Észak-Magyarország, 1992. szeptember (48. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-26 / 228. szám

8 ÉSZAK-Magyarország ÉM Hétvége/Látókör 1992. Szeptember 26., Szombat Szellemi igényt ébreszteni Cs. Varga Istvánnal beszélget Dobrik István- Szülővárosodból, Kapuvárról Győrbe, a Bencés Gimnáziumba kerültél.- Édesapám ezekkel a szavakkal indított útnak: „Ne tanulj te töb­bet, fiam, Győrben, mint amennyit mi itthon dolgozunk!” Nehéz útravaló ez mindmáig. Legtöbbet győri tanáraimnak kö­szönhetek; elsősorban oroszta­náromnak, dr. Nádasy Alfonznak. O közeli munkatársa volt Kodály Zoltánnak. Megjárta az orosz frontot, a hadifogságot... Szigorú­ságában a szellem emberének felelősségtudata testesült meg: a minőségigény, az etikumba gyö­kerező hivatástudat. Oroszta­nárom volt, de másodmagammal franciára is tanított - madár- eleségre sem elegendő tisztelet- díjért. A másik példaképem ma­gyartanárom: dr. Bánhegyi Jób, akinek óriási tudásánál csak embersége volt nagyobb. Tanítvá­nya volt Habsburg Ottó is, Ady Endre testvéröccsével, Ady Lajos­sal együtt ő érettségiztette egykor a királyfit... Személyes példájuk révén szerettem meg a nyelveket és az irodalmat.- Egyetemi tanulmányaid végez­tével Edelényben kezdted tanári pályádat.- Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyében kellett elhelyezkednünk, mert a feleségemet - hétgyer­mekes vasutascsalád lányát - tár­sadalmi szeződés kötötte a me­gyéhez. Magamra utáltán, siker­telenül próbálkoztam álláske­reséssel a megyében. Végül Ede- lénybe irányítottak bennünket. Valóban más vidék ez a korábban megismertekhez képest. Csak an­nyit tudtam róla, hogy szép, de el­hanyagolt kastélya van, és a közelében lakik Kalász László, a szalonnái pedagógus-költő. Ta­nárságom csikókorát töltöttem itt. Fontos tapasztalatokkal gazda­godtam. Országos helyezett diá­kom is volt. (Egy református pap­család, a Fazekasék fiai-lányai tet­ték egy időre híressé az edelényi gimnáziumot.) Egyetemi doktori disszertációmat is itt írtam, Németh László pályakezdéséről. Jó emlékeket is őrzök: Slezsák Imre könyvtárigazgató segítő ba­rátságát, Nagy Béláné Marika né­ninek és férjének példamutató szeretetét. Kiváló tanárok és kol­légák voltak: Déri Andor, a Moldoványi és a Köpösdi házas­pár, dr. Vodila Barnáné, Béres János tanár úr...- Tanári munkádnak melyek a leg­fontosabb elvei?- A nagy kérdés, hogy sikerül-e a tanítványokban szellemi igényt ébreszteni, beavatni őket tudá­sunkba, megéreztetni velük, hogy a helyes és helytálló gondolat a legnagyobb érték, amelynél már csak egy nagyobb dolog van: a helyes élet. Meggyőződésem, hogy az anyagi, gazdasági átalakulással egyidőben a szellemi, világnézeti és morális átalakulásra is óriási szükség van. Ennek érdekében döntő feladat vár az oktatásügyre...(Sokat remélek az egyházaktól az újra­szerveződő szerzetesrendektől.) Az alapkérdés: képesek vagyunk- e az új viszonyok, feladatok in­tellektuális és erkölcsi követel­ményeinek megfelelni. Az értel­miségi embernek meg kel! őriznie magában „a teljesség szoinját és az Egész iránti felelősséget.” En­nek jegyében tanítok az egri teológián ars sacra címen eszté­tikát és irodalmat.- Egri lakásod, budapesti munka­helyed mellett aktívan közremű­ködtél a miskolci Napjaink szer­kesztésében.- Az otthon ott van, ahol az asszony és a gyerek, vagyis a csa­lád. A feleségem „legyö-kerezett” Egerben, a Dobó Gimnáziumban tanít. A fiunk itt nőtt fel, itt vé­gezte az általános és a közép­iskolát. 1978 óta már csupán lakó­ja vagyok ennek a kedves, rokon­szenves, „osztrák-sárga”, barokk városnak, amelyben megtisztelő „státuszom" is van: „A Tanárnő férje...” Oktatói, kutatói és szerkesztői am­bíciómnak - több egri társamhoz hasonlóan - máshol találtam táp­talajt. A Napjainknál 12 éven át sok értékes anyagot, összeállítást szerveztem. (Nagy szeretettel gondolok vissza a miskolci megyei könyvtár igaz­gatónőjére és munkatársaira, a náluk szervezett kiadói műhely­munkára, rendezvényekre, segítőkész szeretetükre.) A miskolci írócsoport könyv- sorozatában szerkesztőként és lektorként feladatokat vállaltam, a tokaji írótábor munkájában rendre részt vettem. A tehetséges fiatalokat igye­keztem bátorítani, felkarolni. A Napjainknak nem csak nega­tívumai voltak, megérdemelné a sine ira et studio értékelést. A szertelen indulatok múltával az utókor úgyis leméri, mennyit nyomnak mázsás pőréink... A mostani miskolci irodalmi fó­rumokhoz szinte nem is kötődöm, a laza szálak is megszakadtak...- 1973-ban egyetemi doktori cí­met, 1983-ban pedig kandidátusi fokozatot szereztél. Eredményeid­ről, terveidről kérdezlek.- Jeszenyinről írott kismonográ­fiám 1986-ban jelent meg az Lók világa sorozatban az Európa Kia­dónál. Kalász Lászlóról, Serfőzó Simonról, Papp Lajosról és az észak-magyarországi régió irodal­mi múltjáról szóló tanulmány- kötetemet Utak és távlatok címen Miskolcon adták ki. Németh Lász­ló regényeiről és orosz irodalmi kapcsolatairól tanulmánykötetet publikáltam Tanújelek címen, amely a Magvetőnél látott nap­világot. 1989-ben a csuvas irodalom ma­gyarországi népszerűsítéséért csu­vas irodalmi díjat kaptam Cseh Károly költő-műfordítóval együtt. Almaim közé tartozott egy Kalász Lászlóról szóló könyv megírása és publikálása. Kalász László jövőre lesz 60 éves, új verseskönyve évek óta gépirat­ban vár kiadásra... (Pedig milyen szép és méltó volt Kalász 50. születésnapjának mis­kolci és perkupái köszöntője!) A méltatlan dolgok elszomorí­tanák, bárkik okozzák is azokat. 1995-ben lesz Jeszenyin centená­rium. Monográfiát szeretnék pub­likálni az orosz parasztság és falu világirodalmi rangú költő- géniuszáról a „csak a törvény a tiszta beszéd” szellemében. Németh Lászlóról ma már min­dent meg lehet írni, életművének kutatása változatlanul fő fe­ladatom. A mi nemzedékünk sokáig csak keletre utazhatott. Itáliát tavaly fedeztem fel számomra egy tanul­mányi kiránduláson. Élményeimét az idén nyáron egy olasz körúton gyarapítottam. Nagy szerelem lett Ravenna, Firenze, Siena, Assisi, Róma, Nápoly; 45 év után a szellemi-lel­ki érés, újulás érdekében szük­ségem is van rá... Újabb itáliai útibeszámolókat ígérhetek az Észak-Magyarország olvasóinak. Barna György: Bükki táj Barna György Negyvenegy évesen is állandóan kísért egy nagy francia fró híres-hírhedt gondolata, miszerint negyven után mindenkinek vál­lalnia kell az arcát. Úgy érzem, minden toll­vagy ecsetvonás szellemi arcom vonásait formázta eddig; s túl ezen a koron a már meglevő arc tökéletesítésén dolgozom.Inkább festészetben érzem magam otthonosabban -a színek varázsa miatt, de a grafika sem csupán adalék: az areélek markánsabbá tételéhez segít hozzá, hogy a belső tájak tükröződhessenek rajtuk. Sipos Anna Időtlen Lengő árnyakkal játszadozom s vagyok mint Kronon cs Zeusz: az örök idő s vagyok mint ki isteni feláldozásra váró szüzekre hárítja át végzetét és vinászt büntetlen vágyakozón viasszá dermedt könnyei között Bódva-völgy énekese (Demjén István: Kemény úton) Fecske Csaba Demjén István kötetének - két ciklusra osztott verseiből és - a kötet hátlapján található - „fül­szövegéből” kiolvashatóan a Ratkó-féle énekes cselé d-i szerepre vállalkozott. Aki az éne k é v e 1, a verseivel használni sze­retne, az őt útnak indító, felnevelő közösség - a mindenkori szegé­nyek, elesettek - sorsán javítani, életét szebbé-jobbá tenni. Noha ez a művészi attitűd a je­lenkor általános megítélése sze­rint kissé idejétmúlt, a jelen irodalmi ízlése nem sokra becsüli az ilyen szerepvállaló alkotót, sokszor talán még a művészi telje­sítményt is figyelmen kívül hagy­va. A „tenni” akaró költő ma fölöt­tébb gyanús. Most ne firtassuk, okkal-joggal-e? „A költő területe a valóság; föla­data a gyakorlati segítés. Nem vers az, ami nem mutat valami megoldást a tisztázás felé, mégha azt tisztázza is, hogy nincs meg­oldás.” - írta egyhelyütt Illyés Gyula, akinek egész líráját, hatal­mas életművét átszőtte ez a tisztázó szándék, a jobbítás konok igénye. Demjén István verseiből én ugyanezt a szándékot vélem ki­olvasni, ez van jelen az ő vers szövegeiben is, természetesen más mértékben és más méretben, de őszintén és hitelesnek tűnőén. Ezt mondja a kötet szerkesztője, Slelzsák Imre is a kötethez írt elő­szóban: „Verseit olvasva, a faluhoz, a falusi emberhez tarto­zásának, kötődésének lehetünk tanúi.” Demjén halk szavú, szemérmes költő. Ez nem dicséret, nem is le­sajnáló megjegyzés, csupán tény­megállapítás. A halk alatt sze­rényét érlek, természetesen a tehetség szerénységét is egyszers­mind. Nem üvölt, nem acsar- kodik, mégcsak nem is kiabál, ter­mészetes módon beszél. Jó ízlés­sel fűzi a szavakat mondatokká, a Demjén István Harmat-tömjénben mondatokat versszöveggé. Ennek köszönhető, hogy még a kevésbé sikerült verseiben sincs semmi bántó, semmi ízléstelen. Jó ízlése gondozza, tartja kordában szöve­geit ott is, ahol esetleg a tehetség jelenléte kevésbé érhető tetten. Megfontoltan, takarékosan gaz­dálkodik anyagával, a nyelvvel; általában nem fordul a könnyebb ellenállás irányába. Az elvesztés tragédiájának, a veszteségek verseinek gyűjte­ménye ez a kötet, másrészt a vere­ségeken, veszteségeken túlnövő szigorú erkölcsiség művészi kódexe is. Egy értelmiségi, egy érzékeny lelkű intellektus túl nem méretezett szerepének, felelős­ségének lírai vállalása a fölnevelő és útrabocsátó, majd élnivaló közeget adó közösség érdekében, a megszólalás felelősségét - ha dallamát, hangszálét nem is - egy másik, ismertebb helyi poétától, Kalász Lászlótól is tanulva. Saját, kuniktercs személyisége által hite­lesítve. Képei többnyire sötét tónusúnk. Vannak a népdalok egyszerűségével megszólaló, át­tetsző, dalszerű versei is, a Keresve címűt teljes egészében idézem: „Este,/ ha lopva / egy csillag / álmaimba / belclesne,/ s nem találna / léged,/ elindulna / és keresne.” Ám ilyen idilli képhez, könnyedséghez csak ritkán jut eh Hangja komorabb, reszelősebb Érthető, emberi hang. Szorongás­sal, fájdalommal teli.Demjén István verseskötetét az Edelényi Városi Könyvtár adta ki Slezsák Imre könyvtárig,'izgató sz­erkesztésében és szellemi égisze alatt. Ez a könyv az Edelényi Füzetek 4. darabja immár, tehát sorozatról, helyi kiadású regionális könyv- sorozatról, egy, a maga nemében páratlan és igen dicséretes, támo­gatandó, értékőrző vállalkozásról van szó. A Slezsák Imre vezette kisvárosi könyvtár ez irányú tevékenysége: példaértékű. Piros csőrű hajnal röppen és parittyájával madarat lő a völgy felé az ág, nézem fához vetett háttal: mint száll föl a Nap s csapódik a madár sugaras égre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom