Észak-Magyarország, 1991. november (47. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-08 / 262. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1991. november 8., péntek Mozi Irány Colorado! Pedagógusok véleménye MŰSOROK Mitch — elégedetlen a munkájával, a magánéletével, már semmi sem úgy megy, mint régen. Ráadásul betöltötte a harminckilencedik életévét, s a homloka is egyre magasabb .. . Ed — az örök playboy elérkezik ahhoz a pillanathoz, hogy már családot szeretne. De apának lenni komoly feladat, akkor már fel kellene adnia korábbi könnyű életét. Phil — a papucsférj. Gyűlöli megalázott helyzetét, de amikor visszakapja szabadságát, kicsúszik a lába alól a talaj, nem találja helyét a világban. Íme három típus, és a három főszereplő — sorrendben: Billy Crystal, Bruno Kirby és Daniel Stern — Ron Underwood legújabb filmjéből, az Irány Colorado című amerikai vígjátékból. A történet szerint a három jóbarát együtt indul vakációra, hogy pihenjenek, kikapcsolódjanak s közben hajszolják eltűnt ifjúságukat. A nagy kaland reményében befizetnek egy mű kalandra. 1876-ban olyan korszerű egészségügyi törvényt alkottak Magyarországon, amit az akkori Európában mintának tekintettek. Ez a törvény írta elő többek között a tisztiorvosi hálózat létrehozását is. A tisztiorvosok voltak felelősek az adott területükön a járványok, a közegészségügyi, az egészségmegőrzési feladatok végrehajtásáért. Ezt a rendszert 1950-ben megszüntették. Most a magyar lakosság egyre romló egészségi állapota arra késztette a magyar egészségügy vezetőit, hogy a kor körülményeihez igazítva, újra kiépítsék a tiszti- orvosi hálózatot. Dr. Kertai Pál országos tisztiorvos kinevezése utáni nyilatkozatában elmondta, hogy a magyar egészségügyre a közeljövőben várhatóan új terheket ró a munka- nélküliség, a menekülthullám és a növekvő elszegényedés is. A tervek között megemlítette, hogy új rendelet fogja szabályozni a gyermek-védőoltásokat, az üzemorvosokat munkaegészségügyi szakemberekké képezik át, szigorúan szabályozzák a természetgyógyászok működését. A nem orKözépltután a miniszter Középhután szombaton avatják a Szlovák-ház helytörténeti kiállítást. Az ünnepségen a megnyitóbeszédet Nagy Ferenc József, tárca nélküli miniszter tartja 13 órakor, majd kultúrműsorral kedveskednek a község lakosságának, de az ide látogató turistákat is szívesen látják. Megtanulnak lovagolni, lasz- szózni, cowboynak öltöznek és terelik a marhát. Közben pedig az élet nagy dolgairól — szerelemről, házasságról, munkáról — cserélnek eszméket. Természetesen a film végére valamennyien megtalálják önmagukat. Így lecsupaszítva a történetet olyan, mint egy „falusi turizmus”- reklám. De ennyivel nem érték be a film készítői. A műkalandból igazi izgalmat kerekítenek. Kissé erőltetetten, de elérik, hogy a turistacsoportból csak a három férfi maradjon vezetők nélkül a marhacsordával, valahol a pusztaságban. Ez már igazi feladat! Ehhez már talpig férfi kell! De. a humorban sem szűkölködik a film. Anélkül, hogy érződne a film készítőinek erőlködése, sikerül megnevettetni a közönséget. Bár könnyen feledhető, de másfél órára kellemes élményt nyújt az Irány Colorado. vosi végzettséggel rendelkező természetgyógyászoknak kétéves tanfolyamon oklevelet kell szerezniük, ezután kapják meg a működési engedélyt. Pénteken 12 órakor másodszor jelentkezik a Magyar Televízió 2-es csatornáján á Szegedi Stúdió Szieszta című műsora. Először jelentkezik úgy, hogy Kékes és Tokaj adáskörzetében is látható a több, mint 4 órás műsor. 12—13 óra között: Háziorvos- az öregedésről, — Kérdések és válaszok a kárpótlásról. — Utazás.i vetélkedő Miskolcon, valamint Észak- Magyarországon élő képzőművészeink rangos helyet vívtak ki maguknak az ország szellemi életében is. Jó példák erre a Miskolcon megrendezett országos kiállítások sora. Ennek az elért képzőművészeti színvonalnak fenntartására is szolgál többek között a csaknem egy éve működő ASYLUM néven bejegyzett alapítvány. Ezt a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Észak-magyarországi Területi Szervezete hozta létre. Célja, többek között az egykori Művész- telep, mostan Alkotóház műA Pedagógusok Szakszervezete Miskolci Városi Bizottsága meghívást kapott a polgármesteri hivataltól' egy „kötetlen beszélgetésre” november 4-én, 17 órára. Cso- ba Tamás polgármester és Halász Józsefné alpolgármester véleményt kért szervezetünktől városunk közoktatásának jelenlegi helyzetéről. Helyzetképünket az intézmények véleménye alapján készítettük el és ez kiterjed az oktatás finanszírozására, az 1992-es költségvetési elképzelésekre, intézményeink legsúlyosabb gondjaira. Egyúttal javaslatokat is tettünk ezek megoldására. Az 1991. augusztus 30-án benyújtott együttműködési javaslatunkat elutasította ugyan az önkormányzat, de ha mégis a jó és folyamatos együttműködési szándék vezérelte a polgármesteri hivatal illetékeseit, szakszervezetünk készségesen felajánlja segítségét a kormányülés előkészítéséhez. Álláspontunkat egyeztetve mindkét fél egyetértett abban, hogy az alapellátás költségeire az államnak kötelezettséget kell vállalnia, A rendszerváltással együttjáró átalakulás változásokat hoz Miskolc térképén is. Legalábbis egyes helyeken. Ilyen utcanév-változás várható az egykori Felszabadítók útján, amelyet a miskolci önkormányzat szeptember 30-án tartott ülésén ismét Görgey utcának keresztelt el. visszaadva az utca korábbi nevét. A Görgey utca a Mindszenti templomtól (a volt MSZB tértől) indul, fe tart a hajdani, úgynevezett Túri- boltig, azaz addig, ahol egykor a Görgey szobor állott. A szobrot 1934-ben avatták fel. Később ledöntötték (akkor sérült meg), s aztán a Herman Ottó Múzeumba került. Jelenleg a Papszeren lévő állandó kiállításon tekinthető meg. Most napirendre került a szobor újbóli elhelyezése, Olaszországról. — Koldulni szabad? ,— 37 év munkaviszony után. 13— 14 óra között: Fogyasztók fóruma: Hibás áruk az élelmiszeriparban. -ü Ms a hibája a kis Polskiknak? — Munkaközvetítő szolgálat és álláshírek Kelet-Magyaror- szágon. — Mire használjuk? — Az autóápolási cikkek feli- használásáról. 14— 15 óra között: Hírek ködtetésében való részvétel, és támogatja a Területi Szervezet nemzetközi művészcseréit is. Ténykedésének „kézzel fogható”, vagy ha úgy tetszik, a nagyközönség áltál is „szemmel látható” eredménye, hogy a Miskolci Alkotóházban létrehozták a Területi Szervezet Galériáját. Megteremtve ezzel exkluzív kamarakiállítások sorozatának lehetőségét. Az első kiállítás .képei már a „falon vannak”, mint Szanyi Péter a Területi Szervezet művészeti titkára, az ASYLUM alapítványt működtető kuratórium elnöke, különösen Miskolcon. Joggal és tényekkel alátámasztva kérjük továbbra is a normatív támogatás emelését a kormánytól. Az önkormányzattól pedig garanciáit várunk, hogy a közoktatásra fördítsa ezt a támogatást. Nem szeretnénk, ha a közoktatás ügye politikai-gazdasági hullámzás függvényévé válna. Meggyőződésünk, hogy következetes, jól átgondolt oktatási koncepcióval és nem utolsó sorban az oktatás anyagi ügyeinek rendbetételével városunk sajátosságaihoz igazodó iskolatípusok hozhatók létre. Követeljük a közoktatás ügyének elsődleges, kiemelt kezelését, mert különben ez az „ügy” a politikai marakodók koncaként fog megjelenni. A jövőben pedig nem a politikusokat fogja szá- monkérni az akkorra felnövő nemzedék, hanem tanítóit. Kovácsné Pogány Lenke A Pedagógusok Szakszervezete általános iskolai alapszervezetének titkára köztéren. Erre a Népkerttel szemben lévő múzeum épülete előtti parkot találják legalkalmasabbnak. Dr. Dob- rossy István muzeológus, a kérdéssel foglalkozó szakember véleménye szerint itt kaphatna helyet Erzsébet királyné szobra is. A már meglévő Népkerti Szoborsétányhoz kapcsolódna ez a terület, a Kerényi szoborral együtt, amely körül a beton „támfalat” elbontanák. Ez az együttes kibővülne a múzeum mögött lévő úgynevezett Kálvária-dombbal, amely rehabilitálva, mint kegyeleti park töltené be szerepét. Helyreállítanák az ott lévő kápolnát, a megmaradt kálváriákat, nemkülönben pedig az ott található Losonczy-Farkas család kriptáját is. A terv megvalósulásával egységes városképi jelentőségű terület alakulna ki. a spanyolországi quadratlon- ról. — Akrobatikus rock and roll és kedvenc tanáraim — sorozat. 15—16 óra között:- Furká- lósdi a szegedi színházban, avagy amikor a művészet és a politika keveredni akar. — Ezenkívül hírek, játékok; vetélkedők. A műsor telefonszáma: 62/ 12-704. Főszenkesztő; Bán János. valamint Siklósi László, a szervezet ügyvezető titkára elmondották, az alapítvány tagjai Varga Éva, Vasas Károly, Jószai Zsolt, Szanyii Péter szobrászművészek, Barczi Pál, Feledy Gyula, Kalló László, Mazsaroff Miklós, Máger Ágnes, Tóth Imre miskolci és Mezei István Kazincbarcikán élő grafikus- és festőművészek az általuk adományozott képekből összeállt „törzsanyagot” mutatják be — most még csak a szakmának, rövidesen: pedig a képzőművészet iránt érdeklődő nagyközönségnek is. RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 8.20: Fűtői-fáig. — 9.05—11.00: Napközben. (élő). — 11.10: Nemzetiségeink népzenéje. — 11.31: Kalóz. Hubay Miklós hangjátéka. — 13.05: Klasszikusok délidőben. — 14.05: Erről beszéltünk. — 14.40: A MR énekkara Balázs Árpád kórusokat énekel. — 15.05: Magyar Írás. — 117.05: Magyarországról jövök ... — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.15: A zenéről. — 19.30: Hol volt, hol nem volt. — 19.50: Gong. 20.05: A Mit üzen a rádió különkiadása. — 20.35: Régi híres énekesek műsorából. — 21.05: Kilátó. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Ami intézményesül, az el is idegenedhez PETŐFI: 8.05: Áz izraelita felekezet negyedórája. — 8.20: Rivaldafényben. — 9.03: A Puszta foxtól a Honthy csárdáig. — 9.32: Apropó. — 10.05: Idősebbek hullámhosszán. — 11.03: Szórakoztató-zenei kaleidoszkóp. — 12.00: Nóták. — 13.03: Pophullám. — 14.00—1J6.55: Péntektől — péntekig, (élő). — 17.00—19.00: RádióMa. — 19.03: Kqlyökrádió. — 19.30: Zenés hallomások és vallomások, (élő). — 21.03: Blues. — 21.30: Cigányfélóra. — 22.00: Népszerű dallamok — esti hangverseny. (élő). BARTÓK: 9.10: Fjodor Sal- japin operafelvételeiből. — 9.40: Magyar szerzők kamarazenéjéből. — 10.50.^Zenekari muzsika. — 12.05: Kamarazene. — 13.00: A vizsgálat. Oratórium 11 énekben. — 14.56: Puccini: A Nyugat lánya. Hárómfelvonásos opera. — 17.26: Kamarazene. — 18.00: Szlovák nemzetiségi műsor. — 18.20: Román nemzetiségi műsor. — 18.40: Horvát és szerb nemzetiségi műsor. — 19.05: Német nemzetiségi műsor. — 19.25: Herbert von Karajan vezényli a Berlini Filharmonikus Zenekart. — 20.30: Temesi Ferenc: A szív böjtje. — 21.00: Opera-művészlemezek. — 22.00: összkiadás. — 23.30: Jean-Francois Paillard kamara- zenekara játszik. TELEVÍZIÓ — 1. MŰSOR: 5.45: Jó reggelt, Magyarország! — 5.47: Falutevé. — 6.00: A Reggel. — 8.30: Sorstársak. — 8.45: Fűben-fában. — 8.55: Telis-televideó. — 9.00: Dallas. Amerikai film. — 9.50: Lottósorsolás. — 9.55: Képújság. — 15.00: Cigánymagazin. — 15.30: Walt Disney bemutatja. — 17.15: Közlemények, előzetesek. — 17.20: Traffic jam. — 17.50: Pénzvilág. — 18.00: Ablak. — 19.00: Keresztény életkérdések. — 19.05: Esti mese. — 19.15: Közlemények. — 19.30: Híradó. — 20.20: Dallas. Amerikai film. — 21.15: Panoráma. — 22.20: Tíz után... — 22.45: A Macska. NSZK bűnügyi film. (Csak felnőtteknek!). — 0.45: Késő esti híradó. — 0.50: Antenne 2 — híradó. 2. MŰSOR: Jó reggelt! — 16.20: Hírek. — 16.30: Clarence. Angol tévéfilm. — 17.00: ötről hatra. — 17.45: Gyerekeknek. — 18.15: Telesport. — Jó estét! — 18.40: Esti egyenleg. — 19.05: Szupercsoport. Amerikai bűnügyi tévéfilm. — 20.00: Dixie- hajó. — 20.20: Gondolkodó.' — 20.55: VT-TV Vitray Tamás műsora. — 22.00: Híradó. — 22.25: Napzárta előtt... — 22.45: Félelem nélkül. Angol film. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.00: Pkic, kereskedelem, pénzügy. — 8.30: Események, kommentárok. — 9.05: Publicisztikai magazin. — 9.45: Találkozás Miroslav Hornicek- kel és vendégeivel. — 10.30: Riporterek stúdiója. — 11.30: Labdarúgó-összefoglaló. — 15.35: Érdekességek magazinja. — 16.15: Bambinot. Tévésorozat. — 17.15: A nap percei. — 17.25: Katonák műsora. — 18.05: A főzésről. — 18.15: Piac, kereskedelem. pénzügy. — 18.50: Torna. — L9.00: Esti mese. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Tvnapló. — 19.50: Tíz perc a premierrel. — 20.05: Egy férfi története. Angol dokumentumfilm. — 20.40: Hosszú forró nyár. Amerikai tévéfilm. — 22.25: Események, kommentárok. — 22.55: Zenés-szórakoztató műsor. 2. MŰSOR: 16.45: Gyerekek műsora. — 18.00: Esti mese. — 18.20: Publicisztikai magazin. — 18.50: Dokumentumfilm. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Tv-napló. — 19.50: Nők iskolája. Tévéjáték. — 21.05: Színésznő. Dokumentumfilm. — 21.30: Híradó. — 21.55: Sport. — 22.05: Hol van a zene, amikor a zenekar nem Játszik . . . TELEVÍZIÓS műholdak PROGRAMJAI SAT1: 6.00: Jó reggelt a.SATl- oyei! _ 8.35: Szomszédok. — 9.05: Közkórház. — 9.50: Tévébolt. — 10.10: Egy Duke ritkán jár egyedül. — 11.05: Mike Krüger-show. — 12.05: Szerencsekerék. — 12.45: Tévétőzsde. — 13.35: Bingo. — 14.00: Uramisten, Dino (ismeretterjesztő film). — 14.35: Közkórház. — 15.10: Szomszédok. — 15.35: Tévébolt. — 15.50: High Chaparral (westernsorozat). — 16.45: Cannon (krimisorozat). — 17.45: Az Addams család (amerikai humoros horrorsorozat). — 18.15: Bingo. — 18.45: Jó estét, Németország (híradó). — 19.20: Szerencsekerék. — 20.15: A medúza borzalmai (angol—francia játékfilm). — 22.20: Chato földje (angol western). — 0.05: Grimm meséje a pajzán párokról (német erotikus játékfilm). — 1.45: Teletext. RTL: 5.30: CBS-híradó. — 6.00: Az RTL reggeli magazinja. — 9.00: Üt a mennyországba. — 9.45: Gazdagok és szépek. — 10.10: Versenyfutás a halállal. — 11.00: Vásárlók magazinja. — 11.30: A vadrózsa (teleregény). — 12.10: Alias Smith and Jones (western). — 13.05: A kaliforniai klán. — 14.20: A springfieldi történet. — 15.05: A farkasok klánja. — 15.50: CHIPS. — 16.40: Kockázatos. — 17.10: Játékshow. — 17.45: Csillagtallér. — 18.00: A vadrózsa. — 18.45: Híradó. — 19.10: Lottósorsolás. — 19.15: A 214-es repülőszázad (akciófilmsorozat). — 20.15: Airwolf (akciófilmsorozat). — 21.10: Sípjel (focishow). — 23.05: Tutti Frutti (háromdimenziós erotikus játékshow). — 0.05: Éjszakai sztriptíz. — 0.10: Amikor a nőknek még farkuk volt (olasz szexkomédia). — 1.45: Az algíri pokol (olasz- francia thriller). — 3.20: Modern lányok (amerikai némafilm). — 4.35: Forma—1. PRÓ7: 6.00: A Waltonok. — 6.45: Ezer mérföld por. — 7.35: Trick 7. — 8.20: Mr. Ed (vígjátéksorozat). — 8.45: Elszabadultak a medvék (családsorozat). — 9.15: A Maxwell-ügynökjég (családsorozat). — 10.10: Ezer mérföld por. — 11.05: Káosz a tizedik hatványon. — 11.30: Barney Miller (vígjátéksorozat). — 12.00: Caulfield özvegyei (családsorozat). — 12.55: Perry Mason (detektívsorozat). — 13.55: Trick 7. — 14.50: Egyszer visszatérek (német—jugoszláv vígjáték). — 16.45: Kemény, de szívélyes (detektívsorozgt). — 17.35: Trick 7. — 19.30: Bill Cosby-show. — 20.00: Híradó. — 20.15: Inside out: egy zseniális blöff (angol—német akciófilm). — Híradó. — 22.10: San Francisco utcáin. — 23.10: A keze csupa vér (angol horrorfilm). — 0.50: M.A.S.H. — 1.15: .Hawk (akciófilm-sorozat). — 2.10: A halálos raj (katasztrófafilm). — 4.10: Az elszánt (amerikai bűnügyi film). — 5.20: A kék cseppek titka (amerikai vígjátéksorozat) . MOZI Miskolc Béke: Talpig zűrben mb. sz. amerikai vigj., kezdés: f4 óra. — Oscar mb. sz. amerikai vigj., kezdés: hn6 óra. — Irány Colorádó sz. amerikai vigj., kezdés: 8 óra. — Miskolc Béke Kamara: Magyar rapszódia sz. magyar film, kezdés: 4 óra. — I love you sz. francia film, kezdés: ß óra. — Béke Videomozi: Botrány a szexklubban mb. sz. amerikai erotikus film, csak felnőtteknek, kezdés: n3 és hn8 óra. — Miskolc Kossuth: Irány Colorádó sz. amerikai vigj., kezdés: 9, 11, f3, Í5 óra. — Darkman (a sötétség embere) mb. sz. amerikai horror, kezdés: f7, f9 óra. — Hevesy Iván Filmklub: Bizánci tűz mb. sz. amerikai film, kezdés: 3 óra. — És mégis sz; magyar film, kezdés: 5 óra. — Hair sz. amerikai zenés, kezdés: 7 óra. — Hevesy Iván Videomozi: Torzszülöttek mb. sz. amerikai horror, kezdés: fio, f 12, hn9 óra. — Miskolc Táncsics: Csupasz pisztoly 2 1/2 mb. sz. amerikai vigj., kiemelt helyár, kezdés f5, f7 óra. — Táncsics Videomozi: A titkárnő és a szex sz. amerikai erotikus film, csak felnőtteknek, kezdés: flO, f7 óra. — Tiszturak mb. sz. amerikai akciófilm, kezdés: f5 óra. — Bűn és ólom a szép Desirea sz. német erotikus film, kezdés: fl2, f3 óra. — Kazincbarcika Béke: Tűzmadár akció sz. amerikai akciófilm. kiemelt helyár, kezdés: 4, 6 óra. — Sátoraljaújhely: Kebelbarátok sz. francia vigj., kiemelt helyár, kezdés: 5, 7 óra. — Sárospatak: Julianus barát I—II sz. magyar—olasz, dupla helyár, kezdés: 6 óra. — Mezőkövesd: A szolgálólány meséje sz. amerikai sci-fi film, kiemelt helyár, kezdés: 5, 7 óra. Szerencs: Isten nem ver Bobbal sz. amerikai vigj., kiemelt helyér, kezdés: 6 óra. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk ! SZÍNHÁZ 8., péntek OTHELLO Vörösmarty bérlet Este 7 órakor dg) Szabályozott természetgyógyászok HT Press Szegedi Szieszta — megyénknek Alapítvány a képzőművészetért Újra: Görgey utca