Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-29 / 178. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1992. július 29., szerda Európa közepén Új helyre költözött a Malév Észak-magyarországi Területi Igazgatóságának irodája, a Széchenyi út 64. szám alól, a majdnem szemközti Széchenyi út 105. szám alá. A volt könyvesboltot a Malév saját, egész Európában dolgozó brigádja varázsolta igen széppé. Már itt fogadják az ügyfeleket is. Az iroda telefonszáma viszont nem változott: vezető: 343- 406, ügyfélszolgálat: 343-492. Amint azt megtudtuk, az új helyen új szolgáltatásokkal is várják törzsutasaikat és a Maiévvel, a repülőgépes utazással csak most ismerkedőket. Minden változatban kínálják például a repülőjegyek mellett a Malév Tours külföldi útjait, de más utazási irodákkal is kapcsolatban állnak. Érdemes egyébként időnként megállni - most ugyan még rendezés alatt álló — kirakatuk előtt is, hiszen mindig tartogatnak valami kellemes meglepetést, olcsó utazási, vagy üdülési lehetőséget. Tudvalevő, hogy a Föld nem a világ közepe. Mi viszont, akik a Földön élünk, ezt nagyon ritkán vagyunk hajlandók tudomásul venni. Pedig nem ártana azt is megtudni, hogyan kellene ezen a földön - ha többön nem is - legalább két lábon állni, megállni, netán megmaradni akkor is, ha az egész meglehetősen ingoványosnak, bizonytalannak látszik. Ezen a földön ugyanis nagyon sok minden van, jó is meg rossz is, előnyös is, meg előnytelen is, embert segítő is, meg próbára tevő is, ugyanúgy, ahogy feltehetően mindenhol jelen van az a bizonyos életnek nevezhető valami. Ennek megfelelően bizonyára az élet sem azonos mindenütt, akár a földiről van szó, akár másmilyenről, s csak magára vessen az, aki úgy képzeli, hogy a sajátján kívül más élet elképzelhetetlen, nemcsak tartalmát, de formáját illetően is. Mindez pedig akkor jutott eszembe, amikor a földi javakból mindössze egy pohárnyi barna - üdítőnek a legjobb indulattal sem nevezhető - lé volt a kezemben, mellettem pedig egy harcsabajúszú, cigányképü, de nem cigány helybéli lakos Cigándon, ahonnan és ahová ezen a tájon az utak nemcsak kiindulnak, de a táblák megtévesztő útmutatása szerint vissza is térnek. A nagyvilágnak ezen a táján a világ hivságainak mindössze két huliámlemeznyi része borult felénk ernyőként, amely eső esetén nyilván nyújthat valamelyest védelmet is, de abban a rekkenő hőségben, amely alatt mi is ott tartózkodtunk, bizony semmi sem ért. Pontosabban, ha igen, akkor annyit, hogy a nagyvilágból számunkra kiszabott teret mégjobban érzékeltük. Emberem persze, aki meglehetős undorral figyelte birkózásomat a pohár tartalmával, nemigen mélyedt el ilyen gondolatokban, savanykás fröccse szemmel láthatóan teljes mértékben jól esett neki, s legfeljebb azzal volt elfoglalva, hogy mindaz amit ezekről a városiakról beszélnek, igaz lehet, hisz lám, ez a jobb sorsra érdemes ember is megissza azt a rettenetes valamit, amit drágábban árulnak, mint a jó magyar, bár állítólag eladhatatlan fröcs- csöt. Természetesen beszélgetésünk is a poharak tartalma felől indult, amelyben egyaránt jelen volt mindkettőnk sajnálkozása - no meg az a tartózkodás is, ami csak ilyen véletlenül összeakadt magyar emberek között képzelhető el. Emberem döbbeneté annak arányában nőtt, ahogy poharam tartalma fogyott. Szemmel láthatóan nem hitte el, hogy rosz- szullét nélkül a pohár fenekére érek, s hogy nem rohantam valahova félre, meg is kérdezte, jól esett-e? Valami olyasmit mondhattam, hogy a szóróját minden esetre oltja, mert emberem így folytatta. - Hiába, kisigényű az ember! Durcásabb hangulatban erre a megjegyzésre talán faképnél hagyom, de mert oly szép volt a gyülekező felhők látványa, s annyira biztató a remény, hogy talán eső is lesz, hogy maradtam, s megkockáztattam visszavágni azzal, hogy kiegészítettem gondolatát, mondván —, sohasem az igényekkel van baj, hanem a lehetőségekkel meg a teljesüléssel. Ezzel tulajdonképpen el is indult a beszélgetés közöttünk, amely nyilván már csak az eső előtti csend és a megrekedt meleg miatt is az időjárásra terelődött, ami bizony errefelé sem volt valami nedves. Nem jó ez most - mondta emberem -, hisz a kukorica, ha egyáltalán kikelt, sok helyen ki is száradt, az árpa, búza meg lassan meg- sárgu! még mielőtt kihányta volna a kalászát. Csikkéi a külföldi vendégek száma — Az első félévben 12,6 millió külföldi látogatott hazánkba, s ez 1 százalékkal kevesebb az elmúlt év hasonló időszakához, képest — közölték az MTI érdeklődésére a Központi Statisztikai Hivatalban. A részletes adatokból kiderül, hogy míg tavaly 50 százalékkal emelkedett a német vendégek száma, addig az idén majdnem 5 százalékkal csökkent, s visszaesett az osztrák látogatók száma is. Németországból az idén hat hónap alatt 864 ezren érkeztek, Ausztriából pedig 2,2 millióan. Mintegy 20—30 százalékkal több olasz és francia látogatott hazánkba, de a két országból együttesen is csak 266 ezren jöttek. A volt KGST-országok közül a Független Államok Közösségéből és Lengyelországból több mint 40 százalékkal kevesebben érkeztek. Romániából 6, a Cseh és Szlovák Köztársaságból pedig 2 százalékkal esett vissza a vendégek száma. A délszláv államokból viszont több mint 30 százalékkal többen érkeztek —- majdnem 3 millióan —, mint 1991 első hat hónapjában. Az idegenforgalmi statisztikát jelentősen javítja, hogy 226 ezer török állampolgár is érkezett az első félévben, igaz, szinte valamennyien csak átutaztak az országon. Aztán meg ha élet nem lesz, megint azt mondják majd az okosok, hogy a paraszt nem akar dolgozni. Pedig, ha majd kimegy a faluból, nézzen csak körül, nem talál ott egyetlen darabka földet sem, amely ne lenne bevetve. De hát erre mondják az öregek, hogy ember tervez, Isten végez. Panaszait hallgatva eszembe jutott az a néhány elhagyott tanya, gazzal felvert útmenti udvar, amelyet Tiszacsermely előtt láttam. Meg is kérdeztem, hogy hát azokkal mi van. - Mi lenne - állította hunyorgósra a szemét -, az van, hogy az öregek elköltöztek a temetőbe, a fiatalok meg a faluba, vagy a városba, s ameddig a munkanélküli-segélyből meg tudnak élni, addig nem jönnek haza. Persze, ha már van lakásuk, lehet, hogy azután ,sem. A föld meg csak repedezik ebben a nagy szárazságban, s ha nem kell újra vetni, bizony nagy szerencsénk lesz. Körülbelül ekkor kértük ki második italunkat, ö a fröccsét, én pedig tekintettel rozoga biciklijénél semmivel sem jobb, gépkocsinak csúfolt szekeremre, ugyanazt a langyos kólát. - így jár, aki nem tud egy helyben ülni - jegyezte meg csendesen, nyilván arra célozva, mi a fenének kell olyan messzire elmennie az emberfiának a szállásától, hogy egy förccsöt sem ihat meg nyugodtan, ha megkívánja. Közben már mindketten azt a furcsa járgányt figyeltük, amely az úton közeledett, s amely azért volt annyira megbámulnivaló, mert kerekek helyett lábakon járt. Mind a négy ajtaja nyitva volt a kökorszaki Skodának, mintegy. repülni látszott, holott csak vagy nyolc- tiz utasa — mezítlábas mindahány -, eszeveszetten tolta. Egyenesen a kúthoz, ahonnan úgy töltötték bele a vizet, mintha ingyen üzemanyag lett volna. A hőségben felizzott motort minden esetre lehűtötték, majd amilyen gyorsan csak elképzelni lehet, elfoglalták helyeiket, s elporoztak. Távozásukkal a még mindig gyülekező fellegeket leszámítva minden látnivaló eltűnt a tájról, bámulhattuk tovább amit pohárba öntve a kezünkben tartottunk. Ami persze tovább melegedett, zavarosodott, mint a világ, amelynek egy napfényes szeletében, mi valahol a középtájon állhattunk. Hogy - most már nyugodtan nevezhettem igy -, ivócimborámnak mi járhatott a fejében, azt nem tudtam kitalálni, de nekem az jutott eszembe, amit olvastam, vagy hallottam valahol, hogy errefelé lehet a világ közepe, amennyiben a világé a vénséges vén Európa, s mint ilyennek, annak is kell lennie közepének valahol. Szóval a tétel úgy áll, hogy egy mérnök, vagy mérnökcsoport valamilyen szuper számítógép segítségévei kiszámította, hogy Európa közepe itt van valahol a Közép- vagy Felső-Közép- Tisza táján, mindenesetre Magyarországon, ha egy ennyire szabálytalan alakú földrész közepét valamilyen módszerrel ki lehet jelölni egyáltalán. Mondanom sem kell, rögtön szóvá is tettem ezt a gyanúmat, rettenetesen kiváncsi lévén arra, hogy a világot meglehetősen szarkasztikus bölcsességgel szemlélő újdonsült barátom mit szól az egészhez. — Nos, mit mondjak? Egyáltalán nem lepődött meg. — Lehet benne valami — nézett körül rezzenéstelen arccal — kissé csodálkozva, hogy ő most Európa közepén állna, majd felhajtotta pohara tartalmának maradékát, vette mindez- ideig hátánál rejtőzködő kalapját, s csak eny- nyit mondott. - Na, minden jót! Maga pedig csak nézze, hogy szárad ki a világ közepe. Gyöngyösi Gábor (Ny. L - L. J.) Híres vásárait Szántón A Hernád-völgyi községekben mindenki csak Szántónak mondja, sőt többnyire maguk a helybeliek is. Csupán a hivatalos neve Aba- újszántó, a történelem idő- mércéjével számítva nem is régóta. Századokkal ezelőtt — az elbarnult írásokat olvasva — Szántó, Al-Szántó, Fel-Szántó elnevezéssel találkozhatunk. És amit mostanában oly’ gyakran dúdol- gatok magamban, a kedves dal is ekként szól: „A szántói híres utca / Cimbalomszöggel kirakva, / Akárhányszor végigmegyek rajta, / Nótát ver a csizmám sarka .. .” Azért mondogatom mostanában ezt a dalt. mert a minap azt olvastam, hogy Abaú.jszántó képviselő-tes- tülete — élve még az Árpád-házi királyok adományozta évszázados jogával — úgy döntött, hogy néhány évtizedes „kényszerszüneteltetés” után újból tartanak országos állat- és kirakodó- vásárt. Szántó ugyanis nemcsak arról volt híres, hogy „cimbalomszöggel” kirakott utcáján nótát vertek csizmájuk sarkával a dalos kedvű legények, hanem abban az utcában tartott, messzi tájakról látogatott országos vásárairól is. Elsősorban a 'Nagy utcáról ési a vele párhuzamos Kis utcáról van szó. Az előbbi — nevének megfelelően — valóban nagy. helyesebben igen hosz- szú, mert Szántó hosszan elnyúlt területen fekszik. Olyan hosszan, hogy a MÁV a „hegyaljai vicinális” vonat pályájának megépítésekor kénytelen volt két vasútállomást létesíteni: Feli- Szántón egy nagyállomást, Al-Szántón egy kisállomást. A vásárok ebben a két utcában zajlottak. A szerdai hetipiacok a Nagy utca térré szélesedő közepén voltak. Itt árulták a falusi asszonyok a tejet, tejfölt, túrót, vajat, csirkét, tyúkot, kacsát, libát, babot, gyümölcsöt. zöldségfélét, és vettek az árából mindjárt ott a piac körüli boltokban fejkendőt, harisnyát, kartonanya- got női ruhának, cipőt, csizmát vagy éppen gyógyszert a patikában. Hanem az országos vásárok . . . Azok voltak ám igazán híresek, mozgalmasak. Hajnalok hajnalán kellett indulnunk szülőfalumból, hogy kilenc kilométert ..legyalogolva” reggelre beérhessünk a városba. .Mert Szántó a hajdanvolt világban a várost jelentette számunkra. Ahogy elhagytuk a Süveges-tanyát, a kövesút a bérei tető után, a kétoldalt glédában sorakozó eperfák között állandóan lejtett egészen a város széléig. Borzongás futott végig a hátamon, amikor a derengő félhomályban ránk vigyorgott a vágóhíd cégére, egy rózsaszín viaszból való. élethú disznófej. A közelébe érve - szinte várni lehetett, hogy hirtelen elröffenti magát. Aztán a kúp alakú Sátorhegy ijesztgetett, valahányszor felnéztem a tetején álló hatalmas keresztre. Azt persze akkori kicsi eszemmel még nem tudhattam, hogy a szőlőkaróktól borzas hegy egyszersmind a hetven kilométer hosszan elnyúló Tokaj-Heg.yalja „záróhegyét” jelenti. A régi deákos időkben ugyanis a híres történelmi borvidék területét latinos egyszerűséggel így határozták meg: Incipit in Sátor, desinit. in Sátor, azaz a rangos borokat termő Tokaj- Hegyalja az újhelyi Sátorheggyel' kezdődik és a hasonló nevű szántói heggyel végződik. A félelemmel vegyes borzongásom oka pedig az volt. hogy az aljába érve a hegy egyszercsak tüzes köveket kezd ránk szórni. Édesanyám mesélte, hogy valamikor nagyon régen morogni kezdett a Sátor-hegy, s a szán- tóiak azzal csillapították le a mélységben háborgó szörnyeteget, hogy hat bivallyal óriási keresztet vontattak fel a hegy tetejére. Ettől aztán úgy megriadt a vulkáni szörny, hogy azóta nem ijesztgeti többé a szántóia- kat. A szántói vásárok messze földön híresek voltak századokon át. Mindig szerdai napon tartották, mindegyik évszakban eg.yet-egyet: a tavaszit a nagycsütörtök előtti, a nyárit a július 1'3-át, az, őszit az október 5-ét. a télit a december 7-ét követő szerdán. Számomra, a hajdani kislegényke számára a szántói vásár maga volt a mesevilág a temérdek felhajtott lóval, tehénnel, borjúval. tinóval, cifrábbnál cifrább bazárárukkal, gyermekjátékokkal, mézeskalácsokkal, lányhajakat ékessé tevő fehér, piros, kék szalagokkal!, a sátrakban kirakott férfi, női, gyermekruhákkal, sapkákkal, kalapokkal. Különösen a csizmadiasátrak képe őrződött meg elevenen emlékezetemben. Azok nem a Nagy utcán, hanem a Kis utcán sorakoztak, fel egészen a templomig, roska- dásig rakva a durvább kordován — a finomabb szaty- tyán —, és bokszbőrből készült kis és nagy csizmákkal, a sok-sok bakanccsal, férfi-, női-, gyermekcipővel asszonyoknak, lányoknak való papuccsal. Ezekre a sátrakra gondolva szinte még ma, hosszú-hosszú évtizedek messzeségéből is orromban érzem a csizmák átható, kesernyés bőrszagát. A szántói vásár rendszerint a Kis utcai Háromró- zsa csárdában fejeződött be. A tehenek, tinók, borjúk a szekerek hátsó lőcséhez, sa- roglyájához kötve bamba türelemmel vártak régi vagy új gazdájukra, s az indulásra. Gyakran a sötétedésig, mert hiszen a vásározó gazdák igencsak jól érezték magukat a Háromrózsában. A kocsmáros sűrűn térültfordult a kármentőbe, s rakta a bort, sört, pálinkát a kecskelábú asztalokra. Az eladók, vevők, kupecek áldomást ittak, csattanva csaptak egymás tenyerébe. Fejük fölött vastag füstfelhö úszott, akár egy széles, ké- kesszürke lópokróc. Hát illyen emlékek éledtek fel bennem a régi. híres szántói vásárokról. Talán azért, is melegítettek át eny- nyire, mert hatéves koromban, a betűvetés és a számok csodálatos világába való gyámoltalan belépésem előtt édesanyám egy ilyen szántói vásárban húzta fel lábamra életem első szép lábbelijét, egy pár kedves kis csizmát. Hegyi József Új helyen a miskolci Malév-Ma
