Észak-Magyarország, 1993. március (49. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-11 / 59. szám
Levelezés 1993. Március 11., Csütörtök 4 ESZAK-Magyarország Ejtőernyős voksok Súlyos novemberi szürkületben baktatott a kis csapat. A vasúti vágányok adták az egyetlen irányt, merre vezet az út kifelé a ködből és a ködbe borult országból. Végre egy állomásépület: „Deutschkreutz”. Akkor hát megérkeztünk. Volt, akinek könny szökött a szemébe, búcsú a Hazától, így ment el 200 ezer magyar 1956-ban. Aztán vívódás a menekült táborokban. Végre egy befogadó ország, kezdetben olyan munkával, amit otthon nem vállaltak volna, majd ki-ki megtalálta a helyét. Némelyek meggazdagodtak, sokan nem, de polgárosultak. Gyermekeik jól-rosszul beszélnek magyarul, unokáik többsége már nem. Beszövódtek az újhazába. Az öregek még nosztalgiáznak, de már nem akarnak visszatérni. Ok vannak legjobban meglepve, ha közöljük velük, hogy a magyarországi választásokra szavazati jogot kaphatnak. (Ha a parlament megszavazza.) „Ez valami ejtőernyős segélycsomag lenne” - mondja az egyik „amerikás” magyar. De erre nem vagyunk rászorulva, itt nem élünk kisebbségi sorsban, nem is kérdeztek bennünket, akarunk-e papás-mamás játékot az Óhazával, nem kérünk kegyúri jogokat, azt szeretnénk, ha az ottani magyarok tudnák végre, hogy mit akarnak. Lehet, hogy néhány túlfűtött emigráns politikus örömmel fogadná ezt a „gesztust” (a- hogy az államtitkár úr mondotta a tévében), de gondoljuk meg: a Kárpát-medencében milliószám élnek magyarok, akiknek a kisebbségi sorsban naponta kell megvívni a magyarságukért, olykor pedig menekülni. Ók nem részesülnek ebben a kegyben. (Nem is erről van szó, ki ne tudná miről?) De milyen lélekkel lehet egyik magyart különleges joggal felruházni, a másikat keserű levében hagyni? Ha nem tudunk „védőkart” nyújtani feléjük, akkor legalább ne osztogassunk kiváltságokat. Csapó András Miskolc Jobb kilátások Rovatunkban a korábbi években tucatnyi olvasói levelet közöltünk a buszvárók hiányáról, s a meglévők használhatatlanságáról. Amióta azonban a legtöbb miskolci megállóban tető került a fejünk fölé, s ráadásul az idős, fáradt lábak is megpihenhetnek egy elmozdíthatatlan ülőalkalmatosságon, a panaszok elmaradtak. A kivitelezés praktikusságát dicséri, hogy a szél és az eső ellen védelmet keresők könnyen tájékozódhatnak a busz várható érkezéséről. Fotók: Fojtón László- Szerkesztői üzenetek „Pótszabadság” jeligére: A szülők döntése alapján a gyermeke nevelésében nagyobb szerepet vállaló munkavállalót, vagy a gyermekét egyedül nevelő szülőt évenként a tizenhat évesnél fiatalabb egy gyermeke után kettő, két gyermeke után négy, kettőnél több gyermeke után összesen hét munkanap pótszabadság illeti meg. * S. Zoltán, Miskolc: Március 1-jétől 400 forinttal emelkedik a házastársi pótlék, valamint a házastárs után járó jövedelempótlék összege. * H. J.-né, Hemádnémeti: Köszönetét ezútontolmácsoljuk az érintetteknek: „Minden elismerés, köszönet megilleti a hernád- németi Naplemente Pávakör tagjait azért a szép műsorért, jó zenéért, szíves ellátásért amit a február 26-i farsangi rendezvényen nyújtottak. Pár órára valóban feledtetni tudták velünk a napi gondokat, bajokat.” * Egy névtelen levélírónak: A városi rendőrkapitányság vezetőjéhez írott levelét név és cím hiányában nem közölhetjük. Ha pótolja adatait, véleményét - akár „név és cím a szerkesztőségben” megjegyzéssel is - szívesen publikáljuk. BODNÁR ILDIKÓ rovata Hagyományőrzés Szerencsen Iskolánk, a szerencsi Rákóczi Zsigmond Általános Iskola három éve vette fel mostani nevét. Névadónkra emlékezve hirdettük meg a „Névadónk napját”, melyre meghívtuk a felsóvadászi iskola képviselőit, keresve a kapcsolatot Rákóczi Zsigmond szülőhelyének lakóival, iskolájával, tanulóival. Felhívásunkat elfogadta a tokaji Rákóczi Ferenc Általános Iskola és a Hunyadi János Általános Iskola. így tanulóink kilenc csapatával együtt 13 csoport versenyzett a díjakért, oklevelekért és azért a vándorserlegért, amit erre az alkalomra ajánlottunk fel. A változatos, színes feladatok tudást, fantáziát, kézügyességet, emlékezetet és egy kis szerencsét is igényeltek. Szükség volt mindezekre, hiszen csakis ezek birtokában teljesíthette feladatát az, aki Rákóczi Zsigmondról, koráról, tevékenységéről és a Rá- kócziakról tájékozódott. A diákok iskolájukról, lakóhelyük nevezetességeiről is számot adtak. Nemcsak történelmi megemlékezés, vetélkedés zajlott, hanem ezzel párhuzamosan „Rákóczi staféta” néven sportverseny a felsőtagozatosoknak, rajzverseny az alsósoknak, míg a zenét, verset kedvelők iskolainduló pályázattal próbálkozhattak. Bemutatkoztak az angol és német nyelvet tanuló elsős osztályok, a zenetagozatosok és a zeneiskolába járók, akik nevelőikkel együtt muzsikáltak. A vers- és meseíró pályázat, valamint a városi verseny győztesei is előadhatták saját szerzeményeiket. A különböző műfajú táncok - palotás, musical, néptánc - szintén jól megfértek egymás mellett. A rendezvény eredményhirdetésénél meglepődve tapasztaltuk, hogy a történelmi fordulóban holtverseny született: a Rákóczi Zsigmond szülőhelyét képviselő felsővadászi iskola és a későbbi lakóhelyét bemutató Rákóczi Zsigmond Általános Iskola 8.a osztályos csapata lett az első. így a ván- dorseríegbe mindkét iskola neve bevésődik. A serleget elsőként - a fair play alapján - a felsővadásziak őrzik, míg félévtől iskolánk. Sikeres, élménygazdag rendezvényünket az első cukorgyári valamint a Prizma Kft. támogatta, amit ezúton is köszönünk. Iskolánk márciusi programja a magyar és az idegen nyelvek jegyében zajlik. Az alsótagozatosok részére szépkiejtési vers, prózamondó és olvasási versenyre készülünk. Mindkét korosztályra nyelvi vetélkedők, programok várnak. Ismét megrendezzük a már lassan hagyománynak számító tanítási hetünket március 29- április 2. között, melyre szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket, vendégeket. Kulcsár Sándorné igazgató Tintaceruzával írott tábori levél Göncön ősszel emlékművet avattak, melyről egy szűk tudósítás is megjelent az Észak-Magyaror- szágban. Az akkori történéseket szeretném most bővebben visszaidézni, mellyel a helybelieknek - s talán másoknak is - bizonyára örömet szerzek. 1992. október 31-én délután az eddigi szokásoktól eltérően a gönciek nem a temetőben, hanem a község főterén gyülekeztek a fehér lepelbe burkolt emlékmű e- lőtt. Harangszóval kezdődött a tiszteletadás... Persze, ha kicsit belegondolunk, a történet korábban kezdődött, talán a negyvenes évek elején, vagy még korábban, 1938-ban. ígen, a gönciek számára ’38-ban kezdődött, amikor a Felvidék visszafoglalásával Csontos Barna hősi halált halt. Az itthoniak méltóan, gyorsan fel is írták az elesett nevét az I. világháborús emlékműre, de ki gondolta akkor, hogy ennek folytatása lesz, s még 268 nevet kell (kellene) később felírni. Eddig az előzményekről a szomorú tényekről, majd hosszú hallgatás következik. Ányolcvanas évek vége felé születik meg Göncön az elhatározás a II. világháborús emlékmű felállításáról. 1989-ben a Magyar Képző- és Iparművészeti Lektorátus pályázatot ír ki II. világháborús emlékmű tervezésére. Itt találkozik a gondolat a gönciek elképzelésével, ugyanis a helyi képviselőtestület az előbb említett pályázaton I. díjat nyert Vadász Bence budapesti építész tervét kívánja megvalósítani. Az ötvösmunkákat Hunyadi László esztergomi ötvösművész készítette. Az elképzeléstől a kivitelezésig miért telt el oly hosszú idő, azt nehéz lenne itt megmagyarázni. Mindenesetre kőfaragók, üzletemberek keresték az emlékműnek megfelelő anyagot országszerte, sőt határokon túl is. Szinte reménytelen volt már az ügy, amikor sikerült afrikai gránitból kiválasztani az anyagot. Olyan emlékművet szerettünk volna, ami méltó az ügyhöz, a 268 majdnem elfeledett hőshöz és hozzátartozóikhoz. Ami „kijár” nekik. Dr. Tóth Albert országgyűlési képviselő, a Magyar Református Lelkészegylet elnöke emlékezett az elesettekre, szenvedéseikre, a háború borzalmaira, s rántotta le a leplet a gönci II. világháborús emlékműről, melyen egy mondat áll: „Hazát szeretni tőlünk tanuljatok”. Folytatásként pedig soksok név egymás alatt, sűrű sorokban, mint valami hatalmas nagy fal - eddig talán a hallgatás fala - melyet egy harang motívum tör (üt) át. Ezen a napon Göncön a templomokon kívül az emberek szívében is megszólaltak a harangok. A római katolikus egyház felszentelte, a református egyház megáldotta az emlékművet, majd a háborút túlélő két bajtárs id. Fojthó Gyula és id. Kiss Lajos gönci lakosok felolvasták az elesettek nevét, az általános iskola diákjai pedig szeretetük és tiszteletük kifejezéseként egy-egy szál virágot helyeztek el a talapzaton. A doni bajtársak jelenlétükkel, a Magyar Honvédség katonai tiszteletadással, díszsortúzzel, a gönciek pedig a sötétszürke gránit ünnepélyességével, monumentalitásával és nem utolsó sorban könnyeikkel próbáltak fejet hajtani az elesettek előtt. Az emlékművet elborították a virágok...a hűvös őszi szél pedig újra a régi dalt dúdolta: „Tintaceruzával írott tábori levél...” Pecze János Gönc Derékba tört élet(ek) nyomában A miskolci Deák-téri fákat sem kímélik a vandálok. A szépen fejlődő fácska sorsa megpecsételődött. Élete kioltásáéit bizony jó lenne példás büntetéssel sújtani az efkövető(ke)t. Elkeserítő a- zonban, hogy tettenérésük szinte lehetetlen. Egyáltalán, megpróbáljuk? Javítás a Dimenzióban Horn Elektric márkájú elektromos kést vásároltam a miskolci Bükk Áruházban az elmúlt év márciusában. A kés kevés használat után, puha kenyér szeletelése közben, októberben kilehelte a lelkét. Számomra természetesnek tűnt, hogy a még garanciával rendelkező háztartási gépet a lakóhelyemhez közeli Dimenzió Kft. megjavítja. Ez a hitem csak akkor rendült meg, amikor 30 napon belül a megigényelt alkatrész nem érkezett meg, s kértem a kés kicserélését. Ekkor lepődtem meg igazán! Az aranyszívű szerelők tudomásomra hozták - amit a javítás elvállalásakor elfelejtettek közölni -, hogy pusztán az áru márkája miatt vállalták el a garanciálisjavítást, mert szerintük fogaskerék-törésre nincs garancia. Továbbra is szorgalmasan hitegettek, hogy a kért alkatrész napokon belül megérkezhet, amennyiben mégsem, úgy a jótállás automatikusan meghosszabbodik. Időközben KERMI-vizsgá- latot kértünk, amit a cég a fent említett szívességre hivatkozva megtagadott. Fél éve várom tehát, hogy a szükséges alkatrész valami csoda folytán megérkezzen. Vajon a „szívességnek” nincs határa? Gunics Jánosné Miskolc Fizetnénk a vízdíjat A Miskolci Vízművek igazgatója a közelmúltban úgy nyilatkozott a városi televízióban, hogy a lakosság nem hajlandó a vízért fizetni. Bizonyára jellemző ez némelyekre, de a többség igenis tisztességesen és időben szeretné rendezni a számláját. így vagyok ezzel én is, de a szándék önmagában kevés. 1991-ben egyáltalán, de 1992-ben is csak két alkalommal keresett fel a lakásomon a díjbeszedő. Továbbá, mikor készíti el végre a vízművek a végelszámolást az 1991-ben és 1992- ben elfogyasztott köbméterek után? (Ideje lenne már egyeztetni, hogy mennyi a hiány vagy a túlfizetés a már befizetett összegek alapján.) A múlt hét keddjén újra meggyőződhettem arról, hogy milyen sokan keresik fel a vízművek illetékes irodáját elszámolás végett. Tehát igenis, a legtöbbünk fizetni szeretne, csak lenne kinek, s lenne mire. Deák József Miskolc Helyzetkép Budapestre, a székesfővárosba, a leendő Expó színhelyére utazom a hajdan volt „második” városból, Miskolcról. Gyorsvonat, másod- osztályú termes kocsi. A szemetes letépve, helyén mélyedés tátong, teletömködve hulladékkal. A szakasz nemdohányzó, így a megoldás az ülés karfájából kitépett hamutartó. Az ablak szürkeségén nem bír áttörni a kora tavaszi napfény. Az illemhely ajtaját lehetetlen bezárni, a felszálló utast az összetört WC csésze látványa fogadja, kellemetlen, orrfacsaró, az egész utasteret belengő szag kíséretében. Csak úgy mellékesen, a vízcsap is kitörve. Az ápo- latlanság, a szenny uralja a kocsit. És ezen a vonaton most is utaznak külföldiek, s fognak az Expó idején is. Mit gondolnak ma, holnap, holnapután majd rólunk? Aggasztó ez a tudat, miként az általam megtapasztalt szolgáltatás színvonala 1100 forintért a Miskolc-Budapest vonalon. Ifjú koromban, utazásaim során a megyében sokfelé megfordultam. A kis szárnyvonalakon - Pácin, Riese - fapados volt a vagon, de tiszta, lakkozott felületű, s az illemhelyre is nyugodtan be lehetetttérni. Úgy érzem, nem minden az anyagiakon múlik. Sok függ tőlünk: viselkedésünkön, gondolkodásunkon, hozzáállásunkon. Jobban kellene féltenünk, óvnunk magunkat, gazdaságunkat, környezetünket. És akkor a vonatoknak is lesz tiszta ülése, vízcsapja, szeméttartója... nemcsak ára, mint ma. Somossy Katalin Miskolc