Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-20 / 16. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1992. január 20., hétfő Ongai bemutatkozás Egyre több olyan kiállításról kapunk hírt, ahol eddig ismeretlen, és főleg nem Kossuth-, Munkácsy- stb. díjas művészek mutatkoznak be, hanem helyi alkotók pusztán kedvtelésből született, gyakran szemérmesen eltitkolt képei kerülnek a paravánokra. Ilyen tárlatnak adotthont az ongai művelődési ház is, ahol január 13-tól 24-ig hat alkotó összesen ötvenhét festménye, grafikája, akvarellje, textilnyomata látható. Korábban is rendeztek már ezen a helyen kiállítást, de ez az első alkalom, hogy az ongaiaknak ongaiak mutatkoznak be. Névsor szerint: Forgács Gyuláné nyugalmazott rajz szakos tanár, Kovács György tanító, Kovács Zsolt történelem-rajz szakos tanár, Laczkó József karbantartó, Laczkó László, a miskolci Avasi Gimnázium rajz tagozatos tanulója és Nagy Attiláné Mészáros Andrea földrajz-rajz szakos tanár. (fg-dk) Időutazás tolószékben (MTI-Panoráma) - A legnagyobbnak tartott angol fizikus, Stephen Hawking professzor ötvenéves. Valószínűleg a világon is egyedül áll teljességre törekvő idő- és világegyetem-elméleti kutatásaival, főképp azért, mert eredményeit igen népszerű formában közli a nagyközönséggel. Híres könyve, „Az idő rövid története" eddig 690 ezer példányban kelt el Nagy-Britanniában, 158- ik hete van a bestseller listán és Steven Spielberg, az Oscar-díjas amarikai rendező cége nemrég filmet is készített belőle. A bemutató Los Angelesben lesz, még ebben a hónapban. A Newton egykori cambridge-i tanszékét megörökölt Hawking professzor azonban aligha utazhat el a bemutatóra. Húsz éve tolószékhez van kötve. Isten áldotta tudomány os tehetségéhez ugyanis szörnyű betegséget, mozgatóideg-sorvadást mellékelt a sors. 1985 óta beszélni sem tud. Az íráson kívül egy számítógépes beszédszintetizátorral érintkezik a külvilággal közvetlenül, számos más kommunikációs eszközzel, motorral és szerkezettel fölszerelt tolószékéből. Harmincéves volt, amikor a súlyos kórt megállapították, s az orvosok még néhány hónapnyi életet jósoltak neki. Orvosszakértők szerint az azóta eltelt húsz évet különlegesen elszánt, erős egyéniségének és ellátása példás szervezésének köszönheti. A „világegyetem urának” is becézett angol tudós, a mindent felölelő szuperelmélet megtalálásán fáradozva, 1974 óta a gravitációval és a nagy tömegű testek jelenségeivel foglalkozó Einstein- féle általános relativitáselmélet és a másik huszadik századi fizikai sarokkő, az elemi és végtelenül kicsi részekkel foglalkozó kvantumelmélet összeházasításával kísérletezik. Ennek egyik legfrissebb mellékterméke az a sokak számára kiábrándító megállapítás, hogy az időutazás lehetetlen. („H. G. Wells bizonyára forog a sírjában erre a hírre” - írta a The Daily Telegraph című brit lap.)- Úgy tűnik, valamiféle kronológiavédelmi ügynökség rejtőzik a rendszerben, amely minden irányban megvédi a mindenséget a történészek támadásától. így aztán arra sincs lehetőség, hogy nyomtalanul eltüntessük ellenfeleinket, egyszerűen éltévé láb alól néhány évtizeddel vagy évszázaddal korábbi őseiket - állítja Hawking professzor. Az időutazás álmából való rideg felébresztésért Stephen Hawking egy ígérettel kárpótol: úgy véli, nemsokára megtalálható lesz a világ minden jelenségét egységesen megmagyarázó „mindenelmélet”. Igaz, ez sem jó hír mindenkinek, hiszen a professzor szerint utána már nemigen lesz szükség elméleti fizikusokra... M. Gy. „Varázslevéllel” Erdélyben Búcsú a cigarettámtól A pécsi székhelyű Magyar-Román Baráti Társaság sikeres erdélyi könyvakciójáról az Észak- Magyarország című lap szilveszteri számában adtunk hírt. A misszió nyomán sokan és sokféle kérdést tettek fel, melyekre a társaságunk lapja a nemrég megjelent számában igyekezett választ adni. Többek között arra is, hogy mi állt a budapesti román nagykövetség levelében, amelynek „láttán minden kapu kinyílt és minden sorompó felemelkedett?” (A „varázs” szó természetesen a levél hatására vonatkozik.) Az országhatárnál a román határőrség parancsnoka soron kívül fogadta a társaság elnökét és a konvoj nagyváradi kísérőjét. Hellyel és frissítővel kínálta meg őket, s udvariasan érdeklődött a misszió úticélja iránt. A budapesti román követség levelének elolvasása után csodálkozva jegyezte meg: „De hiszen Pécsett nem is élnek románok!”- Valóban nem, hangzott a helyeslő válasz, ám a történelmi helyzet úgy adta, hogy ebből a városból indult el a magyar-román megbékélés gondolata, a magyar-román barátsági mozgalom. „Nyilván a forradalom után...” - Nem, mondották a pécsiek, még 1988-ban! Elbúcsúzáskor mondta a vámőrség parancsnoka: „Egész Romániának tudnia kellene erről a társaságról!” (Talán, ha egy kicsit több ideje lett volna a küldöttségnek, mindjárt be is léptették volna a parancsnok urat a társaságba.) Mindezek után a román vámőr már csak azt ellenőrizte, hogy a könyvrakományon kívül nincs-e más a kamionban. Nem volt! Hazafelé is segítségükre volt a nagykövetség levele. A küldöttség ugyanis az erdélyi barátaiktól jelentős számú könyvet kapott a pécsi román könyvtár megalapításához, de ezek kivitelére semmiféle hivatalos papírjuk nem volt. A „varázslevélnek” köszönhetően azonban akadálytalanul jutottak át a határon. Az Erdélyből hozott mintegy 250 kötet, jeles román írók és költők magyarra fordított művei alkotja a maga nemében egyedülálló pécsi román könyvtárat. A társaság 1991. december 19-én nyitotta meg a Lenau-házban a román könyvtárat. A budapesti román nagykövetség képviseletében Octavian Olteanu kulturális és sajtóattasé avatta fel a könyvtárat magyar nyelvű köszöntővel, majd átadta a követség könyv- és képajándékát a társaságnak. A felkért könyvtáros vállalta, hogy a havonta tartott rendezvények alkalmából kiadja az olvasnivalókat az érdeklődő tagjaink és barátaink számára.- Iglói Gyula a társaság miskolci tagja Volt nekem egy kedves cigarettám, a szűrő nélküli Symphonia, amelyet egyesek nem átallották simának, meg mezítlábasnak csúfolni, s azt állítani róla, hogy - ugyanúgy mint a többi, káros az egészségre. Én, ezeken a rosszhiszemű vádakon bölcsen - mint pipafüst mellett szokás - csak mosolyogtam, nagy élvezettel eregettem karikáit, s ha valaki büdösnek tariotta, védelmembe vettem az angol inas szavaival, mondván, hogy az nem a Symphoniára, hanem a Kossuthra vagy az 5 éves tervre vonatkozott. A gyengébbek kedvéért, illetve azoknak, akik valamilyen okból nem olvasták még tőlem a történetet, röviden elmondom. Valamikora létező szocializmus hajnalán, egy magyar kormányküldöttség kint tárgyalt Angliában, ahol - amint a diplomáciai képviselőket szokás -, minden földi jóval ellátták őket. A küldöttség tagjai - munkás származásúak voltak még akkor többnyire - ha igaz -, csak ezeket a nálunk kapható cigarettákat ismerték, az volt a zsebükben, s amikor a feketekávénál az ángliusok szivarra gyújtottak, ők is elővették a maguk Kossuthját, 5 éves tervjét. Ekkor történt, hogy az inas, aki még soha semmilyen körülmények között nem szólalt meg felszolgálás közben, most riadtan megállt az ajtóban és tárcával a kezében földbe gyökerezett lábbal imigyen szólott a pöfékelő társasághoz: „Elnézést kérek uraim, de szabadjon megjegyeznem, hogy itt valahol ég egy kutya!” Ismét csak a gyengébbek kedvéért - sejthető volt, hogy az égő kutya bűzét a magyar cigaretták terjesztették az angol kormánytárgyalóban. Nos, az én szűrő nélküli Symphoniám esküszöm, nem volt ilyen büdös. Én legalábbis nem éreztem annak. Sőt, mint megrögzött bagósnak az volt a véleményem, mondjon ki mit akar, nekem ez a cigaretta kedves, nem köhögöm tőle, sőt ha valamilyen okból - mert elfogyott, vagy (láncos volt a társaság - és másra kellett rápipálnom, akkor mindig elmondtam egy másik történetet is, amelyben a füstszűrő mögött fellépő vasalóhatás, meg a szűrőből elszabaduló mikroszkopikus szálacskák rákkeltő hatásáról is szó volt, s bizonygattam, hogy ezeket a fojtó hatásokat az én Symphoniám bizony nem kelti, hanem ellenkezőleg. Ha valamilyen más cigaretta - a fentebb említett okoknál fogva ilyen hatást éréi nálam, alig várom, hogy rágyújthassak az én egyszerű, valóban nem sok gonddal és még kevesebb munkával előállított Symphoniámra, mert az kinyitja a tüdőmet, elmulasztja köhögésemet, s mindjárt szebbnek látom a világot gyönyörű kék - no, legyen kékesszürke, de csak az utóbbi időben lett ilyen-» füstje mögül. Meg aztán, most megmondom őszintén - mostmár úgy is mindegy, hiszen búcsúzunk - én annak a feliratnak sem hittem, ami éppen a Symphoniára került a legnagyobb betűkkel. Mármint, hogy „A dohányzás káros az egészségre!” Nem hittem, mert nem volt körülírva pontosan, hogy milyen dohányzásról van szó, s tudva levő, hogy ebben a dologban is igen nagy a pluralizmus, meg az is tudott, hogy a dohányosok között ősidők óta többpártrendszer van - minek hát ez a személyiségi jogokat korlátozó felírás. Szóval nem hittem, legfeljebb úgy fordítottam a dobozt, hogy ne lássam mi van ráírva. Azon az állításon pedig, hogy minden cigaretta perceket vesz el az ember életéből, harsányan röhögtem, hiszen amennyi cigarettát én elszívtam, akárhány perccel szoroznám be, nekem már rég a föld alatt kellene szagolnom az ibolyát - helyesebben a Symphoniát, merthogy mind ez idáig nyilván ott is ezt a fajtát választottam volna. Most már sajnos nem választanám. Nem azért, mert mint megrögzött Symphonia-szívót egyszerűen lenéztek a flancos, mindenféle külföldi szivarokat szívó kocadohányosok, akiknek a véleményére eddig sem sokat adtam, hanem azért, mert most iszonyúan felvitték az árát. Egy csomag Symphonia ára - szabadáras lévén - 43-44 forint. Ennyiért pedig én nem kompromittálom tovább magam. Gyöngyösi Gábor „Nincs cserepes tanyám..."- Etűdök a kárpótlás időszakában A jómúltkorában tapintatos hang figyelmeztetett a rádió vallásos műsorában, nehogy elfelejtkezzünk kárpótlási igényeinket bejelenteni, mert közeleg a határidő, s december 16-a után „aki bújt, bújt aki nem, nem...”, az ipi- apacs szabályai itt is érvényesek lesznek. Mint a 45-ös választások idején a szoedemek plakátja, amely igencsak sürgette döntésemet, mert szinte fenyegető stílusban jövendölte meg a választás utáni utóéletemet, mondván: „Választás után aztán ne nyavalyogj!" . íme most itt lenne az alkalom, hogy az ősök földjét visszaszerezzük, de én ezzel nem élhetek; családi birtokaink hajdanán elaprózódtak Kis- és Nagy-Majtény, Tolcsva és Pacsér határában elterülő feudumok több generáción keresztül elidegenedtek családunk tulajdonából, s még a nemesi előnevek használatára sem kerülhet sor. Egyenrangú cívisek vagyunk a köztársaság keretei között. Nincs cserepes tanyám... bús melódiájából az a töredék is igazságmozzanatot tartalmaz, hogy Kőből a nyoszolyám... s talán ezzel még lehetne valamit kezdeni a kárpótlás ürügyén. Mert bizony, kőből volt a fekhelyem az ominózus 1945-ös rendszerváltás idején, amikor Kisbárapáti (?) - Törökkopány közelében egy kirgiz etnikumú tovaris Davaj bisztra! udvarias megszólítás után egy Csepel gyártmányú férfikerékpárom „kölcsönkérte”, mert sürgős mehetnékje volt Azsdu Berlinül, hátha hamarabb odaér, mint a T- 32-es monstrummal. Kértem volna tőle átvételi elismervényt, hátha úgy hozza a sors, hogy egykoron azt beválthatom, mint a nagy világégés kárvallottja. A malenki robot országos méretű mozgalomnak csak a szele csapott meg; huzamosabb ideig nem korlátozták személyes szabadságomat, nincs miért kérnem nyugdíjkiegészítést. De hogy el ne bízzam magam, én is fennakadtam a hálón. Gyalogszerrel araszoltunk hazafelé, úgy 250 kilométer hosszban Dél-Dunántúl- tól a Tisza partjáig. Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza! A Margaréta-akció eltérített eredeti útvonalunktól, és ahol átlósan közlekedhettünk volna, onnan a hadműveletek rákény- szerítettek a pitagoraszi tétel alkalmazására. Átfogó helyett a két befogót kellett végigjárnunk, s így keveredtünk a kecskeméti repülőtér közelébe. Az őrszem, aki már nem Ital- berdókat kiabált, mint Petőfi korában, csak röviden Sztoj-t kiáltott, feltette ugyan az obiigát kérdést: Kuda igyitye? - de a választ nem várta be. Beinvitált az orosz ember táglelkűségére jellemző kedvességgel a repülőtéri kaszárnya épületének egyik elhagyott traktusába. Ki gondolta volna, hogy már ott kezdődött az „új emberré nevelésünk”? Alkotómunkát kellett a parancsra önként végeznünk; a halomnyi törmeléket kellett egyik teremből áthordani a másikba, hogy majd a nyomdokainkban járók, ha azok is útjába kerülnek a felszabadító seregnek, visszahordják az előbbi helyére a szemetet, siltet, mert a munka nemesít. Munkaszolgálatos tevékenységünk szerencsére nem tartott sokáig; midőn őrizőnk az ember temészetes szükségletének kielégítése céljából félre, dolgát végezni látótávolságon kívülre somfordáit, ablakon keresztül távoztunk, és számunkra alig két- órai próbatétel után megszűnt a malenki robot. Nincs mit számonkérni; nem kérhetek kárpótlási jegyet, minden változik körülöttem, csak a tanácselnök és a nyugdíjam marad. De ismerőseim körében volna ok a kárpótlásra. Kutatgattam annak idején az 1945-ös rendszerváltás gazdasági és társadalmi változásait. A Lenkey-birtok egyik bérlőjének bejelentése között nyolcadívre szakított kockás papír akadt a kezembe a levéltári iratok között. Cirillbetűs dokumentum adja hírül annak, akit illet, hogy a hadisarcot begyűjtő lityinánt igen akkurátus ember lévén, átvételi elismervényt adott ál a 40 darab juhról, melyet- nem fajfrissítés céljából rekviráltak a birtok bérlőjétől, hanem a sereg élelmezésének érdekében a község 400 juha megtizedeltetett, a magántulajdon sérelmet szenvedett. Na, ezzel az adalékkal már lehetett volna kezdeni valamit a kárpótlási kampány keretében, de úgy hallom, hogy a szovjet-magyar tárgyalások a környezetvédelmi jóvátétel és a katonai létesítmények ügyében a nu 11 - szaldó felé tendálnak.'S mostanság a hagyomány feledésbe merül, lassan elfogynak a juhok, s azok száma is megkevesbedik, akik még így énekeltek: „Hozz’ ki babám, szűröm baltán), / Hadd menjek a nyájam után!”. * Volna jó oka annak a borsod- szentgyörgyi (Disznósd) gazdának is kártérítést követelni, akinél 1960 télutóján ecseteltük a kollektív gazdálkodás „áldásait”. Mint a népnevelő brigád tagjait, a tanóra kellős közepéről rendelt ki a felsőbb hatóság a nyakaskodó parasztok közé, hogy mihamarabb „új barázdát szántson az eke”, és próbáljuk az agitáció teljes fegyvertárával jobb belátásra bírni azokat, akik már lövészárkot ástak az Isonzó völgyében, utászcsizinájuk beleragadt az ukrajnai sártengerbe, és első kézből szereztek egy életre szóló tapasztalatot arról, miképpen kell kanál nélkül elfogyasztani a répalcvcst vagy hogyan kell inni a befagyott kulacsból. Hatástalannak bizonyullak a munkásmozgalmi szemináriumon szer- zett ismeretek, mit sem ért a góthai program, a razlivi kunyhó, az áprilisi tézisek, a kolhozgazdálkodás távlatainak felcsilíantása; az ideológiai „petárdák” csütörtököl mondtak. Aztán a nagyokosok az ultima ratio-hoz fo- lyamodtak, ha nem megy békés eszközökkel, tudnak ők keményebbek is lenni. A szentgyörgyi birtokok is beszálltának a közösbe, de egy emberöltő után a kazlakat itt is Csáki szalmájából kazlazták. Itt bőven lesz dolga a postásnak, aki a kárpótlási jegyeket hordja! Valahol a Hejő mentén az ötvenes évek elején kisajátították a ref. egyházközség iskoláját és a parókiával határos telket. A gyülekezet lelkésze nem tanúsított ellenállást a verdikt ellen; engedelmeskedve a világi hatalmasság előírásainak, mert akkor már a megkaparintott hatalom birtokában úgy godolták, hogy egyedül maradtak a porondon, s ítélhetnek elevenek és holtak felett az apparátus esinovny ikjai. A lelkek pásztora „Ad rei memóriám”, a dologra emlékeztetendő, bádogdobozkába cédulát rejtve jelezte az eseményt az utókornak. A cédulára csupán ez íratott föl; „Ez a telek a .... ref. eg yházközség tulajdonátképezte 1950-ig!”. Nyugodott volna az üzenet békében, ha egy jó kijáró képviselő nem szorgalmazta volna az iskola újabb szárnyának a megépítését. A fundamentumot ásó munkások már az első ásónyom után kifordították a bádogszelen- cét, s az üzenet napvilágra került. Az „államellcnes” üzenet szerzője után nem kellett sokáig nyomozni; a nyomok a parókiához vezettek, s az ügy tisztázása már békétlenebb hivatalban történt. De ránkférne ennyi próbatétel után a kárpótlási jegyek mellett a lélek, az egész magyar nép lelki kárpótlása is! Nemesik Pál
