárnapra virradó éjszaka már meg is kezdte a dél-libanoni terüle­tekre vezényelt csapaterősítéseinek visszavonását. A fegyvemyugvás hatására a dél-li­banoni településekre kezdenek visszatérni az emberek, akik egy héttel ezelőtt, az izraeli támadás kezdetekor hagyták el otthonaikat. Libanoni források csaknem negyed- millióra becsülik a menekültek szá­mát. Rafik al-Hariri libanoni kormányfő szombaton kijelentette, hogy a Hez­bollah gerilláinak lefegyverzésére csak azt követően kerülhet sor, hogy az utolsó izraeli katona is elhagyta a megszállt dél-libanoni területeket - nem pedig egy tűzszüneti megálla­podás keretében, az izraeli megtorló akciók beszüntetéséért cserébe. A li­banoni politikus az amerikai közve­títéssel létrejött fegyvemyugvást követően úgy foglalt állást, hogy Iz­rael nem tekintheti győzelemnek akcióját, hiszen nem tudták szétver­ni a Hezbollahot, mi több, inkább megerősítették, egységbe forrasztot­ták a gerillákat. Ismeretlen fegyveresek a fegyver­nyugvás első óráiban tüzet nyitottak az ENSZ libanoni békefenntartó erőinek egyik nepáli egységére, az úgynevezett dél-libanoni biztonsági övezet közelében. A kisebb incidens­ben senki sem sebesült meg. * Monszuneső: százezrek hajlék nélkül A monszuneső következtében megáradtak a folyók, elöntötte a földeket a víz Nepálban. Százan meg* haltak, százezrek maradtak hajlek nélkül. Képünkön a fővárostól 35 kilométerre fekvő Naubisi főut­cája látható, amely használhatatlanná vált a földcsuszamlás következtében. Fotó: AP Tádzsikisztán — orosz figyelmeztetés Moszkva (MTI) - A térségben állo­másozó orosz erők egyelőre nem mérnek megelőző csapást a tádzsik határon gyülekező tádzsik és afgán fegyveresekre, akik orosz értesülé­sek szerint újabb támadásra készül­nek a közeljövőben az orosz határőr­sök ellen. Az orosz kormány vasár­nap reggel közzétett nyilatkozatá­ban ugyanakkor nem zárta ki egy megelőző csapás lehetőségét, ha a helyzet úgy kívánja. Az orosz kormány szerint egy esetle­ges támadás újabb agressziót jelen­tene Tádzsikisztán ellen, amellyel kölcsönös segítségnyújtásra vonat­kozó egyezménye van Moszkvának. - A kialakult helyzetben nincs más megoldás, mint elejét venni a táma­dásoknak, összhangban az ENSZ alapokmányában foglalt, az egyéni és kollektív védelemre vonatkozó szabályozással - szögezi le a nyilat­kozat. Az orosz kormány említést tesz róla, hogy diplomáciai úton fi­gyelmeztették az afgán hatóságo­kat: telepítsék ki az afgán határfal­vakból a polgári lakosságot, mivel többnyire ott állomásoznak a tá­dzsik és afgán fegyveresek. Megfigyelők szerint ez utóbbi figyel­meztetés alátámasztja, hogy az orosz csapatok esetleg valóban tü­zérségi támadást intézhetnek a fel­kelők állásai efien. Mindazonáltal ezek sikere kétségesnek tűnik. A tá­dzsik kormányellenes erők ugyanis mozgékonyak, és ráadásul ellenőr­zik a Pamir afgán oldalon fekvő ma­gaslatait; az orosz határőrsök vi­szont a völgyekben helyezkednek el.. Moszkva a nyilatkozatban ugyanak­kor ismét leszögezte, hogy a diplo­máciai megoldásra helyezi a hang­súlyt. Az orosz diplomáciai offenzíva jegyében a hét végén Jelcin elnök különmegbízottja, Anatolij Adami- sin külügyminiszter-helyettes pró­bálta meggyőzni a közös fellépés szükségességéről a közép-ázsiai szovjet utódállamok vezetőit. Köz­ben az afgán fővárosban Jevgenyij Primakov, a másik elnöki külön­megbízott igyekezett elejét venni egy újabb, afgán területről indított támadásnak. Gáza-övezet — palesztin akció Gáza (MTI) - A megszállt Gáza-öve- zetben palesztinok kézigránátot dobtak egy izraeli járőrre szomba­ton. A támadásban két izraeli kato­na könnyebben megsebesült - jelen­tette a Reuter az izraeli hadsereg egyik szóvivőjére hivatkozva. Jelcin küldötte Teherán (MTI) - Teheránba érke­zett vasárnap Jevgenyij Primakov, az orosz elnök különmegbízottja, hogy az iráni vezetéssel az afgán-tádzsik határon kialakult fe­szült helyzetről tárgyaljon - közöl­ték hivatalos források. Primakov, akinek teheráni látogatását nem je­lentették be előre, várhatóan Ali Ak- bar Velajati külügyminiszterrel folytat megbeszéléseket. Borisz Jel­cin küldötte szombaton Kabulban tárgyalt Rabbani afgán államfővel, és megígérte neki, hogy az orosz hadsereg véget vet a tádzsik terület­ről kiinduló és afgán területeket érő tüzérségi támadásoknak. A tádzsik kormány azzal vádolja Afganisz­tánt, hogy támogatja és menedéket nyújt azoknak a tádzsik ellenzéki iszlám erőknek, amelyek Afganisz­tán északi területeiről időnként fegyveresen behatolnak Tádzsikisz­tánba. Az iráni sajtó élesen bírálja az orosz csapatok jelenlétét az afgán-tádzsik határvidékén vala­mint beavatkozásukat a konfliktus­ba. Ezzel Moszkva azt kockáztatja, hogy ismét egy számára kellemetlen konfliktusba bonyolódik - idézi a te­heráni lapvéleményeket az AFP francia hírügynökség. Miniszteri intelem Róma (MTI) -Nicola Mancino olasz belügyminiszter arra figyelmeztette az ország rendőrfőnökeit, hogy a mi­lánói és a római merényletek után fennáll a veszélye újabb terrorcse­lekményeknek is. Mancino Rómá­ban, az plasz rendőrség vezetőinek szombatra összehívott tanácskozá­sán beszélt, s egyben bizonyos biz­tonsági intézkedések megtételére szólított fel a „felforgató cselekmé­nyek” megelőzése érdekében - jelen­tette az olasz tévé. Az olasz belügyminiszter szerint a rendőrségnek szavatolnia kell a de­mokratikus rend megőrzését, nem szabad megengednie, hogy a széles­körű változtatásokokat a reakciós erők önkényuralmi megoldások irá­nyába manipulálják.-----— ■ j ----------------------------­H orvát csapatkivonás Belgrád (MTI) - A horvát csapatok megkezdik a kivonulást a stratégiai fontosságú maslenicai híd és a zárai repülőtér körzetéből - jelentette a Tanjug hírügynökség vasárnap a krajinai szerb haderő egyik ezrede­sére hivatkozva. Kosta Novakovic szerint a térségben állomásozó hor­vát erők parancsnoka, Ante Gotovi­na egyértelműen ilyen parancsot adott csapatainak. A krajinai szerbek korábban a mas­lenicai híd ágyúzásával fenyegetőz­tek arra az esetre, ha a horvátok - a korábban aláírt megállapodásnak megfelelően - nem ürítik ki a terü­letet, s nem adják át a létesítmények ellenőrzését az ENSZ-erőknek. A határidő vasárnapra virradó éjsza­kajárt le. Zágráb a krajinai szerbek­kel kötött megállapodás után új fel­tételt támasztott, azt, hogy a szer- bek nehézfegyverzetüket helyezzék a kéksisakosok ellenőrzése alá. A horvát magatartást pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsa is elítél­te, s a terület kiürítésére, az ENSZ- közvetítéssel létrejött megállapodás megtartására szólította fel a horvát felet. Tajvani segély Peking (MTI) - Tajvan mintegy ezer tonna rizst küld segélyképpen Kínába, az árvíz sújtotta Hunan tar­tományba a következő két hét folya­mán -jelentette be vasárnap a taj­vani Szabad Kína Segélyszervezet szóvivője. Baldvin utolsó - július 21-én, Belgi­um nemzeti ünnepén - megfogalma­zott üzenetére, amelyben a belga ki­rály ismételten hitet tett egy „föderális Európa” áldásai mellett. Az EK bizottság elnöke egyúttal utalt arra a fontos szerepre is, amellyel az elhunyt uralkodó hozzá­járult hazája politikai stabilitásá­hoz, „hatalmas befolyásával” elejét véve minden olyan fordulatnak, amely „drámai módon veszélyeztet­hette volna Belgium egységét”. Delors végezetül méltatta az el­hunyt rendkívül nyitott és megértő személyiségét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom