Észak-Magyarország, 1993. július (49. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-31 / 177. szám
Az ÉM - interjú Július 31., Szombat II ÉM-hétvége „Törvénytelen” Akadémia Budapest (MTI) - Ahhoz, hogy a tudományos élet megújuljon, hogy a szervezeti és vagyoni változások ne ellentmondásosan menjenek végbe, egységben kell szemlélni a közelmúltban elfogadott felsőoktatási törvény és a szeptemberi döntésre halasztott akadémiai törvény tervezetét - nyilatkozta az MTI munkatársának Harmathy Attila, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese. Az Akadémia évekig foglalkozott az új akadémiai törvény előkészítésével és a tervezetet a kormány már 1991-ben elfogadta; ez azóta a felsőoktatási törvény tervezetére várt és azóta át is dolgozták, hogy e kettő összhangban legyen. Kár, hogy a parlament az akadémiai törvényt nem tudta megvitatni a nyári szünet előtt. E késésnek több kellemetlen következménye van. Az Akadémia a maga hatókörében igyekszik csökkenteni ezeket. E célból felül fogja vizsgálni második félévre szóló munka tervét is, amely már abban a reményben készült, hogy júliusban már hatályban lesz az új törvény. Az egymással szoros kapcsolatban készült törvénytervezetek elválása miatt olyan helyzet állt elő, hogy a felsőoktatási törvény szabályozza az egyetemek tudományos minősítési jogát, ugyanakkor hatályban maradt a régi minősítési rendszerről szóló jogszabály, azért mert a minősítési rendszer további kérdéseit, az átmeneti időszak rendezését az akadémiai törvény tervezete tartalmazza. A Tudományos Minősítő Bizottság tevékenysége sincs összhangban az új felsőoktatási törvénnyel. E kettősség nemcsak az egyetemek, illetve az Akadémia prob-, lémája, hanem az egész tudományos közéletet érinti, befolyásolja a tudományos teljesítményt. Míg a korábbi években a TMB évi mintegy félezer tudományos dolgozatot minősített, addig idén, a bizonytalan jövő miatt máris 1200 kandidátusi dolgozat minősítését kérték és lényegesen megnőtt a tudomány doktori fokozat megszerzésére benyújtott munkák száma is. A kialakult ellentmondásos helyzethez tartozik az is, hogy az Akadémiára vonatkozó hatályos szabályok is ellentétesek a felsőoktatási törvénnyel, így az Akadémia igazgatási joga ellentmond a felsőoktatási törvénynek, de az Akadémia jelenlegi napi gyakorlatának is. Az Akadémiai törvény egyébként nem 2-300 öregúr problémája, hanem az egész tudományos életet érinti, az egész szellemi élet megújhodását kell szolgálnia. Vigyázni kell a túlzott egyszerűsítésektől. így a kutatóintézetek is egymástól jelentősen eltérő sajátosságokkal rendelkeznek; nem lehet a Központi Fizikai Kutató Intézetet vagy a Kémiai Kutató Intézetet és a Régészeti Intézetet teljesen azonosan kezelni, egyedi mérlegelésre van szükség. A főtitkár-helyettes az akadémiai vagyon sorsának fontosságát is hangsúlyozta. így dönteni kell az Akadémiai Kiadó helyzetéről is, hiszen az Akadémiához tartozása döntő jelentőségű, a tudományos művek publikálása szempontjából. Gyerekek Fotók: Dobos Klóra Alkotmányellenes törvény Párizs (MTI) - Alkotmányellenesnek nyilvánította a francia Alkotmánytanács a törvényhozás által nemrég elfogadott új egyetemi törvényt. A tanács a szocialista képviselők kérésére vizsgálta meg az új törvény rendelkezéseit. A kisebbségben lévő szocialisták a nemzetgyűlésben ugyan már kifejtették nézeteiket, de nem tudták keresztül vinni módosításaikat, megakadályozni a törvény elfogadását és az alkotmánybíróság szerepét betöltő testület nekik adott igazat. Francois Fiiion felsőoktatási és kutatásügyi miniszter sajnálkozásának adott kifejezését és jelezte, hogy a tervezetet átdolgozzák, hogy később ismét a törvény- hozás elé terjeszthessék. Az új törvény tulajdonképen csak módosította az egyetemekre vonatkozó, még 1984-ben elfogadott törvényt. A tervezetet a két koalíciós párt terjesztette elő, s a kormány támogatásé-' ról biztosította azt. Elvben a törvény nagyobb autonómiát biztosítana az egyetemek vezetőinek, a szocialisták szerint azonban ez éppen visszájára fordulhat: az egyetemi oktatók ezentúl kevésbé szólhatnának bele intézményük működésébe, emellett a felsőoktatási intézmények számára javasolt új, kísérleti szervezetek nem megfelelőek. A tervezet ellen a vita idején kifogásokat emelt az egyetemi rektorok tanácsa, amely túlságosan is kockázatosnak minősítette a módosításokat, az országos felsőoktatási és kutatási tanács pedig egyenesen annak visszavonását sürgette, a többség azonban mindkét házban megszavazta azt. Az Alkotmánytanács elfogadta azt az érvet, hogy a törvény korlátozná az egyetemi oktatók megnyilatkozási szabadságát. „A törvényhozók félreértették azokat a jogokat, amelyeket az alkotmány e téren számukra biztosít” - hangoztatja a testület határozata. Nem a rang — a szellemi kihívás miatt Dr. Kabdebó Lóránt, a Bölcsészettudományi Intézet igazgatója „ Olyan kart szeretnénk, amelynek a hallgatói büszkék az egyetemre, ahova járnak, és nem menekülnek onnan. Velük szeretném megtanácskozni, kik legyenek azok a tanárok, akiket a jövőben szívesen hallgatnának. ” Filip Gabriella Miskolc (ÉM) - A Miskolci Egyetem rektora július elsejével Kabdebó Lóránt professzort iktatta be a Bölcsészettudományi Intézet igazgatói tisztébe. Kabdebó Lóránt valaha a Földes Gimnázium diákja, majd tanára volt, a Napjaink című irodalmi lap egyik alapító-szerkesztője, aki itt kezdte el Szabó Lőrinc- kutatásait, amelynek első állomása az 1968-ban megvédett kandidátusi értekezése volt. Ebből a témából írta pár éve nagydoktori értekezését, majd a rendszerváltozás után tanszékvezető egyetemi tanár lett a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. □ Tizenöt kötettel a háta mögött mit jelenthet a visszatérés felnevelő környezetébe? • A hívás, mely erre a felelősségteljes posztra szólított, megtisztelő. Hiszen amiről ifjan álmodoztunk, az valósággá vált: humán egyeteme is van már Mis- kolcnak, méghozzá úgy, hogy együtt lélegezhet a műszaki, jogi és közgazdasági karokkal, valóságos universitásnak lehet a bölcsője. Ami hátránya volt a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemnek - előnyére válik a Miskolci Egyetemnek: földrajzi helyzete Tapolca és a város között. A régi nehézkes közlekedési viszonyok közepette az elválasztó voít, a mai tömegközlekedési alakítottság már a város részévé tette a területet. Ugyanakkor az egyetlen magyar egyetem, amely campusban szerveződhet. Óriási kihívást jelenthet mindez: különlétében a szervezettségét megépíteni, a városban ben- nelétében pedig harmonikus kölcsönhatást biztosítani az urbs művelődési színtereivel. Ha a hajdani műszaki orientáltságú egyetem jelenlévő tényezője lehetett - emlékezetem szerint - a város zenei, színházi és képzőművészeti életének jóval mostohább körülmények között, akkor most - egyéb, humán jellegű karokkal kiegészülve - sokkal jobb eséllyel folytathatjuk a hagyományt, építhetünk újabb kapcsolatokat. Személyes emlékem, életem egyik „nagy” pillanata, amikor századunk meghatározó alkotói személyiségét, Németh Lászlót éppen ennek az egyetemnek a falai között Terp- lán Zénó professzor társaságában köszönthettem: a „régi” egyetem nem egy nagyhírű professzorával pedig a közös zenei és kulturális érdeklődés hozott baráti közelségbe. □ Ennek emlékét nemrég lapunk is felelevenítette, közölte ennek a találkozásnak a fényképét. • Németh László nevét nemcsak nosztalgia mondatja velem, hanem éppen az említett kihívás, amelyet ez a campus-lét biztosíthat. Ő volt ugyanis annak az elvnek következetes hirdetője, hogy a bölcsészeti tudományok csakis a természettudományokkal ösz- szekapcsolódva, „összeolvasva” közelíthetők meg érvényesen. Mint hallottam, már kialakulóban van az „áthallgatás”, ezt szervezetté szeretném tenni. Kezdve olyan alapvető gyakorlatoktól, mint az általánossá teendő számítógép ismeret-használat, az olyan, bölcsészek számára érthető és hasznosítható fizikai, matematikai, de úgyszintén jogelméleti és közgazdasági stb., alapozó ismeretekig, amelyek egy modem képzettségű filosz számára nélkülözhetetlenek. És viszont: bármely kar hallgatói részére - kívánságuk szerinti témában, általuk választott előadókkal is - akár kollégiumot akár egyes előadásokat is szeretnénk tartani. □ Tanszékvezetőként, és most igazgatóként még inkább szükséges, hogy megfogalmazza „vezetési elveit”. • Eddig, tanszékvezetőként is ragaszkodtam hozzá, igazgatóként is biztosítani szándékozom a jó szakemberek vezetése alatt álló tanszékek önállóságát. Persze itt a jó szakemberek hangsúlyozása nem véletlen. Ugyanakkor az oktatói névsor áttekintése biztató képet adott: majd mindegyik bölcsész szakon találkoztam olyan ismert kutató-nevekkel, akiknek eredményeit jómagam is felhasználtam eddigi munkám során. □ Milyen tervekkel kezdi meg a munkát? • Egy szűkebb, pragmatista programot kell megvalósítani a tágabb elképzelések tudatában. A legfontosabb, legszűkebb feladat: az intézet karrá alakítása. Nem formai kérdés ez: hiszen ez az egyik feltétele annak, hogy doktoráltathassunk, és jelen esetben minden perc késés esetleg évtizedes visszavetettséggel járhat. Más bölcsész karokon már sikeres pályázatok eredményeként megindul ősztől a posztgraduális képzés, mindebből sorra kimaradunk. Ahhoz, hogy szakmailag elfogadható szintű bölcsészetet képviselhessünk, megfelelő számú minősített oktatóra van szükség. Hogy saját egyetemünk kitermelje a szükséges szakembereket, továbbra is olyan oktatói kart kell „utaztatnunk”, amely önzetlenül kineveli helybéli utódját. Éppen ezért a magam részéről ezt úgy képzelem, hogy az „utazó” tanárok - ha erre lehetőségük van, minél több időt tölthessenek a hallgatók körében: ehhez pedig a campuson belül, a diákok környezetében kulturált szállási körülményeket kell biztosítanunk. Amikor hasonló életmódra adtam magam pár éve, éppen az itteni „régi” egyetem kiváló utazgató tanárainak példája lebegett a szemem előtt. □ Legalább ilyen fontos feladat, hogy az intézet, a leendő kar minél hamarabb bekapcsolódjon a tudományos élet vérkeringésébe. • Természetesen a Bölcsészettudományi Intézetet haladéktalanul bele kell kapcsolni a szakmai „közlekedésbe”. Munkatársaink konferenciákon való szereplését, hallgatóink OTDK-helyezettsé- gét a legsürgősebben meg kell szervezni. A pécsi tanszékemen azokat az oktatókat mindig pre„Nekem nincs miért félnem..." mizáltam, akiknek a hallgatói helyezést nyertek; a szombathelyi OTDK-n találkoztam a „nézőként” résztvevő miskolciakkal, láthatták, a pécsi diákok jelenleg „arattak”. Sorozatosan előadóként meghívjuk az oktatott szakmák különböző szemléletű és módszert követő mértékadó mestereit: tudjanak ők is rólunk, hallgatóink pedig ismerjék meg emberközelből a szakiroda- lom szerzőit. Itt a szűkebb program a hazai szerzőket tervezi, a tágabb a nemzetközi kiválóságokat. Elvem: az oktatás színvonala érdekében minél több, egymástól különböző szemléletű, módszerű és személyiségű tanár - lehetőleg professzori szinten - vegyen részt az oktatásban. Nem tanszékvezetőként, hanem csak oktatóként. Tehát számukra nem tanársegéd, titkárnő stb. kell, hanem hallgató, akiket nevelhessenek. Ók atyák a fényét, nevét a leendő karnak, a módszert a leendő tanároknak. Amikor évekkel ezelőtt átvettem jelenlegi tanszékemet a pécsi egyetemen, azt ígértem, és meg is tartottam: csakis hozzám hasonló szintű kollégát hozok magam mellé, vagy még jobbakat. Nekem nincs miért félnem, féltékenynek lennem. Különben is, egy jó együttes nemcsak pénzkérdés - persze az is. A jó tanárok egymást vonzzák. Az pedig az én dicsőségem is, ha egyre több - a diákok által is kedvelt - neves munkatárs van körülöttem. Ugyanakkor az utánpótlásról is gondoskodnunk kell. Ha karrá szerveződünk, és belekapcsolódhatunk a „tudósképző” programokba, akkor pályáztatással fiatalok szakembereknek adhatunk lehetőséget a továbbfejlődésre, és így talán magunk mellett tarthatjuk őket. Addig a sze- minarizálási munkát is bonyolítanunk kell egyfajta „adjunktusi” szinten. Nagyon szeretném, ha tanársegédeink, adjunktusaink nem ezt a szintet tekintenék „végállomásnak”, mert ez a kar halálát jelentheti. Magam részéről - és ezt sugallom minden kollegámnak is - mindent meg szeretnék tenni, hogy munkatársaink szakmai fejlődése biztosított legyen. Az irodalomtörténet és a tervezett idegennyelvű acta hasábjain a műhelymunka eredményeit publikálni is szeretnénk, mint ahogy a folyóiratot főszerkesztőségem kezdetétől a tehetséges fiatalok és pályakezdők fórumaként igyekszem bevezetni. □ Ehhez minél jobb kapcsolatot kell kiépíteniük a diákokkal is... • Végül is őértük vagyunk. Olyan kart szeretnénk, amelynek a hallgatói büszkék az egyetemre, ahova járnak, és nem menekülnek onnan. Velük szeretném megtanácskozni, kik legyenek azok a tanárok, akiket a jövőben szívesen hallgatnának. A tervezett jövevények” könyveit, tanulmányait előzőleg elolvastatom velük: lássák előre eredményeiket. Hiszen az amerikai egyetemeken nemcsak a tanárok osztályozzák a diákokat, hanem a hallgatók is a tanárokat. A vendégtanárok előadásaira a város tanárait és irodalom iránt érdeklődő diákjait is meghívjuk. Remélem ebben az Észak-Ma- gyarország is partnerünk lesz. □ Sorra véve terveit úgy érzem, hatalmas munkába kezd. Végül is miért vállalta ezt a feladatot, hiszen egy jól „bejáratott”, szakmai körökben jócsengésű tanszék vezetését hagyta ott, cserébe egy most alakuló intézetért? • Amikor az egyetem rektora megkeresett, úgy gondoltam, képes leszek arra, hogy ezt a megtisztelő, de nagyon nehéz és bonyolult feladatot ellássam. Ugyanakkor kértem: bízzanak meg tanszékvezetői feladattal is; az Uj Magyar Irodalomtörténeti Tanszék vezetésével. Mert az igazgatóságot nem a rang vagy a cím miatt pályáztam meg, hanem azért, hogy tapasztalataimmal, szervezői erőmmel eleget tegyek ennek a nagy szellemi kihívásnak. De majdan múlnak az évek, és remélem sikerül egy fiatal, az egyetemhez végleg kötődő gárdát kinevelnünk: folytassák majd ők, amit mi most el*- kezdtünk, mint ahogy a magam kezdése is mestereim és az itt lévők munkájának folytatása kíván lenni. Én majd akkor is itt szándékozom maradni, és oktatni a nemzeti irodalmat, amelynek egyik - világirodalmi mértékkel is mérhető — nagysága, Szabó Lőrinc éppen ebben a városban született. Szeretném életem elkövetkező szakaszát e szépen rendeződő falak között eltölteni, ahol az impozáns könyvtár előcsarnokában nagybátyám, Barcsay Jenő mozaikja ékeskedik, és a bölcsészkar most megszerzett épületében Schéner Mihály festőművész barátom egy fal ingyenes megtervezését is ígéri. Itt szándékozom Szabó Lőrinc életművét közkinccsé tenni, és tanszékemet a Szabó Lőrinc- kutatás központi helyévé avatni. Nem egyedül, nem egymagám: az általam - általunk - kinevelt kutatókkal egyetemben.
