Észak-Magyarország, 1992. november (48. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-28 / 281. szám
1992. November 28., Szombat ÉM Hétvége/Jelenidő ÉSZAK-Magyarország 7 Gulyás Mihály: Olga jussa „Ha kő esik a korsóra, jaj a korsónak; Ha a korsó esik a kőre, jaj a korsónak; Akár így, akár úgy, jaj a korsónak”. (Eszter rabbal 107.) Olga egyedül maradt, egy szál maga, mint a ... Nem, nincs szó a- nyanyclvébcn, mely kifejezhetné a köréje döngölt magányt. Egy pék nyújtotta a kezét: jöjjön, ne legyünk egyedül, talán könnyebb... ö anyját, feleségét, lányát... Olga már visszanyerte testsúlyát, meglehet, azokat a vonzó küllemi adottságokat is, amelyek - mi tagadás - tetszettek a péknek. Ellenben nem tetszett az asszony szabta feltétel: lépjen be az MKP-ba. A mester vonakodott. Olga dacos, makacs volt: ha nem, hát nem. „De hát én nem vagyok komcsi”. „Nem baj. Értem teszi - ez az állam. Értjük egymást?!” Megvolt a piros könyvecske. Olga egy pult mögött találta magát a miskolci Dózsa György utcában, második férje pékségének kenyérboltjában (államosították, helyén az ügyészség épülete áll). Legalább ura keresztnevét nem kell tanulnia. Egyhangú ez az élet. Tegyünk ellene. Olga anyai nagyszülei után Abaújban, Ongán házasingatlant örökölt. Pénzzé kell tenni,és valahol Miskolcon... Bankban nem helyezhetik cl az árát, az állam ráteheti a kezét. Vegyünk házat. Ennyiért? Elmentek neked otthonról. A nő szüntelenül az apróhirdetéseket bújta. Egyszer megütötte a szemét: „Nyaraló olcsón eladó Görömböly-Tapolcán, a Kézs- márki u. 1. sz. alatt. Érdeklődni levélben." (Pesti postacím). Megnézték. Siralmas látványt nyújtott, bár a háború már négy éve elmúlt. Olga életében nem járt ilyen süppedő szőnyegen, nem látott ennyi festményt, csecsebecsét - ezek igazi urak. Megkötötték az adás-vételi szerződést, kifizették az árát, s a Keletitől Miskolcig volt min marakodni. Egy vagyon rendbe hozatni, kettőjük keresetét majdhogynem felélik. Olga lehunyta a szemét: milyen jó lesz napozni a gangján, szedegetni a gyümölcsöt, kis zöldségesnek is szorítanak helyet... Szereztek egy mestert, ők voltak a segédmunkások, s nemcsak a hétvégén tartózkodtak „nyaralójukban”. Egy év, és beköltözettek egyik szobájába. Nem voltak boldogok - ők nem boldogságra születtek - csendesen, szótlanul örültek az elvégzett munkának. Kéz alól bútort vettek. A három szoba közül egyet berendeztek, ágyneműt, éjszakai ruhát hoztak - Tapolcán gyönyörűek a vasárnapok. * Már felváltották a század második felét, annak az elején jártak, egy nyárutói vasárnap reggelen. Tárva-nyitva találták megkedvelt második otthonukat. Olga elképedve rohant a lakásba. Jól lát?! Az ő ágyneműjében, a saját hálóing- jében egy fiatal, egy nőstény „kakukkfióka” bámul rájuk álmosan.- Hát maga mit keres itt?! Azonnal... Fiatal, katonaruhás férfi állt meg mellette.- Önök a tulajdonosok? A tanács ezt a lakást utalta... Olga végigsírta az utat. Hétfőn be a tanácsra, a lakásosztály vezetőjéhez. Nem utalta ki, súlyos törvénysértést követett volna el, hiszen rendelet szól róla: aki egy romos épületet nem enged ebek harmincadjára jutni, használatában háborgatni tilos, ráadásul ők meg is vették. Telepi elvtárs ismerte Olgát - mennyit lótott-futott, népneveit - rámutatott egy telefonra, vegye a füléhez, de ne szóljon bele, ő majd felhívja a parancsnokot. Az osztályvezető többszörös jogszabálysértést emlegetett, hangsúlyozva, a törvény az törvény. A parancsnok szűkszavú volt, ám érthető és igen őszinte:- A törvény magukra vonatkozik - mi fölötte állunk. Olgában - ahogy mondani szokás- egy világ omlott össze. „Mi edzettek vagyunk, Olga, ne vedd annyira a szívedre.” Az asz- szony Lajosra támadt: „Mert tu- lyimutyi ultik vagy! Szegény nagyanyám! Elkótyavetyéltem a vagyonát.” Teltek-múltak a hetek, hónapok, talán esztendőnyivé szaporodtak. Nyílik az ajtó és egy pokolian ismerős férfi áll előtte:- Az ávós tiszt lakást kapott. A fiát tanítom, és megengedte, hogy beköltözzem a maguk nyaralójába. Tudja, milyen fárasztó mindennap biciklizni Görömbölyről Tapolcára? Mennyi lakbért kér? Olga kikelt magából: menjen a szemem elől, maga...maga... 1944 első negyede. Olga (akkor 3.1 éves) munkaszolgálatra parancsolt férjét megy meglátogatni. Az Újhatvani iskola előtt puskás őr posztói, feltűzött szuronnyal. „Tűnjön innen!” Néhány munkaszolgálatos az utcán söpröget. Oda somfordái egyikhez, súgva kérdi, hogyan beszélhetne a férjével. A főhadnagy úr, a parancsnok az iskolával szemben lakik. Bátor asszony Ol- ga, s egy perc múlva a főhadnagy ur előtt áll. Elhadarja, mi járatban, és már ismét az utcán a férjének szánt étellel: „Menjen a szemem elől! Kifelé!” Vége a háborúnak, Olga, megjárva a poklok poklát (kis húgát a szeme láttára dobták a szekérre, mely a legyengült, „haszontalanná” vált rabszolgákat a kivégző helyre vitte), tudomást szerzett első férje végnapjairól. A 160-nál több férfi közül csak 3- 4 keveredett haza, egyikük felkereste. Parancs jött, hogy az 50 éveseket, az első világháborúban magas kitüntetést szerzetteket le kell szerelni. A főhadnagy úr kiválasztott az „esélyesek” közül több, mint 160-at, bevagoníroztatta őket és indíts a - front. Olga férje öt napnál tovább nem bírta a szenvedést és a sok megaláztatást, önkezével vetett véget életének. Braun Lajos alsózsolcai kiskereskedő a szakaszvezetőségig vitte, bronz kis- és nagyezüst vitézségi érem tulajdonosa, ezért az akkori hadügyminiszter védelme alá tartozott - volna, ha a hadnagy úr... Olga három ügyvédet keresett meg, de amikor meghallották, hogy „ávós-ügy” van a dologban, rémülten hárították el a kila- koltatási perkereset vállalását. „Hol él maga, asszonyom! Azt aktirja, hogy agyonverjenek?!” * Privatizációtól hangos korunkban egy távoli unokaöcs hozta meg a különös hírt: „Magának nyaralója van Tapolcán?” Bármennyire meglepően hangzik: az idős nagyotlátó asszony a tanácstalanság legkisebb jele nélkül kalauzolta unokaöccsét ahhoz a házhoz, nagyot kiáltva: „Ez az!” A fiatalember meg akart róla győződni. Valamikor az ide torkolló utcában lehetett a bejárat, ott volt a falon: „Kézsmárki u. 1.” Az épület leeresztett redőnyökkel, bekulcsolt kapuval fogadta egykori tulajdonosát. Igen, még csak be se tehette oda a lábát. (A szomszédban azt mondta egy hölgy, nem tudja, kié...) Meglehet, a tanító úr, azaz a főhadnagy úr már egy magasabb bíró pulpitusa előtt áll, s talán utódait gazdagítja a nyaralónak használt, gondozott épület. Egyet azonban tudniuk kell, amit római jogként emleget a judikatu- ra: „Rabló a rablott holmira sohasem szerezhet tulajdonjogot.” És ez az örökösökre is vonatkozik. Az a bizonyos tapolcai ház Fotó: a szerző „Ellenvetéseimet KB-titkárként is kifej ezésre j u itattam” (Budapest — ISB, Dombrovszky Ádám) — Szűrös Mátyás parlamenti alclnök mentelmi jogának felfüggesztése kapcsán szóba került: utólag értesült arról a tényről, hogy a legfőbb ügyész a parlament elnökéhez fordult ügyében. Kérdésünkre válaszolva Szabad György a következőket mondta:- Györgyi Kálmán valóban átadott nekem egy megkeresést, amelyben a formai követelményeknek eleget téve Szűrös Mátyás parlamenti alelnöknek a mentelmi jogát felfüggeszteni kéri En két dolgot tettem. Eljuttattam a megkeresést az Országgyűlés illetékes bizottságának elnökéhez, másfelől tájékoztattam Szűrös Mátyást erről a tényről. Szűrös Mátyás ugyanerről :l következőket mondta:- Valóban előbb tudtam meg a Magyar Távirati Iroda közleményét, de az elnök annyit már azelőtt is szólt nekem, hogy beszélni aktír velem. Ennek a dolognak nincs gyakorlati jelentősége. Szabad György szabályosan tájékoztatott engem, teljesen korrekt volt. Véletlen, hogy az újságírók megelőzték.- Alclnök úr, bár e mentelmi ügy egész történetével az újságolvasók tisztában vannak, mégis arra kérem, hogy - elsősorban választói számára - foglalja össze a lényegét!- A guruló dollárok ügyében akkoriban sem tudtam és ma sem tudom, hogy miben állapodtak meg ennek a bizonyos moszkvai székhelyű Szolidaritási Alapnak a létrehozásakor. Mikor történt ez, hogyan. En akkor szereztem erről tudomást, amikor az. MSZMP Központi Bizottságának titkára lettem. Ellenvetéseimet már akkor kifejezésre juttattam. Viszont nem voltam sem döntési helyzetben, sem utasításokat nem adhattam. F.nnck ellenére próbáltam elérni a leállítását. Bizonyos eredményt sikerült elérni azzal, hogy 1986- ban már nem került átadásra ez. a bizonyos összeg. Ig:,/., 1987-ben Moszkva kikényszerítette az átadását. Végül is 1987-ben befeje- zodött ez a dolog Mi lehet az. ön bűne?- Én politikusként működtem köz, re. a pénzügyekkel nem foglal koztam, tehát idézőjelben bűnömként az. róható fel, hogy egy időben valóban a Központi Bizottság külügyi titkára voltam. Mint i- lycn, elsősorban külpolitikai szakmai kérdésekkel foglalkoztam.- Tudhatott-e a guruló dollárokról Horn Gyula?- Ó hivatalból nem tudhatott erről és nem is volt köze hozzá.- 1 logyan került az. ön ügye az ügyészséghez? Feljelentés történt valamikor 1992 elején. Egy Kéri Edit nevű nyugdíjas színésznő volt a feljelentő, majd az. országgyűlésben később Gáspár Miklós képviselő lelt feljelentést ismeretlen tettesekkel szemben. Kérése az. volt, hogy vizsgálják ki, mi volt ez a guruló dollár-ügy. Akkor kezdődött meg az ügyész- * ségi nyomozás, amiről én is a sajtóból értesültem, hiszen engem még nem kérdeztek. Úgy tudom, nyolcvan tanút hallgattak ki, és a tanúkihallgatáshoz egyébként nem szükséges a mentelmi jog felfüggesztése.- Az. ön esetében most mégis ezt kérik. Igen, mert ha valaki már gyanúsítottként jön számításba, és ha képviselő, akkor az. az eljárás. hogy a főügyész a parlament elnökéhez fordul. Kihallgatni ugyanis csak akkor lehet egy képviselőt, ha a mentelmi jogát a parlament felfüggeszti. A mentelmi bizottság ebben állást foglal és javaslatot tesznek arra, hogy felfüggesszék-e a mentelmi jogomat, vagy sem. A határozat az. országgyűlés plenáris ülésének a kezében van, amelynek kétharmados többséggel kell döntenie.- Ön hogyan foglal állást c kérdésben?- Rábízom magam az országgyűlés belátására, illetve az igazságszolgáltatásra.- I iszta a lelki ismerete?- Én tudom azt, mit csináltam, s most legalább mérlegre kerül, hogy amit pályafutásom alatt az. ország, a magyarság érdekében tettem, az hogyan esik latba a közvélemény megítélésében. Erkölcsi, politikai üggyé válhat, s éppen ezért én azt mondom: végére kell járni a dolognak, hiszen jogállamban élünk, a törvények alapján tisztázni kell a dolgokat. A vár szelleme Korkos Jenő rajza / Evek, fordulók Brackó István Bajban vagyok az évfordulókkal, mert nem tudom hogyan illik ünnepelni. Fölteszek egy kávét, s közben hallom a rádióban, hogy 110 évvel ezelőtt indult meg Miskolcon a gázszolgáltatás. Aztán olvasom, hogy a jobb napokat lá- totj drótgyár nyolcvanéves. Most gonddal, bajjal küzd, de azzal a virtusos ténnyel dicsekedhet, hogy 1944. december 4-e után egyike volt azon cégeknek, amelyek legtovább működtek szovjet felügyelet alatt. A születésének centenáriumát ünneplő Pallas lexikonban az áll, hogy a diósgyőri kohászat alapjait éppen 222 éve vetették meg, s 220 esztendővel ezelőtt 5 ezer méter- mázsa nyersvasat és 3 ezer méter- mázsa rúdvasat produkált a többnyire külföldről toborzott maroknyi munkáscsapat. Hová lett a régi dicsőség?! Könnyebb témára váltva, itt a papírgyár. Az. alapítás évét 1782-re teszik, s éppen tíz évvel ezelőtt pompás ünnepséget rendeztek a Szinva parti „fehérmíves műhelyben” a bicentenári- um alkalmából. Apró szépséghiba, ünneprontó megjegyzésként közzé is tettem, hogy a gyár idősebbnek tünteti fel magát, okot keresve egy puccos parádéra. Kaptam is a fejemre, mert faragni igyekeztem a formás jubileumot. Közben elkészült az emlékkönyv, múzeum nyílt, minikönyvet adtak ki, sok fekete kocsi parkolt a gyár körül. A bor is és egy patinás ü- zetn is akkor jó, ha minél öregebb. Tudták ezt az alapítók és a későbbi ünneplők is. Aztán egy tudóskutató Bogdán István cikket írt a Levéltári Szemle 1985. évi első számában. Tényekkel, dokumentumokkal igazolta, hogy a diósgyőri papírgyárat az eredetileg vélelmezett időpontnál később, 1802-ben alapították. Tehát 190 éve. S mi éppen tíz esztendeje köszöntöttük 200 esztendősként ezt az ipari matuzsálemet... De hagyjuk a megszépítő múltat. Az öreg hölgy (mert egy ilyen intézmény csak nőnemű lehet) ismét nagy vállalkozásra készül. A hírek szerint itt gyártják majd a tízezer forintos címletű új bankjegy papírját. Ez a lényeg. Az anyakönyv nem számít. Horváth Gyula versei Késeket élez a szíved (Akác Istvánnak) Bírod e még, bírod e még? véred is lángokban ég! bírod e még, bírod e még? Lékekre rugdosott szomorú ég? Késeket élez a szíved, szeretőd zivatart zokog teérted, koporsócsónakod evezd a partra, óceán a halál, Pista! ne menj te még arra. Hegedűszívedet húrozd fel feszesen, s csak még egyszer dalolj a szíveden, hogy hallják a földben a föld tetején: mert mentél világgá télvíz idején... Bírod e még, bírod e még? véred is lángokban ég! bírod e még, bírod e még? kékekre rugdosott szomorú ég? Válasz (egy óvónő levelére) Ti nem is vagytok olyan fehérek, mint barnák, fehérek és feketék. Madárembereknek Jövőre, ha meghalok: rólam ne csipogjatok. Anyaölelés (Szegedi Dezsőnek) Éveken át jövök felfelé,- Istenem, milyen mély egy anyaölelés.
