Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-06 / 4. szám

1992. január 6., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Be vagyok csapva!? Kilenc-tíz éves kölyök lehettem, fehér hajú, pufók kisangyal, amikor egy hétre a váosba vittek nyaralni, anyai nagybátyómékhoz. Jól emlékszem, a házuk nem messze volt a pálya­udvartól, ha meglátogattuk őket, mindig gya­log tettük meg az utat. Lépteinktől visszhang­zó macskaköves út volt, egy hídon is át kellett haladni, amely a rendezőpályaudvar szana­szét futó, csillogó sínjei fölött ívelt át. A nagybátyámék háza saroképület volt, forgalmas útkereszteződésben. Számomra rop­pant érdekes és furcsa módon a bejárati ajtó nem az épület falán, a két utcai front vala­melyikén volt elhelyezve, hanem a ház sarkán. Ez izgalmassá tette, emlékezetessé. Kicsi ud­vara volt a háznak zöldre festett, magas vas­rácsos kerítés mögött, dús rózsalugassal és egy láncra kötött bumfordi, loncsos szőrű, hara­gos ebbel. A ház udvar felőli részén öreg ga- rádics szolgáltatott árnyékot és rejtekhelyét, ahol nagybátyámék mindenféle lomot tároltak és ahol egy örökké szundikáló macska teljesí­tett szolgálatot, fzgalmasnak, romantikusnak ígérkezett a nyaralás, az lett volna még akkor is, ha ki se mozdultam volna a házból, udvar­ból, hiszen az örökös jövés-menés, nyüzsgés, dübörgés, csattogás, villamos-csilingelés, autó­zúgás, tülkölés, a tovarobogó járművek látvá­nya zsúfolttá, titokzatosan izgalmassá tették minden percemet. Egyébként gyakran vittek valahová, mindig láthattam valami újat. Há­rom unokanővérem volt, kettő közülük jóval idősebb tőlem, ők szívesen cipeltek magukkal, olykor még a randevújukra is. így voltam har- madmagammal például Tapolcán, ahol csóna­káztunk a tavon, majd beültünk egy vendéglő­be, zenét hallgattunk, néztük a táncoló pá­rokat és azt hiszem ittunk is, hogy mit, arra már nem emlékszem. Remekül éreztem magam. Teltek-múltak a napok. Rengeteg élmény zson-' gott a fejemben, s noha hiányoztak a játszó­pajtásaim, mégsem vágyakoztam haza, nem éreztem honvágyat. Reggelente kiültem az aj­tó elé, a lépcsőre és bámultam a környéket, az egymást űző autókat, a soha nem csilla­podó forgalmat. Átellenben egy bolt volt. Ki­rakata incselkedett velem. Egy óvatlan pilla­natban átszaladtam az úton, miután meggyő­ződtem róla, hogy egyik irányból sem jön autó. Átérvén, csodálkozva vettem tudomásul, hogy hirtelen milyen messzire távolodott nagybátyá­mék háza. Mintha nem is az út túloldalán áll­na, hanem sokkal, de sokkal távolabb, ahová csak hosszas gyaloglás után juthatok vissza. Ennek ellenére a kíváncsiság kerekedett fölül bennem, legyűrte félelmemet, s miután jól ki­bámészkodtam magam a bolt kirakta előtt, elindultam szép lassan fölfelé, mert tudtam, hogy az utcában, nem messze egy játékbolt található. Kíváncsi voltam rá. Lépésről lépésre haladtam, mindent alaposan megfigyeltem, hogy tudjam, hol vagyok. Még a legütöttko- pottabb házat is csodálatosnak találtam, min­den olyan „városias” volt, titokzatosnak tűnt, hogy nem tudtam betelni a látvánnyal. Csodá­latos autók húztak el a szemem előtt, kicsik, nagyok, láttam teherautót, taxit, tűzoltóautót, mentőt, autóbuszt, autódarut, s Isten tudja mit még. Közben észrevétlenül egyre messzebb kerültem a kiindulási ponttól. Elvesztettem az időérzékemet. Amikor pedig megálltam a já­tékbolt kirakatánál, megszűnt számomra a vi­lág: belefeledkeztem a játékok csodálatos mesevilágába, olyannyira, hogy mire végül föleszméltem, el se tudtam képzelni, hol va-, gyök? Fájdalmasan hasított belém a felisme­rés: el vagyok veszve! Olyan tehetetlennek, elhagyatottnak éreztem magam egyszeriben, hogy sírva fakadtam. Egy idős néni kezdett el faggatni, mi baj, aztán kézenfogott és elindul­tunk csak úgy, találomra. Hamarosan meg­pillantottam az ismerős házat. Szívemről, mintha kő gördült volna Je. Kitéptem a kezem a néni kezéből és beviharzottam a konyhába; ahol éppen reggelizett a család. Csodálkozva néztek rám. Nehezen tettem túl magam a tör­ténteken, többé nem kóboroltam el, bármilyen) erős volt a csábítás. Olyan félelmetes, nyo­masztó volt akkor az a rámtörő érzés: el va­gyok veszve! Jóllehet, nem tévedtem el, úgy jutottam el egyik lépéstől a másikig, hogy mindvégig tudtam, hol vagyok, mégis egyszer­esük, hirtelen mintha gödörbe zuhantam volna, elveszettnek éreztem magam, s hasított belém a jeges félelem. És most, ugyanúgy a villámcsapás erejével hasít belém a tudat: be vagyok csapva! Szorongató, nyugtalanítóan rossz érzés ez, mint volt ama gyerekkori, hajdan. Tulajdon­képpen miről is van szó? Hiszen abban a megváltozott társadalomban élek, amit én is akartam, amiért azt az átkos régit többé-ke- vésbe közösen, közös akarattal megváltoztat­tuk, azt a gyűlöleteset eldobtuk és ezt az újat, ezt a remélhetően, de mégsem olyan egyér­telműen jót a maga ellentmondásaival meg­valósítani igyekszünk a magunk ereje, tehet­sége szerint, kínkeservesen, egymással torzsal- kodva, sokszor talán köpködve, ütve, rúgva egymásba-egymásra, elkerülhető és elkerül­hetetlen sebeket osztva és elviselve. A rohamo­san romló életszínvonal, a nagy anyagi nehéz­ségek, a szinte már elviselhetetlen terhek, a saját jövőm kilátástalansága éreztetik velem úgy: be vagyok csapva!? Nem hiszem, hogy csupán erről lenne szó, mindig ostobaság­nak tartottam e marxi axiómát: A lét hatá­rozza meg a tudatot, másról, többről lehet szó talán. Sajnos lélekölő, bénítóan rossz érzés ez, tehetetlenül állok vele szemben. Hiszen valójában az enyéim kezében van a hatalom, az ellenzékiek is a mi embereink, közülünk valók. Az általam és a hozzám hasonlók által megválasztottak ülnek mindenütt a hatalom székeiben, s van azok kezében a gyeplő, aki­kében van most és a mi akaratunkból lesz a jövőben is remélhetőleg. A pártvezetők, a mi­niszterek közül többen, s nem kevesen a hon­atyák személyes ismerőseim, mondhatni az én „bandámból” valók, személyes közöm, közünk kell, hogy legyen ehhez az egészhez. Hihető­leg ők, ott fenn nem változtak meg egyik pil­lanatról a másikra, ugyanazt vallják, amit ed­dig, s ugyanúgy tesznek, csak nagyobb hatás­fokkal, mint eddig nemes eszményeink világító fényénél. Miért hát ez a tolakodó, rossz ér­zés? Volna valami, amit én nem veszek észre, amit én már nem tudok követni sem ésszel, sem érzelemmel? Végképp elszakadt volna egymástól a fent és lent? És bár én továbbra is drukkolok, szorítok az egyre gyérülő számú közönség soraiban, a lassan ellendrukkerekké válók körében, de talán már függetlenül a meccs eredményétől is, azt fogom érezni, hoqy: be vagyok csapva? Fecske Csaba Áruházakból, üzletekből shopok Régi adó - új köntösben Átalakulnak a kirakatok Az egyik felirat még a régi világból maradt ránk, a másik már teljesen új, a megváltozott kereskedelmi viszonyokat tükrözi a miskolci fűutcán. Sorra újulnak meg a portálok, a be­járat fölé, mellé új nevek kerülnek fel, egy­szerűen átalakulóban van a miskolci belváros. Olasz és osztrák tulajdonosok, flamand pék­ség, balkáni étterem, angol ékszerbolt, holland biztosító, mindezek már megszokottan hozzá­tartoznak az utcaképhez. Ami még ennél is fontosabb, gazdagodik, színesedik a kereske­delmi és a szolgáltatói kínálat Borsod-Abaúj- Zemplén megyében. Ez a folyamat, ha kisebb mértékben is, de egyre inkább jellemzi me­gyénk többi településeit, városait, nagyobb községeit is. Egyelőre a régi feliratok még megférnek békésen az újakkal, azt azonban csak reméljük, hogy a szépülő kirakatok, üz­letek feliratait is mind nagyobb igényesség­gel készítik majd el a megrendelő tulajdo­nosok.- nagy j - laczó j ­Mitől függ az önadózás mértéke? Az adó mértéke több té­nyezőtől is függ. Egyrészt a művelési ágtól, vagyis attól, hogy az adott föld szántó, kert, gyümölcsöskert, gyep, illetve nádas-e. Másrészt függ a föld minőségétől is, amit az aranykorona-érték fejez ki. A legtöbb adót a szántóföldek után kell fizet­ni. Tíz aranykoronáig adó­mentes a föld. A fizetendő tétel 40 aranykorona-értékig folyamatosan emelkedik, és 40 aranyikoronánál éri el a maximumot. Ezen felüli az adózó az aranykoronánként és hektá­ronként 82 forintot fizet. Ez 40 aranykorona esetén, éves adóban hektáronként 3280 forintot jélent. A szőlő- és gyümölcster­melésre szolgáló területeken az adómentes mérték 24 aranykoronáig terjed, s a legjobb földeknél 48 arany­korona felett 48 forintot kell fizetni hektáronként és aranykoronánként, A 48 aranykoronás föld után fize­tendő évi adó hektáronként 2304 forint. Azok a művelési ágak, amelyek a telepítés után csak hosszabb időszak eltel­tével hoznák hasznot, műve­lési ágtól függően 1-től 10 évig terjedő ideiglenes men­tességet élveznek. Gyep és nádas esetén szintén 10 aranykoronáig terjed az adómentes sáv. Ebben a művelési ágban is fokozatosan emelkedik a fi­zetendő adó mértéke. A leg­magasabb fizetendő adó, 28 aranykorona felett hektá­ronként és aranykoronán­ként 12 forint. Ez 28 koro­na esetén évi 336 forint fi­zetését jelenti. Az úgynevezett háztájinak minősülő nagyságú 0,6 hek­tárnál kisebb földekre nem kell adót fizetni. A törvény kedvezményeket biztosít egyes tulajdonos rétegnek is. Három évig mentesülnek az adó megfizetése álöl azok a gazdák, aWk 1990. január 1-itől a személyi jövedelem- adó törvény szerint egyéni mezőgazdasági vállalkozásba fogtak, illetve önállóan gaz­dálkodnak. Ezen túl a föld­adó fizetésére kötelezett ma­gánszemélyek a földadó ősz- szegét bizonyos feltételek megléte esetén levonhatják mezőgazdasági tevékenysé­gük után befizetett jövede­lemadójukból. (MTI-Press) P. P. megfizetniük a mezőgazda- sági kistermelőiknek. Itt fon­tos az a kitétel — amiről szintén a törvény rendelke­zik —, hogy az adót nem a föld tulajdonosa, hanem an­nak használója fizeti. Az adóhaltóság az 1993-na ké­szülő adóbevallási íveket már úgy fogja készíteni, hogy külön helyet ad a földadóval kapcsolatos ada­toknak is. A földadó fizetése és meg­állapítása az úgynevezett önadózó rendszer szerint történik majd. Ez azt jelen­ti, hogy az adófizetőnek ma­gának kell majd meghatá­roznia, hogy -milyen adót kell fizetnie az általa meg­művelt föld után, s ez alap­ján teljesíti majd adófizeté­si kötelezettségét. A földadó megfizetésének szabályairól Vámosi Nagy Szabolcsot, az APEH illeté­kes osztályvezetőjét kérdez­te az MTI-Press munkatár­sa. — A törvény 1992. janu­ár 1-jétől lépett hatályba. Ez azt jelenti, hogy a mezőgaz­dasági kistermelőknek való­jában csak 1993 elején kell majd érdemben foglalkozni­uk a földadóval. Az Ország- gyűlés által elfogadott sza­bályozás úgy rendelkezik, hogy a földadót a személyi jövedelemadó bevallásával és fizetésével együtt kell majd bevallaniuk, illetve Annyira azért nincs hideg, hogy az ilyen tüneményes kis ölebbel ne merészkednének le az utcára égy kis dél­utáni sétára, ami egyformán jót tesz a csöpp jószágnak és a gazdinak is, s ha a kutya rövid pórázon van, ha még oly kicsi is, az helyénvaló. A nézelődés viszont a hasonló módon tartott gazdinak sem tilos. Minden eladó!... Eladó a gyár, a ház és a szerelem. 'Minden eladó! Csak egy ,a kérdés, milyen áron és ki látja előnyét, vagy kárát. Árulják a Dimag Rt. üzemrészeit, a Dimávag műhe­lyeit, a volt megyei pártház helyiségeit és árulnak min­dent. Csak vevő legyen rá, lehetőleg külföldi tőkés, aki valutával fizet. Magyar lányokat láthatunk az RTL hold­tévé Tutti-frutti műsorában, ahol könnyedén, márkáért vetkőznek, és boldogok is lehetünk, hogy hazánkat ilyen gyönyörű, meztelen keblek képviselik. Miskolcon, és a megye nagyvárosaiban nincs engedé­lyezett nyilvánosház, sőt még álcázott masszázsszalon sincs, amely hasonló szolgáltatást nyújt, ellenben vannak újságban hirdetett telefonszámok, amelyeket ha felhívunk - azonban csak a gazdagabbak tehetik — csinos höl­gyek „félreérthetetlenül" több ezer forintos órabérért házhoz mennek, hogy bármilyen korosztályú Ádámok vé­rét megmozgassák. Miskolc munkásváros. Sajnos, az utóbbi időben meg­szaporodott a munkanélküliek száma, akik nem gondol­hatnak ilyen gyönyörökre, és örülhetnek, ha hét végén krumplipaprikást ehetnek. A kereskedelemben még mindig a kárt okozó bürok­rácia él. A Búza téri piacon paprika-, paradicsom- és egyéb zöldséghegyek tornyosulnak, de ha romlik a kész­let, akkor is kitartják az árát, és leárazás helyett inkább e kukába, vagy a Sajóba öntik. Ki érti ezt? Vagy mégsem lehet mindent eladni?! Imreh József December végén az Or­szággyűlés új törvényt fo­gadott el a földadóról. Az elfogadott törvény megszün­teti az eddigi különbséget a mezőgazdasági nagy- és kis­üzemek földadó-ikötélezettsé­■gében, vagyis egy egységes és szektorssmlleges földadóra 'tesz kísérletet. Ez azt jelen­ti, hogy a nagyüzemek ezen­túl több, a kisüzemek pe­dig kevesebb adót fognak fizetni földjeik után. Először — 1993-ban

Next

/
Oldalképek
Tartalom