Észak-Magyarország, 1992. december (48. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-08 / 289. szám

Munkalehetőségek/Hirdetés 1992. December 8., Kedd 6 ÉSZAK-Magyarország ÁLLÁSKERESŐK, FIGYELEM! Listánk állandó és gyors változásánál nem kell jobb bizonyíték arra, hogy olvasóink figyelemmel kísérik a lapunkban rendszeresen megjelenti munkahely kínálatot és adott esetben élnek is a számukra legmegfelelőbb lehetőséggel. Mint ismeretes, ezzel a szolgáltatással - az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. a Megyei Munkaügyi Központtal közösen - a munkanélküliek újra elhelyezkedését igyekszik meggyorsítani, segíteni. Több munkanélküli olvasónk kereste fel a lapkiadó Kfi-t az előfizetési díj visszatérítéssel kapcsolatosan. Az érintettek már valamennyien kézhez vehették a visszatérítést. Szeretnénk azonban felhívni a figyelmüket, arra hogy az elő­fizetési díjból visszajáró összeg mindaddig igényelhető amíg olvasónk munkanélküli járadékban részesül. Az érintettek tehát a decemberi 1(H) forintokat is átvehetik az előfizetési szelvény és a járadék folyósítását igazoló postai utalvány ellenében. Munkalehetőségek Borsod-Abaúj-Zemplénben Gazdára talált 12 álláshely. Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) MMK kirendeltsége Miskolc, Rákóczi u. 12. 46/345-928 Autóbuszvezető 5 Miskolc 343-065 Autószerelő 2 Miskolc 344-245 Asztalos-gkvez 1 Miskolc 325-278 Autófényező 1 Miskolc 325-003 Autószerelő 2 Szirmabesenyő 351-469 Ács-állványozó 6 Miskolc 345-913 Ált. isk. tanár (angol, bármely) 1 Miskolc 369-913 Biztosítási üzletkötő 5 változó 325-345 Burkoló (hideg) 4 Mályi 391-123 Dekoratőr 1 Miskolc 345-705 Élelmiszereladó 1 Miskolc 327-504 Értékesítési 10 változó 346-209 menedzser Értékesítési menedzser 20 változó 347-821 Ért. menedzser 40 Miskolc 341-364 Építőmérnök 1 Miskolc 355-211 Fordító (német) 1 Miskolc 352-454 Felvonó-szerelő 1 Miskolc 323-817 Felvonó-üzemmérnök 1 Miskolc 323-817 Gázszer. (min. hegesztő) 5 Mályi 391-123 Gázvez. szer. 3 Miskolc 363-627 Gépkocsivezető 1 Miskolc 361-613 Gépkocsivezető 1 változó 372-079 Gyors-gépíró 1 Miskolc 352-454 Igazgatási ea. 1 Harsány 392-106 Hűtőgépszerelő 1 Tengiz 326-811 Jogász 1 Miskolc 355-21I Jogász 1 Miskolc 350-611 Karosszérialakatos 4 Szirmabesenyő 351-469 Kontírozó-könyvelő 1 Miskolc 349-251 Kontírozó-könyvelő 1 Miskolc 348-066 Kozmetikus 1 Miskolc 351-304 Könyvelő 1 Miskolc 379-444/139 Könyvelő adm. 1 Miskolc 325-278 Könyvelő 4 órás 1 Miskolc 355-258 Kőműves 6 Mályi 391-123 Kőműves 5 Miskolc 355-245 Kőműves 4 Miskolc 342-372 Lakatos (német nyelvism.) 3 változó 352-454 Manikür-pedikürös 1 Miskolc 351-304 Masszőr 1 Miskolc 351-304 Óvónő 1 Miskolc 363-705 Óvónő 2 Miskolc 361-300 Óvónő 2 Ernőd 392-289 Pénzügyi ea. 1 Miskolc 320-411/14 Rendőrjárőr 30 Miskolc 325-622/145 Rendőr-rendőrtiszt 30 Budapest 326-725 Raktárvezető 1 Miskolc 367-133/133 Számvit. oszl.-vez. 1 Miskolc 346-811 Titkárnő 1 Miskolc 361-613 Üzletkötő 4 változó 358-088 TI GAZ DÍJKÖZLÉS Lakossági és ÁC-s elszámolási időszakra vonatkozó fűtőértékek és gázárak a december hónapban benyújtott számlákhoz Ác-s egységár: 0.356 Ft/Mj Lakossági egységár: 0.265 Ft/Mj A nT-re vonatkoztatott ár: fűtőérték x egységár AC-í Lakossági ÁC-s Lakossági Település Fúl őérték: MJ Fút óérték: MJ Település Fűt óért ék: MJ Fútóérték: MJ Leolvasási Idfazak: i »Member hó november hó Leolvasási Időszak: november hó november hó Alsózsolca 33.8 33.9 Mezőnyárád 33.9 33.9 Arnót 33.8 33.9 Mezőkövesd 33.9 33.9 Berzck 33.8 33.9 Miskolc 33.8 33.9 Bocs 33.8 33.9 Nyékládháza 33.8 33.9 Boldva 33.8 33.9 Onga 33.8 33.9 Borsodnádasd 33.9 34.0 Ongafalu 33.8 33.9 Borsodszirák 33.8 33.9 Ózd ' 33.9 34.0 Bükkábrány 33.9 33.9 Rudabánya 33.9 34.0 Edelény 33.8 33.9 Sajóecseg 33.8 33.9 Egerlövó 33.9 33.9 Sajókeresztúr 33.8 33.9 Felsózsolca 33.8 33.9 Sajópálfala , 33.8 33.9 Gesztcly 33.8 33.9 Sajólád 33.8 33.9 Hernádkak 33.8 33.9 Sajóhídvég 33.8 33.9 Hernádnémeti 33.8 33.9 Sajópetri 33.8 33.9 Kazincbarcika 33.9 34.0 Sajószentpéter 33.8 33.9 Kistokaj 33.8 33.9 Szentistván 33.9 33.9 Mezőkeresztes 33.9 33.9 Szikszó 33.8 33.9 M-nagymihály 33.9 33.9 Szirmabesenyő 33.8 33.9 Mályi 33.8 33.9 Tisza új város 33.9 34.0 á) tiefem^, FIGYELJE KÖVETKEZŐ HAVI EMBLÉMÁVAL ELLÁTOTT HIRDETÉSÜNKET ISI sffi Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) Utcai elárusító 5 változó 341-245 Üzletkötő 10 Felsózsolca 367-321 Üzletkötő menedzser 10 Miskolc 349-370 Üzletkötő 5 változó 326-725 Üzletkötő 20 változó 363-086 Üzletkötő 10 Miskolc 370-297 Üzletkötő 15 Változó 361-853 Üzleti munkatárs 50 Miskolc 367-321 Varrónő 5 Miskolc 342-727 Varrónő 20 Miskolc 370-048 Volvo-gépkezelő Vegyészmérnök 2 Miskolc 345-099 (pályakezdő) 1 Miskolc H.-csaba 367-133/133 MMK kirendeltsége Edelcny, István király u. 52. 48/41-211 Autóbuszvezető 7 változó 48/41-211/37 Értékesítési menedzser 15 Edelény 46/341-364 Kőműves (külföld) 3 változó 48/41-733 Tanár (ének) 1 Edelény 48/41-336 Tanár (angol, német) 1 Bódvaszilas Ált. isk.-13 Üzletkötő (bizt.férfi) 2 változó 48/41-844 Vegyip. szakm. 25 Sajóbábony 328-211/459 Védőnő 1 Hidvégardó (szóig, lak) Hidvégardó-1 Víz és csőszer. 3 változó 48/41-733 Varrónő 15 Szuhogy 48/41-211/37 Varrónő 8 Rakacaszend 342-728 MMK kirendeltsége Kazincbarcika, Rákóczi tér 6. 48/10-414 Autószerelő 2 Kazincbarcika 48/12-509 Autóvill.-szerelő 1 Kazincbarcika 48/11-622 Földmunkagépkezelő 2 Kazincbarcika 48/10-111 Bűtorasztalos 2 Sajószentpéter 48/45-411 Buszvezető 5 változó 48/11-622 Gépkocsivezető 2 Nagybarca 48/12-509 Számtechn. ügyint. 1 Kazincbarcika 48/10-911 Tanító (napk.) 1 Sajószentpéter 48/45-439 Varrónő 30 Kazincbarcika 48/13-170 Varrónő (bet. is) 20 Szuhogy 48/12-509 Varrónő 50 Kazincbarcika 48/11-122 Vendéglátó eladó 1 Kazincbarcika 48/15-389 Vegyészmérnök Vegyipari szakm. 1 Sajószentpéter 48/45-211/161 (férfi) 12 Sajóbábony 46/328-211/459 Üzletkötő 5 változó 46/326-725 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 48/12-386 MMK kirendeltsége Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. 41/21-432 Cipész 1 Sátoraljaújhely 41/21-477 Hűlőgépész 1 Sátoraljaújhely 41/22-745 Kazánfűtő 1 Sátoraljaújhely 41/22-745 Nőiruha-készítő 10 Pácin 41/22-720 Ruhakészítő 25 Sátoraljaújhely 41/22-343 Ruhakészítő 15 Sátoraljaújhely 41/22-211 Üzletkötő 4 Hegyköz-Bodrogköz 46/326-725 MMK kirendeltsége Tiszaújváros, Munkácsy u. 20. 48/11­357 Asztalos Ált. isk. tanár 2 Tiszaújváros 49/41-732 (angol, német) 4 Tiszaújváros 49/41-732 Ált. isk. tanító 1 Hejőpapi 49/41-732 Árufuvarozó 1 változó 49/41-732 Burkoló (hideg) 2 változó 49/61-732 Bolti eladónő 1 Tiszaújváros 49/41-732 Ért. menedzser 15 Miskolc 46/341-364 Műszerész 1 Tiszaújváros 49/41-732 Szakács 1 Tiszaújváros 49/41-732 Szakácsnő (betanított) 1 Tiszaújváros 49/41-7.32 Üzlet kötő 10 Tiszaújváros 49/41-049 Üzemgazdász 5 Tiszaújváros 49/41-732 Virágkötő Vegyianyaggyártó 1 Sajószöged 49/41-732 szakm.(férfi) 10 Sajóbábony 49/41-732 Védőnő (körzeti) 1 Tiszai arján 49/52-614 MMK kirendeltsége Sárospatak, Rákóczi u. 78. 41/23-124 Ács-állv 2 Vajdácska 41/23-91.3 Ács-állv. 3 Sárospatak 41/24-558 Elektroműszerész I Sárospatak 41/23-356 Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 Felszolgáló 1 Sárospatak 41/24-370 Hirdetésszervező 10 Sárospatak 46/344-715 Kőműves 4 Sárospatak 41/24-558 Kerámiafomiázó 2 Sárospatak 41/24-63.3 Kerámiafestő 2 Sárospatak 41/24-633 Szakács 1 Sárospatak 41/23-744 Szakácsnő 1 Sárospatak 41/23-124 Ügynök 5 Változó 41/23-124 MMK kirendeltsége. Szikszó, Szent Anna u. 33. 46/396-848 Asztalos 1 Szikszó 46/396-710 Autóvill. műszerész 1 Alsóvadász 46/396-455 Ért. menedzser 15 változó 46/341-364 Lakatos 1 Szikszó 46/396-719 Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.; Üzletkötő 2 Encs 41/86-144 Varrónő 10 Alsózsolca 46/383-027 Varrógép-műsz. 1 Alsózsolca 46/383-027 Védőnő 1 Szikszó 46/496-033 Varrónő (betanított) 10 Szikszó 46/396-260 MMK kirendeltsége. Ózd, Vasvári u. 56. 47/12-546 Elektronikai 5 Ózd 47/73-241 alk.szerelés (női m.) Értékesítési menedzser 15 változó 46/346-209 Jegyző 1 Sajónémeti Sajónémeti-1 Orvos 3 Ózd 47/73-241 Pék 4 Borsodnádasd 47/71-348/106 Varrónő-oktató 1 Ózd-Somsály 47/71-015 Varrónő 15 Hangony 47/71-400 Varrónő 20 Ózd 47/71-032 Varrónő 10 Csemcly 47/73-241 V arrónő 20 Csemely 47/71-797 Varrónő 80 Ózd 47/73-434 Üzletkötő 5 változó 46/326-725 Ügynök (bizt.) 8 Ózd 47/73-241 MMK kirendeltsége, Tokaj, Bajcsy-Zs. 16. 41/52-042 Ált. isk. tanár (német, kémia) 1 Csobaj Csobaj-5 Hegesztő 5 Tokaj 41/52-629 Géplakatos 5 Tokaj 41/52-629 Kosárfonó 5 T okaj 41/52-120 Úszómunkagép-kez. 2 változó 41/52-042 MMK kirendeltsége. Mezőkövesd, Dózsa Gy. u. 2. 40/1.3-854 Autószerelő 1 Bükkábrány 40/35-067 Autóvill. műsz. 1 Bükkbrány 40/35-067 Cukrász 2 Mezőkeresztes M.-kereszt cs-52 Felszolgáló i Mezőkövesd 40/13-854 Márkakereskedő i Mezőkövesd 66/341-735 Mezőgazd. traktoros i Szomolya 40/13-854 Ruhakészítő 3 Mezőkövesd 40/11-244 (férfi, női) Gépjámiúvez. E-kat. 1 Szomolya 40/13-854 Pék, cukrász 4 Bükkábrány 40/35-050 Szabó-varrónő 1 Szomolya 40/13-854 Üzletkötő 5 Mezőkövesd 36/317-400 Varrónő (betanított) 15 Mezőkövesd 40/11.611 Varrónő 4 Mezőkövesd 40/12-276 Varrónő 4 Tibolddaróc 40/11-244 Varrónő 63 Mezőkövesd 40/11-611 Varrónő(bet.) 5 Szomolya 1/122-3407 Varrónő gépi 5 Szomolya 1/112-3604 Villanyszerelő 1 Bükkábrány 40/35-031 Villanyszerelő 1 Mezőkeresztes 40/1.3-233 Vend. ip. eladó 1 Szenti sván 40/38-554 V arrónő 5 Mezőkövesd 40/13-854 Varrónő 5 Mezőkeresztes M.-keresztes-34 MMK kirendeltsége, Szerencs Kossuth L. u. 3. 41/61-1909 Ép. műsz. rajzoló, szerk. 1 Szerencs 41/62-287 Ért. menedzser 15 változó 46/346-209 Hirdetésszervező 10 Szerencs 46/344-715 Könyvelő 1 Szerencs 41/61-301 Pénzügyi előadó (felsőfokú) 1 Szerencs 41/62-222/165 Védőnő 1 Taktaharkány T.-harkány-l Ügyintéző (francia nyelv előny) 1 Bodrogkeresztúr 41/61-453 MM kirendeltsége. El ncs, Vörös Hadsereg u. 2. 41/86-055 Asztalos 2 Encs 41/85-344 Asztalos 1 Encs-Fügöd 41/86-088 Áll. isk. tanító (napk.) 1 Csenyéte 41/86-055 Áll. isk. tanár 1 Boldogkőváralja 41/87-737 Ált isk. tan. (ének, testnev.) 1 Roldogkőváralja 41/87-737 Bel. varró, inunk. 4 Encs 41/85-344 Ért menedzser 15 változó 46/346-209 Gyárt, előkészítő 1 Encs-Fügöd 41/86-088 Óvónő 1 Encs 41/87-737 Takarítónő 1 Encs 41/85-344 Védőnő (körz.) 1 Abaújvár 41/88-082 Üzlet köt 6 (bizt.) 2 Encs 41/85-144 Üzletkötő (bizt.) 10 változó 46/348-417 Üzletkötő 2 Miskolc 41/88-014 Üzletkötő 3 változó 41/61-815 Üzletkötő 5 Miskolc 46/326-725

Next

/
Oldalképek
Tartalom