Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-18 / 15. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1992. január 18., szombat Utazzon a Francia-Riviérára! Az ÉSZAK és a közös rejtvénypályázata Idegenforgalmi rejtvénypályázatunk immáron 43. alkalommal jelentkezik. Rejtvényünket továbbra is azoknak szánjuk, akik ismerik vagy szeretnék megismerni Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, s ugyanakkor szeretnének világot is látni. Rejtvényünk szponzora ezúttal is a Miskolc, Széchenyi u. 3-9. sz. I. emeletén található (Pátria-ház) Sony Center Shoop üzlethelyiségében működő Nívó Tours Utazási Iroda. A megfejtéseket az üzlethelyiségben elhelyezett dobozba kell bedobni a nyitvatartási idő alatt (szombaton 9-12 óra, hétköznap 9-17 óra) január 23-án, pénteken 14 óráig, majd ezt követően még további három héten át ugyanígy, hiszen a Nívó Tours 5 játékhetet vál 1 alt rejtvény ünk szponzoraként, az alábbi, korábbi rejtvényeinktől némiképpen eltérő feltételekkel: A Nívó Tours a helyes megfejtők között 5 egymást követő pénteken 5 darab díjtalan, 5 napos Francia-Riviéra (Monte Carlo, Nizza, Cannes) autóbuszos utat sorsol ki. Az összesen 25 nyertes azonos időpontban egy autóbusz- szal utazik közös csoportként, 1992. áprilisában a Riviérára. Ahhoz azonban, hogy valaki bekerülhessen a 25 fős csoportba, vagyis, hogy részt vehessen helyes megfejtőként a sorsolásokon, amikor a lapunkból kivágott és kitöltött szelvényt bedobja, a Nívó Tours Utazási Irodának a helyszínen szelvényenként (!) 50 forintot kell fizetni. Vagyis: a Sony Center Shoop üzlethelyiségében elhelyezett dobozba csak azok a szelvények kerülhetnek be, amelyek után darabonként 50 forintot fizetnek a rejtvényfejtők. Itt levágandó! E heti feladatunk: Melyik abaúji községben áU a fotónkon ' látható hajdani püspöki nyaraló, amely ma női szerzetesrendhez tartozó nővéreknek ad otthont. Megfejtés:................................................................................ A megfejtő neve: .................................................................... L akcíme:.................................................................................. = TÉKA == Vincze Csaba: Kilencedik ecloga Egyáltalán nem kell csodálkozni rajta, ha az olvasónak ismerősebben cseng a néhány hete megjelent verseskötet címe, mint szerzőjének neve. A Kilencedik ecloga egyértelműen Radnóti Miklósra utal - az egész kötetet az ő emlékének szentelte Vincze Csaba. Rövid életrajzából megtudhatjuk: 1971-ben született Miskolcon. Alig volt 20 éves, mikor versei először jelentek meg nyomtatásban. A miskolci Új Bekezdés Irodalmi Alkotócsoport és Művészeti Egyesület antológiájában, a Szemetekbe bújok című kötetben kapott helyet jó néhány verse. Az egyesület rögtön az antológia után újabb vállalkozásba kezdett. Az Uj Bekezdés Könyvek sorozatban adják ki legtehetségesebb tagjaik önálló köteteit. Ennek lett első tagja Vincze Csaba könyve. Az, hogy az egyesület tagjai őt választották elsőnek, már önmagában minősít. Most közreadott harmincnyolc versének többsége meg is felel az ez alapján támasztható követelményeknek. Csöndes, kiáltani is csak fájdalmasan halkan tudó helyzetek, érzelmek és hangulatok vonulnak előttünk sorról sorra, versről versre. Túl a kifejezetten Radnótinak szentelt verseken a mának és a máról írott „hangulatjelentések” vagy a ritka „szerelmes” sorok mögött is ott húzódik a bánatnál is sötétebb, az út végét jelző hiábavalóság. A kifejezetten könnyű szórakozásra vágyókat valószínűleg nem kell figyelmeztetni, nem ez a könyv az, amit keresnek - hiszen a verseknek amúgy sem ők jelentik a törzsközönségét. De mégis meg kell jegyezni: a kötet minden lapjáról sugárzik a halványkék, átlátszó szomorúság. Hiányoznak a fiatal szerzőre egyébként oly jellemző szójátékok vagy ha találunk is egyet-kettőt, az csak - szomorújáték.-k -n Egy Kft-vel kevesebb Téli álomban a zenekar Már majdnem el is felejtettem. Pedig már egy hónappal előtte tiszta egy készülődés voltam. Még tavaly nyáron Bornai Tibor a Kaláka folkfesztiválon mint a Baba-Yaga billentyűse felelőssége teljes tudatában jelentette ki beszélgetésünkkor, a KFT zenekar nem szűnt meg létezni, csak egy ideig nem nagyon lépnek fel. November végén aztán látom a plakáton, hogy a tízéves fennállását ünneplő KFT jubileumi koncerten kíván erről az eseményről megemlékezni a Közgázon. Ez volt a plakát bal oldalán. A jobb oldalon meg az, hogy az ünnepi koncertet követő napon ismét fellép a KFT ugyanott, csak éppen abból az alkalomból, hogy elbúcsúznak a közönségtől. Nyilatkozatok itt-ott, a legutolsó a tévében négy szereplővel, egy riporter, három zenész. Laár András sehol (biztos írjaahorosz- kópot Szikora Robival). Lengyelffi Miklós nem szól semmit, Bornai Tibor azt mondja, ők már a zenekarral elértek oda, ahova elindultak, nincs értelme az együtt maradásnak, úgyis csak önmagukat ismételnék. Márton András enyhít egy csöppet, szerinte a zenekar csak téli álomra hajtja a fejét, ami korántsem jelenti azt, hogy február végén vagy március elején kimásznak a barlangból. Arról valahogy nem beszélnek, hogy ők unták meg Laár Andrást vagy éppen fordítva, mert a nyilatkozó trió éppen elindult valahová a Baba-Yagával, csak a gitáros-énekes nincs benne a képben. Pedig ez is érdekelheti a rajongókat. Azok pedig vannak egy páran. A Közgáz előcsarnoka nem is olyan picurka, de elég nehezen férünk el egymástól. Többen nem érkeztünk üres kézzel. Boldogok a szerencsések, akiknek olyan walkman-jük van, ami kicsike beépített mikrofonnal van ellátva. Többek között nekem is van. Nyugtatgatom háborgó lelkiismeretem, nincs a jegy hátán, hogy nem szabad, másrészt, két év múlva ez már muzeális értéket fog képviselni a minőségtől függetlenül (itt, ebben a zárójelben jegyezve meg, nem is lett olyan rossz), tehát illegalitás kizárva. A kezdés persze csúszik. Közönség türelme végtelen, összetétele vegyes. Visszaidézgetem első miskolci fellépésüket- van időm - ’81 telén, amikor Laár András, közeledvén Miklós napja, legalább háromszor futott előre a Vasas művközpontban a színpad szélére széttárt karokkal, hogy „Ekkora puszit küld a Télapó!”. Akkor nyilvánult meg először költőként is, halhatatlan négysorosa emígyen hangzott: „Lócán ül az ülepem, Ülepemen vágás, Én vagyok a kubikus, De nem megy az ásás.” Nagy nehezen elsötétül a színpad, megjelenik a zenekar, utoljára fehérre festett arccal, a Police-ból már annyira (akkoriban) megcsodált basszusbőgővel. Bornai számol. Vissza. Kilencvenegytől nyolcvanegyig. Indulnak az Elmúltak az ünnepek-kel. A közönség ekkor még inkább csak számok után ünnepel. Ez nem is csoda. Túl sokan vannak még húszon innen vagy azon épphogy túl, a nyolcvanegyes KFT nekik már csak történelem az akkor velük együtt feltűnt magyar újhullámos vonulattal - GM 49, Fórum - egyetemben. Hallgatom a számokat. Ezek a srácok tudnak egy nagy titkot. A magyar könnyűzenei befogadó azért szereti a nyugati zenét hallgatni, mert nem érti a szöveget. Laárék ezt felismerve bőszen elkezdtek énekelni a semmiről. Virágos rétek, kék felhők, meg ezek ellentéte helyett énekeltek a teáról példának okáról, amiről köztudott, hogy „A tea jó dolog, könnyen párolog és illatos az illata”. A kezdeteket követően meg is érdeklődtek tőlük nagy nyilvánosan, miért nem írnak a szerelemről. Erre kisvártatva megszületett az Elizabeth, aki tudatosította Laárral, hogy „Vagy ha szépek és okosak is egyben, nem állnak szóba velem”. Zúg a taps szépen, de a zömmel tinikből álló tömeg csak akkor lendül bele, amikora zenekar, ígéretéhez egyáltalán nem híven a program végeztével ismét kijön, és immár lemosakodva előadja mindazt, amit csak másnap adott volna elő. Meglévő illúzióin1 kezdenek szertefoszlani. A bábu vagy azután nem sokkal kellett volna abbahagyni, de nein hagynak visszafiatalodni röpke tíz évet. Zú-; dúl a Gázgyár, az Elizabeth, az Afrika, hí' nentől aztán már a közönség is énekel- Örülnek, hogy végre felismernek valamit. A négyek fent a színpadon pedig nyomulnak- Még szerencse, hogy több kazettát is hoztam. Pedig már fáradtak. Laár az Eszternél már hamiskás, ide-oda csúszkál, szemmel láthatóan folyik róla az izzadság. Már negyedszer jöttek vissza. Ezen az estén a közönség az úr. Utolsó előtti-előtti alkaloid mert a nagy érdeklődésre való tekintettel tartanak egy harmadik koncertet is a hétvég1 kettőn kívül. Ez egyrészt a rajongóknak jó, másrészt égj kicsikét illúzióromboló. Most akkor vagy búcsúzunk vagy a közönségszeretetben sütkérezünk. Számolgatás. Már jóval kevesebb azoknak az opuszoknak a száma, amit nem adtak elő a tíz év terméséből, egy lemezoldalt se nagyon lehetne velük megtölteni. Tetőpontján az őrület, már elmúlt fél tizenkettő, de még mindig a színpadon vannak. Kivonulok a hidegbe, kicsit csalódottan. Minden adva volt egy valódi KFT" buli megteremtéséhez, de valahogy mégsem volt„áz igazi...” Bánhegyi Gábor Újabb játék számítógépért Idéző A közös játéka Miskolcon február 25-29. között rendezik meg a Miskolci Egyetem területén a MicroCAD- SYSTEM ’92 Nemzetközi Számítástechnikai Találkozót. A régió számítógépes cégeinek jó alkalom ez a bemutatkozásra és a tapasztalatcserére az ország más részeiből és a külföldről érkezőkkel. A Computer Praxis Kft. és az Észak-Magyarország 1991 -ben az akkori MicroCAD alkalmából már rendezett egy számító- gépes játékot. Számítógépes vetélkedőt - számítógépért. Akkor megígértük a folytatást, hiszen a játék nagy érdeklődést váltott ki. Résztvevői nemcsak felelevenítették a számítógépekkel kapcsolatos ismereteiket, hanem az eredményes részvétel érdekében a legújabb szakirodalom tanulmányozására is „kényszerültek”. Ezt akarjuk most is! A játékot négy fordulóban bonyolítjuk. A kérdéseket az Észak-Magyarország szombati számaiban találják majd meg olvasóink. A válaszokat a következő hét szerdájáig kell elküldeniük a Computer Praxis Kft. címére. (Miskolc, Déryné u. 18. 3525 Pf.: 398.) Érdemes részt venni a számítógépért folyó vetélkedőn. A Computer Praxis Kft. összesen mintegy 80 ezer forint értékű díjat ajánlott fel a helyes megfejtőknek. A fődíj egy IBM kompatibilis AT számítógép. (Ára: 60 ezer forint). A helyes megfejtők között további értékes díjakat sorsolunk ki. A sorso-lás időpontja a MicroCAD-SYS- TEM ’92 kiállítás nyitónapja, február 25-én, délután 15 óra. Helyszíne: a Computer Praxis Kft. standja a Miskolci Egyetemen. Kérjük, játsszanak velünk, és jöjjenek el a MicroCAD-re!- faragó Rejtvényünk 31. alkalommal is olvasóink irodalmi ismereteit, jártasságát teszi próbára. Játékosaink feladata az alábbi két versidézet folytatása, a versek következő sorainak beküldése. E heti játékunkat a miskolci Széchenyi u. 117. sz. alatt (a sétáló utcai lámpánál) működő OTTHON Lakásfelszerelési és Műszaki cikk Kft. szponzorálja. Rejtvényünk megfejtését a lapunkból kivágott és kitöltött szelvényen az OTTHON Kft. üzletben elhelyezett dobozbú kell bedobni a jövő hét pénteké11 (január 24.) 13 óráig. Az üzle* nyitvatartási ideje: szombaton 8.30-tól 12.30-ig, hétköznap tói 17 óráig. A nyilvános sorsolást január 2^' én, pénteken 13 órakor tartjuk a* üzletben. A helyes megfejtők közölt 5 darab, egyenként 1 (XX) Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki, amelyeket az igen gazdag árúválasztéka miatt kedvelt üzletbe11 lehet levásárolni. ................................................Itt levágandó!........................................... E heti feladatunk: 1. Janus Pannonius: S íme, virágzik a mandulafácska metsszen a télben, (a folytatás)............................................................. 2 . Szenei Molnár Albert: Tebenned bíztunk eleitől fogva, (a folytatás)........................................................................................... A megfejtő neve:..................................................................... L akcíme:...................................................................................