Észak-Magyarország, 1991. november (47. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-08 / 262. szám
1991. november 8., péntek ESZAK-MAGYARORSZAG 3 Kall ay lUlíklös Legújabbkori történelmünk két legsúlyosabb esztendejének történéseit, „személyes számadásként”, két vaskos kötetben - 37 évvel a megjelenése után - veheti kézbe a magyar olvasó. Az Európa Kiadó és a História emlékirat-sorozatából részleteket köz- lünk. ____________ T itkos tárgyalások a kapitulációról Közvetlen kapcsolatot az angolokkal először 1942 nyarán sikerült létesíteni. Ullein-Re- viczky Antal követ, a Külügyminisztérium sajtó- osztályának vezetője jelentette, hogy Konstantinápolyban szándékozik tölteni a szabadságát, angol származású felesége szüleinél. Apósa nyugalmazott brit főkonzul volt. Ullein-Revicz- ky felhatalmazást kapott, hogy kíséreljen meg kapcsolatot teremteni hivatalos brit tényezőkkel. Ez sikerült is neki, és megállapodás született, hogy a magyar kormány a hadvezetőséggel egyetértésben kiküldheti egy megfelelő instrukciókkal és kellő meghatalmazással ellátott bizalmi emberét. Ez London, valamint a kairói főhadiszállás jóváhagyásával történt. A választás Frey Andrásra esett, aki az egyik legtekintélyesebb napilap, a nem kormánypárti, független konzervatív Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezetője volt. Freynek a Külügyminisztérium Szombathelyi Ferenccel, a Vezérkar főnökével egyetértésben a következő közlések megtételére adott felhatalmazást: 1. Magyarország nem szándékozik ellenállni az angol—amerikai és lengyel csapatoknak, ha megjelennek a magyar határon, és benyomulnak Magyarországra. Ennek ellenében Magyar- ország nem kér semmit. Ez a magatartás azonban Magyarország részéről csak a szövetségesek reguláris csapataival és nem partizánbandákkal szemben kötelező. 2. Magyarország elvileg hajlandó pozitív akciókra is a németek ellen abban az esetben, ha előzőleg gyakorlati együttműködés hozható létre hadseregeink között. 3. Ennek az ajánlatnak a célja nem a mai magyar rezsim megmentése, hanem kizárólag a magyar nép érdekeinek szolgálata. Frey sajnálatosan későn kapta meg a vízumát, és így csak 1943 januárjában érkezett meg Isztambulba, ahol azonnal eljárt, meghatalmazásának megfelelően. Az amerikaiaktól azt a választ kapta, hogy az angolok fognak tárgyalni az ő nevükben is. Az angoloktól pedig pár hét múlva a következő válasz jött: „Javasoljuk, hogy a magyar kormány mielőbb küldjön Isztambulba két magas rangú katonatisztet a tett ajánlat részleteinek megtárgyalására." Ez a válasz némileg meghökkentett. Célzás sem volt benne arra, hogy politikai vonalon megállapodást kössenek vagy akár csak tárgyaljanak is velünk. Az, hogy az angol üzenet a magyar közlésnek csak a katonai kapcsolat- felvételt érintő részére reagált, láthatólag arra utalt, hogy az angolok a magyar közeledést katonai szempontból ki akarják használni, de nem hajlandók olyan tárgyalásokat folytatni, amelyekre pedig nekünk a magyar nép érdekében szükségünk lenne, s amiért egész ajánlatunkat megtettük. De még ennél is kellemetlenebb volt, hogy az angolok egy Pólóczi- Horváth György nevű kétes egyént bíztak meg a velünk való tárgyalással; ez az ember az isztambuli angol kémelhárító szolgálatnak és a balkáni szabotázsokat szervező irodának volt alkalmazottja, és az angolok elképzelése szerint neki kellett volna az Isztambulba várt magyar tisztekkel is tárgyalnia. Magyar oldalról többször történt kísérlet Pálóczi-Horváth személyének a kikapcsolására, hogy ne vele kelljen a magyar megbízottaknak érintkezésbe lépniük, ám az angolok minden ilyen próbálkozást elhárítottak. Róla már akkor köztudomású volt, hogy szélsőbaloldali szocialista, és Moszkvához húz, annak ellenére, hogy valamikor Gömbös Gyula besúgója volt, Szerbiában Tito bizalmi embere lett. Mi ezt már akkor is tudtuk, de az angolok csak 1944 decemberében jöttek rá, hogy rendszeresen szállít információkat az oroszoknak is. A katonai helyzet sem látszott annyira érettnek, hogy sürgős lett volna nekünk a katonai kapcsolatok felvétele, de ismétlem, a legnagyobb akadály az angolok által kijelölt partner volt: őszintén szólva, az is nyugtalanított, hogy nem fogok találni a magyar hadseregben egyetlen magas rangú tisztet sem, aki hajlandó lenne egy civillel tárgyalásba bocsátkozni. Hál még egy moszkvai ügynökkel! Frey szóvá is tette a dolgot Pálóczi-Horváth egyik angol főnökének, aki azt felelte rá, hogy politikai szempontból talán igaza van, ő azonban nem politikus, neki az a dolga, hogy minél több zavart okozzon az ellenség háta mögött. Effajta munkában, mondta, úriemberekre nem számíthat, azok nem akarják, de nem is tudnák őt segíteni, nem lévén tapasztalatuk a földalatti munkában, a kalandos vállalkozásokban. A forradalmár hajlandóságú emberek azonban szívesen állnak a szolgálatára, az ilyeneket fűtik a politikai szenvedélyek, ami erre a munkára különösen alkalmassá teszi őket. A katonák kiküldése tehát egyelőre elmaradt. Nekünk Isztambulban Üjváry Dezső főkonzul volt a hivatalos meghatalmazottunk. Ö, és természetesen Veress László, akinek e misszióra külön meghatalmazása volt, 1943. augusztus 17-én közölték a szövetségesek megbízottjával, Sterdale Bennet brit követtel Magyarországnak azt a készségét, hogy az 1943 márciusában közölt és fentebb ismertetett formula alapján megadja magát a szövetségeseknek, (ami lényegében íegfelelt a feltétlen megadás követelményeinek). Ez azonban csak akkor kö- vetkezhetik be, amikor az angol—amerikai csapatok elértek az ország határára. Megbízot- taink felkérték a szövetségesek képviselőjét, hogy közlésünket továbbítsa az angol és az amerikai kormányokhoz, azzal az óhajukkal, hogy 1. fogadják el mint Magyarország kapitulációjának előzetes bejelentését, és 2. közöljék előzetes feltételeiket. A magyar bejelentést a brit kormány az éppen akkor ülésező québeci konferencián terjesztette elő. Roosevelt elnök és Churchill miniszterelnök elfogadták a bejelentést, mint előzetes magyar kapitulációt. Továbbították Moszkvába, és tudomásulvétel végett közölték az Egyesült Nemzetek többi kormányával is. Mindez 1943. augusztus 17-e és szeptember 9-e között folyt le. Az Egyesült Nemzetek nevében Sir Hughe Knatchbull-Hugessen ankarai brit nagykövet "(943. szeptember 9-én a Márvány-tengeren, egy brit hajó fedélzetén közölte Veress Lászlóval, hogy Őfelsége kormánya, a magyar bejelentést tudomásul véve, az alábbi előzetes feltételeket tartja szükségesnek a magyar kormány tudomására hozni: 1. A magyar kormány megerősíti augusztus 17-i kijelentését Magyarország kapitulációjára és a szövetségesek feltételeinek elfogadására, vonatkozóan. 2. Magyarország kapitulációját titokban tartják. A szövetségesek és a magyar kormány egyidejűleg fogják közzétenni a mindkét fél által elfogadott és alkalmasnak ítélt időpontban. A magyar tárgyaló fél kifejezett kívánságára megállapodtak, hogy semmi esetre sem teszik nyilvánossá, míg a szövetségesek el nem érnek Magyarország határához. 3. Magy'arország fokozatosan csökkenti katonai együttműködését Németországgal, különösen pedig visszavonja erőit Oroszországból, és elősegíti a szövetséges légierő átrepülését Magyarország területe fölött a németországi hadi célpontok támadására. 4. Magyarország fokozatosan leépíti gazdasági együttműködését Németországgal, és megtagadja a részvételt a német haditermelésben. 5. Magyarország kötelezi magát, hogy szembeszáll minden lehetséges német kísérlettel országának elfoglalására. E célból a magyar hadvezetőséget újjá kell szervezni, hogy a magyar hadsereg képes legyen elszakadni a németektől és megtámadni őket. 6. Adott pillanatban Magyarország a szövetségesek rendelkezésére bocsátja összes erőforrásait, közlekedési vonalait és légi támaszpontjait a Németország elleni harc folytatására. 7. A szövetségesek egy alkalmas időpontban küldöttséget juttatnak el légi úton Magyar- országra a kapituláció előkészítéséhez szükséges intézkedések megtételére. 8. Rendszeres rádió-összeköttetés létesül a szövetségesek és a magyar kormány szervei között. A szövetségesek rendszeres tájékoztatást fognak kapni a német és a magyar helyzetről. Az első pontban foglalt feltétel olyan módon teljesült, hogy Wodianer Andor lisszaboni követünk közölte Sir Ronald Campbell lissza- boni brit nagykövettel, hogy Üjváry Dezső főkonzul a magyar kormánytól teljes felhatalmazást kapott a tárgyalás vezetésére, és egy- úttal igazolta Veress László szabályos kiküldetését is. Veress László aztán pár nap múlva visszatért, és hozta magával a leadót és a kódot is, amely egészen a német megszállásig zavartalanul működött. A fenti megállapodás egyes pontjait a tárgyaló Veress László jelentése nyomán adtam közre. Ajánlatunk a lényeget tekintve feltétel nélküli megadást jelentett, az angolok így is értelmezték. Mi azonban nem teljesen. Lisz- szaboni követünk azt közölte az angol nagykövettel, hogy Magyarország hajlandó minden feltétel teljesítésére, amit az angolok vagy az amerikaiak előírnak, csak az azonnali és feltétel nélküli megadás formuláját nem fogadhatja el, az ugyanis államisága feladását jelentené, holott éppen annak megmentése és megtartása a cél. Szó lehet tehát minden feltétel elfogadásáról, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint a feltétel nélküli megadás, elvileg azonban ég és föld köztük a különbség. Az angoloknak természetesen ragaszkodniuk kellett a feltétlen kapitulációhoz, hiszen ez általános elvvé lett. Konstantinápolyban ezt meg is magyarázták nekünk, aminek a mi tárgyalóink nem is mondtak ellent, csak arra hivatkoztak, hogy a kérdés megvitatásának pillanatnyilag nincsen praktikus értelme, hiszen a harctéri helyzetet tekintve még igen messze van az az idő, amikor az angolok elérhetnek Magyarország határára. (Folytatjuk) H H H A távolsági autóbuszjáratok pályaudvara Miskolcon, a Búza téren. A korszerűsítés itt is elkelne. Fotó: F. L. A Volán még bírja Milliókra és hídra várva (Folytatás az 1. oldalról) Az autóbuszközlekedést a megyében Miskolc kivételével a Borsod Volán járatai bonyolítják le. A vállalat a személyszállítási feladatoknak naponta átlagosan 566 autóbusszal, csuklós és „szóló” járművekkel tesz eleget. Ma már talán egy kisiskolásnak sem újság, hogy az autóbuszok műszaki állapota nem felel meg a kor színvonalának. A járműállomány a frissítés, fiatalítás elmaradása miatt fokozatosan elöregedett, még pontosabban szólva, már elaggott életkorban van. Az utakon kifejezetten gyakran találkozhatunk tizenévesnél idősebb, vagy nyolcszázezer kilométert már lefutott járművekkel. Az öreg autóbuszok kicserélése pillanatnyilag 700 millióba kerülne av Volánnak — ha lenne rá pénze. Természetesen nincs ilyen összeg birtokában a Volán, s a tapasztalatok szerint a menetrendszerinti járatokon a gazdasági válság újabb, biztos jeleként csökken az utazási igény. Romlik a lakosság fizetőképessége, a jegyekért egyre nagyobb összeget kell kifizetni a pénztárban és az autóbusz- vezetőknél. A Borsod Volán a megye 24 településén indítja helyi autóbuszjáratait. Szinte valamennyi veszteségesen közlekedik. Tavaly, azaz 1990-ben Özd helyi közlekedésére 10 millió forintot fizetett rá a vállalat. Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy egy alkalommal általános ellenőrzést tartottak a nagy múltú kohászvárosban. Az ellenőrök öt órán keresztül kérték az ózdi utasoktól a jegyet, s ez alatt 550 utast voltak kénytelenek leszállítani a járatokról, mert blicceltek és abszolút semmi készséget sem mutattak a közlekedés díjának, és a büntetés ösz- szegének kifizetésére. Meglepő lehet az adat olvasóink számára: a helyi járatok teljesítménye ma az 1989. évinek már csupán csak a fele. * Az eddig felsoroltak ellenére a Borsod Volán személyszállítási tevékenysége képes az önfinanszírozásra, mert az elmaradott, válságba sodródott térségekben keletkező veszteségeket a nagyobb városok elővárosi közlekedéséből nyert eredményekkel ellensúlyozni lehet. Egy másik cikkünkben már írtunk róla, hogy a vállalat egy sikeres nemzetközi tranzakció nyomán keveset futott, s még jó állapotú Ikarusckat vásárolt visz- sza a jelenlegi Németországból. A Volán tehát nem áll az összeomlás szélén, a vállalat még képes eleget tenni a közönség igényeinek. A megyegyűlésen a közúti tömegközlekedésről tartott tájékoztató vitájában a képviselők egyaránt szóltak kellemes és kevésbé kellemes tapasztalatokról Farkas Zoltán, Tiszaújváros polgármestere például megjegyezte : az önkormányzatok közreműködése a helyi tömegközlekedési díjak megállapításában nem más, mint egy kényszerűségből vállalt és rájuk erőszakolt feladat. Nyilvánvaló, hogy választó- polgáraik érdekéljen szeretnék minél alacsonyabban meghatározni a viteldíjakat, ám tudatában vannak annak is. hogy a Borsod Volán költségei folyamatosan emelkednek, s nem kényszeríthetik a veszteséges munkára. A jegyárak az inflációval együtt folyamatosan emelkednek, s hiába morog a közönség, azt muszáj kifizetni. Dr. Csikász Zoltán, dubi- esányi polgármester arról beszélt, hogy tapasztalatai szerint a Sajó-völgyében viszonylag jó színvonalon teljesíti feladatait a Volán. Mind több utas választja a vasút helyett az autóbuszokat. mert azokon kényelmesebben érheti el célját. Megemlítette viszont, hogy Kazincbarcika és Ózd között néhány járat életveszélyesen zsúfolt. A vonalon — mondotta — feltétlenül érdemes lenne sűrűbben indítani az autóbuszokat. Márky Géza közgyűlési tag a Bodrogköz, Hegyköz közlekedéséről beszélt. Elmondta, a kisvasút felszámolása után keletkezett űrt még mindig nem töltötték be ebben a térségben. A Ci- gándot Dombráddal összekötő híd megépítése Bodrogköz számára végképp halaszthatatlan. A híd megteremtené á közúti kapcsolatot az elzárt vidék, és a gazdaságilag még viszonylag jobban álló területek között. A megyei közgyűlésen ismét szóba került egy régi jelenség. Néhány képviselő beszámolt arról, hogy tapasztalataik szerint egyes autóbuszvezetők, akik jegy- árusítással is foglalkoznak, nem minden alkalommal áldják át a bilétát az utasoknak. * Dr. Sárközi György, a Borsod Volán igazgatója válaszában megjegyezte: az utóbbi hónapokban mind szigorúbb ellenőrzési rendszert dolgoztak ki. Ma már az autóbuszvezető szakmában sincs munkaerőhiány, ha valakit csaláson kapnak, már indulhat is, munkakönyvéért. Az igazgató úr beszélt külföldi útjainak tapasztalatairól is. Elmondta, hogy Nyugat-Európában is piaci árat kérnek szolgáltatásaikért a tömegközlekedési vállalatok. E cégek számára azonban teljesen közömbös, hogy a jegy árát a terület lakossága, vagy a helyi önkományzat fizeti-e iki. Teljesen természetes jelenség, hogy a nagyobb bevételekkel rendelkező, gazdagabb önkormányzat nagyobb dotációt fizethet ki a helyi tömegközlekedési vállalatoknak. Magyarországon azonban az önkormányzatok sem gazdagok, sőt kifejezetten vékony pénztárcájúak. Az állam a még megsarcolható — kimutatható jövedelemmel rendelkező — állampolgároktól, s a különböző közszolgáltatási vállalatoktól is az utolsó fillérig behajtja az adókat. Ugyanakkor minden szolgáltatásból Igyekszik kivonulni s már megvonta a korábban nyújtott támogatásait. A vállalat tehát két tűz közé szorult: egyrészt eleget kell tennie gyakran ráfizetéses kötelezettségeinek, másrészt nyereségesen kell gazdálkodnia. E két ellentétes érdek összehangolásában segíthetnek az önkormányzatok a novemberi menetrend- egveztetések alkalmával. (udvardy) Döntsd a tőkét — tőkésként A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál a már megkezdődött privatizáció, vállalkozó-szemlélet kialakításával először a Garadna-patak melletti pisztrángos telepet adták bérletbe. Nemrég pedig a fakitermelőknek tették lehetővé, hogy megvásárolják munkaeszközüket, a motorosfűrészt. A fakitermelők ezután saját, eszközükkel dolgoztak — s az erdő- gazdaság eszközhasználati díjat fizetett nekik. Most, hogy közeledik a téli • fakitermelés, az erdőgazdaság új szervezési formát vezetett be kísérletképpen, a tállyai erdőigazgatóságnál. Az új szervezési forma szerint, az erdészet lízingeli az ott dolgozók anyag- mozgatásnál használt gépeit, a tehergépkocsikat, rakodókat. Ezek után a használók, akik ezekkel dolgoznak, bért fizetnek — s ha a vételárat letörlesztették, azok tulajdonukba kerülnek. így a fakitermeléssel járó anyagmozgatás teljes egészében „privatizálódik”, azaz vállalkozásba kerül. Ezáltal a tállyai igazgatóságnál mintegy 22 ezer köbméter fa kitermelése kerül így „magánkézbe” a fadöntéstől egészen a vagonbara- kásig. Ez mintegy 40 fő ott dolgozót érint. Az erdőgazdaság ezt a kísérletet próbának tekinti. Az így szerzett tapasztalatokat összesítve döntenek majd arról, hogy más igazgatóságoknál is bevezetik-e ezt a formát. A tapasztalatok arra is választ adnak majd, hogy milyen „finomításokra”, változtatásokra van szükség, hogy gazdaságosan, eredményesen tudják azt alkalmazni, a jövedelmezőség, a nyereségorientált gazdálkodás érdekében. Magyarország miniszterelnöke voltam, 1942—1944
