Észak-Magyarország, 1992. november (48. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-21 / 275. szám
8 ÉSZAK-Magyarország Ém IIétvége/Jelenidő 1992. November 21., Szombat Döntés Fecske Csaba Nem értek a joghoz. E mondatocskát szükségesnek tartottam ideszúmi, rögtön az elejére, mint egy karót, amihez az oktondi kecskét is ki szokták kötni, hogy a szomszéd füvét, káposztáját föl ne falja. Kárt ne tegyen másnak. No, akkor most már megnyugodva, a szomszéd rétjéről mekegem: roppant módon tetszik nekem az Alkotmánybíróság az a döntése, amely a meglehetősen elmérgesedett média-ügyet kellett volna, hogy megoldja. Megoldotta. Salamoni döntést hoztak. Olyan döntést, amellyel mindkét fél a legmesszebbmenőkig meg van elégedve. Itt is, ott is úgy gondolják, nekik van igazuk, nekik adtak igazat. Holott talán mégse. És nekem is igazam van. Nu. Az olaszliszkai csodarabbit fölkeresi Kohn. Elmondja, hogy vitája van Grünnel, s a rabbit kéri, tegyen igazságot közöttük. Elmeséli az esetet. A rabbi szó nélkül végighallgatja, s azt mondja:- Neked van igazad! Kohn megnyugodva távozik. Nemsokára megjelenik Grün, mondja a rabbinak, vitája van Kohnnal, ez és ez, kéri a rabbit, mondaná meg, melyiküknek van igaza.- Neked van igazad! - mondja a rabbi szemrebbenés nélkül. Grün elégedetten távozik. A bóher, aki mindezeknek fültanúja volt, nem állhatja meg szó nélkül: - Uram, te Kohnak is, Grün- nek is igazat adtál, pedig a két vitatkozó közül csak az egyiknek lehet igaza! A rabbi megsimogatja szakállát: - Tudod mit, neked is igazad van! / Édes anyanyelvűnk Az Álom allegóriája (ÉM - Kun József) - Az allegóriának többféle meghatározása is van. Bennünket az alábbi igazít most el a legjobban, mikor legszebb allegóriánkkal foglalkozunk, amely a Toldi IV. énekében található: olyan összetett szókép, amely metaforák összefüggő sorozatával, megszemélyesítéssel és más szóképekkel érzékletes formában fejez ki elvont dolgokat, eszméket és érzelmeket. íme: Majd az édes álom pillangó képében Elvetődött arra tarka köntösében, De nem mert szemére szállni még sokáig, Szinte a pirosló hajnal hasadtáig. Mert félt a szúnyogtól, félt a szúrós nádtól, Jobban a nádasnak csörtető vadától, Félt az üldözőknek távoli zajától, De legis-legjobban Toldi nagy bajától. Hanem amidőn már szépen megpitymallott, És elült a szúnyog, és a zaj sem hallott, Akkor lelopódzott a fiú fejére, Két szárnyát teríté annak két szemére. Aztán álommézet csókolt ajakára, Akit mákvirágból gyűjte éjszakára, Bűvös-bájos mézet, úgy hogy édességén Tiszta nyál csordult ki Toldi szája végén. Ennél szebben elaludni nem lehet. De az utolsó sor bizonyítja, hogy mélyebben sem. Mese és valóság, romantika és realizmus olyan szépségben fonódik itt egybe, hogy elámulunk tőle. Nincs még egy ilyen bűbájos elalvás. Shakespeare a Szentivánéji álomban csupán varázsigével áltál, műfaja így kívánja, de Medelssohn gyönyörű kísérőzenéje már el tudja képzeltetni velünk, milyen lehetett a kimerültén elalvó Toldi mézes álma. Istenem, mennyi gyöngyszeme van a magyar irodalomnak, és szinte semmi könyvnélkülit nem tudnak mai tanítványaink. Gyarmati Béla- Majmok voltunk mindahányon, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékiink Jézus Here (Villon és Faludy urán - szabadon.) Nézem a majmot - azt a bizonyos harmadikat, - mely a szája elé kapva kezét arra figyelmeztet: NE SZÓLJ! De csak most látom, hogy - bár egy nyikkanásnyi hang nem jön ki a torkán- a szeme gömbbé kerekedve figyel. Jóllehet riadt ez a tekintet (talán éppen azt látja, hogy most vernek, vagy most kötnek fel valakit), de mindent pontosan rögzít. Ám hallgat, nem szól. De hall! S fülel a társa is - a középső majom - ő csak a szemét fogja be. Csak az első majom tapasztja fülére kezét; ő viszont bármelyik pillanatban megszólalhat, kiáltásra nyithatja a száját. A három majmok, így együtt - bár megjátsszák magukat - voltaképpen mindent látnak, tudnak, hallanak és semmi biztosíték nincs arra, hogy némák maradnak... A diktatúrákban nem teszik kirakatba, nem árulják a kis szoborcsoportot. Félnek a megfélemlített majmoktól! Az elmúlt negyven évben itthon, csak Sopronban láttam (talán az sem véletlen, hogy éppen ott) a NE SZÓLJ! NE LÁSS! NE HALLJ! eme szimbólumát, s mindjárt meg is vásároltam. így hát máig társaim a majmok - emberi számítás szerint túl is élnek. Nekik köszönhetem, hogy kézbe vettem ismét Moldovát, akitől elfordultam egy ideje... Nos, az írónak a harmadik majommal van baja (ez a kötet címe is), amelyik azt tanácsolja, hogy ne beszélj! Hát persze, hiszen a toll emberei - hacsak nem demoralizálódtak nagyon - afféle fordított majmok. Látni, hallani, szólni akarnak. Nemcsak azért, mert ebből élnek, hanem, mert ez az életelemük. Az elmúlt évtizedekben Moldova sem mondhatott el mindent. A kötet élén álló kubai riportja, (ami több, mint egyharmadát teszi ki a könyvnek, s öt szerzői ív terjedelműek becsülöm) 1977-ben akkorát robbant volna, hogy beleremeg az egész szocialista tábor. Ez a robbanás még a nagy pártfogót és szerkesztőt, a Moldova számára annyira jó emlékű Kardos Györgyöt is kirepítette volna székéből, ha netán a Magvető kiadja a riportot. Persze „KATPOL”-os múlttal van az embernek annyi esze, hogy nem irritálja a szovjet elvtársakat, akik percenként dollár milliókat költenek Kubára, s a rendszer mégsem válik be. A kubaiak énekelnek, szavalnak és tapsolnak - csak éppen nem boldogok. Igaz termelni se nagyon termelnek (rohadt meleg van ott a trópusokon, s az amerikaiak légkondicionáló berendezései, meg más gépei már felmondták a szolgálatot) így hát cukros joghurt a főétel... (A hazai éh- ségsztrájkolóknak is ajánlhatom.) Egyszóval - ahogyan Moldovától legjobb alkotói periódusaiban megszoktuk - mindent lát, hall, majd mindent elmond. A szociális és szellemi nyomornak olyan tükre ez, amelybe senki nem mert belenézni, aki a szocialista rendszer elkötelezettjének vallotta magát. Hiszen éppen a rendszer lehetetlenségét bizonyítja az író - pusztán,azzal, hogy az igazat közli. Eggyel több lesz hát az „Elátkozott riportok” száma. (így minősíti meg nem jelent írásait a mester). Mint sejtik, a kötet további lapjain ezek az „elátkozottak” találhatók, melyeket azért szerettem meg, mert betekintést engednek nemcsak a társadalmi közegbe, hanem az író műhelyébe is, anélkül, hogy Moldova intimitásokat érintene. (Milyen nagy divat ez a kevésbé kvalitásos és erkölcsös szerzőknél). Erkölcs! Egy főügyész morálja, vagy: Az etikus ügyész, esetleg: Növesszünk szárnyat a gyereknek... ilyen, és ehhez hasonló bulvár címek jutnak eszembe (szakmai ártalom), mikor arról olvasok, hogy miként akar egy - általam véletlenül ismert - vidéki hatalmasság pilótát csináltatni a fiából, pedig az korántsem rendelkezik olyan készségekkel, képességekkel, amelyek erre alkalmasakká teszik. A felsőoktatási intézményben ez nyilvánvaló, mégis hét (hetes!) évig tartják MÉLTÁNYOSSÁGI OKOK-ból a szerencsétlen fiatalembert a főiskola falai között. Pici momentum volt ez csupán abban a riportkönyvben, melyet a Repülőgépes Növényvédő Szolgálatról írt Moldova György. Az „Égi szekér” szövegét mindenki „aknamentesnek” ítélte. A vidéki vezető azonban megsértődött, a fővárosban pedig úgy vélekedtek, hogy Alexa elvtárs jó elvtárs... A Kortárs helyreigazításra kényszerült, Kovács Sándor Iván fő- szerkesztőnek menni kellett... Aztán eltelt nyolc év, s az író „lelke nagyobb nyugvása végett” megcsinálta a látleletet. Ezek után nehéz lesz nekem elhinni (pedig szemtanú vagyok, városa valamikori ellenmajmai közül), hogy ez a főügyész tehetséges fiatalember volt egykoron - családjából az első értelmiségi - sok egyszerű ember büszkesége. Miért akarta fölreptetni fiát egy trágyaszállító repülőgépen? - azt is kockáztatva, hogy a gyerek lezuhan. Hogyan veszíthetik el az emberek mindenféle fizikai és erkölcsi törvény iránt a fogékonyságukat? Csakis úgy lehet ez, hogy elhiszik: rájuk még a szabadesés törvénye sem vonatkozik. Ha a főügyész fiának története elszomorított, a barguzini postamester lányának esete megvidámított. Ez már nem is tartozik az „elátkozott” szemelvények közé. De hiszen bizonyára tudják, hogy miről van szó: Petőfi barguzini napló- jairól. Ilyet csak nagyon dühösen lehet írni, vagy nagyon jókedvűen. „A postamester lánya” kitűnő szatíra és jókor (azaz idejében) jeleni meg. Anna Ivanovna Kuznyecova naplóját a GUM Áruház személyzeti WC- jében (Hidas Antal versei mellett) találja meg Moldova, aki nyilván hazafias kötelességének tartja, hogy közreadja Petőfi Sándor szibériai özvegyének sorait. Az idegenbe szakadt költő utolsó mondatai: „Engem ne féltsen Anna' Ivanovna, összeszedik majd elszórt csontomat, ha jön majd a nagy temetési nap...” Az érzőszív ű Anna már korábban megígéri, hogy azt a bizonyos özvegyi fátyolt a fejfára akasztja, (Ezt Szendrey Júlia ugyanis kiküldte Bar- guzinba), hogy Sándor a síri világból az éj közepében.,.stb. stb. Nem tudom derűsen befejezni, mert vannak az írónak halottai is - MŰVEK, melyeket nem engedtek megszületni. Lehet, hogy sír az a majom, amelyik eltakarja a szemét? A kereszt, mint jelkép Szabó Vilmos A napokban dr. Dávid Katalin művészettörténész „A kereszt, mint jelkép a korai magyarság történelmében” című előadását hallgattam meg sokad magammal, - várakozással, kíváncsian. Tudnunk kell, hogy dr. Dávid Katalin a keresztény művészet szakértője, számos nagysikerű tanulmány szerzője, a „Magyar egyházi gyűjtemények kincsei” című gyönyörű album összeállítója. Már az előadást rendező Orbánná Eördögh Ildikó - a Páneurópai Egyesület területi szervezőtitkára - megnyitó beszéde alatt is érezhető volt, hogy valami nagyszerű van készülőben. A kereszt, mint jelkép utal arra az útra, amelyet népünk vallásában és műveltségében meg kellett tegyen ahhoz, hogy megmaradjon, erős és európai nemzetté váljon. Magyar sorskérdés, hogy az európai műveltséghez való több mint ezeréves kötődésünk tartós lesz-e, képesek vagyunk-e a keresztre, mint a helyes irányt mutató jelképre tekinteni. A professzorasszony közvetlenségével, kutatásai eredményeinek tárgyszerű ismertetésével a hallgatóságot percek alatt az előadás tevékeny résztvevőivé tette. Csend volt, az előadó minden mondata, minden szava fontos volt a hallgatóságának. A keresztről, mint a megváltás eszközéről, ereklyéről, jelképről beszél. Hallgatom és régmúlt gyermekkorom jut eszembe. A keresztre feszített Krisztus a szenvedés megtestesítője volt, mégsem erre gondoltam. Gyermekként a messzi székelyföldi faluszéli kereszt a megnyugvást, a szorongástól való megszabadulást jelentette, ha az erdőből vagy a mezőről késő este tértem haza. A kereszt az ókorban és a korai középkorban meghódítja az akkori keresztény világra törő idegen népeket. A kereszt hányattatása a perzsák alatt, a megtalálás, a felmagasztaltatás állomás, és ezen időben keresztény lesz Európa keleti feléből kiinduló hódítók serege, közte a magyarság is. Megszületik Európa keresztény kultúrája. Csodálattal hallgatom a pogány magyar vezértől származó tarsolylemezről szóló ismertetést. Nem tudjuk az értékes régészeti lelet pontos korát. Egy biztos azonban, hogy a honfoglalás korából való. Rajta a kereszt jele: üzenet a mának! A pogány katonai vezető állal hordott jelkép azt bizonyítja, hogy a kereszténységgel kapcsolata volt és nem volt ellenségük. Ismereteink szerint eleink az etelközi rövid tartózkodás idején kerültek a keresztény világ közelébe, de korábbi kapcsolat is előfordulhatott. Összekapcsolom ezt a gondolatsort Szent Metód és az egyik magyar vezér beszélgetésével, - ez pedig még Etelköz előtt volt. Ha egy magyar vezér azt kéri a szent püspöktől, hogy halála után emlékezzen meg róla, akkor ez a magyar vezér hitt a megemlékezés erejében. Órákig hallgatnám a zalavári kolostor történetét is. Volt folytonosság és nem is akármilyen. A mosaburgi templom és az ottani papság léte bizonyított tény. Ha egy kolostor egy tájegység vallási központja, akkor jelentős népesség is van ott. Lehet vitatkozni azon, hogy Mosaburg a későbbi Zalavár helyén volt-e, vagy a Klagenfurt közelében lévő Moosburg volt-e, - a zalavári túlélés bizonyítéka letagadhatatlan. Ezt a bizonyítékot Dr. Dávid Katalin professzornő szavaival olyan érthetően ismertette, hogy szinte látható, kitapintható volt. A kereszt már a VIII. században ott ragyogott és ott volt szünet nélkül a magyarság történetében. A Hahóti Kódex sok mindenre megtanít. Egyik tanítása az, hogy a Pannóniában élő frank, avar, gepida, szláv nép a honfoglalás idejétől együtt élt a magyarokkal és a lassú térítés már a IX. század végén elkezdődött, így lett a sok ajkú, különböző kultúrájú népekből - a kereszt jegye alatt - hitében állhatatos magyar nép! Történelmünk a X. századtól részben ismert. Ez az előadás azonban annyi részletet, összefüggést tárt fel, a tudni vágyást, a kíváncsiságot olyan mértékben növelte, hogy szívesen hallgatnánk meg a II. évezred történéséinek ilyen szakszerű, élvezetes ismertetését. Köszönjük ezt a szép ajándékot. Szövegelés Elnöki ráadás „Ha engem megválasztanak, ráadásként kapják a felségemet.” (Bili Clinton, még mikor elnökjelölt volt) Bankárszeinüveg „A demokrácia intézmények nélkül - anarchia. A piacgazdaság intézmények nélkül - maffia.” (Jacques Általi, az Európa Bank elnöke) Ismeri a műsort „Intelligenciáról szólni a tévében annyi, mint szakácskönyvet osztogatni az afrikai éhségövezetben.” (Guy Bcdos, francia humorista) G. Nagy llián A fekete bojtár mese gyermekhangra felnőtteknek Volt egyszer egy fiúcska, aki az Óperenciás tengeren túl, az Üveghegyen innen született, vagyis Magyarországon. Ragyogószemű, eleven mint a csík, de sovány, kicsi és nagyon, nagyon szegény fiúcska volt. Olyan szegény, hogy irigykedve nézte a disznókat, mert azok mindig jóllakhattak, miközben az emberek éheztek. Pásztor volt és cseléd, mint ősei Bihar vármegyében. Faggyúval kenegette nagyanyja sebét, ki Weiszbrunéknál rongyosra mosta tenyerét. Olyan csuda helyen lakott, ahol mindent megtudhatott. Igaznak igaz volt a neve. Fű, fa, fény krónikája tan ítot Itt terem tudásra. Isten menlevelében az állt: hogy keljen föl a virágok közül, s induljon el á dalok jussán, hagyja magára a nyájat, mert felőle az rendeltetett, énekeljen a világnak. S verseket írt az igazság dallamára Ág Borisról, Tóth Mihályról, a hontalanság honáról. Mikor a legszebben írt, akkor bántották legjobban. Akkor hallgattak róla, mikor bajainkat kidalolta. Pacsirta hangját némafilmre vették. Halála után ki is tüntették. De azért volt vigasztalója, meri életében a kitüntetettek asztalára néhány fillért vezeklőn odavetettek. Vjekoslav Majer Egy szerelem vége Halkan, ahogy könyv csukódik be, meghalt újra egy szerelem: mi benne volt - már elolvastatott. Előbb gyógyul a sebezett szárny mindig, mint fájdalma,- tudhatod. (Cseh Károly fordítása) Tadeusz Sliwiak Halottak napja '72 Ezek madárszivek Melyek ebben az évben hulllak cl Jöjj ide - térdelj le és hallgasd cl Fájdalmad galagonyabokor előtt (nádassy Józseffordítása)
